#BibliaKultúra

Bevezetés: A Deuteronómium és Platón Törvények című művének hasonlósága

A gazdaság szervezeti struktúrája nemcsak egy nemzet tagjainak anyagi jóléte szempontjából jelentős, de éppen olyan fontos az emberek pszichés jólléte és kiegyensúlyozottságuk szempontjából az állam politikai szervezetében is. Az antikvitás két fontos dokumentuma, Platón Törvények c. munkája (Nomoi) és a Deuteronomium könyve, amelyek még ma is hatással vannak életünkre, behatóan foglalkoztak a gazdagok és a szegények között, társadalmon belül húzódó szakadékokkal, mint a politikai jólét és a harmónia veszélyével. Ahhoz, hogy ezt a két könyvet felhasználhassuk a társadalmi helyzet javításához, egyrészt ki kell szabadítanunk Platón Törvények c. munkáját a pusztán filozófiai beszélgetések szűk távlataiból, másrészt a Deuteronomium könyvét a teológiai biblicisták túlságosan szűk perspektíváiból.

Az ilyen megközelítésekből való szabadulás legjobb módja a két könyv összehasonlító szemlélete, és egyfajta diskurzus szervezése a Platón Törvények c. munkájában szereplő „athéni idegen” – aki, mint már Arisztotelész is megjegyezte, magát Platónt képviseli – és Mózes között, akit a Deuteronómium könyvének szerzőjeként tartottak számon. Az ilyen dialogikus perspektíva választását az legitimálja, hogy mindkét könyv lényegében véve mélyen dialogikus.

Platón Törvények c. munkájában a platóni Athén ióniai hátterét képviselő athéni jövevény a boldog, harmóniában élő élet és az összetartó társadalom előfeltételeiről beszélget két krétai és spártai dór társával, akik Krétán Knósszoszból az ida-hegyi Zeusz-barlangba tartanak.

A Deuteronómium könyve Mózes párbeszédét mutatja be a Sínai-hegyen kapott isteni kinyilatkoztatással, amelyet a Moáb földjén élő Izrael népe számára magyaráz.

Platón Törvények című könyvét a Krétán alapítandó új knósszoszi kolónia jogi konstrukciójaként tervezi, a Deuteronómium könyve pedig Mózes Moáb földjén élő népéhez intézett beszédeként, mielőtt átkelnének a Jordán folyón, hogy új életet kezdjen az Ígéret földjén. Nem ez az egyetlen formai megfelelés e két könyv között. Mindkettő egyfajta testamentum szerzőjüktől. A Törvények volt Platón utolsó könyve halála előtt, és ha nem is fejezte be, az opuszi Philipposz gondozta.[1] A Deuteronómium könyve Mózes utolsó napjaként, a Pentateuchus tórájának végrendeleteként jelenik meg, mielőtt Mózesnek Moáb földjén meg kell halnia (Otto 2017:2261–2285). Mindkét könyv egy jobb társadalom utópisztikus vázlata, beleértve a polgárok jobb gazdasági magatartásmódját is, de ez nem jelenti azt, hogy irreálisak lettek volna.[2]

Platón a Törvényeket a 4. századi athéni társadalom javítása érdekében írta, amikor csalódott egyrészt a harmincéves oligarchikus kormányzatban, másrészt az athéni demokrácia fejlődésében, amely ugyan az oligarchiát követte, de nagyon hamar a deklasszálódás jegyeit mutatta, és szenvedett az újgazdagok, a gazdagságra mohón kapzsi csoportok befolyásától (philokteanôtetesz), ahogyan azt Arisztophanész „A darazsak” (sphêkes) és „Plutosz” c. komédiái is leírták.

A Deuteronómium könyve a Kr. e. 4. század késő-fogság utáni „végleges” formájában, amely közel egyidős Platón Kréta városának Nomoi című, nem sokkal Kr. e. 352 után megírt krétai dokumentumával, szintén azért íródott, hogy a júdeai társadalmat biztosítsa a júdeai identitást és szervezetet érő idegen hatásoktól (vö. Crouch 2012:541–554; Finsterbusch 2016:109–131). Mindkét könyv régebbi hagyományokat elevenít fel: Platón a 6. és 5. századi Athén, különösen a drakóniai és szolóniai kor etikai értékeiből merített; a fogság utáni Deuteronómium könyvének szerzői pedig a fogság előtti kor, különösen Jozija korának hagyományait használták fel, amelyeket megőriztek ebben a könyvben (Otto 2012a:231–257).

