Garrick V. Allen írása az Újszövetség kéziratainak paratextusairól, vagyis a főszöveget kiegészítő, azt keretező elemekről szól. Amellett, hogy bemutatja a paratextusok sokféleségét (előszavak, fejezetbeosztások, idézetlisták stb.), azt is kiemeli, hogy ezek hogyan befolyásolták az olvasókat, és milyen fontos szerepet játszottak az Újszövetség szövegének értelmezésében és továbbadásában. Az írás rámutat arra, hogy a kéziratok nem pusztán a szöveg hordozói, hanem önmagukban is értékes információforrások, amelyek segítenek megérteni az Újszövetség kialakulását és a mögötte álló „láthatatlan munkát”.
A Biblia mögött rejlő láthatatlan munka
Amikor kinyitunk egy modern Bibliát, kezünkben tartjuk több száz, javarészt ismeretlen ember több ezer órányi aprólékos munkájának eredményét. Gondoljunk csak a kiadó munkatársaira: szerkesztőkre, tanácsadókra, nyomdászokra, szedőkre, korrektorokra, lektorokra, illusztrátorokra és indexelőkre, akik mind hozzájárultak a Biblia adott kiadásának létrejöttéhez. Ők garantálják azt a minőségi végterméket, amelyet az emberek megvásárolnak és használnak.
A Biblia új kiadásai gyakran építenek meglévő fordításokra, amelyeket általában tudósokból álló bizottságok alkottak meg. Ez egy hosszadalmas, bonyolult és módszeres munka, rengeteg tanulással és kutatással a háttérben. De még a fordítók is elődeik munkájára támaszkodnak.
Mielőtt az Újszövetség egyetlen szavát is lefordíthatnák magyarra, meg kell határozni a fordítandó görög szöveget. Minden kézirat szövege némileg eltér a többitől, így a fordítóknak választaniuk kell, melyik változatot használják alapul. Ez a szövegkritikusok feladata: több száz kézirat szövegét elemzik, különféle szempontok alapján, hogy megállapítsák az egyes eltéréseknél a legkorábbi rekonstruálható szöveget. Döntéseiket kritikai kiadásokban rögzítik, amelyekre aztán a fordítók támaszkodnak a Biblia elkészítésekor – azon Bibliáé, amelyet a nagymamánk asztalán vagy a könyvesboltban találunk.
Sok időt és energiát fektetünk abba, hogy az emberek a saját nyelvükön olvashassák a Bibliát anélkül, hogy egy pillantást is vetnénk a mögötte álló kéziratokra. A kritikai kiadások és a modern Bibliák tulajdonképpen leszűrik a hagyományt. A nyomtatott kultúra ezen termékei elkerülhetetlenül elhagynak számos részletet a Biblia forrásairól.
Még az Újszövetség legteljesebb kiadása – a nemrég megjelent Editio Critica Maior – is csak a szövegváltozatok egy részét tartalmazza, elsősorban azokat, amelyek a legfontosabbak az Újszövetség legkorábbi szövegének megértéséhez. A háttérben évtizedek óta tartó, intenzív tudományos munka zajlik, amely lehetővé teszi számunkra, hogy az eredeti nyelvek és kéziratok ismerete nélkül olvassuk a Bibliát. Ennek a folyamatnak megvan a maga történelmi oka: egészen a közelmúltig nagyon kevesen láthattak kéziratokat, arról nem is beszélve, hogy senki sem beszél koiné görögül.
De ma már egészen más a helyzet, legalábbis ami a kéziratokat illeti. Bárki, akinek internet-hozzáférése van, hozzáférhet több százezer oldalnyi kézirat-fényképhez. A legtöbb nagy könyvtár rendelkezik online megtekintővel, mint például a Gallica, a DigiVatLib vagy a Chester Beatty betekintő. Emellett egyre több olyan weboldal létezik, mint például az Újszövetség Virtuális Kéziratszobája, ahol bárki, köztük a tudósok is, hozzáférhetnek a szövegkritikusok által használt kéziratok nagy részének képeihez. Néhány különleges kéziratnak, mint például a Codex Sinaiticusnak, még saját weboldala is van, átírással és fordítással. Sőt, néhány különösen érdekes fejezetnek (például Mk 16) is megvannak a saját online forrásai.
A tudósok ma már használhatják a kiadásokat arra, hogy a kéziratokat mélyebben megismerjék, ahelyett, hogy elkerülnék őket.
Új lehetőségek
Mivel ma már könnyebben hozzáférhetünk a kéziratok képeihez, új kérdéseket is feltehetünk, amelyek túlmutatnak a pusztán szövegen.
