#BibliaKultúra

„Azt akarom, hogy pánikba essetek. Azt akarom, hogy érezzétek azt a félelmet, amit én minden nap érzek. Azt akarom, hogy cselekedjetek. Azt akarom, hogy úgy cselekedjetek, ahogyan egy válsághelyzetben tennétek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjetek, mintha égne a ház, mert ég.” (Greta Thunberg, Világgazdasági Fórum, Davos, Svájc, 2019. január 25.)

A „terrorszöveg” a bibliatudományban a nők fizikai bántalmazására és erőszakos halálára utaló kifejezés. A Bírák könyvében két nőre alkalmazták a legszembetűnőbb módon: egy lányra (Bír 11) egy ágyasra (Bír 19). A lányt apja Jahvénak tett fogadalmának eredményeként feláldozzák, az ágyast pedig megerőszakolják, megölik és feldarabolják. Az emberi viselkedés bármely mércéje szerint az ilyen bánásmód bántalmazásnak minősülne, ami indokolja a történeteikre a „terrorszövegek” kifejezést. A kifejezés arra utal, hogy a történetek bizonyos emberekről szóltak, akár fiktív, akár nem fiktív történetekről van szó, és a nőkkel szembeni kemény, negatív hozzáállást fejeznek ki.

Ez a felfogás téves. Senki sem sérült meg a történetek megalkotása vagy előadása során. A történetek ehelyett politikai polémiák, amelyekben a névtelen nők szimbolikus vagy metaforikus figurák. A történeteket úgy megítélni, mint amelyek a nőkkel való bánásmódot tükrözik a vaskori Izraelben vagy bármely más korszakban, nagyjából olyan, mintha a nők 21. századi szerepét elemeznénk az Egyesült Államokban egy, a Szabadság-szobor elleni terrortámadásról szóló történet alapján. Egy ilyen megközelítés félreértelmezi a történetek célját.

A hagyományos exegézis figyelmen kívül hagyja, hogy a szerző a történeteket terrorszövegnek szánta. E politikai polémiák szerzője azt akarta, hogy közönsége felháborodjon azon, ami az általa megalkotott nőalakokkal történik. Ez volt az egésznek a lényege. Azt akarta, hogy a közönség pánikba essen. Azt akarta, hogy a közönség féljen. Azt akarta, hogy a közönség úgy viselkedjen, mintha a politikai házuk lángolna, mert lángolt. A történetekben e metaforikus női alakokon elkövetett erőszak a történetekben az erőszaktevőkkel szembeni jogorvoslatra való felhívás volt.

Ezért e történetek szándékának megértéséhez kulcsfontosságú, hogy meghatározzuk, kit vagy mit képviselnek ezek a meg nem nevezett női alakok. Amint megértjük a metaforát, megállapíthatjuk a politikai kontextust. Milyen akciókat hajtottak végre, kik, és milyen jogorvoslatot követelnek ezek a politikai terrorról szóló szövegek?

A két politikai szöveg terror-történeteinek más közös vonásai is vannak, de különböznek is egymástól. Két időpontban íródtak egy politikai forgatókönyvről. Ebben a cikkben csak az első történettel van módom foglalkozni.

Jefte lányának története

Ebben a történetben a szerző rámutat arra a veszélyre, amely az izráeli népet fenyegeti, ha földi királyuk lesz. Bizonyos értelemben ez az elbeszélés az 1Sám 8 fejezetében előkerülő közvetlenebb ellenvetések elbeszélői kifejezése. Először is, figyelmeztetés hangzott el a földi király létének értelméről. Ezt az általános figyelmeztetést később kiegészítette egy részletesebb felsorolás a királyi lét konkrét veszélyeiről, miután Izrael már megtapasztalta, hogy volt földi királya.

Úgy vélem, hogy Jefte lányának története figyelmeztetésként íródott, hogy milyen veszélyek fenyegetik az izraelita népet, ha egy sikeres harcos Izrael földi királyává akar válni. A kanonikus történet teljes körű exegézise, nem is beszélve az állítólagos eredeti történetről, itt nem lehetséges. Ehelyett bemutatok néhány kritikus pontot, amelyet ebből az eredeti történetből megtanulhatunk.