Platón városa: a krétai Magnesia, a szegénység és a túlzott gazdagság nélküli város

Krétai városának, Magnesiának megtervezésekor Platónt az a felismerés vezeti, hogy a túlzott tulajdon és gazdagság, illetve a szélsőséges szegénység egyetemes forrása egy társadalomban az egyenetlenség (sztaszeisz) és a társadalom felbomlásának. Platón úgy építi fel Magnesia gazdaságának megszervezését, hogy a túlzott gazdagság és a mélyszegénység szélsőségeit elkerülje.[3] Azzal a földrajzi döntéssel kezdi, hogy Krétán belül hol alapítsák meg Magnesiát, a knósszoszi kolóniát, és Platón úgy dönt, hogy a partoktól távol kell lennie, hogy a magnesiaiak számára ne legyen elérhető közvetlen kikötő és tengerentúli kereskedelem.

Magnesia gazdaságának és társadalmának az oikosz-gazdaság mezőgazdaságán kell alapulnia, vagyis a földeken végzett munkán és nem a tengerentúli kereskedelmen és árucserén. A szegénység és a gazdagság szélsőségeinek megelőzése érdekében az agrárgazdaságot úgy kell felépíteni, hogy az támogassa a földtulajdon kiegyenlítését. A termőföldet 5040 parcellára (klêroi) kell felosztani, minden családra egy parcella jut (Nomoi V 739b–741e). Minden parcella egyetlen család tulajdonába kerül, bár elméletileg az állam és az istenek tulajdona marad, így a földet a család nem adhatja el, és a családok nem vásárolhatnak más parcellát vagy annak egy részét (Morrow 1993:95-112). A parcella átvételét ünnepélyes vallási szertartással, háromszoros áldozattal és imával erősítik meg (Schöpsdau 2003:317köv.), mivel a földnek örökre a családban kell maradnia a családtagok megélhetésének forrásaként.[4] A parcella éves termésének kétharmadát a család tagjai és rabszolgáik számára tartják fenn, egyharmadát pedig kötelezően eladják az idegen lakosoknak, azaz a metoikoszoknak és az idegen látogatóknak. Az éves termésfelosztás e szabályozásának oka az, hogy Platón krétai városában a polgároknak tilos bármilyen fizetett munkával járó foglalkozást űzniük, ezt a munkát a metoikoszoknak kell végezniük. Mivel pedig az öntevékenység (ideopragia) elve alapján a magnesiai polgároknak nem szabad egynél több foglalkozást űzniük, vagyis földművesként a telkükön gazdálkodni, nem válhatnak egyidejűleg kézművesekké vagy kereskedőkké a piacokon.

Az ideopragia eme elvének és a csak egy szakmára való korlátozásának oka az, hogy Platón távol akarja tartani Magnesia polgárait a pénzhajhászás és a meggazdagodás minden lehetőségétől, Platón ugyanis óvakodik attól, hogy ideális államából a gazdagok plutokratikus oligarchiája által irányított állam alakuljon.

Ezzel szemben Platón már nem a Politeiában megfogalmazott módon a magnesiai polgárok szigorú gazdasági méltányosságának eszményét részesíti előnyben, hanem az ingóságok tulajdonának négy tulajdonjogi osztályát vezeti be. Az alapérték (timêma), amelytől az osztályok függnek, az azonos értékű telkek értéke lesz. A legalacsonyabb osztály tagjai a telkük értékével megegyező, de nem kisebb értékű javakat birtokolnak.

