Néha jobb, ha a nőkre bízzuk a férfimelót, ha egyáltalán van olyan. Jacob L. Wright biblikus professzor érdekfeszítő írása, amely nemcsak az ókori Közel-Keletre kalauzol el bennünket, hanem a közelmtúlt kapcsolódó eseményeire is rávilágít.
Achziv ókori bibliai helyén, Akkótól 15 km-re északra a régészek felfedezték azt, ami a lovasok sírja néven lett ismert. A sírban női dobosok figurái voltak elhelyezve különféle egyéb tárgyak mellett, mint például lovasok figurái.
Ló és lovasa figura Achzivből. Az Izrael Múzeum gyűjteménye.
Ahogy Sarit Paz régész megjegyezte, elképzelhető, hogy
„a női dobosok és lovasok egymás mellé helyezése a nők »győzelmi énekének« hagyományára utalhat, akik énekelve, dobolva és táncolva mentek üdvözölni a csatából visszatérő harcosokat.”
Achziv, Ferrell Jenkins felvétele
Ezt a „győzelmi ének” hagyományt, amelyre Paz utal, a bibliai irodalom jól tanúsítja. Hazatérésekor a győztes Jeftét lánya tánccal és tuppîm-mel fogadja (Bír 11,34). Ez utóbbi valószínűleg egy keretes dobféle, hasonló a görög tympanumhoz vagy az arab duffhoz. A nők ugyanígy várják Sault és Dávidot, amikor visszatérnek a filiszteusokkal vívott csatáikból (1Sám 18,6–8), tuppîmon és más hangszereken játszanak. Ugyanígy Mirjam a Vörös-tengeren elért győzelem után, tuppîmmel és tánccal vezeti Izrael asszonyait (Kiv 15,20).
Akkor Mirjam prófétanő, Áron nővére, kezébe vette a dobot, s az asszonyok mind utána mentek dobbal, táncot lejtve.
Nők kézi dobbal Achzivból. Az Izrael Múzeum gyűjteménye.
Az ilyen előadások rendkívüli politikai potenciállal bírtak. A női énekekbe és ünneplésekbe kódolt üzenetek képesek voltak messze-távol a közvéleményre hatni. A győzelem mindenekelőtt teljesítmény, és a nők éneke és tánca jelentős mértékben meghatározta, hogy miként emlékeztek a diadalokra és a vereségekre. Befolyásolhatják az uralkodó király erényeit azáltal, hogy dicsérik őt egy olyan alakkal szemben, aki szemet vetett a trónra, vagy teljesen elháríthatják az emberek dicsőítését azzal, hogy a figyelmet a nemzet istenségére összpontosítják.
Debóra és Jáhel beszámolói a Bírák könyvének 4–5. fejezeteiben feltételezik ezeket a hagyományos háborús szerepeket. Az 5. fejezet költői változata felszólítja Debórát, hogy törjön ki énekben miközben Bárákot arra szólítja fel, hogy ejtsen foglyokat (Bír 5,12).
Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia!
Az előző prózai történet azt ábrázolja, hogy Jáhel elmegy találkozni Sziszerával, az ellenség tábornokával. Viselkedése a nők csata utáni előadásainak mintáját követi, de egy drámai fordulattal: Sziszera nem visszatérő hős, hanem Izrael ellenségének vezére, aki azért menekül, hogy mentse az életét. Jáhel vendéglátást színlelve csábítja a sátrába; amint belép a helyszínre, ravaszul és lopakodóan megöli. Miután harci terepet csinált otthonából, ismét kiment, hogy találkozzon Izrael visszatérő harcosával, Bárákkal. Ahelyett, hogy bajnoknak titulálná, meghívja, hogy jöjjön be a sátrába, és nézze meg azt az embert, akit keresett, és akit megölt.
