A kereszténységben a szexualitásra gyakran úgy tekintettek, mint valami olyasmire, amit ellenőrizni kell, bizonyos korszakokban még megszállottan is. Bár más módon, de ugyanez volt igaz a judaizmusra és az iszlámra is, amely számos kategóriáját a bibliai szövegekből meríti. Tekintettel arra az alapvető szerepre, amelyet a kereszténység játszott a nyugati gondolkodás és szokások kialakulásában, Giovanni Ibba a szexualitás és a vágy témájának vizsgálatát választotta a Pentateuchus, vagyis a Tóra szövegében, nevezetesen a Teremtés, a Kivonulás, a Leviták, a Számok és a Második törvénykönyv könyvében. A Pentateuchusban a témára való utalások nem mindig egyértelműek, de kétségtelen, hogy értelmezéseik erősen befolyásolták a zsidó és a keresztény gondolkodást. E könyvek körül forog az összes többi bibliai szöveg, valamint számos olyan, Jézus életének ideje előtt és idején keletkezett szöveg, amelyek nem részei a Szentírásnak, de a zsidó kultúra szerves részét képezik. Giovanni Ibba „Con le ali si coprivano i piedi. La sessualità nella Bibbia e nella letteratura giudaica del Secondo Tempio” c. könyve [Szárnyakkal takarták a lábukat. Szexualitás a Bibliában és a második Szentély zsidó irodalmában] fényt derít arra az értelemre, amelyet az ősi szövegek a szexualitásnak adtak: egy olyan értelemre, amely, mint látni fogjuk, meglehetősen különbözik a miénktől.
Milyen relevanciája van a szexualitás és a vágy témájának a Pentateuchusban? Milyen tilalmakat tartalmaz a Tóra a témában?
A Teremtés könyvétől eltekintve, amely külön tárgyalást igényel, a szexualitás és a vágy témája, mint olyan, valójában nem kap sok helyet a Pentateuchusban, mivel ezek a kérdések tágabb és jobban megfogalmazott problémákba ágyazódnak, mint például a Leviták könyvében található szexuális tilalmak (Lev 18; 20). Ezek egy nagyon sajátos kontextusban, az Istenhez való közelségben veszélyesnek tartott szexuális viselkedésre vonatkoznak, amely közelség bizonyos fiziológiai körülmények között halálosnak tekinthető az emberek számára. Isten jelenlétét valamilyen módon „fizikainak” érzékelik abban az értelemben, hogy halálos lehet azok számára, akik nincsenek a rituális tisztaság állapotában. Itt nem a bűnről van szó, ahogyan azt ma értelmezhetnénk, hanem a szentséghez való alkalmatlanságról. A vérrokonok közötti szexuális együttlét például azért tilos, mert az egész közösség számára kockázatot jelent, ha a Szent közelében van: a tisztátalanság ugyanis az érintkezés révén terjed. Ami a vágyat illeti, a Pentateuchus, különösen a Dekalógus két változatában (Kiv 20,1–17; MTörv 5,6–21), kimondja az erre vonatkozó tilalmat, de ez a tilalom a képeknek tulajdonított tiltás jelentőségen belül értendő. Ezzel kapcsolatban olvassuk el az első parancsolatot.
„Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem. Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon. De ezredízig irgalmasságot gyakorlok azokkal, akik szeretnek és megtartják parancsaimat.”