A legmagasabb osztály tagjai az alapérték négyszeresét birtokolhatják, szerény pénzkeresés eredményeként, vagy ajándékok, illetve egy mezőn szerencsésen talált tárgy miatt. Az ezen a maximumon felüli többletet a városnak és isteneinek, azaz a templomoknak kell átadni. E szabály megszegését a többlet duplumának elvesztésével büntetik. Ez a négy vagyoni osztályra való felosztás csak kisebb hatással van a bírák megválasztására, hogy ezek a tisztviselők ne befolyásolják negatívan az alsóbb osztályokba tartozó polgárok demokratikus jogait. Platón intenzíven érvel mindenfajta oligarchikus eljárás ellen, amely a gazdag polgárokat privilegizálná a város elöljárói tisztségében, így Arisztotelész szemrehányása (Politeia II 6 1226a12), miszerint Platón vagyoni osztályai oligarchikus jelleget kölcsönöznek a Nomoi-nak, téves értelmezés eredménye. Hogy megerősítse az oligarchikus és plutokratikus befolyással szembeni akadályokat Magnesiában, Platón egy sajátos pénznemet biztosít a magnesiaiaknak, amelyet nem lehet átváltani más görög vagy nemzetközi pénznemekre. Ugyanakkor Platón krétai városában tilos az arany és ezüst birtoklása. A helyi piacokat, amelyeket a metoikoszoknak kell működtetniük, és amelyek a rabszolgák és a metoikoszok megélhetéséhez szükségesek, meg kell védeni minden olyan rendelkezéstől, amely a haszon maximalizálására irányul. Az áruk reklámozása nem megengedett. Tilos az árak napközbeni megváltoztatása, ha a kereslet nagy és az áru fogyóban van. A részletfizetés sem megengedett.

Platón krétai városa gazdaságának vázlata egy antropológiai elméleten alapul, amely Platón számára elsősorban a lélek (pszükhê) elmélete, valamint egy értékkatalóguson, amely az antropológiájából és teológiájából származik.

A krématisztika és a gazdagság mint a legalacsonyabb érték Platón szerint veszélyt jelent a lélek harmóniájára, mert mindenfajta krématisztika, amely a haszon maximalizálására törekszik, megzavarja a két- vagy háromrészes pszükhê harmóniáját. Platón úgy értelmezi a lelket, hogy az két részből áll: egy alsó énből, az epithümeitikon-ból, vagyis a puszta örömökre és fájdalmakra reagáló étvágy motivációs struktúrájából,[5] és egy felsőbb énből, a phronészisz logisztikon-jából, vagyis az ész által motivált, érveket és igazságot befogadó és azokra reagáló motiváció, amint ezt a Nomoi 644c–645a-ban található marionett-példázatában is bizonyítja:

„Képzeljük el a következőképpen. Tegyük fel, hogy mi, élőlények, valamennyien isten alkotta bábok vagyunk, akár csak játékszerül az istenek számára, akár komoly céllal; ezt sohasem fogjuk megtudni, annyit azonban észlelünk, hogy a bennünk lakozó szenvedélyek mint valami fonalak vagy zsinórok rángatnak bennünket, és ellentétes természetük folytán egymással ellentétes cselekvések felé húzgálnak, s ezen dől el erény és bűn. Mert a történetünk úgy folytatódik, hogy a vonzások közül mindig egyet kell követnünk, s attól soha el nem szakadva ellene kell szegülnünk a többi fonal húzásának – ez az egy vonzás pedig a józan megfontolás arany, szent vezetés, melyet a város közös törvényének neveznek; a többi fonal merev, vasból való, ez ellenben lány, minthogy aranyból van, a többiek pedig mindenféle változatot mutatnak fel. S minthogy a megfontolás szép ugyan, de szelíd és nem erőszakos, az ő vezetésének segítőtársakra van szüksége, ezért mindig össze kell fognunk ezzel a legszebb vezetővel, a törvénnyel, hogy az arany alkotórész legyőzhesse bennünk a többit. Ezzel az erényről szóló mítoszunknak, mely bábokat faragott belőlünk, szerencsésen a végére értünk. Némileg talán világosabb lett, hogy mit jelent uralkodni önmagunkon vagy gyengének lenni önmagunkkal szemben – és az is kiderült, hogy ami a várost és a magánembert illeti, a magánembernek, ha egyszer igaz belátásra tesz szert a benne uralkodó vonzóerők felül, ezt a belátást követve kell élnie. A városnak pedig, akár egy istentől, akár egy, a vonzóerőket felismerő férfiútól vette át a nézetét, törvénnyé kell tennie és ennek megfelelően kell intéznie saját ügyeit és érintkeznie a többi állammal.

