#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

Véletlen lett régész és feminista bibliakutató
Beszélgetés Carol L. Meyers biblikussal

c_meyers.jpg

Carol L. Meyers beszél biblikus, orientalista és régészeti tanulmányairól, valamint a héber Biblia és az ókori Izrael patriarchális társadalmi berendezkedésének kérdéséről.

Carol Meyers a Duke University kiérdemesült professzora, számos tanulmány és bibliai kommentár szerzője. Munkája során sokat foglalkozott az ókori Izraelben élő nők életével, ahogy azt a régészet, illetve a bibliai szövegek alapján látjuk és rekonstruálhatjuk. Ebben a témában megjelent legutóbbi könyve: Rediscovering Eve: Ancient Israelite Women in Context (Oxford University Press, 2012) az első átfogó erőfeszítés, amely a történetkritika segítségével mutatja be a Biblia női központú nézetét. Férje szintén biblikus, régész, Eric M. Meyers, „Galilea gyöngyszemének”, az ókori Szefforisz városának egyik feltárója. Egy korábbi bejegyzésünkben összefoglaltuk a Biblia és a gender-régészet témájában tartott előadását. Aki kérdez: Marc Zvi Brettler.

Hogy kerültél kapcsolatba a bibliatudománnyal?

Azt mondanám, hogy véletlen biblikus, véletlen régész és véletlen feminista bibliakutató vagyok. Egyszerre csak egyet művelek, de az első kettő valamiképpen összekapcsolódott. A Wellesley Collegeba jártam és nem tudom, hogy tudtam-e ezt, amikor oda jelentkeztem, vagy, amikor úgy döntöttem, hogy oda megyek, de a négy kötelező tanegység közül kettő a Bibliához kapcsolódott: egy szemeszter Bevezetés az Ószövetségbe, és egy szemeszter Bevezetés az Újszövetségbe. A kurzust „Másodéves Bibliának” neveztük, és minden másodéves hallgatónak fel kellett vennie. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy soha nem vettem volna fel, ha nem lett volna kötelező, de egyetemi diplomát akartam. Szóval, szájhúzással, de felvettem a kurzust, és kiderült, hogy a nagy hallgatói létszám miatt több csoport is indul. Azt hiszem, kifogtam a legrosszabb tanár csoportját, de ennek ellenére nagyon tetszett a kurzus. Vagyis, megtetszett a biblikus tanulmányok interdiszciplináris, több szakterületet érintő vonatkozása. Nemcsak irodalmi, nem is csupán vallási tanulmányozás volt, volt történeti, művészettörténelmi, sőt, még némi régészeti vonatkozása is – ha nem is volt sok azokban az időkben, de legalább érintettük. Szóval, valósággal elmerültem benne, és be kell vallanom, segített abban is, hogy más perspektívában lássam azokat a dolgokat, amiket a vasárnapi iskolában tömtek belém, amiről azt gondoltam, hogy nem is igaz. Képes voltam azokat kontextusba állítani és meglátni, hogy bizonyos dolgokat hogyan fejeztek ki irodalmilag. Szóval, sokat megmentett számomra a gyerekkori tapasztalataimból.

Nem csupán erre specializálódva végeztem – a Wellesleyben azokban az időkben csak egy Bibliai történelem, irodalom és értelmezés tanszék volt, nem volt még vallástörténeti tanszék sem! Ez egy bibliatudományi tanszék volt és a szüleim kiborultak, amikor megtudták, hogy milyen szakirányt választottam. De én nagyon elkötelezett voltam, és a második egyetemi év után kerestem valami nyári munkát, és a szüleim azt mondták (bár általában fizetős munkáim volt), hogy rendben van addig, amíg nem szerzek rendes állást, végülis ez nekik nem kerül semmibe. Tehát egy barátomon keresztül belevágtam a kalandba: egy régészeti projekt a Harvadról, a Peadbody Régészeti és Etnográfiai Múzeumtól. Wyomingban folytattak ásatásokat! És azt mondtam, hogy ez fantasztikusan hangzik. Egyszer voltam Coloradóban, a Nyugat nagyon izgalmasan hangzott, és volt is elég pénzem az északkeleti Pennsylvaniából busszal Wyomingba utazni. Hosszú egy út volt... mégis megszerettem! Szerettem az ásatást, szerettem, ahogy az emberek együtt dolgoznak, a csapatmunkát, és egy kicsit a kalandot is. Tetszett, ahogyan a felfedezések értelmezése bevont más szakterületeket, társadalomtudományokat. De igazából nem érdekelt az észak-amerikai őstörténet. Addigra már a Biblia érdekelt, és úgy számoltam, hogy a bibliai régészet lesz a következő lépés, és nyáron a junior és a senior évek között két különböző ásatáson is dolgoztam Izraelben: a tengerparti, filiszteus Tel Asdodnál, és Khirbet Keraknál. A chicagói egyetem csapatával dolgoztam a korai bronzkor településein. Így kerültem véletlenül kapcsolatba a bibliatudományokkal és a régészettel.