1. Önálló történetként íródott. Nem volt része semmilyen hosszabb sorozatnak vagy elbeszélői ciklusnak, és valószínűleg egyetlen papiruszlapon is elférne. Nem meglepő, hogy az írott prózai történetmesélés rövid történetekkel kezdődött, nem pedig hosszabb elbeszélésciklusokkal.
2. A szerző a történetét a szájhagyományra alapozta. Nem ő találta ki Jefte alakját, és nem is várta el, hogy a hallgatósága értetlenül vakarja majd a fejét e politikai polémia szereplőjének azonossága miatt. A célközönség meglévő ismereteire támaszkodott, és nem egy homályos alakot használt fel. Valóban volt egy gileádi hős, akinek öröksége tovább élt a népi kultúrában. Ezen túlmenően mind a szerző, mind a közönség semmit vagy nagyon keveset tudott róla. Ezt a technikát ismernünk kell. Volt egy történelmi Davey Crockett. Létezik Davey Crockett John Wayne-féle változata az Alamo című hidegháborús filmben; és ha a történetből ma film készülne, más lenne a helyzet. Hasonlóképpen, volt egy történelmi Spartacus. Howard Fast Spartacusa egy McCarthy-ellenes politikai polémia része volt; és ha a történetből ma film készülne, más lenne. Az ókori Izrael is ismerte ezt a technikát, bár más közegben dolgozta ki. Itt a szóbeli történetből írott történet lett, amelyet később kiegészítettek, hogy alternatív nézeteket fejezzen ki. Úgy vélem, hogy az eredeti politikai polémiában Jefte történelmi alakját a történelmi Saul képviseletére használják, és a téma az ő királyi tisztségre való törekvése.
3. A szerző megadta a Sault helyettesítő személy családi hátterét: egy parázna vagy ágyas fia volt (Bír 11,1). Ezt a társadalmi megjelölést úgy kell érteni, mint a szerző tudatos választását, hogy segítse üzenetének átadását. Nem történelmi emlékről van szó. Ez egy polemikus választás. Nem is társadalmi kommentár. Az, hogy Jefte a rossz oldalról származó nő gyermeke volt, nem a társadalmi mobilitás bizonyítékaként értelmezendő a vaskori Izraelben. Nem azt akarta sem közvetlenül, sem hallgatólagosan bemutatni, hogy egy parázna lánynak született fia a hatalom csúcsára juthatott az ókori izraelita társadalomban. Nem szabad ezt a politikai jellemzést úgy értelmezni, hogy a 21. századi értékek vagy preferenciák alapján mérjük fel a nők életét. Az ilyen megfontolások irrelevánsak a történet szempontjából, és nem állnak összefüggésben azzal a tényleges üzenettel, amelyet a szerző közvetített.

Vegyük Ronny és a medve hipotetikus történetét. A történet szerint Ronny sikeresen vadászik egy medvére. A történet végén a faháza verandáján egy medvebőr szőnyegen, vagy esetleg egy kitömött, vad kinézetű medve alatt ringatózik. Még neveket sem említ a történet. Bizonyos korosztály felismeri, hogy a történet Ronald Reaganről és Oroszországról vagy a Szovjetunióról, illetve arról szól, hogy Amerika megnyerte a hidegháborút. Az ebből a kontextusból kiszakadt emberek talán hibáztatják Ronny karakterét, amiért egy veszélyeztetett fajra vadászik. Az olyan korból származó emberek, amikor egy amerikai elnök engedelmeskedik egy orosz vezetőnek, talán még el is ítélik a történetet. Bár a második és a harmadik értelmezésnek bizonyos szinten lehet értelme, semmi közük a történet eredeti történelmi kontextusához.

Így van ez azzal is, hogy a szerző a Sault helyettesítő személyt egy parázna nő fiává teszi. Claude Lévi-Strauss francia strukturális antropológus szerint az emberi kommunikáció alapja akkor alakult ki, amikor két férfi megállapodott egy nő cseréjéről. Az egyik férfi feleségül vette a másik férfi húgát vagy lányát, és ezzel köteléket teremtett a két férfi között: most már családtagok voltak. Függetlenül e hipotézis érvényességétől, figyelmen kívül hagyja azt a helyzetet, amikor a férfiak közötti csere a nők felett negatív. Ennek szakkifejezése az „anyázás”. Nem is tudom, van-e a bibliatudományban elfogadható szakkifejezés az ilyen típusú cserére.