Platón példázata azt mutatja, hogy az epithümeitikon alsó énje, amelyet a vashúrok képviselnek, erősebb, de kevésbé méltó, mint a logisztikon felső énjét képviselő aranyhúr, így a nusz inkorporációjaként a törvény általi támogatásra szorul.[6] A kapzsiság és a gazdagság iránti mohóság a lélek alsó énjének motivációja, amely Platón számára az egész lélekben elsődleges motivációvá válhat, és az értelem és az erények felső énjének csökkenéséhez vezethet. Ez utóbbi a lélek minden részének harmóniájában, a felső én és a kozmosz magasabb értelmes rendjének irányítása alatt zajló boldog élet alapja. A lélek anarchiája a gazdagság iránti mohóság és a gazdagságon alapuló politikai befolyás révén materialista világképhez vezet, amely elválasztja a természetet az emberi kultúrától, és az értelmet (nusz) emberi megállapodásként értelmezi, amely részleges emberi érdekeket szolgál. Ily módon Platón összekapcsolja a magnesiai vázlatát és annak törvényeit és intézményeit az isteni nusznak mint a kozmikus nusz és az ész eredetének teológiájával a felső emberi én lelkében (Bordt 2006:167–250).

Testvéri gazdasági rendszer a Deuteronómium könyvében

Nagyjából akkor, amikor Platón megírta a Törvények c. munkáját, nem sokkal Kr. e. 352 után, a Deuteronómium könyvének fogság utáni szerzői annak a könyvnek az újraolvasásával és újraértelmezésével foglalkoztak, amely a Kr. e. 7. század végén, a fogság előtti időszak végén, Jozija király uralkodása idején keletkezett, és amelyet már a 6. és az 5. században is intenzíven átdolgoztak. Bár a két könyv között nem volt közvetlen irodalmi kapcsolat, mindkettő az ókori Közel-Kelet közös értékrendjének örökségéhez kapcsolódott (Von Bredo 2017).[7] Ezért a szerzők a Deuteronomium könyvében, a Deut 15,4–6 verseiben egy szegénység nélküli izraeli társadalom utópisztikus elképzelését dolgozzák ki:

„Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld majd téged JHVH azon a földön, amelyet Istened, JHVH örökségül ad neked, hogy birtokba vedd, de csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, JHVH szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma megparancsolok neked. Bizony, megáld téged Istened, JHVH, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad.”

A szerzők nem Jehúd perzsa tartomány társadalmi és gazdasági valóságát írják le, ahogyan azt a Neh 5,1–13 versekben olvassuk. Itt a zsidó állampolgárok arra panaszkodnak, hogy egyre több ember kerül adós rabszolgasorba, mert adósságaik rendezése során elveszítik szabadságukat. A saját népük hitelezői még az adósok fiait és leányait is rabszolgává tették, amely az emberek közötti elszegényedés kialakulásának jele.

A szerzők két, egymással összefüggő módját írják le annak, hogyan válik ez az ígéret valósággá. Egyrészt Isten megáldja majd azokat, akik megtartják parancsait és hallgatnak arra a szóra, amely egyrészt Moábnál, az elbeszélt időben Mózes címzettjeihez szól, másrészt felhangzik az elbeszélő idején, a perzsa korban a Deuteronomium könyvének címzettjeihez.[8] A parancs, amelyet JHWH adott, a Deut 15,5-ben az anaforikus demonstratív „mindazokat a parancsokat” szófordulattal kapcsolódik ahhoz a Deut 15,1–3 verseiben olvasható parancsolathoz, hogy a hitelezők minden hetedik évben engedjék el a polgártársak adósságát (Otto 2016:1354köv.). Az eljövendő, szegénység nélküli társadalomra vonatkozó isteni ígéret a jövőben nem lehet ürügy arra, hogy ne mondjanak le az adósságokról azzal az érvvel, hogy végtére is JHWH megoldja az adósok problémáit. Az ideális társadalom nem automatikusan, isteni áldással jön létre, hanem megvalósulása a polgárok testvéri erkölcsösségének cselekedeteitől is függ, Isten parancsolatai szerint. A szegénységen túli gazdasági egyenlőség úgy fog megvalósulni, hogy lemondunk minden olyan haszonszerzési kísérletről, amely polgártársaink szegénységi helyzetének kihasználásával próbál hasznot húzni, ahogyan a Deut 15,11 versében olvasható:[9]

„Mert a szegények nem fogynak el a földről; ezért megparancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő elesett és szegény testvéredhez.”