ashdod2.jpg

Tel Asdod

Az egykor kikötővel is rendelkező Tel Asdod a modern településtől 6 km-re fekszik délkeletre. Asdod nagy filiszteus város volt. Először késő bronzkori szövegek említik Ugarittal kapcsolatban.

bet_yerah.jpg

Khirbet Kerak

A tudományos kutatásom nem az ókori Izraelben élő nőkre vonatkozott, bár egy jó darabja mégis, és ez is egyfajta véletlen. Amikor elkezdtem tanítani a Duke-on az 1970-es évek közepén, a feminizmus elkezdte hallatni a hangját az egyetemen és a tanszékeken. Azt hiszem, hogy politikai korrektségből vezettek be olyan kurzusokat, hogy „Nők az amerikai irodalomban”, „Angol női írók”, „Nők Dél-Amerika történelmében” – ilyen kurzusaink voltak. Én voltam az egyetlen nő a vallástörténeti tanszéken. Ez egy meglehetősen nagy tanszék volt, több, mint húsz ember dolgozott itt, és a tanszékvezető egyik nap behívatott magához. Én elsősorban bibliai héber nyelvet tanítottam. Azt mondta, hogy a bevezető kurzus mellett, amit félévente egyszer vagy kétszer tanítottam, kellene, hogy legyen egy saját kurzusom. Mielőtt még szóhoz jutottam volna, azt mondta:

Miért nem tanítasz valamit a nőkről és a Bibliáról?

Azt akarta, hogy a mi tanszékünk is politikailag korrekt legyen. És mivel kezdő voltam és nem volt még professzori címem, nem mertem nemet mondani. Igent mondtam, de még soha nem volt ilyen kurzusom a szakterületen.

Nem voltak kurzusok!

Mert nem voltak ilyen jellegű kurzusok, amikor az egyetemre vagy a doktori iskolába jelentkeztem! De beszéltem néhány emberrel és rájöttem, hogy meg tudom csinálni. Az óráimra járó hallgatók az első pár évben szerencsések voltak, mert nagyon kevés szakirodalmat tudtam feladni nekik. Főleg csak bibliai szövegeket olvastunk. Amúgy ez is egyfajta véletlen volt – nem gondoltam, hogy ilyen kurzust indítok majd. Soha nem hoztam meggondolatlan döntéseket, mindig megvizsgáltam a saját szellemi hajlandóságomat, hogy elinduljak-e adott irányba, de az események és a körülmények egymás után egy irányba vezettek, és nagyon hálás vagyok, hogy így történt, mert tetszik, ahová jutottam.

9d414ee1-c7ed-4183-becf-9d37d7ec94c4_sized-1000x1000.jpg

Tudnál még egy kicsit beszélni a posztgraduális tanulmányaidról, és arról, hogy kik voltak rád nagy hatással? 

Rendben. Visszatérek az alapképzéshez, mert ott kezdődött. Ismét nagyon szerencsés voltam, annak ellenére, hogy ő nem az a professzor volt, aki a bevezető kurzust tartotta, hanem egy asszirológus a Wellesley akkori karáról. Ahogy belevágtam a bibliai héber nyelvbe és egyre csak nőtt az érdeklődésem, láttam, hogy vannak más, ókori szemita kultúrák, és úgy döntöttem, hogy tanulmányoznom kell az asszirológiát. Természetesen nem volt egyetemi hallgatóknak bevezető akkád nyelvi kurzus – nem tudom, hogy most van-e valahol az országban, bár a hallgatók bizonyos körülmények között felvehetik a tárgyat. Ez a professzor befogadott az órájára engem és az egyik hallgatótársamat, aki érdeklődött az akkád irodalom „olvasási tanfolyama” iránt, úgyhogy két szemesztert lehallgattunk. Ő azért olyan fontos, mert támogatta is a munkámat a biblikus tanulmányaimban.