Mit fedezhetünk fel, ha bepillantunk a kulisszák mögé? Mi történik, ha új szemmel vizsgáljuk a kéziratokat?
Ezekre a kérdésekre számtalan válasz létezik. A kézzel írt, egyedi szövegek a kéziratok az emberi kézművesség és szakértelem lenyűgöző alkotásai. A műalkotásokhoz hasonlóan rendkívül gazdagok, nem szorítkoznak pusztán a tartalmukra. A bibliatudósok számára mindez izgalmas lehetőségeket rejt: rengeteg felfedeznivaló vár még ránk a több ezer kéziratban, amelyeket a tudományágunk még csak most kezd el feltárni.
Paratextusok
Mivel a kéziratok újfajta megközelítésére számos lehetőség adódik, most arra a kérdésre szeretnék fókuszálni, hogy mit tudhatunk meg, ha egy olyan jellegzetességüket vizsgáljuk, amely valamilyen formában minden másolatban jelen van, de gyakran nem szentelünk neki kellő figyelmet: a paratextusokra.
A paratextus kifejezést Gérard Genette francia irodalomkritikus alkotta meg az 1980-as években, és mindenre utal, ami túlmutat magán a főszövegen. A modern Bibliáknak és a kritikai kiadásoknak megvan a maguk komplex paratextuális rendszere, például az előszavak, fejezet- és versbeosztások, alcímek, lábjegyzetek, kommentárok, oldalszámok, mutatók. A paratextusok szinte minden ókori és modern irodalomban megtalálhatók. Minden könyv, amit a kezünkbe veszünk, tartalmaz paratextusokat, némelyik bonyolultabb és jelentőségteljesebb, mint mások.
A paratextusok segítenek eligazodni a könyvben, alakítják és tagolják a szöveget, befolyásolják az értelmezéseinket, és felhívják a figyelmünket az olvasott mű egyes aspektusaira. Mondhatni, ők a láthatatlan erők, amelyek közvetítenek a szöveg és az olvasó között. Ezek a sajátosságok gyakran a kéziratokban található paratextusok lenyomatai.
Az Eutalius-féle paratextuális rendszer
A tudósok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak az Újszövetség kéziratait kísérő paratextusok iránt, különösen a komplexen továbbhagyományozott rendszerek felé. Az elmúlt években például számos könyv foglalkozott az evangéliumokhoz kapcsolódó Euszebiosz-féle kánontáblázat-rendszerrel. Ez a rendszer szövegrészekre osztásokból, keresztutalási táblázatokból és egy előszóból áll, amely leírja a rendszer másolását és használatát, és Karpianoszhoz írt levélként ismert. (Lásd például Martin Wallraff, Matthew Crawford és Jeremiah Coogan munkásságát.) A Kaiszareiai Euszebiosz által a negyedik században összeállított Euszebiosz-féle rendszer több száz evangélium-kéziratban fellelhető. A modern fejezet- és versbeosztás feltalálása előtti időkben Euszebiosz egy olyan módszert alkotott, amely az egyes evangéliumok szövegét szegmensekre bontja, ugyanakkor lehetőséget teremt a nemlineáris olvasásra, a párhuzamos részek közötti könnyű váltásra és összehasonlításra.
Az Euszebiosz-féle rendszer kevésbé ismert párjaként tekinthetünk az Eutalius-féle apparátusra, amely az Apostolok Cselekedeteihez, a katolikus levelekhez és a Pál leveleihez készült. A több mint 600 görög kéziratban megjelenő Eutalius-féle apparátus meglehetősen bonyolult. Tartalmaz prológusokat az egyes műcsoportokhoz, egyedi előszavakat az egyes művekhez, fejezetlistákat, két idézetgyűjteményt (amelyek gyakran összhangban vannak a szövegben található marginális jegyzetekkel), rövid szövegeket Pál életéről és utazásairól, valamint egy „lekció”-listát, amely az egyes szövegeket három, változó hosszúságú egységre osztja fel.
Euszebiosz kánontáblázatai az evangéliumok szövege előtt a Harleianus 5567 kódexben (Gregory-Aland 116; 12. század).
Fontos megjegyezni, hogy az Eutalius-féle elemek egyikét sem az Újszövetség szerzői írták. Ezek egy alkotó hagyomány szüleményei, amelyek számos (többnyire névtelen) írnok, értelmiségi és olvasó munkásságát tükrözik, akik először megalkották, majd közel ezer éven át gondosan másolták ezeket az elemeket.