Néhányan talán ismerik az „anyázás” trash talkját. Talán önök is részt vettek egy ilyen szóváltásban, akár a címzettként, akár a gúnyolódóként. Amikor a szerző a Sault helyettesítőt szemétládának ábrázolta, nem társadalmi kommentárral foglalkozott. Szemétkedett és sértegette Sault. Mind Saul, mind az eredeti hallgatóság megértette a szerző szándékát, hogy lekicsinyelje őt.

4. A szerző haragja itt kizárólag a Jefte által képviselt személyre irányult. A történetben a gonosztevőt saját családja taszította ki, és minden örökségtől elzárta (Bír 11,2). Ennek megint csak semmi köze a történelmi Jeftéhez vagy ahhoz a szájhagyományhoz, amely szerint emlékeztek rá. Ennek az írott prózai elbeszélésnek a szerzője megpróbálta elszigetelni az Izrael elleni erőszak elkövetőjét a saját családjától. Ebben az esetben a szerző ítélőképessége megkérdőjelezhető. Azt a lehetőséget viszont felveti, hogy kezdetben talán nem volt elfogadható Saul királyságra való vágyakozása Benjámin egyik klánja számára sem. Hiszen ők maguk sem voltak hozzászokva ahhoz, hogy emberek közül való király uralkodjon rajtuk. Talán a szerző naivan azt remélte, hogy a család többi tagja, vagyis a benjáminiták győzedelmeskedni fognak e számkivetett felett, és lerántják a leplet gonosz ambícióiról. Nyilvánvaló, hogy utólag belegondolva az ilyen remények tévesek voltak, ezért van szükség a második történetre, amelyben a leviták ágyasa közvetlenül a benjáminitákat vádolja, és máshol keres segítséget a megerőszakolt bethlehemi asszony védelmében.
5. Az antagonista számkivetettként élt, akárcsak egy habiru, sőt, mint később a pusztában a bandájával Dávidot ábrázolták (Bír 11,3; 1Sám 23). Ez a jellemzés nem jelenti azt, hogy a történelmi Jefte, Saul vagy Dávid valaha is valóban habiruként, számkivetettként élt; egyszerűen csak a szerzőknek kedvezett, hogy úgy ábrázolják őket, mintha így tettek volna, mert az ezzel kapcsolatos képet sugallja. Talán tényleg így éltek.
6. Jefte jellemének indítékai tisztátalanok (Bír 11,6–10). A nép hívására hallgat a megpróbáltatások idején, de ennek ára van. Mindez a párbeszéd a szerző alkotása. Mindazonáltal ebben a párbeszédben a szerző elismeri Saul, a hatalmas ember katonai képességeit. Megkérdőjelezi azonban Saul indítékait. Ahogy az ammoniták fenyegették a gileádiakat, úgy fenyegették most a filiszteusok a benjáminitákat. Szükség volt egy szabadítóra. A Sault helyettesítő ember nem azért cselekszik, mert Jahve elhívta vagy egy pap megáldotta. A katonai szerepvállalás legitimálásának ez az egész folyamata itt megszakadt. Nem így működik a régebbi Debóra éneke (Bír 5,12). Ehelyett a koronázás egy tranzakciós megegyezés eredménye, ahol a vezető a saját igényeit helyezi előtérbe. Valóban elképzelhető egy ilyen forgatókönyv?
7. Népvezérré koronázása nélkülözi a megfelelő vallási megbízatást, legalábbis a szerző szerint megfelelőt (Bír 11,11). Feltehetően a szerző saját hatalmát veszélyeztetik itt, vagy a lévita papságét, akiknek ilyen hatalmuk volt.
8. Micpát nem véletlenszerűen választotta ki a szerző (Bír 11,11). Ismétlem, nincs értelme elővenni egy térképet, hogy megnézzük, van-e értelme a földrajzilag az ammoniták elleni csatának. Micpa a bibliai szövegben számos alkalommal jelenik meg társadalmi és katonai célú gyülekezőhelyként (Bír 11; 20; 21; 1Sám 7). Ezt a különböző történetekben való helyutalást úgy kell értelmezni, mint annak a politikai párbeszédnek a részét, amelyet írásban fejeztek ki a versengő felek között arról, hogy legyen-e Izraelnek földi királya, és hogy benjáminita legyen-e ez a király. A Jeftére vonatkozó szóbeli hagyományában a Gileád elleni történelmi ammonita fenyegetés a benjáminiták és Izrael elleni filiszteus fenyegetést képviseli az írott prózai elbeszélés kontextusában. A történet nem egy múltbeli eseményről szól. Egy múltbeli eseményt használ fel egy jelenbeli eseményre. Gyanítom, hogy a szerző azért választotta ezt a helyszínt Benjámin földjén, hogy utaljon arra, hogy a történelmi Saul valóban ott gyűjtött csapatokat a filiszteusok elleni sikeresnek bizonyult csatához.
9. A szerző névtelen alakokat használ a népek ábrázolására. Míg a megnevezett szereplő, Jefte egy konkrét emberi személyre utal, addig a névtelen lánya nem. Vegyük újra a Spartacus példáját. A regényben és a filmben számos valós alak jelenik meg. A rabszolgalány Livinia nem tartozik közéjük. Hasonlóképpen, az Inherit the Wind című McCarthy-ellenes polémiában is sok valós alak jelenik meg a történetben, megváltoztatott nevekkel és néha összetett formában. A barátnő, Rachel azonban kitalált. Mindkét női alak a közönséget, minket, a népet képviseli. Döntenünk kell, hogy kit támogatunk: a fény vagy a sötétség erőit. Az Inherit the Windben Rachel az apja és az igaz szerelme között választ, ahogyan Mikálról is elmondható, hogy eleinte ezt teszi a későbbi történetekben. Néhány történetmesélési technika évezredek óta hatékony maradt.