Kiről is van szó?

Ernest Lachemanról, aki a Nuzi-irodalom szakértője volt, és azt hiszem, hogy ő is dolgozott az ásatáson, vagy ott volt Nuziban az ásatásokon (ebben nem vagyok annyira biztos).

Abban az időben, amikor elkezdtem posztgraduális képzések után nézni, nem lehetett PhD-programra bejutni anélkül, hogy rendelkeztél volna MA fokozattal biblikus tudományokból, vagy valamilyen teológiai diplomával. Nem közvetlenül BA-s diplomásokat vettek fel, de mivel az én BA-s papíromon volt néhány év bibliai héber tanegység, megfelelő számú kurzus biblikus tudományokból, és akkád nyelv is, versenyképes lettem. Bejutottam a doktori iskolába anélkül, hogy lett volna olyan hátterem, mint amilyen a többieknek volt. Lachemannak írnia kellett egy ajánlólevelet, de már többre nem emlékszem... igen, ő írt ajánlót. Segített és megvoltak a kapcsolatai a Harvardon, mert Robert Henry Pfeifferrel dolgozott valamin, és ismerte Ephraim Avigdor Speisert a Pennsylvániai Egyetemről. Ebbe a két iskolába jelentkeztem, el is fogadták a jelentkezésemet, végül azonban nem mentem oda. Ez egy nagyon fontos tanári kapcsolat volt a Brandeisen.

Végül is akkor ott végeztél?

Igen, végül a Brandeisen végeztem. Valószínűleg a Pennsylvániára vagy a Harvardra mentem volna, de a személyes életem belekeveredett mindezekbe. Az első évben ugyanis találkoztam azzal a személlyel, akivel a diploma megszerzése után házasságot kötöttem, Eric Meyersszel. 

meyers-nabratein.jpg

Úgy döntöttem, hogy a Pennsylvániára megyek, de amikor találkoztam vele, ő már eldöntötte, hogy a következő évet Jeruzsálemben tölti. Nem akartuk az egész évet külön tölteni. Internet, skype, facebook nélkül - nem tudtuk elképzelni, hogy külön töltsünk egy évet. Szóval, feladtam a Pennsylvániai Egyetem ösztöndíját (egy nagyon jó, hároméves programot) és Jeruzsálembe mentem, ahol végre tanulni kezdtem némi modern hébert, több régészeti, történeti földrajzzal kapcsolatos kurzust vettem fel, és több ásatási tapasztalatra tettem szert. Eközben Eric úgy döntött, hogy a Brandeisről átmegy a Harvardra, mert addig Erwin Goodenough-val dolgozott a Brandeisen, aki a Harvardra ment, amikor nyugdíjba vonult a Yale-ről. Amíg azonban mi Izraelben voltunk Goodenough levelet küldött Ericnek, hogy rákos, és hogy más után kell néznie. Mindketten behallgattunk a jeruzsálemi Hebrew Union College kurzusaira, ahol G. Ernest Wright és Frank Moore Cross tanítottak. Velük beszélgetve Eric úgy döntött, hogy a Harvardra megy. Ekkor úgy döntöttünk, hogy nem volna jó ötlet egy tanszékre menni, úgyhogy én a Brandeisre jelentkeztem, arra a programra, amit ő éppen otthagyott. Szóval ez történt: eljöttünk Izraelből és visszatértünk, hogy elkezdjük a PhD-t. Ericnek már volt MA-ja, de a Harvardra ment, én pedig a Brandeisre, és azt hiszem, hogy munkám szempontjából a két legbefolyásosabb kutató Baruch Levine és Nahum Sarna volt, de nem gondolnám, hogy bármelyikük is különösebben hasznos lett volna az általános céljaim elérésében. Továbbra is úgy gondolom, hogy ők azt hitték, hogy jó, ha a nők is foglalkoznak ezzel, de igazából nem látták ezt életpályának. Soha nem mondták ki, de a tanszékvezető (soha nem fogom elfelejteni) akkoriban Nahum Glatzer volt, én pedig az első év végén megkaptam az MA-diplomát, mert minden olyan vizsgát letettem, amit kellett. Glatzer arra bátorított, hogy

most hagyjam abba, menjek el, keressek munkát a férjem támogatására. 

