#BibliaKultúra

1) Igaz történetről van szó? Valóban megtörtént?

A történet egyrészt némiképp valószínűtlen: inkább széppróza, novella, semmint történelmi beszámoló. Másrészt azonban nincs benne semmi lehetetlen. Eszter könyvében sok bibliai könyvtől eltérően nincs semmi csoda vagy természetfeletti történés.

A történet Perzsia fővárosában, Szúzában, a nagy perzsa király, Xerxész (héberül: Ahasvéros) idején játszódik, aki Kr. e. 486 és 465 között uralkodott.

Egy pazar, több napos tivornyán Xerxész megparancsolja Vasti királynőnek, hogy jelenjen meg előtte, hogy megmutathassa szépségét vendégeinek. Amikor Vasti elutasítja ezt a megalázó kérést Xerxész haladéktalanul elbocsátja őt, amivel más feleségeknek is üzen: a nőknek tiszteletet kell tanúsítaniuk férjükkel szemben! (Lásd első fejezet.)

Ezután Xerxész a megfelelő utánpótlásért teljes körű kutatást kezdeményez. A sok szépséges leány között, akiket a király ágyába hoznak – de csak egy év hosszadalmas szépségápolás után –, van Eszter (vagy Hadassza), a király kapujában ülő zsidó Mordokaj ben Jair unokahúga és fogadott lánya. Végül Esztert lesz az új királynő, akinek valahogy mégis csak sikerül titokban tartania zsidó származását mindenki előtt.

Később nagybátyja, Mardokeus megtudta, hogy király két testőre merényletet tervez a király ellen. Tájékoztatta Esztert, aki ezt Mardokeus nevében elmondta a királynak. A terv meghiúsult. Bár Mardokeus életmentő cselekedetét feljegyezték a király krónikájába, mégsem részesült jutalomban (2. fejezet).

Akkor lép színre az ágágita (vagyis Ágág, az amálekita király leszármazottja) Hámán, a király felfuvalkodott főembere. Amikor megtudja, hogy Mardokeus nem tanúsít irányába tiszteletet, nem hajol meg előtte, haragra gerjed. Hámán meggyőzi a királyt, hogy engedélyezzen pogromot azok a (másként nem azonosított) emberek ellen, akik akadályt gördítenek a birodalomra vonatkozó tervei elé. Az egész birodalomban rendeletet adnak ki, amely kimondja, hogy minden zsidót – beleértve a nőket és a gyermekeket is! – meg kell ölni, és vagyonuktól megfosztani Ádár hónap 13. napján, azon a napon, amikor a sorsot vetették (babiloni nyelven: pur).

Sorsvető kocka az ókorból

Mardokeus rábeszéli Esztert, hogy élete kockáztatása árán is jelenjen meg váratlanul a király előtt, hogy közbenjárjon népéért (3–4. fejezet). Bár Eszter ezzel megszegi a törvényt, amikor hívatlanul jelenik meg az uralkodó előtt, a király szívélyesen fogadja őt. Ahelyett, hogy magyarázkodásba fogna, Eszter meghívja a királyt és Hámánt egy vacsorára, amelyet csak hármójuknak rendez. A vacsorán a király megígéri, hogy Eszternek bármilyen kívánságát teljesíti. Eszter csak annyit kér, hogy másnap Hámánnal együtt vegyenek részt egy hasonló mulatságon.

Hazafelé menet Hámán ismét feldühödve látja, hogy Mardokeus úgy viselkedik, mintha semmi szörnyűség nem történt volna – és még mindig nem hajlandó meghajolni előtte! Amikor Hámán hazaérkezik, a felesége azt javasolja, hogy kérjen engedélyt a királytól Mardokeus felakasztására. Hámán kapva kap az alkalmon, és azonnal felállít egy 50 könyök magas akasztófát a háza előtt (5. fejezet).

Mivel aznap éjjel nem tudott aludni, Xerxész felolvastatja Hámánnal az udvari jegyzőkönyveket, és így eszébe jut, hogy Mardokeus megmentette az életét azzal, hogy tájékoztatta a királyt a testőrök összeesküvéséről, és mégsem kapott érte jutalmat. Xerxész ekkor megkérdezi Hámánt, mit tegyen a király olyasvalakiért, akit ki akar tüntetni. Hámán úgy értette, hogy a király őrá gondol, és azt javasolja, akit a király ki akar tüntetni, hozzanak királyi öltözetet, amilyenbe a király szokott öltözni, meg lovat, amilyenen a király szokott lovagolni, és tegyenek a fejére királyi koronát! Adják át a ruhát és a lovat a király egyik legelőkelőbb főemberének! Öltöztessék föl azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, lovagoltassák végig a város főterén, és ezt kiáltozzák előtte: Így tesznek azzal az emberrel, akit a király ki akar tüntetni. Hámán bosszúságára a király közli vele, hogy mindezt személyesen Hámánnak kell megtennie Mardokeussal! (6. fejezet)

Xerxész trónörökös (az Eszter könyvében szereplő Ahasvérus) trónoló apja, Dareiosz mögött áll. Ezt az audienciajelenetet kőből faragták domborműbe az Apadana, a perszepoliszi palota fő bankett termének egyik lépcsőjén. A Kr. e. 465 körül épült Xerxész -palotát az Akhaimenida idők legpompásabb építményeként emlegetik.