Ebben a történetben Jefte lánya az izraelita népet képviseli. Ez a nép az, amely veszélyben van Saulnak a filiszteusok elleni fellépése miatt. A szerző arra a jól ismert hagyományra támaszkodik, hogy a nők énekkel dicsőítik a győzelmet, amelyet apjuk, férjük, fiuk vagy testvérük aratott, aki éppen hazatér. A történetben a helyzet megoldódott.

Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy ne tudjuk, hogy a lányunk és egyetlen gyermekünk lesz az első, aki köszönti a hazatérő harcost?

Nyitott vagyok arra a lehetőségre, hogy ezek a mondatok azért kerültek az eredeti prózai elbeszélésbe, hogy hangsúlyozzák, mennyire valóban abszurd volt a fogadalma.

Félretéve Saul ilyen becsmérlő sértegetéseit, komolyan meg kell fontolni az Izraelre vonatkozó ítéletről szóló prófécia történelmi érvényességét. Alig néhány évtizeddel korábban a filiszteusok legyőzték Izraelt, lerombolták Silót, és elrabolták Jahve frigyládáját. Alig néhány év múlva Saul és Jonatán is meghal a filiszteusok elleni csatában, és Khirbet Qeiyafa, amelyet szerintem Saul épített, elpusztul. A szerző figyelmeztetése, hogy Izrael élete veszélyben van Saul meggondolatlan cselekedetei miatt, amikor a filiszteusok ellen lépett fel, jogosnak tűnik. Bizonyos szempontból a szerzőt azoknak a prófétáknak az előfutárának tekinthetjük, akik az erősebb Asszíria vagy Babilónia melletti kiegyezést hirdették.

A lényeg az, hogy a történet kudarcot vallott. Nem tartotta vissza Sault attól, hogy kikiáltsa magát Izrael királyának (meg nem nevezett benjáminita papok támogatásával, akik maguk is írók lettek). Nem váltott ki lázadást Saul ellen sem. A szavak önmagukban nem voltak elégségesek. Harcos kellett Saul ellen. Ezért a terror-történet második szövege.

„De engedd meg nekem, hogy két hónapra elmehessek a hegyek közé, és barátnőimmel elsirathassam szüzességemet.”

Konklúzió

Úgy vélem, hogy ez a két politikai terrorszöveg volt az első két olyan írott prózai elbeszélés, amely később a héber Biblia részévé vált. Mielőtt még futni kezdesz, gyalogolsz. Mielőtt jársz, állsz. Mielőtt lábra állsz, kúszol. A héber Biblia írása nem hosszú, elnyújtott elbeszélésekkel kezdődött a perzsa vagy hellenisztikus időkben. Egyéni, önálló történetekkel kezdődött a monarchiára való áttéréskor a vaskor második időszakában.

Ennek a fejlődésnek a katalizátora Saul azon vágya volt, hogy király legyen. Kétszáz év telt el Merneptah-tól a monarchiáig. Ez idő alatt Izraelnek nem volt királya, nem volt adó, nem volt robot és nem volt hadkötelezettség. Most mindez veszélybe került. Az izraelitáknak csak a közeli kánaáni városokra kellett nézniük, hogy tudják, mit jelent a királyság. Ésszerűen várható volt, hogy egy ilyen változás ellenállásba ütközik.

Ezeket az ellenvetéseket megfogalmaznák és megírnák. A nagy változás vagy trauma jelentős újítást eredményezett: az írott prózai politikai polemikus elbeszélés kialakulását. Tudjuk, hogy a kánaániak tudtak írni az Amarna-korszakban, és feltehetően ez a készség az i. e. 14. századon túl is megmaradt, még ha ilyen diplomáciai levelezést nem is fedeztek fel. Tudjuk, hogy az egyiptomiak írással ellátott sztéléket emeltek Kánaánban, ahol az izraeliták valójában éltek, jóval azelőtt, hogy az asszírok emlékműveket emeltek volna Szíriában, ahol az izraeliták nem éltek. Tudjuk, hogy az ugarit mítoszoknak politikai dimenziója van. A szükségszerűség a találmányok anyja. Izraelben eljött az idő, amikor a nyílhegyekre, mint presztízstárgyakra való írás nem volt elég. Saul vágya, hogy király legyen, megzavarta az erőviszonyokat, és a leviták az egyetlen fegyverrel harcoltak ez ellen a változás ellen: Isten szavának elbeszélésével. És akkor Dávid meghallgatta imáikat.

Mit feltételezhetünk e két történet írójának kilétéről?

1. Ő volt az írott prózai elbeszélés megalapítója.
2. Történetei politikai jellegűek voltak. Nem történelemként, irodalomként vagy teológiaként íródtak. Nincs konstruktív célja annak, hogy bármelyik történetét szó szerint vagy fizikailag igaznak tekintsük. Azért íródtak, hogy politikailag igazak legyenek.
3. Levita volt.
4. Saul és Dávid (és Salamon) idején írt. Ennek eredményeképpen az ókori Közel-Keleten egyedülálló lehetőségünk van arra, hogy az írás fejlődését egyetlen személy munkásságának korpuszán keresztül követhessük nyomon az idők folyamán.
5. Voltak riválisai, utódai és tanítványai.
6. A neve Ebjatár volt.

Ebben az első két írott prózai elbeszélésben megfigyelhetjük, hogy küzd Ebjatár a hagyományos politikai berendezkedés fenntartásáért, amelyben csak a silói papoknak volt hatalmuk arra, hogy Izraelt háborúba hívják, és Izrael egyetlen királya Jahve volt. Öngyilkosságként kifogásolta Saul azon kísérletét, hogy Izraelt megszabadítsa a filiszteusok hegemóniájától. Sault a kezdeti sikerek arra késztették, hogy átértékelje a helyzetet. Ebjatár elvi alapon továbbra is ellenezte Saul monarchiáját, de felismerte, hogy egyedül nem tud ellenállni Saulnak. Ezért Dávidhoz fordult. Megjegyezzük, hogy amikor Dávid és Ebjatár együtt menekültek a pusztában, Dávid rajta keresztül kérdezte meg az Urat (1Sám 23,9; 30,7). Bár ez a szerző még mindig ellenezte a földi király fogalmát, el tudott fogadni egyet, ha az a megfelelő személy volt, aki később felállítja Jahve frigyládáját a Sionban.

Ha feltalálsz egy új fegyvert, az ellenségeid megtanulják, hogyan kell használni. A katonai monopóliumok nem tartanak örökké. Ez a lévita szerző fegyverként használta az írott prózai elbeszélést. Láthatjuk, hogy történetei csatatérré váltak a jövő írásai számára. A Jefte lánya című történetben a kiegészítések közé tartozott a sok földrajzi névvel ellátott ammonita királlyal folytatott terjedelmes párbeszéd és konfrontáció, a szüzek hegyi rituáléja és a sibbolet-szibbolet Efraim találkozása. Az írók közötti különböző rétegek és eszmecserék azonosítása egy bibliai sebész ügyességét igényli. De az eredmény egy kifinomultabb és alaposabb ismeret lesz az izraeli monarchia felemelkedéséről és a héber Biblia kialakulásáról.

Mit gondolsz, melyik történet volt az első írott prózai történet a héber Bibliában?

Hivatkozások

Amit, Yairah. 1988. “The Use of Analogy in the Study of the Book of Judges” in Wünschet Jerusalem Frieden: Collected Communications to the XIIth Congress of the International Organization for the Study of the Old Testament, Jerusalem 1986, Matthias Augustin and Klaus-Dietrick Schunk, eds. Frankfurt am Main: P. Lang, 387-394.

Assis, Eliyahu. 2005. “The Jephthah Account (10:6-12:7)” in Self Interest or Communal Interest: An ideology of Leadership in the Gideon, Abimelech, and Jephthah Narratives (Judges 6-12). Leiden: Brill, 174-237.

Bloch-Smith, Elizabeth. 2015. “A Stratified Account of Jephthah’s Negotiations and Battle: Judges 11:12-33 from an Archaeological Perspective.” JBL 134: 291-311.

Brettler, Marc. 1989. “The Book of Judges: Literature as Politics.” JBL 108: 395-418.

Day, Peggy L. 1989. “From the Child is Born the Woman: The Story of Jephthah’s Daughter.” In Gender and Difference in Ancient Israel, Peggy Day, ed. Minneapolis: Fortress Press, 58-74.

Finkelstein, Israel. 2016. “The Old Jephthah Tale in Judges: Geographical and Historical Considerations.” Biblica 97: 1-15.

Gerstein, Beth. 1989. “A Ritual Processed Look at Judges 11:40.” In Anti-Covenant: Counter-Reading Women’s Lives in the Hebrew Bible, Mieke Bal, ed. Sheffield: The Almond Press, 175-191.

Lévi-Strauss, Claude. 1969. The Elementary Structures of Kinship. Translated from the French by James Harle Bell, John Richard von Sturmer, and Rodney Needham, ed. Boston: Beacon Press.

Römer, Thomas. 1998. “Why Would the Deuteronomist Tell about the Sacrifice of Jephthah’s Daughter.” JSOT 77: 27-38.

Sanders, Seth L. 2009. The Invention of Hebrew. Urbana: University of Illinois Press.

Sasson, Jack. 2013. “Jephthah: Chutzpah and Overreach in a Hebrew Judge.” In Literature as Politics, Politics as Literature: Essays on the Ancient Near East in Honor of Peter Machinist, David S. Vanderhooft and Abraham Winitzer, eds. Winona Lake: Eisenbrauns, 405-420.

Sweeney, Marvin A. 1997. “Davidic Polemics in the Book of Judges,” VT 47: 517-529.

Trible, Phyllis. 1984. “The Daughter of Jephthah: An Inhuman Sacrifice.” In Texts of Terror: Literary-Feminist Readings of Biblical Narratives. Philadelphia: Fortress Press, 93-115.

Tugendhaft, Aaron. 2018. Baal and the Politics of Poetry. New York: Abingdon.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

The Bible and Interpretation. News and Interpretations on the Bible and Ancient Near East History.

A szerzőről:

Peter Feinman a Történelmi, Régészeti és Oktatási Intézet, egy nonprofit oktatási szervezet elnöke és alapítója. A Pennsylvaniai Egyetemen történelemből szerzett diplomát, a New York Egyetemen M.B.A.-t, a Columbia Egyetemen pedig Ed.D.-t.

A képek forrása:

Wikimedia

Témához kapcsolódó bejegyzésünk:

Jefte története