Úgy értem, nem hiszem, hogy úgy látta volna, hogy a PhD lenne az, amit a nőknek meg kell csinálni, és akkoriban én voltam az egyetlen nő a posztgraduális képzésen. Szóval: egyiküket sem választottam volna mentoromnak, amikor egyetemre és doktori iskolába jártam, hanem olyasvalakit választottam, aki hivatalosan soha nem tanított: ő pedig David Noel Freedman volt.

Az első egyetemi évek után ismertem meg, amikor Izraelbe utaztam, hogy Tel Asdódnál dolgozzam, mert ő ott volt igazgató. Úgy emlékszem ez volt a címe. Moshe Dothan volt az ásatás régészeti vezetője, ő pedig a projekt igazgatója. Freedman üzent nekem. Én tudtam róla, hogy ő biblikus, és hogy a Biblia és a régészet már csak azáltal is egybevághat, hogy ő ott van és olyan okok miatt, amit én soha nem fogok megérteni. A szárnyai alá vett. Még a reptérre is kijött értem, amikor megérkeztem. Elintézte, hogy dolgozzak az ásatáson, ne csak a földet túrjam a téren, amit azért kicsit mégis megtettem, hogy legyen értelme. Bevitt az ásatási központba, ahol az irattárossal együtt dolgoztam. Elég jól tudtam héberül ahhoz, hogy elolvassam a regisztrációs kártyákat, és hogy megfelelően tudjam azokat kitölteni, amikor behozzák a tárgyakat. A személyzeti üléseken is ott voltam, így tényleg jó tapasztalatokat szereztem. Ráadásul hétvégen gyakran Jeruzsálembe utaztam, és ő is gyakran magával vitt. Emlékszem, amikor meghívták Hayim Tadmor házába, és ott ültem Tadmorral, és más biblikusokkal a megbeszéléseiken. Egyetemistaként, az ő mentorálása révén megismerkedtem a módszerekkel és olyan személyekkel, akikkel valószínűleg soha nem találkozom ilyen zsenge korban, pályafutásom kezdetén. Aztán ajánlásokat írt a posztgraduális iskola számára, bár ő soha nem tartott nekem órákat, mégis mindig vezetett.

Sok évvel később is figyelemmel kísért. Gyakran váltottunk levelet. Nem tudom, Marc, hogy neked volt-e lehetőséged találkozni vele, de azonnal válaszolt a levelekre, még a nagyon hosszúakra is. Ez számomra lenyűgöző volt: egy teljes állású, nagyon fontos professzor időt szán arra, hogy válaszoljon egy hallgató leveleire! Nagyon korán kapcsolatba kerültünk vele a Duke-on, ahová meghívott előadóként járt. Találkozott Erickel is. Ekkor már elindította az Anchor Bible kommentársorozatot. Esküvői ajándékként elküldte a sorozat első két kötetét: Speiser Genezis (1964) és John Bright Jeremiás könyvének magyarázatát (1965). Még mindig ott vannak a polcomon, dedikálva.

51jxnyryhql_sx331_bo1_204_203_200.jpg

Amikor itt volt, azt hiszem sok emberrel került konfliktusba, akik leszerződtek a kommentársorozat számára. Nem készültek el vele és egy második esélyt keresett. Úgyhogy ránk nézett és azt mondta: „Miért nem csináljátok meg Haggeus, Zakariás és Malakiás könyveinek kommentárját? Szükségünk lenne valakire, aki megcsinálja.” Nem azt mondta, hogy „ezért vagy azért nem csinálta meg”, ez annyira távol állt attól, amit éreztem, hogy képes vagyok megcsinálni. Megdöbbentem. De azt hiszem, hogy ő úgy gondolta, hogy ha van egy PhD-m a Breandeisről, eleget tudok ahhoz, hogy egy ilyet megcsináljak, és természetesen azt is érezte, hogy Eric, akinek a Harvardról volt PhD-je, amit Crossnál és Wrightnál írt, tényleg meg tudja csinálni. Szóval, azt gondoltuk, hogy ez egy csodálatos lehetőség!

Ez nagyjából mikor volt?