Eszter aznap a második vacsoraestjén a király előtt feltárja, hogy Hámánnak „köszönhetően” őt és az ugyancsak ártatlan népét is ki fogják irtani. Xerxész megdöbbenve a felfedezéstől, kirohan a szobából, hogy néhány másodperc múlva visszatérve Hámánt lássa, amint a királynőt „tapogatja”, és könyörög, hogy járjon közben érte. A király azonnal halálra ítéli Hámánt – fel kell akasztani arra a bitófára, amelyet Mardokeusnak készített (7. fejezet).

Miután Eszter elárulja a királynak Mardokeushoz fűződő kapcsolatát, Xerxész kinevezi őt Hámán helyére, és Eszternek adja Hámán birtokát, aki viszont Mardokeusnak adja át.

A zsidók elleni pogromot engedélyező ediktumot azonban nem lehet visszavonni, ezért a király a következő  megoldást választja: megengedi Mardokeusnak, hogy új ediktumot fogalmazzon meg, amely megengedi a zsidóknak, hogy megvédjék magukat, sőt másokat is arra bátorít, hogy segítsenek nekik. Néhány nem-zsidó pontosan ezt teszi. Néhányan még a judaizmusra is áttérnek (8. fejezet).

A kijelölt napon, Ádár hó 13-án a zsidók 75 000 ellenségét ölik meg birodalom szerte, valamint 510-et Szúszában. A Szúszában megöltek között van Hámán tíz fia is. Bár külön engedélyt kaptak a fosztogatásra, a zsidók nem visznek zsákmányt.

Nem sokkal később Mardokeus és Eszter királyné elrendelik, hogy történetükről emlékezzenek meg, és azt minden zsidó örökre megőrizze, és Purim ünnepeként ismerjék meg. (Az elnevezés azon alapul, hogy korábban Hámán „sorsot vetett” (a babiloni nyelvből: pur), hogy meghatározza a zsidók elpusztításának kedvező napját (9. fejezet).

Így mentette meg a zsidókat Eszter királynő, Mardokeus pedig főemberi pozíciójában továbbra is hatékonyan szolgálta királyát és népét (10. fejezet).

A Kr. u. 3. század eleji római festmény Eszterről és Mordechájról, Dura-Europosz zsinagóga, Szíria.

A héber szöveg szépen meséli el a történetet. A cselekménye viszonylag egyszerű, a végkifejlet pedig hirtelen következik be. A mesélő inkább az akcióra és a drámai hatásra helyezi a hangsúlyt, semmint a karakterek fejlődésére.

Néhány valószínűtlen részlet vagy szépítéstől eltekintve a történet elég hihetőnek tűnik. A történet az udvari intrikákról és az etnikai előítéletekről szól.

Ráadásul a történetmesélő sokat tudott elbeszélése idejéről, helyéről és helyszínéről. A pompás serlegekkel rendezett lelkesítő ivóünnepségek (1,5–8), a király hét fejedelmi tanácsadója (1,14), a rendkívül hatékony posta-rendszer (3,13; 8,10) – ezeket és más „tényszerű részleteket” számos ókori klasszikus író tanúsította Perzsiáról ebben az időben. A történet elbeszélője pedig nyilvánvalóan ismeri a perzsa kifejezéseket; számos ilyen kifejezést használ, például a nemesekre, a lakomateremre, a törvényre, a rendeletre, a szatrapiákra (tartományokra) stb. vonatkozó perzsa szavakat.[2]

Xerxész, a történet egyetlen vitathatatlanul történelmi alakjának jellemzése észszerűen összeegyeztethetőnek tűnik azzal, amit nem bibliai forrásokból tudunk róla.[3]

A szúszai ókori palota rekonstrukciója.

