Bejegyzésünkben vázlatosan áttekintjük a 2018-as év legjelentősebb bibliai régészeti leleteit. Válogatásunk nyilván szubjektív. Számos hírről hosszabban is beszámoltunk a #BibliaKultúra egyes rovataiban, bejegyzéseiben.
1. Pecsétnyomó Izajás nevével
Feltehetőleg Izajás próféta ovális alakú, kissé megrongálódott pecsétnyomójára bukkantak a Templomhegy déli lábánál. A lelet a Kr. e. 8. századba vezet bennünket vissza.
2. Pontius Pilátus pecsétgyűrűje
Sikeresen azonosították annak a bronzgyűrűnek a feliratát, amit Heródion palotaerődítményében találtak az 1960-as években. A gyűrűn Pontius Pilátus, Júdea római helytartójának neve olvasható.
3. Súlymérték a Templomhegyről
Háromezer éves beká súlymértéket találtak a Siratófal alapjaiból származó földtörmelékben. A beká feliratú kősúllyal a bibliai Izrael lakói az évente esedékes fél sékelnyi ezüstöt mérték le, melyet adóként fizettek a jeruzsálemi Szentély fenntartására. Mai mértékegységgel számolva egy beká 11.33 grammot tesz ki, aminek mai értéke mintegy 1500 forint.
4. Jeruzsálem ma használatos neve egy ősi oszlopon
Egy útétépítés során egy Kr. e. 1. századi feliratra bukkantak, amely Jeruzsálem teljes, mai nevének első legkorábbi említése (yerusalayim).
5. Egy 9000 éves neolitikumi falut tártak fel Jeruzsálem völgyében
A jeruzsálemi dombok lábánál, Motzában egy virágzó, hatalmasan elterülő újkőkorszaki települést tártak fel, ahol több tucat (sárral összetapasztott) kőház és nagyobb „középület”, egykori szentélyek maradványai, valamint különböző csontvázak (férfiak, nők, gyerekek, csecsemők) vártak a feltáró régészekre, akik egy új útépítés kapcsán végeztek ásatásokat. A régészek szerint 1000 ember virágzó közössége élhetett itt egykoron. A települést viszont csak 400 éven át lakták, utána egészen a Kr. e. 200-as évekig nincs nyoma emberi életnek. A letelepült életmód szerves leletei szerint a lakososok gazellát, vaddisznót, juhokat, kecskéket, sertéseket és teheneket fogyasztottak, amelyeket részben háziasítottak is.
6. Hellenisztikus kori pecsétnyomók
Maresha ásatásain egy hét helyiséges barlangban mintegy 1200 hellenisztikus kori pecsétnyomó került elő. A gyűjtemény mennyisége és minősége is rendkívüli, nemzetközi szinten is. A pecsétnyomók nagy része a makkabeusi korból való (Kr. e. 160 körül): a görög betűkön, számokon kívül főleg istenábrázolásokat találunk (Athéné, Aphrodité, Apolló), de az ikonográfiában előkerülnek erotikus témák, maszkok, állatok, építészeti elemek és egyéb ábrázolások is.
7. Egy 2000 éves elhagyott gyűrű a zarándokok útjáról
Az ókori Jeruzsálemben, Dávid városában végzett régészeti ásatások során felszínre került egy bronzból készült, türkizkék ékköves gyűrű. Az ékszert az ókori Jeruzsálem forgalmas főutcájának egy olyan épületében találták, ahol rituális fürdő üzemelt.
8. Egy 2200 éves fülbevaló
Egy közel 2200 éves, szarvasfejes, arany fülbevalót találtak Dávid városában. A ritka műtárgy kiváló minőségű aranyművességről árulkodik: ez az első, hellenisztikus korból származó fülbevaló.
9. Kánaáni gyereksír
A dél libanoni kikötővárosban, Szidónban (Szaídában) egy gyermek testét is tartalmazó kánaáni sírra bukkantak. A prehistorikus kor temetkezései kizárólag a felnőttekre korlátozódtak. A temetkezési korsó mellett egy épen megmaradt nyakláncra is bukkantak, ami az elhunyt státuszára vagy a gyermeknek tulajdonított értékre utalhat.
10. Termékenységi istennő szobrocska
Egy 8 éves izraeli kisfiú túrázás közben egy közel 12 ezer éves termékenységi szobrocskát talált az felső galileai Tel Kedesh közelében. A szobor egy terhes (anyaisten?)nőt ábrázol, amit amulettként használhattak.
Reméljük, hogy 2019 hasonlóan gazdag év lesz!
#BIBLIAKULTÚRA
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.