A Deut 23,20-21 verseiben található parancs, miszerint nem szabad kamatot kérni polgártársunktól, kiegészíti a Deut 15-ben található parancsolatokat:

Ne szedj kamatot testvéredtől se pénz, se élelem, se egyéb dolog után, amit kamatra szoktak adni! Az idegentől szedhetsz kamatot, de testvéredtől ne szedjél kamatot! Akkor majd megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd.

Ez a parancsolat, akárcsak a Deut 15 fejezetében foglaltak, része a Deuteronomium könyve testvéri etikájának, amelyek célja a gazdasági magatartás új módja, amely eltér attól, ami a Deuteronomium korábbi szerzői idejében szokásos volt. Ez a kamatra való kölcsönadás tilalma válik Mózes értelmezésében a jelzálogkölcsön korlátozásává és egyben az uzsora tilalmává a szövetségi törvénykönyvben, a Kiv 22,20–26-ban (Otto 1994:84–86). Az ékírásos jogban is ismertek kamat nélküli kölcsönök, például az Ešnunna törvénygyűjtemény 19. paragrafusában (Otto 1988:38köv.), amelyeket a szomszédoknak adtak vészhelyzetben. A Deuteronómium könyvének szerzői általánossá teszik a vészhelyzetben való felelős segítségnyújtásnak ezt az ókori közel-keleti intézményét, amely immár a gazdasági magatartás általános követelményévé válik Jehúdban, és amely párhuzamban áll Platón gazdasági axiómáival a Törvények 742c-ben:

„Letétben sem helyezhető el pénz olyan személynél, akiben az ember nem bízik meg; és kölcsön sem adható kamatra, minthogy az ilyen adósnak jogában áll, hogy egyáltalán ne adja meg tartozását, sem a kamatot, sem a tőkét.”

Platón nem tiltja meg a kamatos kölcsönök nyújtását, de nem nyújt jogi biztosítékot a kölcsönre és a kamatra, és nem nyújt jogi védelmet a szerződésekre és a visszafizetési igényekre. Ezek jogi úton nem érvényesíthetők (Morrow 1993:106). A Deuteronómium könyvében a szerzők szigorúbbak Platónnál, és Jehúdban egyáltalán megtiltanak minden kamatos kölcsönt a polgártársak között. Bármilyen kölcsönök jogi védelmének megtagadása Platón számára csak a „második legjobb” megoldás (Nomoi 739bc), mert a legjobb az lenne, ha minden magántulajdont eltörölnének (Politeia 556ab).

Férfiak mérik az árut, egy attikai fekete alakos amfora B oldala
Fotó: Marie-Lan Nguyen, Metropolitan Museum of Art

Az Államtól eltérően Platón a Törvényekben reálisabb, figyelembe veszi az emberi lélek alacsonyabb rendű énjének néhány negatív, gyengeségből fakadó vonását, amely ellentmond minden magántulajdonról való idealista lemondásnak. Ezért a krétai város alkotmányának és gazdasági törvényeinek még inkább el kell hárítani azt a veszélyt, amelyet a magántulajdon a lélek harmóniájára jelenthet. Platón számára az idegenekkel való hitelügyleteket meg kell tiltani a krétai polgárok számára, mert ez a gazdagság forrása és akadálya lehet az erény (areté) megszerzésének, és a boldogság elvesztését jelentené az életben (Nomoi 743a):

„Én a magam részéről sohase nyugodnék bele olyan állításba, hogy a gazdag igazán boldog is lehet, ha nem jó is egyszersmind; márpedig kimagaslóan jó és kimagaslóan gazdag ugyanaz az ember nem lehet.”

