#BibliaKultúra

Ma a késő bronzkori civilizáció végéről fogunk beszélni, amelynek megvitatásával az utóbbi beszélgetésünket töltöttük. Az i.e. 12. században a késő bronzkori világ összeomlott. Beszéljünk arról, hogy mi ennek az átmenetnek a jelentősége, különös tekintettel az ókori Izrael felemelkedésére!

Feltétlenül meg kell vizsgálnunk az összeomlást, hogy megértsük, mi következett utána, de ehhez összeomlás alapvető fontosságú. Először is meg kell értenünk, mi volt előtte. Tehát nagyon fontos, hogy szembeállítsuk az i.e. 13. század közepén kialakult helyzetet az 1100 körül bekövetkezett helyzettel. Tehát összevetjük az i.e. 1250-től 1100-ig tartó időszakot. 1250 a régi világ, ahogy az lenni szokott, a birodalmak kora: volt egy erős egyiptomi birodalom, egy erős hettita birodalom, mükénéi paloták Görögországban, Ciprus, Alashiya, ez utóbbi volt a legfontosabb rézexportőr a Földközi-tenger keleti részén. Aztán fontos városállamok Kánaánban. Fontos kereskedelmi központok a tengerparton, mint északon Ugarit.

1250, a birodalmak világa.

1100-ra már nem maradt semmi ebből a világból. Semmi sem. Nem volt Hatti, nem voltak hettiták, már nem volt Egyiptom, mint birodalom. Kánaánban nem voltak olyan városállamok, mint korábban, és Ugarit is teljesen eltűnt. Alashiya már nem volt olyan fontos, és így tovább. Ehelyett előállt az újraszerveződés helyzete, amely a folyamat végén egy ideig a területi királyságok új rendjének felemelkedéséhez vezetett. Ezek a területi királyságok egy ideig függetlenek voltak a felettük uralkodó nagy birodalmaktól.

Folyamatról beszélünk.

Itt nem egy hirtelen összeomlásról van szó. Tudod jól, egy barátunk egy csodálatos könyvben leírja, hogy a helyzet összeomlott i.e. 1177-ben, vagyis egy folyamat részéről van szól. De volt egy hosszabb folyamat, amely valószínűleg valamikor az i.e. 13. század végén kezdődött és legalább egy évszázadig folytatódott, amíg az egész össze nem omlott.

Az ókori Közel-Kelet térképe az amarnai levelek időszakában

Mindez hogy következik be? Úgy értem, többször láttuk már ezt az emberiség történelmében, hogy valami nagyszerű dolog, itt például a késő bronzkori birodalmi rendszer, egy nemzetközi kereskedelemmel és nagy vagyonnal rendelkező globális rendszer a Földközi-tenger vidékén a Közel-Keleten összeomlik. Hogy lehet, hogy ez véget ért?

Erről van szó. Bizonyára talán ez a legdrámaibb összeomlás az óvilág történetében, és talán a világ történelmében is. Ez a „krízisévek”, az óvilág nagy birodalmainak nagy összeomlása. Amikor a tanítványaimmal beszélek, azt mondom nekik, figyeljetek: Ezt össze kell hasonlítanotok valamivel, egy olyan nagy valamivel, mint ami a 20. század elején, az első világháború után történt. Az egész rendszer teljesen megváltozott.

De ez még drámaibb volt, mert teljesen eltűntek.

Mármint a múlt birodalmai. Kezdettől fogva próbálkoztak ennek megértésével, különféle magyarázatokkal. Vizsgálták a történelmi folyamatokat, de aztán ... részben magyarázatot adtak a rendszerre, hiszen a történelmi folyamat magyarázatot tud adni a kánaáni helyzetre, a ciprusi helyzetre, a görög vagy anatóliai helyzetre. De nem ad magyarázatot a Földközi-tenger keleti részén a rendszer teljes összeomlására. Egy bizonyos ponton a tudósok válságról kezdtek beszélni, amely valamiféle természeti erőkhöz kapcsolódott. Földrengésekről és ehhez hasonló dolgokról beszéltek. Lassan azonban, valójában a 20. század hatvanas éveitől kezdődően egyesek felvetették a klímaváltozás lehetőségét.