Míg a Szúszában végzett régészeti ásatások nem erősítették meg az Eszter könyvében említett különböző építészeti jellegzetességeket,[4] a máshol, különösen Dareiosz és Xerxész palotájában, Perszepoliszban tett felfedezések nagyon világos képet adtak a pazar akhaimenida királyi épületekről, monumentális díszítésükről és elképesztően változatos építőanyagaikról.[5]

Más régészeti felfedezések további fényt derítettek az eddig homályos perzsa szokásokra és tárgyakra. Eszter szövege utal az egy évig tartó szépségápolásra, amelyet a királynői tisztségre pályázó valamennyi szűz jelölt igénybe vett (Eszt 2,12). William F. Albright[6] egy kozmetikai égő alapján, amely abból az időszakból származik, amikor Eszter története feltételezhetően játszódott, kimutatta, hogy azt valószínűleg a hat hónapos kozmetikai „füstölésre” használták. Réges-régen az Eszterhez hasonló nők – és a kelet-szudáni félnomád nőkhöz hasonlóan, akik ezt a gyakorlatot a modern időkben is folytatták – úgy füstölték magukat, hogy bőrüket, pórusaikat és hajukat a kozmetikai égők aromás füstjével telítették.[7]

Amikor Eszter könyvének szerzője arra utalt, hogy Hámán sorsot vetett (héberül: גּוֹרָל = gorál, Eszt 3,7), hogy meghatározza a zsidók elpusztításának kedvező napját, valószínűleg a régészek által felfedezett számos korabeli sorsvetőkocka egyikére gondolt.[8]

Az Eszter-történetet megvilágító irodalmi és régészeti bizonyítékok ellenére a legtöbb modern kutató nem gondolja, hogy a történet valós történelmet tükröz. Ennek egyik oka, hogy az elbeszélés egyes részletei ellentmondanak olyan Biblián kívüli forrásoknak, amelyek alapvető pontossága nem kelt gyanút. Hérodotosz,[9] az i. e. 5. századi görög történetíró szerint például nem Eszter, hanem Amesztrisz volt Xerxész királynője uralkodásának hetedik és tizenkettedik éve között; ráadásul a perzsa királynőknek a hét perzsa nemesi család valamelyikéből kellett származniuk. Mindkét szempont alapján Eszter nem lehetett volna királynő. Hérodotosz szerint is a Perzsa Birodalomnak 20 tartománya (szatrapia) volt, nem pedig 127, ahogyan Eszter könyvének szerzője állítja (Eszt 1,1). Hérodotosz szerint Xerxész uralkodásának hetedik évében (amikor Eszt 2,6 szerint Esztert a király ágyasának vitték) Xerxész még távol volt hazájától, és Görögországban harcolt.[10]

Egyenként tekintve ezek az ellentmondások talán nem tűnnek elég súlyosnak ahhoz, hogy aláássák a könyv alapvető történetiségét, mert egy alapvetően igaz történeti beszámolóban könnyen előfordulhatnak részlethibák. Együtt azonban nagyobb súlyuk lehet.

Végső soron azonban azok a kutatók, akik elutasítják a sztori történetiségét, az irodalmi megfontolások és a történet valószínűtlenségei alapján teszik. Kezdve azzal, hogy Vasti megtagadja a király parancsának való engedelmeskedést, egészen addig, hogy a király engedélyt ad – egy évvel korábban (Eszt 3,12–13) – egy egész nép lemészárlására a birodalmán belül, egy közönséges zsidó lány perzsa királynővé emeléséig, és egy nem perzsa, Mardokeus főemberré való kinevezéséig.

Az irodalomkritikusok kimutatták, hogy a könyv elsődleges motívuma a lakoma, és hogy négy alapvető irodalmi témája

• a hatalom,
• az Istenhez és Izraelhez való hűség,
• a zsidó nép sérthetetlensége és a helyzetek hirtelen drámai fordulata – vagy retorikai kifejezéssel élve: a περιπέτεια (peripetia), amit Arisztotelész a következőképpen határoz meg: „a cselekvés átalakulása teljes ellenkezőjévé”.[11]

A sztori történetiségéről folyó vitában egyik fél sem tudja bizonyítani álláspontját teljes bizonyossággal, és minden olvasónak magának kell mérlegelnie a bizonyítékokat.

Talán, és ez egy másik ok, amelyre a tudósok néha hivatkoznak, amikor a könyv történetisége ellen érvelnek. 

 Eszter (Hadassza), Ahasvéros királynője és a bibliai Eszter könyvének hősnője 19. századi ábrázolása.

2) A hősnő és a hős, Eszter és Mardokeus nevei pogány istennevekből származnak?