A Deuteronómium könyvének szerzői számára a társadalomnak a vagyon és a tulajdon iránti korlátlan mohóság által okozott károkat Platón pontosan a középpontba állítja, amikor arról beszél, hogy milyen károkat okozhat a léleknek a vagyon iránti mohóság. A Deuteronómium könyvének szerzői Mózes szájába adták a hetedik évben történő kölcsön elengedésének és a kölcsönös kamatok felfüggesztésének parancsait.

Következtetés: Mózes és Platón találkozása a gazdasági etika talaján

Az Deuteronomium könyvének szerzői alaposan ismerik azokat a nehézségeket, amelyeket egyrészt a gazdagság, másrészt a szegénység okoz a testvéri társadalomban a harmónia szempontjából. Ezért isteni akaratként (nusz) határozzák meg, hogy a gazdagságra való mindenféle törekvést mérsékelni kell, és a társadalomban a gazdagok és szegények közötti szakadékot csökkenteni kell azzal a követeléssel, hogy a gazdagoknak segíteniük kell a szegényeken.

Platón tisztában van azzal, hogy minden gazdagságra való törekvés milyen károkat okoz ideális krétai városa polgárainak lelkében, és hogy ez a lelkekben lévő diszharmónia a társadalomban is diszharmóniát és egyenetlenséget (sztateisz) fog okozni, nevezetesen a gazdag polgárok oligarchiáját és a demokratikus jogok és szabadság elvesztését minden polgár számára Magnesia városában.

Tizenöt évvel ezelőtt Eben Scheffler (2005) ezekkel a szavakkal zárta a Pretoriai Egyetem és a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität ószövetséges kutatóinak konferenciáján tartott előadását a Deut 15-ről és a dél-afrikai szegénységről:

Az a törekvésünk, hogy a Deut 15-ről való elmélkedésünket az afrikai szegénység égető problémáihoz kapcsoljuk, megmutatta, hogy a Pentateuchus kritikai és tudományos tanulmányozása nem kell, hogy értelmetlen vagy az értelmiségiek puszta üveggyöngyjátéka legyen, amelynek nincs jelentősége a világ és az emberi szenvedés szempontjából. Éppen ellenkezőleg: az intellektuális felelősség fenntartása és tényleges gyakorlása mellett hozzájárulhat a szegények nyomorúságának enyhítéséhez. Siyanqoba! (115. oldal)

Irodalomjegyzék:

Barta, H., 2011a, “Graeca non leguntur”? Zu den Ursprüngen des europäischen Rechts im antiken Griechenland, vol. II/1: Archaische Grundlagen, Harrassowitz, Wiesbaden.

Barta, H., 2011b, “Graeca non leguntur”? Zu den Ursprüngen des europäischen Rechts im antiken Griechenland, vol. II/2: Archaische Grundlagen, Harrasowitz, Wiesbaden.

Barta, H., 2014, “Graeca non leguntur”? Zu den Ursprüngen des europäischen Rechts im antiken Griechenland, vol. III/1: Das griechische Recht in seinem kulturhistorischen Umfeld – Beispiele aus Dichtung, Geschichtsschreibung, Philosophie und (Kautelar)Jurisprudenz, Harassowitz, Wiesbaden.

Bobonich, C., 2013, ‘The Puzzle of Moderation’, in C. Horn, Platon. Gesetze – Nomoi, pp. 23–44, Akademie Verlag, Berlin.

Bordt, S.J.M., 2006, Platons Theologie, Verlag Alber, Freiburg.

Braulik, G., 2017, ‘Heute im Deuteronomium: Tora und Bundesschluss’, Bibel und Liturgie 90, 11–21.

Crouch, C.L., 2012, ‘The Thread to Israel’s Identity in Deuteronomy: Mesopotamian or Levantine?’, ZAW 124(4), 541–554. https://doi.org/10.1515/zaw-2012-0038

Dornseiff, E., 1934, ‘Hesiods Werke und Tage und das alte Morgenland’, Philologus 89, 397–415. https://doi.org/10.1524/phil.1934.89.14.403

Finsterbusch, K., 2016, ‘Konstruktionen kollektiver Identität in der Krise. Israel nach dem exilischen Deuteronomium und der Damaskusschrift’, in E. Bons & K. Finsterbusch (eds.), Konstruktionen individueller und kollektiver Identität, pp. 109–131, Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn.

