Tényleg démonűző hatása van a halszív és máj elégetésének a nászéjszakán?
Bevezető gondolatok Tóbiás könyvéhez
Tóbiás vagy Tobit könyve valamikor a makkabeusi felkelés előtt íródhatott (Kr. e. 250–175). A 14 fejezetes elbeszélés historikus könyvnek próbál mutatkozni: utal eseményekre, de olyan sok történelmi pontatlanságot és földrajzi képtelenséget találunk benne, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a mű adatait és keretét irodalmi műfaja alapján szórakoztató, áme egyben tanító célzatú elbeszélésnek kell értékelnünk. Amy-Jill Levine így fogalmaz:
„Tóbiás könyve egy fantasztikus mese a dipaszpóra zsidóságának életéről: folklór és imádság, bibliai témák és klasszikus motívumok keveréke. A történetben szerepel egy álcázott angyal, egy gyilkos démon, egy varázserejű hal és egy érettség felé tartó fiatalember. Tóbiás könyvét nemcsak szórakoztatásra mesélték, hanem gondosan kidolgozott utasítások vannak benne, hogy a zsidóknak hogyan kell a száműzetésben élniük.”
A történet szerint két rokon, Törvényhez hű zsidó családot elhurcoltak, Ninivébe és Ekbatanába, ahol saját hibájukon kívül szerencsétlenség érte őket. Tóbit, az első család feje megvakult, Sárát, a másik család női tagját pedig egy démon tartotta megszállva, aki már sokadjára meghiúsította Sára házasságának beteljesülését, mert a nászéjszakán végzett a férjeivel (Tób 3,8).
Hét férfinek adták ugyanis feleségül, de Azmódeus, a gonosz szellem megölte őket, mielőtt megtörtént volna vele, ami az asszonyokkal történni szokott.
Isten azonban mindkettőjük imáját meghallgatja és gyógyulást küld mindkettőjüknek Rafael angyal közvetítésével. A történet szerint Tóbit távoli útra küldi fiát, hogy visszaszerezze azt a pénzösszeget, amit korábban Médiában letétbe helyezett. Kalandos útján az emberi alakot öltött Rafael angyal lesz a társa és vezetője, aki abban is segítségére lesz a fiatalembernek, hogy sikerrel vegye feleségül Sárát, visszatértekor pedig idős apját is meggyógyítja. Az elbeszélés boldog véggel zárul: mindkét két család megtalálja boldogságát.
Gyógyító halbelsőség
A könyv 6. fejezetében a Tigris folyóból hirtelen kiugrik egy nagy hal és kárt akar tenni Tóbiásban. Társa utasítására azonban Tóbiás nem bántja a halat, hanem felvágja, kiveszi szívét, máját és epéjét, mert azok gyógyító erővel rendelkeznek (vö. Tób 6,8–9):
Ha elégetik a hal szívét és máját, s a démon vagy gonosz szellem gyötörte férfi vagy nő előtt füstölnek vele, mindenféle rossz nyavalya örökre elmúlik, még nyoma sem marad. Ami meg az epét illeti, az meg szemkenőcsnek jó: ha valakinek fehér foltok vannak a szemén, csak rá kell fújni a foltokra, és meggyógyul.
Tóbiás aztán társa további utasítására, mielőtt belépett a nászszobába, fogta a hal máját és szívét, és a füstölőben lévő parázsra helyezte. Ennek következtében a füst szétterjedt, a démon megérezte szagát és elmenekült, „meg sem állt Egyiptomig. Ráfael pedig üldözőbe vette, megkötözte és leláncolta” (vö. Tób 8,2). Ezután imádsággal felvértezetten nézhettek a házastársi örömök felé.
Amy-Jill Levine rámutatott, hogy Sára problémája valószínűleg a fogamzáshoz kapcsolódott. Így a démonűzésre használatos belső halrészek nem véletlenül tűnnek fel az elbeszélésben. A szívet és a májat ugyanis gyakran a szaporodásért felelős szerveknek tekintették (lásd például Artemidorus: Oneirocritica; Platón: Timaiosz 69c–72d, 86c). Az elbeszélés szerzője úgy gondolhatott ezekre a szervekre, amelyek részt vesznek a sperma termelésében.
Az a tanács pedig, hogy ezeket a belső szerveket el kell égetni és füstölögniük kell az érintettek jelenlétében, összekapcsolható azzal az Arisztotelésznél és Platónnál is olvasható ókori nézettel, miszerint a férfi hímivarsejt hőt generál. Sárkány ellen sárkányfű: így a házasság szexuális beteljesülését és a gyermekfoganást megakadályozó démont éppen a fogantatás szimbólumainak segítségével űzik ki. A kiűzött démon után már biztonságban vannak és a mennyasszony termékenysége is biztosított.