A Pentateuchust alkotó szövegek megírásának idején a képeken keresztül történő bálványimádás kérdését rendkívül fontos problémának tekintették. A képnek a Pentateuchus szövegei szerint óriási befolyása van az emberre, olyannyira, hogy a Számok könyvében azt írják, hogy a ruhákra rojtokat kell tenni, hogy a mozgás közben a szemlélő szemét ne vonják el Isten parancsairól. Amikor ezekben a könyvekben képekről beszélünk, soha nem szabad azokat szimbólumként, valami másra utaló ábrákként értelmeznünk. A kép közvetlenül hozza a valóságot ahhoz, aki látja, olyannyira, hogy – hasonlóan a tisztátalanság kérdéséhez – az érintés által valami olyasmit hoz létre benne, ami benne marad. A kép erőteljes. Gondoljunk arra, hogy Jézus igehirdetésében is visszautal a kérdésre, amikor a kéz által elkövetett „botrányt”, amiért azt le kell vágni, és a szem által elkövetett „botrányt”, amiért azt ki kell vájni, egyenlővé teszi. A szexuális vágy mint olyan csak a Teremtés könyvében, a 3. és 4. fejezetben szerepel, mert a Dekalógus „Ne kívánd felebarátod feleségét!” és a „Ne paráználkodj!” inkább másfajta vágyra vonatkozik. E parancsolatokkal kapcsolatban a dolog összetett: a „Ne paráználkodj!” inkább a „birtoklás” bűnéhez kapcsolódik, és egybevethető a „Ne kívánd felebarátod feleségét!” parancsolattal. Itt hozzá kell tenni, hogy a házasságtörés azzal is összefüggésbe hozható, amit a Leviták könyvének abban a fejezetében olvashatunk, amely a vérrokonok közötti egyesülés tilalmáról szól. Ebben az áll, hogy nem szabad szexuális kapcsolatot létesíteni felebarátunk asszonyával. Ez a tilalom, mint már említettük, a veszélyesnek tartott szexuális viselkedésbe ágyazódik. A felebaráthoz tartozó nő, amennyiben mással közösül, szexuális tisztátalanságot szerez, amit aztán továbbad a törvényes férfinak anélkül, hogy az tudna róla. A szerzett tisztátalanság bizonyos helyzetekben veszélyezteti őt, például valami szakrális dolog jelenlétében. Így a házasságtörésre vonatkozó parancsolatban egyszerre rejlik a tulajdon bűne (a felebarát nője) és a rituális tisztátalanság veszélye.
Mi a jelentősége a Teremtés könyve 2. és 3. fejezetének a nemek közötti különbségtétel és a szexuális kapcsolatok témájával kapcsolatban?
Egy előfeltételezéssel kell élnünk: a nemi differenciálódás már az ember teremtésének pillanatában megjelenik a Ter 1,26 versében. A következő fejezetben található második teremtés-elbeszélésben Ádám szexuális differenciálódása nem azonnal, hanem egy olyan folyamat eredményeként jelenik meg, amely egy olyan történetben fejeződik ki, amely ismerté vált, és amelyet a művészettörténetben számtalanszor ábrázoltak.
Éva teremtése – Isten meginti Ádámot és Évát. London BL – Cotton Claudius B IV folio-6v, 11. század második negyede – 12. század második fele.
Ha megnézünk bizonyos XIV. századi freskókat, nagyon gyakran látható, amint Isten egy nőt húz ki a férfiként azonosított ember oldalából. Az, hogy az ádám-ot a férfival azonosítják, a történet egyfajta értelmezésétől függ, ahogyan azt például a Timóteushoz írt levélben (Kr. u. 1. század) látjuk. A valóságban a Teremtés könyvének szövegét a korábbi időkben nem így olvasták. A Teremtés könyvének ebben a szakaszában használt ádám szó a Ter 1,26 verséhez hasonlóan a földből (ádámá) formált emberiséget jelöli, amelyből Isten egy későbbi szakaszban létrehozta a két nemet. Az úgynevezett „oldalborda” (így van a görög fordítás szerint) valójában az ádámá egy része, olyan rész, amelynek tehát van megfelelője. Az ádám, miután Isten elvette tőle ezt a részt, és miután bemutatta neki a belőle felépített nőt, felfedezi, hogy férfi. De azelőtt nem volt az, nem volt sem férfi, sem nő. Nincs nemi hierarchia.