Klímaváltozás. Ez az egész mai kílmamánia. Hogyan, mégis hogyan lehet elkezdeni megvitatni egy 3000 évvel ezelőtti klímaváltozást?

Először is el kell mondanom neked, Matt, azt hiszem, hogy te is úgy érzed, mint én... Amikor az egyetemre kerültem, te később jöttél, mint én, sok évvel később, mint én, de amikor az egyetemre kerültem, azt mondták nekem: »Figyelj, minden bizonyíték abba az irányba mutat, hogy az elmúlt 5000 évben nem történt nagy éghajlatváltozás a régiónkban.« De ma már tudjuk, hogy ez nincs így. Ez is valami, tudod, paradigmaváltás megváltozása az elmúlt 15, 20, 25 év kutatásában. Honnan tudhatunk a klímaváltozásról? Mi hozta felszínre ezt a gondolatot, hogy az éghajlatváltozás problémája állt az i.e. 13. és 12. század összeomlása mögött? Ezért fordultunk különböző régészeti tudományterületek felé. Néhányan pedig elkezdtek információkat szolgáltatni nekünk. Mind közül a legfontosabb a pollenkutatás.

Mi a pollen?

Pollent keresünk a levegőben, és a levegőben lévő pollen valójában információt nyújt a körülöttünk lévő növényzetről. Tehát itt ülünk, a csodálatos ciprusfákkal és más fákkal körülöttünk, és feltételezem, hogy virágpor van a levegőben, amely tájékoztatást nyújt a ma Jeruzsálemében található növényzetről. Ugyanez vonatkozik az ókorra is. A kérdés az, hogyan szerezhetünk ismereteket az ókorban a pollenről. Úgy, hogy felkeressük a tavakat. Miért pont a tavakat? Mivel a tavakban, különösen a mély tavakban a pollen a tó fenekére süllyed, és csendesen elül anélkül, hogy áramlások felkavarnák az üledékeket.

A Galileai-tenger alatti üledékből vett pollenszemek elemzése rámutatott a válság időszakára, amely a késő bronzkori civilizáció összeomlásához vezetett.

És akkor, ha elmegyünk és a tó fenekén található üledékbe lefúrunk, és kivesszük az üledékmagot, akkor abból megismerjük az üledék és a tó felett, a tó környékén a tó körüli levegőben szállingózó pollen ókori történetét. Csak tudunk kell az üledékmagot datálni, megszámolni és azonosítani az üledékmagban található pollenszemeket. Ezt tesszük. Az elmúlt években több csapat is dolgozott ezen. Van egy rendkívül erős francia csapat, akik dolgoztak Szíriában a szíriai válság előtt és Cipruson. Van egy saját csapatunk is. Itt dolgoztunk Európai Kutatási Tanács finanszírozott kutatóként néhány évvel ezelőtt. A csapat vezető tudósa Dafna Langgut volt, aki ma Tel-Avivi Egyetem régészeti növénytan kutatója.

De hogyan árulkodik a pollen az éghajlattal kapcsolatos információkról?

A pollen arról a növényzetről árulkodik, ahonnan a magot vettük. A növényzet pedig az időjárásról. Vizsgálhatjuk például az arborealis és a nem arborealis növényzet arányát, ami a fákat és a többi növényzetet, a kisebb növényzetet stb. jelenti. Láthatunk vegetációt, amely inkább sivatagszerű, amely inkább pusztai jellegű vagy olyan növényzet, amely sok csapadékot, sok esőt, zöldet jellemző időszakot jelöl. Pontosan ezt mondja el a pollen. Amikor pedig szemügyre vesszük azt a táblázatot, amelyet például a Galileai-tenger üledékmag-elemzése alapján készítettünk, és ugyanezeket az eredményeket látjuk Ciprusról és Szíriából is, akkor valami nagyon drámai eredményt látunk. Talán egy kicsit jobb felbontásban is dolgoztunk abban az időszakban, amelyről beszélünk.