Ezek a kiegészítések részben azért jelentősek, mert a görög hagyomány (és sok más ókori nyelv) olvasói számára szerves részét képezték a Bibliának. De számomra az igazi értékük abban rejlik, ahogyan befolyásolták az olvasókat.
GA 1845
Nézzük például az Apostolok Cselekedeteinek bevezetőjét (hypotesis). Ez több mint 150 kéziratban megtalálható, de most vizsgáljuk meg a GA 1845 jelű kódexben (Vatikánváros, Vat.gr. 1971; diktyon 68600). Ez egy tizedik századi kézirat, amely az Apostolok Cselekedeteit, a katolikus leveleket és Pál leveleit tartalmazza, és számos Eutalius-féle elemet is felvonultat. A hypotesis a 36r lapon kezdődik, a prológus, a lekciólista és az idézetlisták után. Tartalmaz egy rövid leírást az Apostolok Cselekedeteinek történetéről, de főként két listából áll: a tanítványok listájából (amely az ApCsel 1,13–26 és 6,1–6 alapján készült) és a csodák listájából.
Ezek a listák, amelyek az Apostolok Cselekedeteinek részleteinek alapos elemzésével születtek, irányítják a figyelmünket. A hypotesis nem segít abban, hogy könnyen átlássuk a Cselekedetek bonyolult cselekményét, de felhívja a figyelmünket a mellékszereplőkre és a csodás eseményekre. A listák azt sugallják, hogy a cselekmény nem a legfontosabb szempont a mű olvasásakor; inkább a szereplőkre és azokra a tettekre kell figyelnünk, amelyek összemossák az égi és a földi világot.
A GA 1845-ben található többi Eutalius-féle elem is hasonlóan hat azokra az olvasókra, akik nyitottak rájuk. Az idézetlisták felhívják a figyelmet az Apostolok Cselekedeteiben szereplő zsidó szentírási szövegekre, és ezt a margóban található jegyzetek is megerősítik, amelyek információt nyújtanak az idézetek forrásairól. A lekciólisták, amelyek a szöveget háromféleképpen tagolják (olvasmányok, fejezetek és sorok), valamint a két különböző fejezetlista rávilágítanak arra, hogy mennyire változatosan értelmezhetjük a mű szerkezetét és a cselekmény felépítését.
A Codex Sancti Simeonis, vagy ismertebb nevén a Lekcionárium 179 (ℓ 179 a Gregory-Aland számozásban) egy 10. századi görög kézirat, amely az Ó- és Újszövetség olvasmányait tartalmazza pergamenre írva. Bár a kéziratot egy későbbi kéz alaposan átdolgozta, ma is értékes forrásnak számít. A Trierben őrzött kódex sajnos nem maradt fenn teljes egészében.
Hasonló jelenségek számtalan kéziratban megfigyelhetők, kiszámítható és egyedi módon. Mindegyik egyedi lenyomata a tágabb hagyománynak. Amellett, hogy bemutatják, hogyan befolyásolják a paratextusok az olvasókat, a kéziratok arra is rámutatnak, hogy az Újszövetség nem egy statikus vagy végleges gyűjtemény. Sok szempontból több ezer névtelen ember munkájának eredménye, akik értékelték ezeket a szövegeket és az üzenetüket, és akik azon fáradoztak, hogy minél több emberhez eljussanak.
Amikor a kéziratokat tanulmányozzuk, bepillantást nyerhetünk a modern Bibliáink mögötti láthatatlan munkába. És ami még ennél is fontosabb: a kéziratok segítségével közelebb kerülhetünk a múlt embereihez, akik lehetővé tették számunkra, hogy ma kézbe vegyünk egy Bibliát, és elgondolkodjunk a jelentésén, a történetén és a mélyebb üzenetein. Paratextusok nélkül nem létezne Biblia.
Fordította: #BibliaKultúra
További elmélyülésre:
A szerzőről:
Garrick V. Allen az Újszövetség és a korai zsidó irodalom elismert szakértője. A Glasgow-i Egyetem Kritikai Tanulmányok Iskolájának vezető előadójaként a Jelenések könyvére, a paratextusokra és a kéziratokra specializálódott. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között a Manfred Lautenschlaeger-díjjal és a Paul J. Achtemeier-díjjal. Kutatásai segítenek jobban megérteni az Újszövetség kialakulását és a mögötte álló „láthatatlan munkát”.
A Special Thanks To Garrick V. Allen!
A képek forrása:
alchetron.com; csntm.org; paratexbib.eu; Wikipedia.