Ágytól a harctérig
Számos, az ókori közel-keleti arisztokráciáról készült fotón és művészi megjelenítésen a nők díványokon fekszenek. Ezzel szemben a férfiak büszkén állnak, vagy ülnek a paripájukon, és parádézva felvonultatják fegyvereiket. A magabiztosság hirdetése érdekében a férfi ábrázolása eltérhet ettől, ha fekvő testhelyzetben pózol, különösen, ha nők társaságában teszi ezt. Így ábrázolja Assur-bán-apli asszír királyt egy lenyűgöző palotai dombormű (Kr.e. 645 körül), amely azt ábrázolja, hogy a király a kertjében egy kanapén hanyatt fekszik és feleségével együtt iszik. Fegyverei mögötte nyugszanak, és az ellenséges király feje lóg egy fáról. A jelenet passzivitásának teológiai tulajdonságai vannak: ha a király otthon pihenhet a királynővel, az azért van, mert istensége, Istár istennő vezeti seregét az ellenség ellen, őérte.
„Maradj itt a helyeden, egyél kenyeret, igyál bort, zenélj, és dicsérd istenségemet, miközben én odamegyek, hogy elvégezzem a munkát, és teljesítsem a szíved vágyát.”
Relief Ninivéből Assur-bán-apli lakomájáról, British Museum
Kalandos vitézséget mesél el az Erra-eposz, amely az első évezred során Mezopotámia egyik legszélesebb körben elterjedt szövege. Az eposz egy része, a „Harcos Kiáltványa” elnevezéssel arra hívja a hőst, hogy keljen fel és vegyen részt a csatatér „ünnepén”, ahelyett, hogy „ülne” (wašābum), mint egy öreg ember a városban, mint egy kis csecsemő a házban, vagy mint azok a gyávák, akik „nők kenyerét eszik” (I:46–49).
Példaként hadd idézzek a személyes levelezésből: Samsi-Adad, az Ó-Asszír Birodalom királya kb. 1776-ban intette, hogy vonuljon ki a nők társaságából, és menjen, hódítson (ARM 1:69, rev. 8–16):
„Itt a bátyád győzelmet aratott, de te ott fekszel a nők között! Most, amikor seregével Qatnába vonul, legyél férfi. Mivel a bátyád nagy nevet alapított, a régiódban te is alapíts nagy nevet.”
A „nagy név megalapozása” kifejezés itt nemcsak a csatatéri bravúrokra utal, hanem az uralkodó nevét viselő győzelmi emlékmű felállítására is.
V. Samsi-Adad asszír király (Kr. e. 823-811) Kalhuban talált, eredetileg valószínűleg a Nabú-templomban felállított sztéléje.
A király alakja betölti a teljes képmezőt, arca előtt, a sztélé sarkában, az asszír főistenek szimbólumai sorakoznak: a szarvkorona Assurt, a napkorong Samast, a félhold és a kör Színt, a villámvilla Adadot, a csillag pedig Istárt jelöli. A király udvari viseletben, fején az asszír királyok jellegzetes fejdíszével és diadémjával jelenik meg. Bal kezében a hatalom szimbólumát, egy pálcát tart, jobbját pedig a tiszteletadás, a fohászkodás gesztusában tartja az istenszimbólumok irányába.
A bibliai szövegek is ellentétes nemek szerinti térként mutatják be a harcteret és az ágyat. Így a Sámuel könyvéből ismert Dávid és Betsabé történet szerint a király visszatér Jeruzsálembe, és az egyik katonájának a feleségével hál, miközben a nemzet távol van katonai hadjáraton.
Jáhel és Judit között
Dacolva ezzel a térbeli polaritással, Jáhel saját ágyát csatatérré változtatja. A beszámoló prózai változatában Jáhel kimegy a sátrából, hogy találkozzon Sziszerával, és a sátrába csalja:
„Térj be, uram, térj be hozzám; ne félj.”
Később, anyai vendégszeretetet tanúsít, takaróval betakarja. Amikor vizet kér, tejet szolgál fel neki. Sziszera megparancsolja neki, hogy álljon a bejáratnál, nehogy valaki meglássa őt. Amikor mélyen alszik, és bízik abban, hogy biztonságos pihenőhelyet talált, a nő egy cöveket ver a homlokába, és a földhöz szögezi.