Pontosan a kánaáni városállamok és a körülöttük lévő birodalmak összeomlásának időszaka ez, amelyet az ókori Közel-Kelet szöveges anyagából ismerünk. Egy óriási válság.

Tehát a levegőben levő pollen leszáll a tóra, alámerül a tófenékre, és ott idővel rétegzett pollenrétegeknek kell lenniük.

Igen. Szerves anyagokat kell keresnünk az üledékmag mentén, hogy ezeket a mintákat szénizotópos kormeghatározással meghatározzuk. Majd további mintákat kell vennünk az üledékmag széléről és rétegeiről és szinte rekonstruálni tudjuk, ha nem is évről évre, de egy minta felbontásában például 20-25 éves pontossággal dolgoztunk, ami korábban igazán hallatlan volt, és amely rengeteg információval szolgált nekünk.

Vagyis úgy működik, mint a régészet: azonosítasz egy réteget, aztán szénizotópos kormeghatározást végzel, majd megszámolod az adott réteg pollenszemeit.

Igen. Mintha a réteg anyagi kultúráját néznéd. Ebben az esetben viszont a pollent.

Rendben. Ha tehát azt találom, hogy egy bizonyos rétegben rengeteg olíva pollen van, és kevesebb más típusú virágpor, akkor elkezdhetek beszélni egy régió növényzetéről. Miben határoznád meg ezt a jelentős változást az éghajlatban? Csapadékosabb, szárazabb, havasabbak lett? Mire gondoljunk?

Pontosan. Ez egy fantasztikus kérdés, mert mondjuk mos itt ülünk, de tegyük át székehelyünket Jeruzsálemből, amely éghajlati szempontból problematikusabb, Tel-Avivban vagy Megiddóba. Mindketten dolgozunk a Megiddóban, így nagyon jól ismerjük Megiddó környezetét. Megiddóban ülsz, és mondjuk, hogy az átlagos csapadék körülbelül 550-600 mm évente. 20%-os csökkenés 500 mm-ig. Rajta lehetsz az ügyön, de nem lesz...

Ugyanolyan a termés.

Igen, rajta lehetsz az ügyön. De ne feledkezzünk meg arról, hogy itt, Levantéban két oldalról sivatagi régiók vesznek körül bennünket. Nyugaton a tenger, keleten sivatag, délen sivatag, és számos fontos hely a sivatag peremén található. A jordániai Amman 250-300 mm csapadékot kap évente. Damaszkusz évente 250 és 300 mm között. Tehát, ha 20%-ot veszít Megiddó, semmi sem történik. De ha Damaszkusz veszít 20%-ot, akkor kész a katasztrófa, mert az egész elkezd összeomlani. Mellesleg tudod, hogy egyesek gondolkodnak és beszélnek erről, és számos tudományos cikk született pro és kontra erről a nézetről, hogy az a válság, amelyet Szíriában, a sivatag peremén tapasztaltunk az elmúlt években, az több, folyamatos, 15-20 évvel ezelőtti csapadék nélküli év eredménye.

Amikor tehát a késő bronzkori társadalom összeomlásáról beszélünk Görögországtól Mezopotámiáig, és a klímaváltozásról beszélünk, meg kell értenünk, ahogy felvetetted, hogy az éghajlatváltozás különböző módon hat a különböző régiókra, mivel azonban ez az egész világ egy integrált rendszer volt, az egyes részek összeomlása más részekre is átterjedhetett.