A Teremtés könyvében a „szexuális vágy” szó először Isten beszédében jelenik meg, amelyet az asszonyhoz intézett, miután kiűzte őt az Édenkertből (Ter 3,16). Nem negatív értelemben beszél róla, ahogyan egyes értelmezések általában sugallni akarják, hanem mint az emberiség fennmaradásának alapvető eleméről. A Ter 4 fejezetében a szó más értéket kap egy olyan beszédben, amelyet továbbra is Isten mond, ezúttal Káinnak. Itt a szexuális vágyat jelző szó inkább valami negatív dolog kifejezésére szolgál, egy erő, egy szenvedély kifejezésére, amelyet a gonosz, a bűn gyakorol Káinnal szemben, akinek meg kell tanulnia uralkodni rajta. Ezért a nő helyett ezúttal a bűné a vágy. De ezt a mondatot a Ter 4-ben feltehetően jóval később illesztették be, mint a Ter 3 fejezetének megírása, amikor a szexre (és a nőre) való utalások nyilvánvalóan problematikussá váltak. A Pentateuchuson kívül a szó csak az Énekek énekében jelenik meg újra, és ezúttal ugyanazzal az értékkel, mint a Ter 3,16 versében, csakhogy ezúttal a férfi vágya a szerelme felé irányul.
„Én szerelmesemé vagyok, és ő is utánam vágyódik.”
A jelentés pedig pontosan szexuális, erotikus, testi vágy. Ez nem valami másra vonatkozó metafora, és ebben a műben csodálatosnak tekinthető, mint ahogy másfelől a Ter 3-ban értendő. Ennek a vágynak köszönhetően a férfi, akit ádámként említünk, de ezúttal a „férfi” jelentéssel, Évának nevezi a nőjét, ami egy életre utaló gyökből származó név.
Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.”
Az, hogy a fenti Ter 3,16 versében az áll, hogy a férfi uralkodjon rajta, nem azt jelenti, hogy a férfi parancsolgat neki, hanem csak azt, hogy szexuálisan birtokolni fogja. Ennek az értelmezésnek a megerősítése megtalálható az Énekek éneke korábban idézett szakaszában.
A Teremtés könyve 2-3. fejezetben megtaláljuk mind a keresztény és a zsidó, mind az iszlám antropológia alapjait, amely számos kategóriáját éppen ezekből a szövegekből meríti.
A probléma az, hogy ezeket a részeket gyakran problémás, nőgyűlölő és szexofób módon értelmezték, ahol a nőket a férfiaknak alárendelik, és a rossz miatt bűnösnek tartják.
Mindez azonban bizonyos hellenisztikus áramlatok, például a sztoicizmus hatása miatt alakult ki, amelyben a szenvedélyek és a vágyak uralmával való foglalkozás uralkodik, ahol a nő csábítóvá válik. Ezzel kapcsolatban olvassuk a deuterokanonikus Sirák fia könyvében (25,24):
„Asszonytól indul el útjára a vétek, az ő bűne miatt halunk meg mindnyájan.”.
A szöveg a Ter 3 fejezetében található epizódra utal, ahol a nőt megkísérti a kígyó. Sirák fia a nővel kapcsolatos nézetében megerősítést talál abban a beszámolóban, amely a nő veszélyességéről szól. A valóságban a Ter 3 fejezetében szereplő elbeszélést másként kell értelmezni, mégpedig több okból is. Először is, a Ter 3 fejezetében a kígyó nem az ördögöt vagy a kísértőt jelöli, mint egy későbbi értelmezés szerint, hanem inkább valami olyasmit, amire az ember vágyik, nevezetesen a túlélés képességét. A férfi és a nő az Édenkertben, ahogyan azt a 2. fejezet vége előre bocsátja, meztelenek, nem szégyellik a meztelenséget, és szexuálisan egyesülnek („egy test”). Az a jelzés, hogy elhagyják apjukat és anyjukat, a serdülőkor végét és a nemi érettség kezdetét jelzi. Abban a pillanatban, amikor a férfi és a nő egyesül és elkezdenek együtt élni (erre utal egy ige, amelyet úgy lehetne visszaadni, hogy „ragaszkodik”), gondoskodniuk kell saját és utódaik eltartásáról is. A kígyót, amelyet rögtön a 3. fejezet elején említünk, a legintelligensebb, „legravaszabb” állatként említi a szöveg. A szónak itt semleges értéke van az erkölcsi kérdéssel kapcsolatban.