Az 1980-as évek elején, mert mi Angliában voltunk és a kommentáron valahogy 1982–83-ban dolgoztunk, úgyhogy ez a ’80-as évek elején volt, vagy a ’70-es évek végén. Az ő támogatásáról és irányításáról beszélve, amely még mindig működik, elküldtük neki a Haggeus-kommentár első fejezetét, amit viszonylag hamar visszakaptunk az észrevételeivel, ami hosszabb volt, mint az eredetileg neki küldött fejezet. Egy idő után megértettük és nem követtünk el olyan sok, komoly hibát és elkezdtünk többet adni az általa egyértelműen kívánatosnak tartott információkból, de egészen addig tanultuk tőle, amíg Zakariás utolsó fejezetét is be nem fejeztük: az olvasószerkesztésén kívül, amely szintén rendkívül pontos volt, az észrevételeit arról, amit tettünk, és a hivatkozásokat. Ezek soha nem bibliográfiai javaslatok voltak, mert ő nem igazán hitt abban az olvasatban, amire a többiek eljutottak. Azt akarta, hogy a szövegre figyeljünk, talán néhány szövegváltozatra, de önmagában a maszoréta szöveg volt a legfontosabb. Azt mondanám, hogy akadémiai életemben virtuálisan ő volt az irányító erő, amíg meg nem halt.

Amikor tagjai lettünk az American Schools of Oriental Researchnek, a PhD-m befejezése után rögtön egy alelnöki szintű bizottságába nevezett ki. Azt gondolom, hogy sokféle módon ő segített olyan állások megszerzésében, amelyek lehetővé tették számomra az előrehaladást a szakterületemen: kapcsolatok és tapasztalatok különféle munkákkal, amelyekkel soha másként nem találkoztam volna. Áldott legyen az emléke!

bsbr100103500l.jpg

Szóval, ő volt az igazi tanárod?

Ő volt, bár soha nem jártam az óráira.

Hagyjuk most magunk mögött a tanulóéveket. 2013-ban te lettél a Society of Biblical Literature elnöke, és elnöki beszédedben a biblikus tudományok „patriarchális” kifejezésével kapcsolatos nehézségekről beszéltél. Összefoglalnád röviden, hogy miért találtad problematikusnak ezt a kifejezést? Gondolod, hogy a bibliatudomány figyelmen kívül hagyta, hogy óvatosságra intettél a szóhasználat kapcsán?

Anélkül, hogy az interjú olvasóinak azt mondanám, hogy olvassák el a cikkemet, elmondom, hogy az első részben annak vizsgálatával kezdtem, hogy a kifejezés, hogyan jelenik meg a biblikus tanulmányokban. Úgy értem ez nem bibliai kifejezés, még csak nem is ősi az angol nyelvben. Arra használták, hogy a görög patriarkhész vagy a latin patriarchia szóra utaljanak. Az egyházi hierarchiával kapcsolatban került elő, de társadalmi egység megjelöléseként viszonylag új. Azt találtam, és kutatásomat senki nem próbálta korrigálni, hogy a kifejezés egy 19. századi fejlemény. Amikor az antropológusok elkezdtek vizsgálódni (az antropológia a 19. sz. elejétől a közepéig egy teljesen új téma volt), érdekelték őket a család, annak eredete, és hogy ez az eredet mindenhol azonos-e a világban. Ennek során csak az ősi társadalmakat vizsgálták, amelyekről tudták, hogy van irodalmuk, de vizsgálódásuk nem érintette a héber Bibliát. Csak a klasszikus forrásokat nézték és azokban szinte csak a jogi forrásokat látták: mit mondott a törvény a családi életről? A 19. századi társadalomtudományi tanulmányoknak (antropológia) számos nagy alakja van, és mind arra a következtetésre jutottak, hogy a család a görög-római világban patriarchális jellegű volt, ahol az apának, az idősebb férfinak abszolút tekintélye és uralma volt mindenki felett a háztartásban. Nemcsak felesége, de gyermekei felett is, sőt, élet és a halál ura volt a szolgák és a szolgálók felett is.

A századfordulón a patriarchális fogalmat kiterjesztették a családon túl az egész társadalomra. Max Weber munkája nagy befolyással bírt. Azt mondták, hogy a férfiuralom miatt a társadalom egészét tekinthetjük patriarchálisnak. Maga Weber is úgy érezte, hogy a nők alacsonyabb rendűek és egyébként sem tehetnének másként. A bibliakutatók ezt örökölték, és először a héber családot mutatták be patriarchális családként az ókori Rómához és Görögországhoz hasonlóan, aztán pedig a társadalom egészét. Weber óriási hatással volt a bibliatudományra.