Egyes tudósok már a 19. század végén azt állították, hogy a Mardokeus nevet Marduk babiloni istennel, Esztert pedig Istár babiloni istennővel kell azonosítani. Érvelésük szerint Hámánt pedig az elámi Humban istenséggel, Vástit pedig az elámi Mašti anyaistennővel kell azonosítani. Szerintük Eszter könyve egy mítosz vagy több mítosz historizálása.[12]

E mítoszok töredékei állítólag olyan babiloni mitológiai elbeszélésekben találhatók, mint a Gilgames-eposz, a Tammuz-Istár-mítosz és az Enúma Elis (a babiloni teremtésmítosz).[13]

Ezen névtársítások, valamint más bizonyítékok alapján egy tudós azt állította,[14] hogy az Eszter-történetnek van történelmi háttere, vagy legalábbis történelmi alapja, de ez egy szúszai konfliktusra vezethető vissza a mardukiak (azaz Marduk [Mardokeus] és Istár [Eszter] tisztelői) és a bagaiak (Mithra istenség[15] hívei) között II. Artaxerxész (i.e. 405–358) idején, aki a Septuagintában, vagyis Eszter könyvének görög nyelvű változatában a király.

Az Eszter = Istár megfeleltetés melletti érvek nem olyan erősek, mint a Mardokeus = Marduk megfeleltetés melletti érvek. Az „Eszter” (héberül: אֶסְתֵּר) az „Istár” névre, a szerelem és a háború babiloni istennőjére utalhat, de ugyanígy jelentheti a perzsa stāra szót is (jelentése: „csillag”).

A „Mardokeus” név egyértelműen teofór (egy istenség nevén alapul). De az amerikai Martin név is az. Csakhogy azoknak a szülőknek, akik a Martin nevet adják fiuknak, biztosan nem állt szándékukban a római háború istenét, Marsot tisztelni.[16]

Egyébként a Mardokeus név hitelességét régészeti bizonyítékok is megerősítették, és valóban jól bizonyított. Egy i.e. 5. századi arámi levélben Mrdk néven szerepel,[17] a Perszepoliszban talált ékírásos kincstári táblákon pedig három különböző szótagírással szerepel.[18] Egy Márdukáj nevű könyvelő pedig Dareiosz utolsó napjaiban, vagy Xerxész első éveiben járt Szúszában.[19] Így tehát azt mondhatjuk, hogy a Mordekháj/Mardokeus név alátámasztja – vagy legalábbis összhangban van – a sztori történetiségével. (Ezenkívül Hámán egyik fiának nevét régészetileg is igazolták. A Parsandata [héberül: פַּרְשַׁנְדָּתָא; Eszter 9:7] név Prsûndt’ néven fordul elő egy i.e. 5. századból származó akhaimenida, óperzsa hengeres pecséten).[20]

Eszter királynő megkoronázása, az 1617-es Eszter-tekercsből, Ferrarából, Olaszországból. Nemzeti Könyvtár, Jeruzsálem.

3) A Purim egy pogány ünnepen alapul?

Bizonyos értelemben igen. Így ez egy további elem az érvelésben, miszerint Eszter könyve inkább egy pogány mítosz historizálása, semmint valós történet.

Purimkor a zsidók azt ünneplik, hogy megúszták Hámán népirtási tervét, és azóta is megülik minden évben. Ekkor olvassák fel Eszter megilláját (tekercsét) a zsinagógában. Az olyan nagy keresztény ünnepekhez hasonlóan, mint a húsvét és a karácsony, a Purim is tartalmaz pogány elemeket, még ha nem is pogány eredetű.

Valahol, valamiképpen egy pogány ünnepet adaptáltak és igazították az ünnep jelenlegi formájához. Azok a tudósok, akik ebben a kutatásban élen járnak, azt állítják, hogy Purim pogány prototípusa a perzsa újévi ünnepségben gyökerezik. Purim pogány (azaz babiloni) neve minden bizonnyal az ünnep pogány, azaz nem-zsidó eredetére utal.[21]

4) Eszter könyve az egyetlen könyv a Bibliában, amely nem említi Isten nevét?

Jahve, a héber Isten személyneve nem szerepel Eszter könyvében. Eszter egyike annak a három bibliai könyvnek, amelyben nem szerepel. Sőt, még az Isten általánosabb elnevezése, az Elohim is hiányzik Eszter könyvéből. Eszter és az Énekek éneke az egyetlen könyv a Bibliában, amelyben nem szerepel.

Azt állítják, hogy ez is egy perzsa eredetű történetre utal, amelyet a zsidók valahogyan saját didaktikai céljaikra adaptáltak.

Ezzel szemben a perzsa királyt 190 alkalommal említik 167 versben.