A ravaszság, amellyel a kígyó fel van ruházva, amint azt egy másik bibliai szöveg, a Példabeszédek könyve jól kifejti, nélkülözhetetlen elem annak megértéséhez, hogy mi hasznos az élet számára, szemben azzal, ami káros. Egy olyan vadon élő állat, mint a kígyó, rendkívüli mértékben fel van ruházva ezzel a képességgel.
Nem véletlen, hogy a zoolátria, az állatok istenítése az ókorban széles körben elterjedt volt, de ez azért van, mert az ember mindig is csodálta a túlélési és alkalmazkodási képességüket. Ezért a nő, aki inkább a túléléshez és az utódgondozáshoz kapcsolódó emberi aspektushoz kapcsolódik, elsőként érdeklődik a kígyó ajánlatára.
A „jó” és a „rossz” tudásának fájáról enni annyit jelent, mint olyan gyümölcsből táplálkozni, amely a testbe beépülve képessé tesz arra, hogy „ravaszok” legyünk, mint a vadállatok, sőt „mint az istenek”.
A jó és a rossz a két szó elvont visszaadása. Itt arra utalnak, hogy mi a „jó” és mi a „káros” a túlélés szempontjából. Miután megették, és itt egy újabb utalás történik a szexre: a pár szeme kinyílik, és felfedezik magukat, hogy „meztelenek”. Ez a szó nagyon hasonlít a héberben a korábban említett „ravaszság” szóhoz. A szöveg tehát azt mondja, hogy felfedezik magukban azt a rendkívüli képességet, hogy megértsék, mi hasznos és mi káros az életre, de a saját nemüket is, ami mélyen kapcsolódik a dologhoz. Az a tény, hogy fügefalevelekből, amelyek nagyok, öveket kell készíteniük maguknak, valószínűleg azt jelenti, hogy bár elsajátították ezt az intelligenciát, még nincsenek teljesen tisztában vele, és megfélemlíti őket a nemiségnek mint erőteljes, életet előidéző elemnek a szemlélete. Még nem képesek nevet adni mindannak, amit ezentúl felfedeznek, és amit az élet megéléséhez és továbbadásához kell majd használniuk.
Ádám és Éva az élet fája alatt, fametszet 1547.
Milyen nézetet képvisel a héber Biblia a vágyról?
A héber Biblia, amely ezért kizárja a kánonjából az olyan könyveket, mint a korábban említett Sirák fia könyve, amelyek a vágyat mint az egyik emberi tulajdonságot mutatja be, erkölcsi értelemben semlegesként. A vágyat lehet jól vagy rosszul használni. Azért mondom ezt, mert egy bizonyos korszaktól kezdve a vágyat inkább problémának tekintik. Különösen a szexuális vágyat. Gondoljunk csak arra, hogy az Énekek énekét, egy olyan szöveget, amely kifejezetten és minden erkölcsi megítélés nélkül mutatja be a szexuális vágyat és erotikát, azután az Isten és népe, később Krisztus és az egyház közötti kapcsolat metaforájaként olvassuk.
A mű metaforikus olvasata a vágy, különösen a szexuális vágy pozitivitásának tagadásán alapul.
A szöveg valószínűleg azért maradt fenn a héber Bibliában, mert Salamonnak tulajdonították.
Hogyan befolyásolták a zsidó és a keresztény gondolkodást a vizsgált szövegek értelmezései?
A bibliai szövegeket minden korban értelmezték.