Sziszera meggyilkolása.
Az ének Jáhel tettét még merészebbé és tarantinósabbá teszi. Ahelyett, hogy megvárta volna, amíg elalszik, a lány azonnal kalapáccsal szétzúzza a koponyáját, hogy összeesve, holtan a lába elé zuhanjon. Ezalatt Sziszera édesanyja passzívan és türelmesen várja otthonában, hogy fia diadalmasan visszatérhessen harcosként a csatából. A bibliai korpusz egyik legkiválóbb irodalmi szóvirágában azt halljuk, hogyan nyugtatja magát a várakozó udvarhölgyek előtt, miközben az ablakából nézi, hogy a fia visszatérése késik, mert a zsákmány összegyűjtésével és felosztásával volt elfoglalva, amelyek között szerepel „egy-két leány minden katonának”. Aligha tudja elképzelni, ahogy azt az olvasó már tudja, hogy az egyik leány bizony meggyilkolta harcos fiát.
„Kihajolt az ablakon és nézelődött Sziszera anyja a rács mögül. „Hol késik szekere, miért nem jön? Miért érkezik késve fogata? – Legokosabb udvarhölgye így felelt, e szavakkal válaszolt neki: Bizonyára összegyűjtik és elosztják a zsákmányt: egy leányt, két leányt minden katonának, egy tarka ruhát, két tarka ruhát Sziszerának, egy kendőt, két kendőt az én nyakamra!” (Bír 5,28–30)
„Asszony az ablaknál” motívum. Föníciai stílus. Elefántcsont az iraki Nimrudból, Kr. e. 9–7. sz., Sulaymaniyah Múzeum.
Judit könyve a hellenisztikus korból közvetlenül erre a történetre támaszkodik, és a nemek felcserélését még tovább csavarja. Azt ábrázolja, hogy egy nő nevet és becsületet szerez magának (16,21–23) azzal, hogy harcias, vitézi tettet hajt végre.
Judit lefejezi Holofernészt, 1598-1599 vagy 1602, Galleria Nazionale d'Arte Antica, Róma
Ahelyett, hogy az áldozatot a sátrába csábítaná, maga mögött hagyta rettenetes honfitársait, hogy behatoljon az ellenség táborbába. Miután lefejezte az ellenséges tábornokot, elmasírozott a fejével, mint ahogy azt Dávid is tette filiszteus versenytársa fejével.
A táncoló asszonyok úgy köszöntötték ezt a diadalmas nőt, mint ahogy a harcból visszatérő férfiakat szokták.
A hagyományos szerepek átalakultak, amikor „Izrael férfiai fölfegyverkezve és megkoszorúzva követték, dicsőítő éneket zengve” csatlakoznak a női menethez (15,12–13).
Emlékezet, Milton és a midrás
A társadalmak ritkán ismerik el a nők meghatározó szerepét a háborúval kapcsolatos emlékünnepeken, mint ahogy ritkán emlékeznek meg a nők háborús közreműködéséről is. Ez a probléma mind a mai napig fennáll. A második világháború alatt például több mint ezer női pilóta mintegy hatvanmillió mérföldet repült a hadsereg kötelékében, de mivel a Női Légierő Szolgálati Pilótáinak (WASP, Women Airforce Service Pilots) tagjait nem tekintették katonai pilótáknak, annak a harmincnyolc kötelességteljesítés közben elhunyt női pilótának nem terítettek nemzeti zászlót a koporsójára. A háború vége után az egység túlélői saját költségen jutottak haza busszal, majd évtizedeken át keményen küzdöttek az elismerésért. Végül 1977-ben hivatalosan is veterán státuszt kaptak. Több mint harminc évvel később, 2009-ben az életben maradt tagok rangos díjat kaptak; ez azonban a Kongresszusi Arany érem volt – egy civil megtiszteltetés.