Eszter könyvéből nemcsak Isten neve hiányzik, hanem a héber Biblia olyan alapvető témái és intézményei is, mint

• a törvény,
• a szövetség,
• az ima,
• a templom
• és az étkezési törvények (kasrut).[22]

Annak ellenére azonban, hogy a történetből hiányoznak a kifejezetten vallási elemek, mégis mélyen vallásos könyvként értelmezhető. Ahogy egy bibliatudós, David J. A. Clines érvelt:[23]

Nem annyira Isten nevének hiánya, mint inkább a zsidó nép javát szolgáló kritikus véletlenek jelenléte határozza meg a könyv teológiai álláspontját. A könyv teológiai kijelentéseiben két fő elemet azonosítanék: (i) Isten gondviselésére kell támaszkodni, hogy megforduljon Izrael balszerencséje; (ii) az isteni cselekvés és az emberi kezdeményezés kiegészítik egymást, és mindkettő [nélkülözhetetlen] a sikerhez, vagyis a „szabaduláshoz”.

Bár Isten nevét nem említi kifejezetten, de biztosan utal rá. Amikor Mardokeus tájékoztatja Eszter királynőt Hámánnak a zsidók kiirtására irányuló tervéről, és arra kéri, hogy járjon közben népe megmentése érdekében (Eszt 4,8), Eszter először úgy tűnik, hogy habozik: ha váratlanul jelenik meg a király előtt, azzal könnyen azt kockáztatja, hogy megölik. Mardokeus ekkor azt mondja neki, hogy ne higgye, hogy csak azért, mert a király házában van, mentesül Hámán gonosz rendelete alól. Sőt, ha ilyenkor nem segít, „a zsidók számára máshonnan (mákóm, מָקוֹם) fog megjelenni a szabadulás” (Eszt 4,14a). A מָקוֹם, „egy másik negyedből vagy egy másik helyről” minden bizonnyal Istenre utal.

Mardokeus Isten gondviselésébe vetett hite világosan kifejeződik Eszterhez intézett intésében (4,14b):

„Lehetséges, hogy éppen emiatt kerültél trónra”.

Azt, hogy Eszter vallásos könyv, annak ellenére, hogy Isten neve nem szerepel benne, az is megerősíti, hogy Eszter megparancsolja Mardokeusnak és honfitársainak, hogy böjtöljenek érte, mielőtt saját életét kockáztatva, hívatlanul megy a királyhoz, hogy közbenjárjon népéért. Az érte való böjtölés azt jelenti, hogy imádkozzanak érte, mert az Ószövetségben az imádság rendszeresen kísérte a böjtöt.[24] (Ami a fennmaradó kockázatot illeti, Eszter kész volt elfogadni azt: „Ha pedig meg kell halnom, akkor meghalok” [4,16]).

Világi szemmel nézve Eszter könyve tele van szerencsés véletlenekkel: Eszter királynővé válása (2,17), Mardokeus megmenti a király életét (2,21–23), a király álmatlansága miatt eszébe jut, hogy Mardokeus felfedezte a király megölésére irányuló összeesküvést (6,1–2), Hámán engedélyt kér a királytól Mardokeus felakasztására (6,4–10), stb. A vallásos tudat számára azonban itt Isten keze munkálkodik. Istent nem említik az Eszter-drámában, de a színfalak mögött egyértelműen ő dolgozik, ő állítja fel a színpadot és irányítja a szereplőket.

Még egy megjegyzés Isten nevének hiányáról Eszter könyvében: A szöveg egy korábbi változatában talán ott volt, és az úgynevezett proto-maszoréta időszakban vették ki, mielőtt a héber Biblia maszoréta szövegként ismert szövegét a mai formájában rögzítették volna a 10. században. A Misna annak az örömteli, már-már önfeledt módon történő megvitatása során, ahogyan a zsidóknak a Purim ünnepét meg kell ünnepelniük, feljegyez egy rendelkezést, miszerint a zsidóknak olyan sokat kell inniuk, hogy ne tudjanak különbséget tenni az „áldott Mordecháj” és az „Átkozott Hámán” között (Megilla 7b). Ez az egyetlen alkalom az évben, amikor a zsidókat arra figyelmeztetik, hogy igyák le magukat. Ez a rendelkezés önmagában magyarázatot adhat arra, hogy a történetnek a héber Bibliában ránk maradt változatából hiányoznak a szent elemek. Egy későbbi szerkesztő eltávolíthatott minden vallási elemet, nehogy a történet elmesélésekor a részeg mulatozók meggyalázzák azokat.25]

5) Ez egy erkölcstelen történet, nemde? A Purim ártatlan nők és gyermekek lemészárolásáról emlékezik meg?