Megírta az Ancient Judaism c. könyvet (1917–1921), és ő maga alkotta meg azt. Behozta a tanulmányokba ezeket a fogalmakat, amelyeket aztán soha nem vizsgáltak felül. A 20. század végén és a 21. század elején a klasszika kutatók elkezdték mondani, hogy „Várjunk egy percet!”. Talán egy picit a feminista, klasszika kutatók nógatták őket, de észrevették, hogy csak a jogi dokumentumokra vetett pillantás mutat elfogult képet. Ezek a törvények főleg a földbirtokos elit irányában voltak részrehajlók, és a háztartási élet csak bizonyos körülményeire lehetett őket alkalmazni. Ha elkezdesz megnézni más, a klasszikus világból elérhető anyagot (a jogi dokumentumok mellett sok más irodalom van még, valamint régészet, művészettörténet), akkor nagyon eltérő képet fogsz látni.

Módosították Weber álláspontját és azt mondták, hogy a férfiak nem feltétlenül dominálnak a ház körüli élet vagy a társadalom minden területén, és néhány könyvek írtak a nőkről a görög vagy a római vallásban, a társadalom azon vonatkozásairól, amelyekben a nők domináltak. És a nők nemcsak a kizárólag számukra fenntartott kultuszokban voltak. Ez nagy kihívást jelentett a patriarchátus fogalmának.

A feminizmus világában – és ez nem az én erős profilom, de vannak nagyon fontos feminista kutatók, nemcsak biblikusok, hanem olyanok, akik a feminista elmélettel foglalkoznak – észrevették, hogy ez a szóhasználat bármilyen társadalom szempontjából, több okból is vitatható. Azt hiszem, hogy a fentebb említett cikkemben tízet fel is sorolok. Ha például az ókori Izraelt nézzük, akkor megfoszt bennünket attól a képességünktől, hogy meglássunk más társadalmi aszimmetriákat is a társadalomban. Nem látjuk a szolgaság, a rabszolgaság, az öregség vagy a körünkben lakó idegenek problémáját – vagyis más társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyek létezhettek. Azt is feltételezi, hogy azt, ami a bibliai szövegben van – amely évszázados formálódás, redakció eredménye, és akármi történhet vele – tényleg nehéz visszavezetnünk, de ami a szövegben van, az valamikor a késő királyság időszakában, a fogságban és a fogság utáni időszak elején alakul ki – ennek kapcsán agnosztikus vagyok – de biztos, hogy nem a vaskor I. időszakában. Szakadék van a társadalmi valóság és aközött, amit a hivatalos szövegek mondanak, és így a biblikusok számára, köztük a feminista bibliakutatók számára is azt mondani bibliai szövegekre alapozva, hogy az ókori Izrael patriarchális volt, szerintem rendkívül félrevezető.

Szóval, te úgy gondolod, hogy tisztességesebb azt mondani, hogy a Biblia patriarchális jellegű, és az ókori Izrael nem volt az? 

Nem, én nem mennék ilyen messzire. Azt mondanám, hogy a Biblia minden bizonnyal androcentrikus (férfiközpontú).

Oké.

Egyértelműen a férfiakra összpontosít. Nem emlékszem a pontos statisztikákra, de a Biblia néven nevezett embereinek mintegy 10–20%-a nő. Csak a férfiak világára összpontosít. De mégsem lehet azt mondani, hogy az élet minden területén férfiak uralmát látjuk! Még ott sem. Vannak olyan történeteink, mint a sunemi asszony vagy Abigail története, ahol azt látjuk, hogy ezek a nők a férjeikkel való egyeztetés nélkül hoznak döntéseket. Úgy tűnik, hogy a háztartás igazgatásában rendelkeztek egyfajta hatalommal. Ezt mondja Xenophón is bizonyos elit, görög nőkről, akinek a háztartás volt a tevékenységi területe, amit ők irányítottak, és nem volt semmi olyan, amit a háztartásokban a férfiak irányítottak volna. Ezek egymás mellett létező, egymást kiegészítő területek. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan jogi anyagok, amelyek nagyon aszimmetrikusak, és amelyek a férfiaknak kedveznek a héber Bibliában. Soha nem mondanám azt, hogy egyenlőség volt, de nem szeretem a „patriarchális” szót használni még a Bibliára sem. Azt hiszem, az „androcentrikus” kifejezés rendben van. Férfiuralom az élet számos területén. Beszélhetünk arról, hogy a Biblia ezt mutatja, de azt állítani, hogy ez általános volt, rendkívül félrevezető, és káros is, hiszen sok nő élte átlagos háztartásban az életét, és nem elit háztartásban. 