A Bírák könyve nem vádolható azzal az erkölcsi mulasztással, hogy a nők háborús közreműködéséről ne emlékezett volna meg. Amint láttuk, a beszámolót alkotó írástudók csökkentették a férfiak hősies szerepét azzal, hogy a legnagyobb hősi tettet annak tulajdonították, akit a Bírák könyve így nevez „egy anya Izraelben”, illetve annak a nőnek, aki a társadalomban egy marginális csoportot képvisel. Semmit nem mondanak e két nő közvetlen utódairól; figyelmük máshová irányul. A Bírák könyvének ideális vezetőjeként Debórának hatalma van a társadalom felett. Felkéri Bárákot, kiadja harci parancsát, és ezzel elválasztja katonai szerepét a kormányzási jogától. Ahelyett, hogy a frontvonal mögött maradna, csatába kíséri, és figyelmezteti, hogy egy másik nő, Jáhel fogja biztosítani a dicsőséges győzelmet.
Edgar Degas: Jefte leánya, 1859-1860
A kollektív amnézia kérdésével közvetlenül Jefte története foglalkozik pár fejezettel később, amely azt meséli el, hogy „Izrael lányai” minden évben négy napra összegyűlnek, hogy „elmeséljék” (letannôt) bátor lányának tetteit, aki nem szült gyermeket, és aki a megemlékezés nélkül feledésbe merülne (Bír 11,40). Ez az elképzelt ünnepség őrzi ennek a névtelen nőnek az emlékét; közben Jefte emlékét egy beszámoló őrzi, amely kihangsúlyozza a hírnév iránti hipermaszkulin megszállottságát.
Delila egy másik női alak a Bírák könyvéből és Milton A küzdő Sámson c. könyvéből, aki kifejezi a vágyakozását, hogy a hírességek közé sorolják, azzal, hogy lerázza a házassági köteléket, megmentve országát egy ellenséges ragadozótól:
De hazámban, hol leginkább kívánom,
Ekronban, Asdódban, Gátban, Gázában
a legnemesebb asszonyok között említnek,
ünnepélyeken dalolnak rólam,
tisztelnek élve-halva,
merthogy dúlójától megmentsem hazámat,
drágább volt nászi eskümnél.
Síromra illatszert és virágot hintenek.
Oly hírem lesz, mint Efráim hegyén Jáhelnek,
ki fortélyosan szöget vert az alvó vendég, Sziszera fejébe.
(Jánosházy György fordítása)
Delila azt akarja, hogy az ünnepélyeken daloljanak róla és, hogy sírját évenkénti ünneplés során felkeressék. Nemcsak Jeftéra és névtelen lányára emlékeztet minket, szomjazik arra a hírnévre is, amelyre Jáhel tett szert Efraim hegyein, amikor barátságtalan fortélyt cselekedett az alvó ellenséggel. Milton a midrás szabadosságával élve csatlakozik a bibliai emlékezet építészeihez, hogy azzal tartsa féken a férfi egót, hogy grafikus és sokkoló képek segítségével ünnepli a nők által végrehajtott harcias hőstetteket, amelyekkel hírnevet szereztek maguknak.
Fordította: Saskia83
A tanulmány forrása:
Jacob Wright: Genderbending Performances in Wartime: From Judges to Judith, in The Ancient Near East Today. Current News about the Ancient Past
Képek forrása:
SuliNet; The Ancient Near East Today; Wikimedia; Wikipedia.
A szerzőről:
Jacob Wright a héber Biblia tanára az Emory Egyetem Candler Teológiai Iskolájában. Jelen írása a következő könyvének egyes részeit dolgozza fel: Memory, and National Identity in the Hebrew Bible (2020).
A Special Thanks To Jacob L. Wright!
Ajánlott irodalom a szerző tollából:
A könyv a Cambridge University Press oldalán szabadon elérhető, letölthető (Open Access).
