#BibliaKultúra

Bepillantás a Biblia világába

A szoptatásra használatos mêneqet szó mindössze hatszor fordul elő a Héber Bibliában. A Ter 24,59 verse beszámol arról, hogy Rebekát egykori dajkája is elkíséri Kánaánba, ahol Izsákkal megházasodik. A bibliai dajkák munkája eszerint nem korlátozódott csupán csak a csecsemőgondozásra, hanem később is ott voltak gondozottjuk életében dadusként, társként vagy kísérőként. A későbbi zsidó irodalom arról is tanúskodik, hogy a gyermekek sokszor meghittebb kapcsolatot ápoltak egykori dajkáikkal, mint szüleikkel. A dajkák nem maradtak névtelenek. Debórát, Rebeka dajkáját például Bétel mellett temették el egy tölgyfa mellett, amelyet a Siratás Tölgyének/ Gyásztölgynek nevezték el (Ter 35,8: allón-bakúth).

Debóra egy kulcsfontosságú személy volt Rebeka életében, az élő fa tanúskodik arról a veszteségről és bánatról, amivel Rebekának meg kellett küzdenie.

A szoptatós dajkákat még a júdeai elit családok és még a királyi udvarban a királyi családok is alkalmazták (vö. 2Kir 11,2).

Talán a legismertebb történet még is csak Mózes története, amelyben nővére, Mirjam meglátta, hogy a fáraó leánya kihúzta kistestvérét a vízből és okosan felkínálta, hogy ő majd szerez a gyermeknek dajkát – saját anyja személyében (Kiv 2,9–10a).

Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta.

Szoptatós dajkaság az ókorban

Az antropológiai tanulmányok rámutattak, hogy számos társadalomban főleg férfiak határozták meg, hogy az anya szoptathatja-e gyermekét vagy a feladatot átruházzák egy szoptatós dajkára. Ha a választás a dajkára esett, bizonyos társadalmilag felépített kritériumok alapján akkor is a férfi választotta ki a leendő dajkát. Az első századi Rómában működő görög orvos és író, Szóranosz részletesen tárgyalja a dajkák kívánatos tulajdonságait – természetesen férfi nézőpontból (Gynaecology 2,18–20). Eszerint:

• az alkalmas dajkának legalább már kétszer kellett szülnie,
• nem lehetett fiatalabb húsz évesnél, és 40 évesnél idősebb sem lehetett.
• Egészségesnek és erős testfelépítésűnek kellett lennie, mert úgy tartották, hogy az ő tejük sokkal táplálóbb.
• Közepes méretű mellű legyen. A kicsi mell kevés tejet adott, a nagy mell pedig azért problémás, mert a gyermek nem fogyasztja el az összes tejet, ha pedig marad, akkor az már nem friss.
• Az eszményi dajka tartózkodott a szexuális élettől, az alkoholfogyasztástól és a kicsapongástól. Úgy vélték ugyanis, hogy a közösülés, a borfogyasztás megrontja a tejet: megsavanyítja, vagy csökkenti, sőt, egyenesen blokkolja a tejellátást. Ráadásul az anyatejbe került alkohol miatt akár a csecsemő is becsiccsenthet.
• A szoptatós dajka legyen fegyelmezett, szeretetteljes, érzékeny nő.

A Corpus Papyrorum Judaicarum gyűjteményében a 146. számú, egyiptomi zsidósághoz kapcsolódó dokumentum egy szoptatós dajka megbízásáról szól és Kr. e. 13-ban íródott. A szerződést egy szabad zsidó nő, Theodote és a Claudiusok közé tartozó Marcus Aemilius között kötötték. A szerződésért Theodote perzsa apja, Dositheos kezeskedett. A harmadik szerződő fél Theodote férje, Sophron volt. Ennek értelmében Theodote 18 hónapig vállalta, hogy a városban, saját házába befogadja és szoptatja Tychét, egy talált rabszolgagyermeket. A lelencet jogi szempontból rabszolgának tekintették. A városra vonatkozó kikötés pedig arra utalhat, hogy a szoptatós dajkaság városi jelenség volt. A vidéki nagybirtokosok ugyanis a picit inkább az egyik szoptató rabszolgájukhoz vitték volna. A városban többnyire a felsőbb osztályok tagjai éltek. A gazdag városlakók dajkái valószínűleg másik városrészben éltek, és többnyire az alsóbb osztályokból származtak.

Marcus minden hónapban nyolc ezüst drachmával és olívaolajjal fizetett Theodote anyatejéért és csecsemőgondozásáért. A szerződést két 9 hónapos intervallumra osztották fel: ha a gyermek az első 9 hónapban meghalt, akkor Theodote kárpótlás gyanánt vállalta, hogy egy másik csecsemőt felnevel Marcusnak a szerződéses idő alatt mindenféle fizetség nélkül. A szerződésében ugyanis vállalta, hogy folyamatosan ápolja, gondozza, biztosítja a gyermek ellátását, nem károsítja meg anyatejét, nem fekszik össze senkivel, nem fogan és másik gyermeket sem vállal szoptatásra. Ennek értelmében tehát Theodote felelősségre vonható a kisded halála esetén, ha az valóban azért történt, mert nem tartotta be a vállalt feltételeket. Ha így történt, hogy például Theodote abbahagyta a szoptatást, akkor őt és férjét letartóztathatják és fogva tarthatják addig, amíg másfélszeresen vissza nem fizeti bérét és vissza nem adja az összes kapott juttatást és további 300 drachmát. Ha azonban megfelelően végzi munkáját, akkor Marcus a fennmaradó 9 hónapi bérét is odaadja neki és nem veszi el a gyermeket a megadott határidőn belül, máskülönben ő fizeti ki ugyanazt a büntetést. A szerződésben azt is kikötötték, hogy a Theodote minden hónapban elviszi ellenőrzésre Marcusnak a gyermeket.

A római kori Egyiptom dokumentumaiban megjelenő szoptatós dajkákat két kategóriába sorolták:

• a társadalom alsóbb rétegeiből származó szabad nők, akik fizetés ellenében adnak szolgáltatást (Theodote ide tartozott),
• a rabszolganők, akiknek munkáját gazdáik igénybe vették.

A görög és római-egyiptomi dajkaszerződések azt mutatják, hogy a szabad dajkák száma meghaladta a rabszolgákét. Akár szabadok, akár rabszolgák voltak a dajkák, be kellett tartaniuk néhány dolgot: nem hígíthatták a tejet, nem vállalhattak más csecsemőt szoptatásra, nem élhettek szexuális életet és így nem szabadott, hogy teherbe essenek.

Bár Theodote dajkaszerződése másfél évről szólt, nem volt ritka azonban a három év sem. A legelterjedtebbek a kétéves szerződések voltak. A házasélettől való tartózkodás kétségtelenül befolyásolta a nők otthoni életét. Theodote ugyanis házas volt és a munkájáért akár saját házasságával fizethetett. Ha a pár továbbra is élt szexuális életet, akkor valamiféle születésszabályozást kellett alkalmaznia. Az erre vonatkozó bibliai anyagunk meglehetősen szegényes. Ismerjük Onán megszakított közösülését (Ter 38,9). Az abortuszra és a vetélésre is voltak törvények (vö. Szám 5; Kiv 21,22–23), de összességében: fogamzásgátlással kapcsolatos szövegeink nincsenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az izraelita nők számára a fogamzásgátlás vagy más abortív jellegű praktika ismeretlen volt. Levante, Egyiptom, Mezopotámia és a rabbinikus anyag tanulmányozásával Athalya Brenner arra jutott, hogy ilyen tudás létezett, főleg nők őrizték meg és adták tovább. Néhány rabbinikus szöveg szerint a coitus interruptus volt a preferált születésszabályzási rendszer a szoptatós dajkák körében. Más szövegek a szoptatás első huszonnégy hónapjára írja elő a szexuális önmegtartóztatást. Elképzelhető, hogy a pár más szexuális jellegű tevékenységet folytatott, hogy elkerülje a terhességet.

Akárhogy is kerülték el a terhességet, nagy terhet róttak a szoptatós dajkákra és férjeikre, mert a normális házas kapcsolatok megszakítása és a jövedelemforrás kockázata között kellett választaniuk. De az is elképzelhető, hogy ha a dajkák nem kívántak házas életet élni és egy újabb éhes szájat etetni, akkor talán üdvözölték ezt a szigort, hiszen jogszerűen el tudták kerülni a nem kívánt terhességet. Az is biztos, hogy a szegényebb rétegből származó szoptatós dajkák nem ezzel a munkával gazdagodtak meg. Mivel a szoptatós dajkáknak szülniük kellett ahhoz, hogy legyen anyatejük, feltételezhető, hogy saját újszülött gyermekük után további illetéket kellett fizetniük, hiszen gyermeküket a szerződés értelmében nem szoptathatták. Szomorú, de a bérdajkaság rámutat a felsőbb osztályok kizsákmányolására is.

Az alsóbb osztályhoz tartozó párok alapvetően jövedelemszerzés céljából kötötték ezt a szerződést, hogy kiegészítsék a férj keresetét. Ha szerződést nem teljesítették, akkor súlyos büntetés várt mind a férjre, mind pedig a feleségre. Nemcsak a pénz és a juttatások visszafizetése, de Theodote esetében még a 300 ezüst drachmás bírság is. Továbbá ott van az a nehézség is, hogy saját gyermeküket fosztották meg anyja tejétől, és ráadásul most a szülők börtönbe is kerülnek, így a gyermek teljes mértékben meg van fosztva szüleitől. Az alkalmatlan szoptatós dajkák melleit Hammurabbi törvénye (§194) szerint levágták.

Ha valaki gyermekét dajkának adja és a gyermek a dajka kezében meghal, a dajka pedig, az apa vagy az anya tudtán kívül más gyermeket dajkál: bizonyítsanak rá; mivelhogy az apa vagy az anya tudtán kívül más gyermeket dajkált: mellét vágják le.

Szövegeink sajnos nem beszélnek az anyák pszichológiai állapotáról, hogy gazdasági okokból vagy csak mert rabszolgák, kénytelenek voltak felhagyni saját gyermekük táplálásával és idegeneknek kell felajánlani mellüket. Arról sem beszélnek a szövegek, hogy mit éreztek azok az anyák, akik saját gyermekük halála után adták tejüket idegen gyermekeknek. A római sírfeliratokon és ábrázolásokon a dajkákat saját dajkatársaik közt ábrázolják, nem pedig az elit gyermekeivel. A szövegeink is a rabszolgák és a szabad emberek gyermekeiről beszélnek, nem pedig a felsőbb osztályú gyermekekkel kapcsolatban említik őket.

Nincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy a dajkákat saját etnikai csoportjukból választották-e megbízóik. Theodote valószínűleg perzsa volt, de Marcus Aemilius etnikumát nem ismerjük. Szóranosz római ügyfelei számára a görög dajkákat részesítette előnyben. Ugyanezt a preferenciát látjuk Myianak egy bizonyos Phyllishoz írt levelében is (Kr. e. 3–2. sz.). Favorinus (Kr. u. 80–160) római filozófus inkább azon volt, hogy a gyermeket a biológiai anya szoptassa. A rabszolgát vagy nem görög származású dajkákat tisztességtelen, csúnya, tisztátalan, borissza, egyszóval „rossz” dajkáknak titulálta.