Bizonyára sok kritikus állította ezt. Több tudós is úgy vélte, hogy Vasti királyné, aki megtagadta, hogy megjelenjen Xerxész király előtt, és ezért leváltották, az egyetlen tisztességes személy a történetben. A többi főszereplő álnok és kegyetlen, kezük tele van vérrel. Vasti legalább volt annyi esze – és tisztességes –, hogy ne alázza meg magát azzal, hogy egy csapat részeg, mulatozó férfi előtt jelenjen meg. (Egyes régi zsidó szövegmagyarázók úgy értelmezték Eszt 1,11-et – ahol azt olvassuk, hogy Vasti azt a parancsot kapta, hogy „a királyi turbánban” jelenjen meg –, hogy kizárólag saját királyi turbánjában, azaz meztelenül kellett megjelennie!).

Leleményes erőfeszítéseket tettek annak a kínos ténynek a megmagyarázására, hogy 75 000 embert, köztük ártatlan nőket és gyermekeket mészároltak le Adár 13-án, azon a napon, amelyet Hámán a zsidók lemészárlására jelölt ki (Eszt 9,16). Nemrégiben Robert Gordis azzal érvelt,[26] hogy a több mint 2000 éves egyetemes egyetértéssel ellentétben Mardokeus királyi rendelete az Eszt 8,11-ben nem adott engedélyt a zsidóknak arra, hogy ártatlan, nem harcoló embereket öljenek meg. A 8,11-ben szereplő „asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt” kifejezés inkább a zsidók asszonyaira és gyermekeire vonatkozott, nem pedig az ellenségeikre.

Bár egy ilyen magyarázat talán megnyugtató, mivel kiküszöböli a zsidósággal összeegyeztethetetlen megtorló és bosszúálló kifejezést, Gordis értelmezése valószínűleg nem helyes. Egyrészt az ellenséges férfiak, nők és gyermekek elpusztítása tökéletesen összhangban van a hirtelen drámai fordulat elvével, amely az egész könyvben alapvető retorikai témaként jelenik meg.[27] Az Eszt 3,13-ban Hámán rendelete elrendelte „az összes zsidó – férfiak és fiúk, nők és gyermekek” – megsemmisítését. A hirtelen fordulat az Eszt 8,11-ben következik be, ahol a zsidók engedélyt kapnak arra, hogy „megvédjék magukat” ellenségeik, „a velük ellenségeskedők, asszonyaik és gyermekeik együttes” lemészárlásával. Nem tűnik valószínűnek, hogy az utolsó mondat a zsidó nőkre és gyermekekre vonatkozik, akik megvédhetik magukat ellenségeik ellen.

Siona Benjamin: Eszter tekercse. Hebrew Union Collage Museum. A kép Hámán fiainak felakasztását ábrázolja. Amellett, hogy Hámán fiaiként ők is amalekiták voltak, a Széder Olam (Rási a Megilla 16a-hoz) azt mondja, hogy ők kezdeményezték Ahasvéros rendeletét a jeruzsálemi Szentély újjáépítésének leállítására. A vibráló kék égbolt előtt a gonosz fiúkat három módon végzik ki. Mind a tízet csuklyával letakarták, és egy gerendán sorban felakasztották őket. Azért, hogy nyomatékosítsák, hogy mindegyikük külön-külön is gonosz volt, a tíz fejüket a gerenda tetejére erősített szörnyű karókra szúrják fel. Végül, hogy a kivégzést még jobban megkeserítsék, két íjász Mordekháj irányításával nyilakat lő a testükbe. A képnek ez az utolsó részlete egy ugyancsak szemléletes 17. századi zsidó/perzsa kéziratban talál előzményt.

Eszter könyvének szerzője, mint sok mai ember, valószínűleg azzal érvelne, hogy Hámán olyan átfogó megsemmisítő háborút indított a zsidók ellen, ha úgy tetszik, holokausztot, amely rendkívül erős választ követelt. Ha egy nemzet vagy egy nép túléléséről van szó, a győzelem nyilvánvalóan mindent jelent. Bár egyes filozófusok és teológusok elítélik a „szerelemben és háborúban minden megengedett” axiómát, a történész tudja, az átlagember pedig sejti, hogy az emberiség jobb híján mindig is e szabály szerint játszott. A szövetségesek Drezda bombázását vagy az atombombák ledobását Hirosimára és Nagaszakira mára sok amerikai erkölcstelen cselekedetnek tartja – most, hogy megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy újra megvizsgáljuk magatartásunkat egy olyan háborúban, amelyet már régen megnyertünk. Bár a zsidóság és a kereszténység egyaránt elítéli a gyilkosságot és a merényletet, gyanítom, hogy sok tisztességes, törvénytisztelő zsidó és keresztény kívánta, hogy a Hitler elleni meghiúsított merénylet bárcsak sikerrel járt volna.

De amikor minden el van intézve, sok zsidót valószínűleg éppúgy zavarba hoz az Eszt 8,11 és 9,16 bosszúálló, vérszomjas, mértékkel mérhető megtorlása, mint a keresztényeket a keresztes lovagok kiáltása, akik egy bizonyos „hitetlen” város megtámadásakor, ahol „ártatlan” keresztények voltak, azt kiáltották: „Öljétek meg mindet! Isten megismeri majd az övéit!”

6) Hogy sikerült a könyvnek bekerülnie a Bibliába?

Valószínűleg nem volt könnyű, hiszen a könyv kezdettől fogva vitatott volt.

Úgy tűnik, Eszter könyvét nem fogadták el azok a zsidók, akik a híres holt-tengeri tekercseket gyűjtötték a Holt-tenger északnyugati partján fekvő qumráni könyvtárukban (i. e. 150 körül – i. u. 68). Eszter kivételével az Ószövetség minden könyvének legalább töredékét megtalálták Qumránban. Ráadásul a Purim ünnepe, amelyet Eszter könyve alapoz meg nem volt benne a Qumránban követett liturgikus naptárban. Így könnyen lehet, hogy Eszter könyvét nem tekintették a Bibliájuk részének.

Továbbá nincs bizonyíték arra, hogy Eszter könyvét a javnei zsidó akadémia (a „jamniai zsinat”), amely i. u. 90 körül a zsidó kánon tartalmát tekintette kanonikusnak, elfogadta volna.[28]

Bár van bizonyíték arra, hogy a zsidó kánon részének tekintették az úsai akadémia rabbijai i. u. 140 körül,[29] és más rabbik 200 körül,[30] voltak olyan rabbik a harmadik században,[31] sőt talán még a negyedik század elején is,[32] akik továbbra is vitatták a kánoni voltát.

Ezzel szemben a nagy zsidó tudós, Maimonidész (1135–1204) Esztert Mózes öt könyve után a második helyre sorolta. A héber Biblia fennmaradt középkori kéziratai között pedig különösen gyakoriak a megilla másolatai, ami a könyv nagy népszerűségéről tanúskodik a zsidók körében.

Mindazonáltal Eszternek ma is vannak zsidó kritikusai. Az izraeli exegéta, Schalom Ben-Chorin a könyv és Purim ünnepe elhagyása mellett érvelt.[33] Az amerikai Samuel Sandmel rabbi[34]

„nem bánkódna, ha Eszter könyve valahogy kikerülne a Szentírásból”.

Tekintettel arra, hogy a könyv vegyes kritikákat kapott a zsidók körében, nem kell meglepődnünk azon, hogy a keresztények is hasonlóan reagáltak. Míg a nyugati egyházatyák a jelek szerint kanonikusnak fogadták el a könyvet, addig számos keleti egyházatya kizárta Eszter könyvét a kánonból.[35]

Luther Márton (1483–1546) nézete jól ismert és gyakran idézik: „Annyira ellenséges vagyok ezzel a könyvvel [a Makkabeusok második könyvével] és Eszterrel szemben, hogy azt kívánnám, bárcsak ne is léteznének; mert túlságosan judaizálnak és sok pogány helytelenséget követnek el” (Asztali beszélgetések).

7) Több változata is van Eszter könyvének?

Igen. Eszter könyvének görög kiadását az alexandriai zsidó közösség számára fordították le valamikor i. e. 114 és 78 között, és része a Septuagintának. Jelentős mértékben különbözött a bevett héber (maszoretéta) szövegtől.

Egyrészt a Septuaginta (LXX) hat nagyobb szövegegységet tartalmaz, 107 versből áll, amelyek nem találhatók meg a maszoréta szövegben (MT). A kutatók ezeket a kiegészítéseket „A”, „B”, „C”, „D”, „E” és „F” kiegészítéseknek nevezik. Mivel ezek a kiegészítések hiányoznak a héber szövegből, Jeromos a könyv végére helyezte a Biblia latin fordításában, amit Vulgata néven ismerünk. A Vulgatában ezek a kiegészítések képezik a 11-16. fejezeteket. A reformáció korában ezeket a kiegészítéseket apokrifnek bélyegezték és elutasították a protestáns kánonból. A római katolikusok azonban a trentói zsinaton 1546-ban megerősítették a kiegészítések kánoni volták, és ezért továbbra is részét alkotják a katolikus Bibliának, mint a könyv 11-16. fejezetei.

Mit adnak a szöveghez ezek a kiegészítések?