Így van, pontosan. Talán ez az egyik legfontosabb pont, amit hangsúlyozni kell. A késő bronzkori rendszer olyan rendszer volt, amely nyugaton Görögországtól, keleten Mezopotámiától és északon Anatóliától a déli Egyiptomig jól összekapcsolódott. A kereskedelem, a diplomáciai kapcsolatok és talán az egyiptomi birodalom globalizációjának teljes gazdasági rendszere volt. És ha egyszer a rendszer elkezd összeomlani, akkor elindul a dominó-hatás, amely a bronzkor egész világát az i.e. 12. század végén ledöntötte.

Tehát a pollenek bizonyítékai erősen jelzik, hogy a sivatag peremvidékén egyre nagyobb a szárazság, amely néhány nagyon jelentős városállamra, például Damaszkuszra is hatással volt.

Igen.

Ammanra is.

Így van.

Milyen további bizonyítékokat vehetünk szemügyre, amelyek segítenek megérteni ezt az mozzanatot az időben?

Igen, először is fel kell idéznünk, egy kicsit beszéltünk is erről, azt gondolom, hogy nem rossz megismételni, hogy három bizonyítékkal van dolgunk, amelyek nagyon szépen összeérnek és rámutatnak az i.e. 1250 és 1100 közötti időszakra. Az egyik a drámai éghajlati válság, a száraz periódus bizonyítéka, legalábbis Levantéban és körülöttünk. A második információ egyszerűen a városok pusztulásának története. A régió városainak és államainak teljes pusztulása valamikor a 12. század elején kezdődött. Tegyük fel, hogy az északi Ugarit összeomlott a szíriai partvidéken – nagy kereskedelmi központ volt a tengerparton –, valamikor a 12. század legelején megsemmisült. Aztán folyamatosan egészen a 12. század végéig. Megiddóban mindketten dolgozunk. Ne felejtkezzünk meg arról az információról, amelyet Megiddóról tudunk a 12. század végén. Tehát 50-60 évvel Ugarit után, és vannak más helyek, amelyek korábban megsemmisültek, például Hacór, Izrael északi részén, amelyet talán az i.e. 13. század közepén vagy második felében pusztítottak el. A következő bizonyíték a szöveges anyag, amely nagyon drámai, mert valójában rendelkezünk információval az aszály és az éhínség kiváltotta válságáról a régióban. Vagyis itt nem csupán a pollenek bizonysága alapján találunk ki valamit, hanem az ókori Közel-Kelet szövegeiben is olvasunk róla. Milyen szövegekről van szó? Északon, a tengerparton talált ugariti szövegek, a hettita birodalom, Hatti szövegei, az Eufrátesz melletti Emar szövegei mind északról, mindannyian beszélnek erről a folyamatról, az aszályok kiváltotta nagy problémáról, amelyek éhínséget okoznak, ők pedig segítségért kiáltanak. Néhányan Egyiptom segítségét kérik, mert Egyiptomot nem a Földközi-tenger keleti részének éghajlata határozta meg, hanem inkább az a víz, amely délről érkezik a Nílussal. Tehát segítségért kiáltanak. A probléma pedig valamikor az i.e. 13. század közepén kezdődik, és az i.e. 12. század végéig tart.

Mi a kapcsolat az éghajlatváltozás és a városok pusztulása között?  Mármint ez a kapcsolat nem is olyan közvetlen és nyilvánvaló.

Mielőtt elmagyaráznánk, hogy mi történt pontosan, szeretnék idézni egy tanulmányt, amely ténylegesen elengedhetetlen ennek megértéséhez. Ronny Ellenblum, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzorának tanulmányáról beszélek, amelyet a Cambridge University Press adott ki egy ideje, és amely az i.u. 10. század második felének és a 11. század elejének hasonló éghajlati válságát írja le, ami azt jelenti, hogy ezer évvel ezelőtt.

Miért fontos ez? Mivel az i.u. 10. és 11. században, ezer évvel ezelőtt, teljes terjedelmű szöveges anyagok birtokában vagyunk Egyiptomból, Kairóból, Bagdadból, Konstantinápolyból (Isztambul), Damaszkuszból, az egész területről, és valóban összehasonlíthatjuk a beszámolókat, és megnézhetjük, hogy mi történt. A keresztes hadjáratok időszakában járunk. Ez a válság éppen a keresztes hadjáratok előtt ér véget. 950 körül kezdődik és Ellenblum szerint 1070 körül ér véget. Ellenblum lényegre törő volt. Szöveges anyaggal dolgozik, amely teljes képet ad nekünk. Amikor az ókorról, valójában a bronzkorról beszélünk, nem rendelkezünk teljes képpel. Neki megvan a teljes kép a szöveges anyagból. Amit pedig leír, két szempontból is érdekes. Először is, a probléma része, vagy annak a csúcspontja, hogy az aszályos csapadékmennyiség mellett nagy problémát jelentett az is, hogy északon hideghullámokat észleltek. A hideghullámok sokkal halálosabbak, mint a csapadék problémája, mert egy rendkívül hideg időszakban oda a termés. Minden elhal. A mezőgazdaságnak befellegzett. Az embereknek pedig fel kell kerekedniük, hogy élelemhez jussanak. Nincs más lehetőség. A második, hogy elindít egy dominó-effektust. A második kérdés, amelyet meg kell vizsgálnunk Ellenblum kutatása szempontjából, hogy a probléma nem az, hogy nem esik az eső 50 évig. Természetesen nem ez a helyzet. De döntő fontosságú lesz, ha mondjuk beüt 10 év szárazság, ami aztán helyreáll, de ez a helyreállás nem elég hosszú. Ha a helyreállás mondjuk csak két év, és akkor újabb 10 év aszályos idő jön, akkor meghaltál. Most pedig visszatérhetünk a kérdésedhez.

Mi a kapcsolat az éghajlatváltozás és a tényleges pusztulás között? Amikor azt látjuk, hogy Hácór vagy Ugarit megsemmisült, egy egész város porig égett.

Igen. Azt gondolom, hogy két különböző folyamatról kell gondolkodnunk, amelyek valóban összekapcsolódnak. Az első az, ami északon történik. Ha északon valóban hideghullámok lennének, akkor azok arra késztetnék a csoportokat északon, hogy induljanak az élelem keresése miatt dél felé, más részekre, majd városokat támadjanak meg, azokat pusztítsák el, és idézzenek elő teljes nyugtalanságot és összeomlást.
A második helyzet itt van Levantéban. Tegyük fel például, hogy Damaszkuszban, Ammanban, Aleppóban vagy Gázában, vagy délen Askelónban tényleg romlik a helyzet, azokban a városokban, nagyvárosokban, amelyek a sivatagi peremvidéken helyezkednek el. Aszály van és az emberek lassan elkezdenek mozgolódni, és vannak csoportok, ha tetszik, akkori apiruk vagy mások, és elkezdik lerombolni a városokat. Ha manapság egy nagyváros lerombolására gondolunk, akkor nagy seregekre, harckocsikra, ágyúkra és repülőgépekre gondolunk. Az ókorban nem ez volt a helyzet. Ugaritban például, ha a szövegek nyújtotta információkra támaszkodunk, akkor azt látjuk, hogy néhány közeledő hajóról beszélnek és rettegnek. Talán egy-egy hajón 50-60 harcos lehetett. De teljesen meg vannak rémülve, mert nem tudják elég gyorsan elüldözni őket. Azok pedig pillanatok alatt megszervezhetik a rajtaütést és eljöhetnek, hogy elpusztítsanak egy várost.

És ha egyszer egy város megsemmisül, akkor az begyűrűzik és a régió többi városára is hatással van: egymás után fognak elbukni.

Ismét csak egy folyamattal van dolgunk. A folyamat, amely olykor az i.e. 13. század második felében kezdődik, hosszú ideig tart. Ám a folyamat végére semmi sem maradt a régi rendszerből.

A klímaváltozás tehát valóban hatékonyan magyarázza meg mindazokat a problémákat, amelyek a régészeti leleteknél és szöveges feljegyzésekben megfigyelhetők, és segít annak megértésében is, hogy miért ilyen hosszú az idő. Az éghajlatváltozás miatt a gazdaságok összeomlottak. Az embereket pedig elindulásra késztette.