Nyilvánvaló, hogy a patriarchális társadalmi berendezkedésről vagy ellene szóló munka nagyon fontos számodra. Milyen más darabjai vannak ennek a munkának, amire a legbüszkébb vagy? Vagy: mit gondolsz a legjelentősebbnek?

Azt hiszem, hogy valószínűleg ez a legjelentősebb, mert gyakorlatilag én vagyok az egyetlen, aki ezt csinálja. [nevet] Ha én nem csinálom, akkor ki fogja? De komolyan: ez azt jelenti, hogy a bibliai anyagok mellett foglalkoznom kell más, ókori közel-keleti anyagokkal is. A vizsgálat bevon régészeti leleteket, illetve felhasználja a társadalomtudomány anyagait is. Nem tudod értelmezni a régészetet az emberek életére vonatkozóan, ha nem hívod segítségül a néprajzot – ha nem látod, hogy a gyakorlatban ez hogyan működik. A régészet azt a benyomást kelti, hogy akik Izrael földjén dolgoznak, azok mind régészek. A legtöbbjük érdeklődik ezek iránt anélkül, hogy rekonstruálnák a háztartáshoz kapcsolódó életet. Őket csak a kronológia érdekli, amihez nincs szükségük társadalomtudományra. Tehát borzasztóan sok, különálló tudományágnak kell összedolgoznia, és ember legyen a talpán, aki tudja használni őket. Nem állítom, hogy én mindegyiket tudom, de nagyon keményen dolgozom az ügyön, és társadalomtudományban autodidakta vagyok. Az egyetemen még az antropológiát sem vettem fel, és visszatekintve, ezt nagyon sajnálom.

Az első kutatóévben, amikor az Anchor Bible-nál dolgoztunk, tudtam, hogy valamit tanulnom kell az antropológiáról, nők antropológiájáról. Felkerestem az egyik kollégámat az antropológiai tanszéken, aki a gender-régészetről tartott kurzust és elkértem tőle a tanmenetet. Ő nem csak a tanmenetet adta oda – ez az internet megjelenése előtt volt, és nyomtatott anyagot kellett használnod –, hanem a kurzus három könyvét is odaadta, mindazokkal az olvasmányokkal, amiket a hallgatóknak felad a szemeszter alatt. Amikor nem az Anchor Bible kommentárokon dolgoztam, akkor antropológiát olvastam. Ez is Oxfordban volt, ahol még néhány társadalmi antropológiai szemináriumon is részt vettem. Enélkül, nem gondolom, hogy lett volna merszem egy olyan jellegű kutatásba fogni, amely megpróbálja megérteni és összehozni a bibliai szöveget és a régészeti anyagokat. 

Mik a terveid?

Nem fogok olyan keményen dolgozni!

e660d239-3f03-420a-8174-6a2b0e581379_sized-1000x1000.jpg

Ezt hogy érted?

Épp most küldtük vissza a kiadónak a legutóbbi ásatási beszámolónk első korrektúráját, amiben mintegy kétezer javítást tettünk. Ez egy ezer oldalas kézirat.

Szefforiszról, amit Erickel készítettél?

Igen. Attól tartok, hogy harmadjára is át kell majd néznünk. Nincs több publikálásra szánt régészeti anyagunk. Jelenleg néhány emberrel a T & T Clark kiadótól egy olyan kézikönyvön dolgozunk, amely a héber Bibliáról és az ókori Izrael ételeiről szól. Remélem, hogy össze tudom hozni a régészeti, a társadalomtudományi és biblikus ismereteimet. Talán lesz egy másik kötet is, amely a Cambridge University Pressnél jelenik majd meg a családról az ókori világban – ebben most éppen elakadtunk egy másik szerkesztőnkkel. Nem tudom, hogy lesz, most éppen itt tartok. Tényleg azon vagyok, hogy ne fogadjak el további felkéréseket. Sokat teszek a American Schools of Oriental Research és a Society of Biblical Literature ügyéért, ami sok időt vesz el. Regényeket akarok olvasni.

Forrás: http://www.oxfordbiblicalstudies.com

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr10014653167
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása