Tudtad, hogy az engesztelés napi bibliai bűnbak-rituálénak (Leviták könyve 16. fejezet) vannak párhuzamai az ókori Közel-Keleten? Hasonló engesztelő, rontást és betegséget eltávolító szertartásokat találunk Ebla és Ugarit városában, valamint a hettita és az újasszír birodalomban is.
Számos kultúrában és nyelvben, amikor egy ártatlan személyt tesznek felelőssé mások hibáiért, a „bűnbak” szót használják: és ahogy lenni szokott, nemcsak keresik, de sokszor meg is találják a bűnbakot. A pszichológiában és a szociológiában kifejezett „bűnbakképzés”-ről is beszélnek.
A Bibliában a Leviták könyve számol be arról, hogy az év egyik napján a közösség bűneit egy kiszemelt kecskebakra ruházzák át, majd kiűzik a pusztaságba. A különös szertartás, a vétekáldozat a nép bűneinek engesztelésére szolgált (vö. Lev 16,21–22).
Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy arra kijelölt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy kietlen vidékre. Az az ember pedig hajtsa ki a bakot a pusztába.
Hasonló állati rituálét a Leviták könyvének 14. fejezetében is olvashatunk. Ott madarakat használnak fel arra, hogy a súlyos bőrbetegségben szenvedő embereket rituálisan tisztává tegyék. Az egyik madarat a szertartást végző pap levágta (Lev 14,4–5), vérével meghintette a beteg személyt, aki ezáltal megtisztult. A másik madarat pedig szabadon eresztették (Lev 14,7).
Vajon a környező népek hasonló, állatokra vétket átruházó, kiűzési rituáléi rávilágátanak a bibliai szertartások jelentésére?
A kiűzési rituálék elvont gondolkodása szerint az állatok, amelyek/akik testükön hordozzák gonoszságot (a tisztátalanságot, az átkot, a rontást, stb.), a pusztaságba kerülnek, és a rájuk átruházott gonoszság viszont megtisztítja az adott területet, illetve embereket.
Az ókori Ebla egy nyugat-szíriai város – ma: Tell-Mardíh – Aleppótól délre, és az i. e. 3–2. évezredben virágzó állam központja volt. A kiűzési rituálék legősibb példája az i. e. 24. századból származik. Az ékírásos tábla tanúsága szerint a királyi esküvő előtt küldtek ki a pusztába egy kecskét, hogy tisztulást hozzon. A kiűzött állat magával vitte a tisztátalanságot és lehetővé tette, hogy az istenek, majd a király és királynő az esküvői szertartás részeként beléphessenek a síremlékül szolgáló díszes építménybe. Feltételezhetően a felékesített állat vonzó lehetett azok számára, legyenek azok emberek vagy istenek, akik fogadták.
Megtisztítjuk a mauzóleumot Kura és Barama [istenek] belépése előtt. Elengedünk egy kecskét ezüst nyaklánccal a nyakában Alini pusztája felé.
A hurrita-hittita rítus, amelynek során a király és királynő megtisztult Šamuha rituáléja néven ismert. A szöveget Hattuša (a mai törökországi Bogazköy) egyik levéltárában találták meg. A szertartáson a démonűző személy szabadon engedett egy bikát a király, valamint egy tehenet, egy anyajuhot és egy anyakecskét a királyné és viselt dolgaik számára. Ezek a „kiküldött” állatok (nakušši) hozták meg a várt tisztulást, nemcsak a királyi pár, de az istenség számára is. Utóbbi gondolat megjelenik Mózes könyveiben is abban a gondolatban, hogy a szentély tisztátalanságának okozója az emberi bűn.
Bármilyen gonosz szót, hamis esküt vagy tisztátalanságot követtek el is az istenség szemében, ezek az állatok váltsák ki őket az istenség előtt!
A luvi-hettita rituálé ugyaninnen és ugyanebből a korból származik. Egy idős asszony, Ambazzi hagyományozta át a szöveget, amelyben azt olvassuk, hogy a szertartást végző (démonűző) személy egy kis, vörös fonalhoz rögzített ólomdarabbal megkötözte a szabadulásra váró személy jobb kezét és lábát, majd levette, az egérhez rögzítette és azt mondta:
Levettem rólad a gonoszt és az egérre tettem. Vigye ez az egér a magas hegyekbe, a legmélyebb völgyekbe és a hosszú utakra. Zarniza, Tarpattašši, vigyétek ezt el magatoknak, mi pedig adunk nektek valami ennivalót.
A lakatlan vidékre küldött egér felidézi a Bibliában olvasható bűnbakot, amit szintén „kietlen helyre” száműztek (vö. Lev 16,22). Közös pont továbbá, hogy a gonoszság állatra történő átvitele a gonoszság eltávolítását eredményezi. A rituáléban a rontást elhárító egér egyszersmind felajánlás volt Zarniza vagy Tarpattašši isteneknek, akikről nem sok információnk van.
A nyugat-szíriai Ugaritban (a mai szíriai Ras Shamra) a város és a polgárok fenyegetettsége esetén küldtek ki állatokat.
Ha elfoglaltak egy várost, vagy ha az emberek meghaltak, a nép fogjon egy kecskét és vezesse ki messzire.
A szír-anatóliai régiót magunk mögött hagyva, ahol élő állatok lakatlan területre küldésével szabadultak meg a tisztátalanságtól, a mezopotámai területeken általában állati tetemekkel vagy elhullott állatok bőrével oldották meg helyzetet. Kivételek persze mindig akadtak.
Egy újasszír táblán rögzített rituálé szerint egy beteg emberhez békát vittek és háromszor kellett elmondania a következőket:
Béka! Te ismered a »gabona«-kórt, amely engem sújt (én azonban nem ismerem). Béka! Te ismered a li’bu-kórt, amely engem sújt, (én azonban nem ismerem). Amikor megpróbálsz elugrani és visszatérni a vizekhez, vidd vissza a gonoszt is a pusztaságba!
A rituáléhoz tartozott az is, hogy a beteg háromször beleköpjön a béka szájába, vagyis jelképesen adja át neki a nyálon keresztül a betegséget. A démonűző aztán a békát a pusztaságba viszi, ahol piros és fehér fonalat köt a lábához, tövisekkel rögzítve azt. Így a kiküldött béke elviszi az ember betegségét saját természetes élőhelyére. Ez ugyan a víz, víz körüli hely, itt mégis pusztaságként utalnak rá a szövegben.)
Egy másik újasszír rituáléban egy bakkecskét kötöznek a beteg ágyának fejéhez, és másnap reggel – egy bottal, valamint egy vörös gyapjúval díszített pálcával és egy pohár vízzel – kivezetik a pusztaságba, a lakott világ peremére. A piros pálcát és a poharat útközben leteszik, a bakkecskét azonban a bottal tovább vezetik az út végéig: csak ezt követően vágják le az állatot, a rituálét pedig a tetemével fejezik be.
Látjuk, hogy az ókori közel-keleti szövegek apotropaikus (gonoszt, rontást, bajt elhárító) gyakorlataik szerint egy élő állatot kell kiküldeni a pusztába, hogy elhárítsák az embereket vagy egyes helyeket fenyegető bajokat. Miután a rosszat (vagy a betegséget, az ártást) „levették” az ember testéről, különböző szavak kíséretében „ráhelyezték” az állatra, így aki találkozik ezzel az állattal, „elkapja” tőle, de a rituálé során a beteg végül megtisztul.
A Bibliával közös rituális hagyomány szembetűnő.
Befolyásolták egymást az egyes kultúrák? Közvetlen vagy nomád közvetítők általi kölcsönzésről kell beszélnünk? Vagy csupán arról van szó, hogy az ősi izraeli civilizáció a közös, ugyanahhoz a szír-anatóliai kulturális régióhoz tartozik, és Izrael ezeket a rituálékat az i. e. 2. évezred régiójának elődeitől örökölte?
Forrás és további tájékozódásul:
Bernd Janowski: Azazel, in Karel van der Toorn – Bob Becking – Pieter W. van der Horst (eds.): Dictionary of Deities and Demons in the Bible, Brill, Leiden – Boston – Köln, 1999, 128–131.
Noga Ayali-Darshan: The Origin and Meaning of the Crimson Threadin the Mishnaic Scapegoat Ritual in Light of an Ancient Syro-Anatolian Custom, Journal for the Study of Judaism 44 (2013) 1–23. Uő: The Scapegoat Ritual and Its Ancient Near Eastern Parallels, in https://www.thetorah.com/.
Egy korábbi, Jóm Kippurra írt bejegyzésünket lásd: A megbocsátás napja. Jóm Kippur ünnepe.
Képek forrása:
Jewish Telegraphic Agency; The American Conservative