Fossheim, H.H., 2013, ‘The prooimia, types of motivation, and moral psychology’, in C. Horn (ed.), Platon. Gesetze – Nomoi, pp. 87–104, Akademie Verlag, Berlin.

Frede, D., 2010, ‘Puppets on strings’, in C. Bobonich (ed.), Plato’s Law. A critical guide, pp. 108–126, Cambridge University Press, Cambridge.

Klingenberg, E., 1977, Das israelitische Zinsverbot in Torah, Mišnah und Talmud, Steiner Verlag, Wiesbaden.

Lauffer, S., 1936, ‘Die platonische Agrarwirtschaft’, Vierteljahresschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 29, 233–269.

Morrow, G.R., 1993, Plato’s Cretan City. A historical interpretation of the laws, 2nd edn., Princeton University Press, Princeton, NJ.

Mühl, M., 1933, Untersuchungen zur altorientalischen und althellenischen Gesetzgebung, Dietrich’sche Verlagsbuchhandlung, Leipzig.

Otto, E., 1988, Rechtsgeschichte der Redaktionen im Kodex Ešnunna und im ‘„Bundesbuch’“. Eine redaktionsgeschichtliche und rechtsvergleichende Studie zu altbabylonischen und altisraelitischen Rechtsüberlieferungen, Universitätsverlag Fribourg/Vandenhoeck & Ruprecht, Fribourg/Göttingen.

Otto, E., 1994, Theologische Ethik des Alten Testaments, Kohlhammer, Stuttgart.

Otto, E., 1996, ‘Wirtschaftsethik im Alten Testament’, in E. Otto (eds.), Kontinuum und Proprium. Studien zur Sozial- und Rechtsgeschichte des Alten Orients und des Alten Testaments, pp. 331–341, Harrassowitz, Wiesbaden.

Otto, E., 1998, ‘Soziale Restitution und Vertragsrecht. Mīšaru(m), (an-)durāru(m), kirenzi, para tarnumar, šemițța und deror in Mesopotamien, Syrien, in der Hebräischen Bibel und die Frage des Rechtstransfers im Alten Orient’, Revue d’assyriologique 92, 125–160.

Otto, E., 2004, ‘Wie synchron wurde in der Antike der Pentateuch gelesen?’, in F.-L., Hoßfeld & L. Schwienhorst-Schönberger (eds.), ‘„as Manna fällt auch heute noch’“. Beiträge zur Geschichte und Theologie des Alten/Ersten Testaments. Festschift für Erich Zenger, pp. 470–85, Herder, Freiburg/B.

Otto, E., 2012a, Deuteronomium 1,1–4,43. Herders Theologischer Kommentar zum Alten Testament, Herder, Freiburg.

Otto, E., 2012b, Deuteronomium 4,44–11,32. Herders Theologischer Kommentar zum Alten Testament, Herder, Freiburg.

Otto, E., 2016, Deuteronomium 12,1–23,15. Herders Theologischer Kommentar zum Alten Testament, Herder, Freiburg.

Otto, E., 2017, Deuteronomium 23,16–34,12. Herders Theologischer Kommentar zum Alten Testament, Herder, Freiburg.

Scheffler, E., 2005, ‘Deuteronomy 15:1–18 and Poverty in (South) Africa’, in E. Otto & J. LeRoux (eds.), A critical study of the Pentateuch. An encounter between Europe and Africa, pp. 97–115, LIT Verlag, Münster.

Schmitz, W., 2004, ‘Griechische und nahöstliche Spruchweisheit. Die erga kai hemerai Hesiods und die nahöstliche Weisheitsliteratur’, in R. Rollinger & C. Ulf (eds.), Griechische Archaik. Interne Entwicklungen – externe Impulse, pp. 3011–333, de Gruyter, Berlin.

Schöpsdau, K., 1994, Platon. Nomoi (Gesetze) Buch I–III, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen.

Schöpsdau, K., 2003, Platon. Nomoi (Gesetze) Buch IV–VII, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen.