A füstölő illata és az állati részek azonban a templomi áldozatbemutatásra is emlékeztetnek. Ahogy ott, úgy itt is: a templomi liturgián használatos áldozati elemek kiszorították az ellenséges természetfeletti erőket.
Plinius megjegyzi, hogy a halepének gyógyító hatása van a sebekre és szembetegségre kiváló (Naturalis Historia 32,24,69).
A judaizmusban a hal máshol is a bajelhárító szimbólumok közé tartozik, megjelenik például az amuletteken és a gyermekágyi táblákon, amiket a kismama és a gyermek szobájába helyeznek el.
Azmodeus démon
Az elbeszélésben szereplő démon neve: Ἀσμοδαῖος (Aszmodaiosz). A szó avesztai jelentése: „haragos démon”. A talmudi szövegek azzal a sémi gyökkel hozzák összefüggésbe, amelynek jelentése elpusztítani, kiírtani. Az ószövetségi Bibliában többször előkerül a pusztító angyal (2Sám 24,16; Bölcs 18,25).
A könyvet néhány kutató iráni (zoroasztriánus) befolyással hozza kapcsolatba, ezt alátámasztaná az elbeszélésben előkerülő alamizsnálkodás, a kiskutya, valamint az Azmodeus nevű démon megemlítése.
Tóbiás könyvében Azmodeus démon nem kap főszerepet, de utat talál a későbbi zsidó irodalomba és folklórba. Salamon testamentuma úgy ábrázolja Azmodeust, mint aki viszályt kelt a férj és a feleség között, vagy elrejti a feleség szépségét férje elől (2:3). Haggadikus szövegek a démont a részegséggel, a bajjal és az engedékenységgel kapcsolják össze. A Babilon Talmud Gittín traktátusában (68a-b) Azmodeus a démonok királyaként tűnik fel, aki lerészegíti Salamont királyt, de egyben elvezeti ahhoz is, aki segít neki felépíteni a jeruzsálemi templomot. Azmodeus aztán rászedi Salamont és megkaparintja pecsétjét, majd koldusbotra juttatja. Alapvetően nem gonoszként tűnik fel, hanem olyan jótékony démonként, akinek a tettei felnyitják a király szemét vagyonának ürességére és hiábavalóságára.
Fröhlich Ida szerint Azmodeus démon nem független erő, hanem Isten eszköze, hogy megakadályozza Sára nem-endogám házasságait és visszatartsa a lányt az endogám rendszer ideálja szerint nem megfelelőnek ítélt személlyel. Ezért nem bántja a démon Sárát, és öl meg mindenkit, aki a lányhoz közelít.
Záró gondolatok, avagy: Miért érdemes Tóbiás könyvét elolvasni?
Tobit/Tóbiás könyvének „modernségére” Amy-Jill Levine a következő szavakkal mutat rá:
„Lehet, hogy a Tobit könyve egy ókori mese, de ami foglalkoztatja – az ősök földjétől való elszakadás, az asszimiliáció, a házasok közötti kapcsolat, a politika és a vallás közötti kapcsolat, a nők szerepe, még Isten nyilvánvaló hiánya is, valamint az a benyomás, hogy a világ a káosz helye – az a mai világban is visszhangzik.”
Forrás és további tájékozódásul:
Amy-Jill Levine: Tobit, Bible Review 8 (1992/4) 42, 44–51.
Geoffrey David Miller: Marriage in the Book of Tobit, Walter de Gruyter, Berlin – New York, 2011.
Ida Fröhlich: „Because he loves her...” The Figure of the Demon in the Book of Tobit, The Arabist. Budapest Studies in Arabic 37 (2016) 25–35.
Joseph A. Fitzmyer: Tobit, Walter de Gruyter, Berlin – New York, 2003.
Karel van der Toom – Bob Becking – Pieter W. van der Horst (eds.): Dictionary of deities and demons in the Bible, Brill, Leiden – Boston – Köln, 1999, 106–108.
Michael D. Coogan – Marc Z. Brettler – Carol A. Newsom – Pheme Perkins (eds.): The New Oxford Annotated Apocrypha. New Revised Standard Version. Bible Apocrypha. An Ecumenical Study Edition, New York, Oxford University Press, 52018.
Rosemary Ellen Guiley (ed.): The Encyclopedia of Angels, Visionary Living, New York, 22004.
Xeravits Géza: A deuterokanonikus könyvek. Bevezetés keletkezés- és irodalomtörténetükbe, Pápai Református Teológiai Akadémia – L’Harmattan, Pápa – Budapest, 2008, 37–52.
Xeravits Géza – Zsengellér József (szerk.): Tobit / Tóbiás könyve. Szöveg – Hagyomány – Teológia, L’Harmattan, Budapest, 2005.
Tobit könyvének héber nyelvű töredéke a qumráni 4-es számú barlangból.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