Meg kellene írni a szexualitással kapcsolatos bibliai szakaszok értelmezésének történetét,
különösen a Teremtés könyvében található szakaszokét, mert akkor világosan láthatnánk, hogy hogyan állítottak olyasmit, amit soha nem mondtak, vagy, hogy olyan tartalmat adtak nekik, amit nem is mondhattak volna. Az biztos, hogy a hellenizmus óriási hatással volt a bibliaértelmezésekre mind a judaizmusban, mind a kereszténységben. A judaizmusban elsősorban a görögül beszélő zsidó kolóniákban, mint Alexandriában, a kereszténységben néhány páli levélben, majd az egyházatyáknál. Hogy csak néhány példát említsünk, Alexandriai Philón szövegeiben, a Korintusiakhoz írt levél egyes részeiben vagy a Timóteushoz írt levélben, Jeromos egyes műveiben. De a példák sokkal számosabbak. A hellenizmus szűrője gondoskodott arról, hogy a Tóra szövegeiben, különösen a Ter 2-3 fejezetében található beszámolókban, jelen legyenek bizonyos, a nemi vágyra és a szexre vonatkozó hiedelmek. Ennek bizonyítékául elég, ha csak annyit látunk, hogy a Tóra többi szövegében, valamint az azt értelmező prófétákban soha nem találunk utalást Ádám és Éva „bűnbeesésére”. Ezért azt mondanám, hogy a szexofóbia, valamint az előbbivel együtt járó nőgyűlölet, amely mind a judaizmus, mind a kereszténység egyes áramlataiban jelen van, a hellenista korszakban kialakult hermeneutikából ered, amely hermeneutika még ma is jelen van.
A könyvben az úgynevezett „második Szentély” korabeli szövegeit is megvizsgálja: milyen fejlődés jellemzi a szexualitás témájának megközelítését?
A „második Szentély” kifejezés alatt a judaizmus hosszú történelmi időszakát értjük, amely a babiloni száműzetéstől (i. e. 6. század) a rabbinikus judaizmus és a kereszténység kialakulásáig (1. sz. vége) tart. Sok minden történik ebben az időszakban: amellett, hogy olyan könyveket írnak, amelyek jóval később kerülnek be a zsidó kánonba (a 2. század elején), más szövegek is születnek, amelyek nem kerülnek be a kánonba, például az apokrif iratok. Ez utóbbiak alapvető fontosságúak az általunk Újszövetségnek nevezett könyvekben található bizonyos elképzelések kialakulásának megértéséhez, olyan elképzelésekhez, amelyek többek között a gonosz etiológiájára, az eszkatológiára, a szoteriológiára vagy az angyaltanra és démonológiára vonatkoznak. Ezeken kívül vannak más szövegek is, amelyekről a qumráni barlangokban 1947-ben történt felfedezésükig nem volt tudomásunk, mint például az úgynevezett „szektás” szövegek. Mindezek a könyvek, az általunk „bibliainak” nevezettekkel együtt, már a kánon kialakulása előtt is közkézen forogtak. Ahhoz, hogy megértsük bizonyos eszmék kialakulását, történészként nem tekinthetünk csak a „kánoni” szövegekre. A szexualitás témájáról elmondható, hogy ezek a „nem kanonikus” könyvek sokkal nagyobb súlyt adtak a szexualitásnak, mint a „bibliai” könyvek. A szexualitás e szövegek némelyikében fontos szerepet játszik a gonosz dinamikájában. Például az i. e. 4. és 3. század között vagyunk,
- a Virrasztók könyve (vö. Ter 6 fejezetének eleje és a Júdás-levél). Ott az angyalok és a nők szexuális egyesüléséről beszél, ami gonoszságot okozott a világban;
- vagy a Jubileumok könyve (az i. e. 2. században járunk), ahol a Ter 3 fejezetét értelmezik, és a nőket bűnösnek, a meztelenséget pedig bűnnek állítják be;
- vagy a Tizenkét pátriárka testamentuma (i. e. 2. század – i. sz. 1. század), ahol azt olvashatjuk, hogy a szexuális vágy, a gyönyör, a szex mint olyan, gonosz.
Az egyetlen dolog, ami megment, az a gyermekvállalás, de azzal a feltétellel, hogy a gyermekvállalás a gyönyörtől való tartózkodás mellett történik. E szövegek számos gondolata később a keresztény gondolkodásba is bekerült.
Fordította: #BibliaKultúra
Forrás:
További elmélyülésre:
A képek lelőhelye:
Amazon; Flickr; knowingscripture.com; Wikipedia.