Így van.

Ez pedig elvezet bennünket a migrációkhoz.

Talán néhány olyan folyamat, amely jellemzi ezt az időszakot, és különösen ami az i.e. 12. és 11. században következik, kapcsolódik ehhez. Hiszen melyek is azok a nagy események, amelyeket az i.e. 12–11. században látunk?

1. Az egyiptomi rezsim összeomlott Kánaánban és a városállamokban – erről beszéltünk.
2. Az ókori Izrael felemelkedése a felvidéken való letelepülési hullám értelmében. Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért, mi történt? Honnan jönnek ezek az emberek?
3. A harmadik dolog pedig a „tengeri népek” betelepülése. Erre még később visszatérünk: letelepülnek a tengeri népek a déli partvidéken, Levante partjainál.

Nílus-deltai csata az egyiptomiak és a tengeri népek között

Ennek az időszaknak az egyik legrégebbi szöveges forrása III. Ramszesz fáraó híres egyiptomi felirata Medinet Habuban, amelyben olyasmire utal, amely úgy hangzik, mint a tengeri népek inváziója. A tengeri népek a kezdetektől fogva benne voltak a bronzkor összeomlásának vitájában. Hogyan kapcsoljuk össze a tengeri népeket az éghajlatváltozással és a migrációval?

Én azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy mindez az i.e. 12. században, a Földközi-tenger keleti részén zajló nagy válság közepén történik. Vannak különböző csoportok, amelyek Levante partjainál telepednek le, és némi nehézséget okoznak Egyiptom számára. Beszélünk még róluk, amikor a sorozat későbbi szakaszában a tengeri népekről értekezünk. De problémát okoztak Egyiptom számára. Jó okunk van azt feltételezni, hogy ezeket a csoportokat a klímaválság, az északi aszályok vagy az általam említett hideghullámok miatt kényszerültek migrációra. Az emberek északról kezdtek nyomulni dél felé, beindult a dominóhatás, a csoportok pedig mozgásba lendültek. Amikor III. Ramszesz feljegyzéseit nézzük, természetesen nem arról beszélünk, hogy emberek tízezrei szállták meg Kánaán partjait. Láttam egyszer egy cikket a National Geographic magazinban az ötvenes években, és volt egy kép, egy rajz, amely nagyon emlékeztetett a normandiai partraszállásra, tudod, ami 15 évvel azelőtt történt, hogy megjelent a cikk.

Nincs második világháborús helyzet, amikor több tízezer ember támad a tenger felől, itt csupán százak és százak érkeztek hajókkal, letelepedtek a part mentén, ott problémákat okoztak, és részesei voltak a migrációnak és a népek mozgásának. Ezek a mozgolódások érkeztek kívülről, de voltak helyi jellegűek is.

Mielőtt folytatnánk az izraeliekkel, vannak még itt nagyon érdekes kérdések. Tudjuk, hogy a folyamat végén az egyiptomi birodalom megszűnt. Beszéltünk a tengeri népekről, a klímaváltozásról, illetve más migrációkról. Mit tettek az egyiptomiak az új kihívásokkal szemben?