Schriefl, A., 2013a, Platons Kritik an Geld und Reichtum, de Gruyter, Berlin.

Schriefl, A., 2013b, ‘Die Wirtschaftsordnung und die richtige Einstellung zu Besitz und Reichtum’, in C. Horn (ed.), Platon. Gesetze – Nomoi, pp. 105–122, Akademie Verlag, Berlin.

Shariar, S. 1998, Elemente von Platons Anthropologie in den Nomoi, Peter Lang Verlag, Frankfurt.

Von Bredow, I., 2017, Kontaktzone Vorderer Orient und Ägypten. Orte, Situationen und Bedingungen für primäre griechisch – orientalische Kontakte vom 10. bis zum 6. Jahrhundert v. Chr., Franz Steiner Verlag, Stuttgart.

Von Pöhlmann, R., 1925, Geschichte der sozialen Frage und des Sozialismus in der antiken Welt, 3rd edn., C.H. Beck, Munich.

A Platón-idézetek magyar fordításainak forrása a „Platón összes művei kommentárokkal” sorozatból: Törvények, Atlantisz, Budapest, 2008.

Jegyzetek

[1] Opuszi Philipposz részesedését illetően Platón Nomoi-ában lásd Morrow (1993:515–518) értekezését. Ez az irodalomtörténeti értekezés a Törvények X. könyvének teológiai tárgyú részei szempontjából érdemi jelentőséggel bír, ám főleg az V. könyvben található közgazdasági részek szempontjából nem.

[2] Ami ezt a pontot illeti, Platón Törvények c. munkája különbözik a régebbi Állam (Politeia) c. munkájától.

[3] Platón eszményi gazdaságának modelljéhez lásd Schriefl (2013a, 2013b:105–122).

[4] Nem helytálló Platón Nomoi-ában kommunizmusról beszélni, ahogyan azt Von Pöhlmann sugallta (1925:180köv.). Platón egyfajta korlátozott magántulajdonra vagy magáncélú hasznosítással járó köztulajdonra gondolt; vö. Lauffer (1936:242–244) és Morrow (1993:105–107) értekezéseit.

[5] Fossheim (2013:98–101) a pszichének egy harmadik részével számol, amelyet ő thümoeidétikusnak nevez, amely az önbecsüléssel és a büszkeséggel foglalkozik. Platón gazdaságelmélete számára kevésbé fontos a lélek két vagy három részének felosztásáról szóló diskurzus.

[6] A marionett-példázat értelmezéséhez lásd Shariar (1998:97–131); Frede (2010:108–126); Bobonich (2013:30–33).

[7] Az ókori közel-keleti mondások recepciójának mértéke Hésziodosz „Munkák és napok” (erga kai hémerai) c. munkjában viták tárgya; vö. Dornseiff (1934:35–69) és Schmitz (2004:311–333). Az athéni Drakónra és Szolónra gyakorolt ókori közel-keleti hatásokról lásd Barta (2011a:81–84; 2011b:217–277) és már Mühl (1933).

[8] Az elbeszélt idő és az elbeszélés idejének hermeneutikájáról, és így a „ma” kifejezés kettős jelentéséről a Deuteronomium könyvében lásd Otto (2012a:258–263); lásd még Braulik (2017:1121).

[9] A Deut 15,1-3.7–10.11 szinkron olvasatának logikájához lásd Otto (2004:470–485).

Fordította: #BibliaKultúra

A képek lelőhelyei:

affiches-parisiennes.com; brewminate.com; i1.wp.com/godlyparent.com; jacl.andrews.edu; Wikimedia; Wikipedia.

Forrás:

Eckart Otto: Provisions against wealth and poverty in Plato’s Cretan city and in ancient Israel: A comparison of the Book of Deuteronomy with Plato's Nomoi. HTS Theological Studies 75 (2019/3), 1–5. [online]. Közlés a szerző szíves engedélyével.

A szerzőről:

Eckart Otto a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Protestáns Teológiai Karának nyugalmazott ószövetségi professzora és a Pretoria Egyetem tiszteletbeli professzora. Számos monográfia-sorozat és folyóirat szerkesztője és társszerkesztője, különösen az ókori jogtörténet területén.