Josephus Flavius beszámolója szerint (A zsidók története II, 225köv.) a fáraó lánya, Thermuthis egy egyiptomi nőt bérelt fel a gyermek Mózes gondozására, de mivel Mózes makacsul visszautasította az ő tejét és más egyiptomi dajkák anyatejét, ezért Mirjam egy héber nőt (Mózes édesanyját) szerzett meg dajkának.

Megtalálja Mózest a fáraó lánya. Dura Europosz zsinagógájának freskója (Kr. u. 244–255).

A rabbinikus irodalomban különböző vélemények vannak arról, hogy lehet-e alkalmazni „pogány” dajkát. A Misna biztonsági okokból megköveteli, hogy ha idegen szoptatja a kicsit, akkor azt a csecsemő apjának házában kell, hogy tegye.

Sok minden lehet, amiért az újszülött gyermek más anyának a tejére szorult: lehet, hogy az anya belehalt a szülésbe, de olyan is előfordult, hogy a szülés után elhagyták gyermeküket. A hellenisztikus és római-kori Egyiptomban gyakran keresték fel a szeméttelepeket, hogy ott hagyott csecsemőket vagy olcsó rabszolgákat szerezzenek. Az ilyen kitett csecsemőket Coprusnak vagy Corisenek hívták („szeméttelepről felszedett”). Ilyen esetekben a rabszolgatartóknak három választási lehetősége volt:

• átadhatta a lelencet egyik rabszolga-státuszú szoptató dajkájának (aki ezért természetesen nem kapott fizetést);
• felbérelhetett egy szabad dajkát, akinek megadta a bérét;
• felbérelhetett egy más tulajdonában álló rabszolganőt, akinek fizetségét a gazda kapta meg.

Úgy tűnik az volt a szokásban, hogy a szoptatós dajka magához vette a gyermeket, saját házába. Marcus Aemilius ezért követelhette meg, hogy havonta hozza haza a gyermeket. A Makkabeusok második könyvében azt olvassuk (7,27):

Fiam! Kilenc hónapig méhemben hordoztalak, három esztendeig szoptattalak, tápláltalak.

Persze ezen túlmenően a dajkával való kapcsolatot nem mindig szüntették meg. Debóra, Rebeka dajkája még a házasságkötés után is Rebeka mellett maradt.

Természetesen óvatosan kell bánnunk az interkulturális analógiákkal, de ha azok helyesek, akkor az ókori Izraelben van egy láthatatlan, marginalizált női csoport. A szoptatós dajkaság olyan foglalkozás lehetett, ami főleg az alacsonyabb osztályú vagy rabszolgasorsú nők anyatejét és munkáját használta ki.

Forrás és további tájékozódásul:

Athalya Brenner: The Intercourse of Knowledge: On Gendering Sex and Desire in the Hebrew Bible, E. J. Brill, Leiden, 1997.

Craig S. Keener – Edwin M. Yamauchi: Nursing & Wet Nurses, in Edwin M. Yamauchi – Marvin R. Wilson (eds.): Dictionary of Daily Life in Biblical & Post-Biblical Antiquity, Hendrickson Publishers, Peabody, 2017, 1303-1328. (Részletes irodalomjegyzék az 1325–1328. oldalakon.)

Gale A. Yee: „Take this Child and Suckle it for Me”: Wet Nurses and Resistence in Ancient Israel, Biblical Theology Bulletin 39 (2009) 1–10.

Gradvohl Edina: Sóranos, Új Mandátum, Budapest, 2006. (Kréné 8.)

Victor A. Tcherikover – Alexander Fuks (eds.): Corpus Papyrorum Jucaicarum, Harvard University Press, Cambridge (MA), 1960, 15–19.

Lucius Nutrius Gallus római polgár emelte síremlék (Kr. u. 1. sz. második fele), amelyben eméket állít magának, dajkájának, valamint családjának és háztartásának más tagjai számára.

A képek forrása: Papyrus Stories; Pinterest; The Times of Israel; Wikipedia.