Egyiptom egy nagy és jól kormányozott birodalom volt. Én nem úgy látom, hogy az egyiptomiak csak tétlenül ültek volna. Az elmúlt 10-15 évben először vagyunk olyan információk birtokában, amelyek azt mutatják, hogy az egyiptomiak próbáltak reagálni, észrevették, hogy valami történik, és hogy ezt valami okozza, és nehézséget okoz birodalmuknak, veszélyezteti hatalmukat e területek felett, Kánaánban és a part mentén is. Ehhez kapcsolódnak Ramszesz feliratai, amelyeket az imént említettél. A régészetből, és talán még a pollenszemekből is van arra bizonyítékunk, amelyek azt mutatják, hogy az egyiptomiak az i.e. 12. sz., vagy akár a 13. sz. egy bizonyos pontján elkezdték a mezőgazdaságot, legalábbis itt, Kánaánban, egy másik rendszerbe terelni, amely nagyobb gabonatermelésére irányul, hogy több gabonát tudjanak a pusztai régiókba juttatni. Ezt láthatjuk a késő bronzkor végi Megiddóban az állattartás körüli bizonyítékoknál is, amelyek zooarcheológiához kapcsolódnak: több szarvasmarha a mezők szántásához, és több sarlópenge. Ezt látjuk az egyre növekvő pollen-bizonyságokban, amelyek a gabonából származnak a Galileai-tengeren. Ezt egy nagyon érdekes bizonyíték támasztja alá: a zebu (púpos) szarvasmarhák térségbe történő behozatala.

Ezt egy ősi DNS-vizsgálatból tudjuk, amelyben részt vettem Meirav Meiri, a Tel Avivi Egyetem kutatójával együtt. Ő végezte a tényleges munkát, rámutatott arra, hogy

az ország mezőgazdaságának támogatása érdekében megpróbáltak olyan állatokat behozni, amelyek jobban alkalmazkodtak a száraz területekhez.

Amikor a bizonyítékokra tekintünk, nézzük, azt látjuk, hogy sikeresek voltak, legalábbis egy ideig, mert északon bekövetkezik az összeomlás, amit a 12. század elejére tehetünk, mondjuk i.e. 1180-ra, 1185-re, míg délen a végső összeomlás csak 50-60 évvel később következett be. Tehát legalább fél évszázaddal sikerült késleltetniük az összeomlást.

Hogy illenek ide az izraeliek?

Nos, miért tettük mindezt? Azért, hogy a krízisről beszéljek. Beszéltünk a krízisről, hogy a következőket mondjuk: látjuk, hogy ez a letelepedési hullám, az erős betelepülés a felvidéken, valamikor az i.e. 13. század végén kezdődik, a 12. században folytatódik és feltételezem, hogy a csúcspontja az i.e. 11. században van. Szerintem ez is az éghajlattal függ össze.

Miért mondom ezt? Azért, mert a bronzkori Kánaán gazdasága, helyi gazdasága ebben a rendszerben jött létre, amelyben vannak letelepült emberek és nomád pásztorok.

A nomád pásztorok pedig csak azért folytathatnak nomád pásztorkodást, és csak azért szállíthatják a termékeket a városlakóknak, mert a városlakók és a falvak képesek őket gabonával ellátni. A gabonának pedig abból a feleslegből kell származnia, amely e városállamok mezein termett. Most, amikor válság elkezdődik és a városállamok nem tudnak elegendő gabonát szállítani, ez arra kényszeríti a nomád pásztorokat, hogy letelepedjenek. Mivel pedig más okokból kifolyólag azt gondoljuk, és erről később beszélünk, az első izraeliek, legalábbis közülük néhányan nomád háttérből érkezve jöttek és letelepedtek, talán a válság kényszerítette őket arra, hogy letelepedjenek, mert nem volt elegendő gabonafelesleg az ellátásukhoz. Egy másik hangsúlyozandó pont az, hogy ellentétben más időszakokkal, amikor az kílmaválság véget ért a normalizálódással, a Galileai-tengerből származó feljegyzésekben, a polleneknél azt látjuk, hogy az i.e. 11. századi válság után egy olyan szakaszba lépünk, amely csapadékosabb volt, mint a régióban, és ez lehetővé tehette a felföldeken élő emberek számára, hogy a 11. században több mezőgazdasági formációban, rendszerben megvessék a lábukat.

Következő epizódban egy kicsit elmélyülhetünk abban, hogy mi történik a felföldeken e válság következményei után.

Így van, ezt fogjuk tenni, és az első izraeliekről beszélünk.

Nagyszerű.

Fordította: #BibliaKultúra

A képek forrása:

New York Times; Wikipedia.