• „A” kiegészítés: Mardokeus álma, amely előrevetíti a történet eseményeit.
• „B” kiegészítés: A Hámán diktálta királyi rendelet, amely jóváhagyja a zsidók kiírtását.
• „C” kiegészítés: Mardokeus és Eszter imája.
• „D” kiegészítés: Eszter megjelenése a király előtt.
• „E” kiegészítés: A Mardokeus által diktál királyi rendelet, amely megakadályozza a Hámán zsidók elleni rendelkezését.
• „F” kiegészítés: Az „A”-kiegészítésben elbeszélt Mardokeus álmának értelmezése, amelyben kifejtik az álom különböző részleteit.

POxy 4443. Az Eszter-tekercset az i. u. I. század végére / II. század elejére datálják.

Az Eszter szövegével kapcsolatos problémákat tovább bonyolítja, hogy Eszternek két nagyon különböző görög változata létezik.[36] A Septuaginta-változat mellett létezik az úgynevezett lukiánoszi recenzió. Ez a két görög változat mindkettő tartalmazza a görög nyelvű kiegészítéseket, de más tekintetben különböznek egymástól.

1. A lukiánoszi recenzió egy olyan héber szöveg fordítása, amely néhány ponton meglehetősen különbözik mind a Septuaginta által feltételezett héber szövegtől, mind pedig a bevett, ősi héber szövegtől.
2. A Septuaginta-fordítás „irodalmi” fordítás; inkább szabadon, mint szó szerint fordít, néha a parafrázisig menően. A fordító megőrizte a héber szöveg tartalmát, de nem a pontos megfogalmazását.

A lukiánoszi recenzió rövidebb, és kihagyja a Septuagintában található részeket. Míg Jeromos Vulgatája a könyv végére, a 11–16. fejezetek közé gyűjtötte az adalékokat, addig a Septuaginta és a lukiánoszi szöveg eredeti helyükön őrzi az adalékokat, így tudjuk, hogy a szövegen belül honnan származnak.

A kiegészítésekben Eszter sokkal vallásosabb személyiségként jelenik meg, mint a maszoréta szövegben; jelleme és személyisége a kiegészítésekben jobban ki van dolgozva; kevésbé kétdimenziós, mint a héber szövegben. Eszter például nemcsak imájában ismeri el nagy félelmét és borzongását a gondolattól, hogy bejelentés nélkül közeledik a királyhoz,[37] hanem amikor valóban megjelenik előtte, „szíve dobogott a félelemtől” (D:5b); és amikor a király „a legvadabb haraggal nézett rá, a királynő megbotlott, elsápadt, elájult, és az előtte haladó szolgálóra borult” (D:7). Amikor a király a karjaiban tartja, a királyné magához tér, és így szól hozzá: „Uram, úgy láttalak, mint Isten angyalát, és felháborodtam félelmetes megjelenésedtől. Mert csodálatos vagy, uram, és arcod tele van kegyelemmel” (D:13). Mindez éles ellentétben áll a héber szöveg Eszt 5,1–2-vel, ahol a királynő nyugodtnak, higgadtnak és higgadtnak tűnik.

Másfelől a kiegészítések az alapvetően udvari intrikáról vagy etnikai rivalizálásról szóló történetet a zsidók és nem-zsidók közötti egyetemes ellentétekké alakítják át. Mardokeus álmában „két nagy sárkány” viaskodik, „minden nemzet harcra készítette magát, hogy harcoljon az igaz nemzet ellen”, és egy „hatalmas folyó támadt” (A:4–8). Ezt az F:3–8 kiegészítése úgy magyarázza, hogy ez Mardokeust és Hámánt (a két nagy sárkányt), az összes pogány nemzetet és Izraelt (a nemzeteket, amelyek az igaz nemzet ellen készülnek harcba szállni) és Eszter királynőt (egy hatalmas folyó) jelképezi. Ami a héber szövegben Mardokeus és Hámán harca volt, az a görögben – a kiegészítések révén – egyetemes és kozmikus harccá válik, ahol minden nem-zsidó a zsidók ellensége. Nem csoda, hogy az ókori zsidók elutasították az Eszter-változatot a kiegészítésekkel együtt.[38]

Végül a görög változatban a király hozzáállása a váratlanul érkező Eszterhez jelenti a csúcspontot: „A király felemelte elvörösödött arcát és a legvadabb haraggal nézett rá. [...] Ám Isten szelídséggé változtatta a király lelkét” (D:7a, 8:a).[39] A héber szöveg ezzel szemben a Purim megalapítását hangsúlyozza, ami a héber szöveg 9. fejezete szerint az egész történet létjogosultsága. Nem meglepő, hogy az egyházatyák, akik a héber beszámoló helyett a görög változatot vagy a latin Vulgatát ismerték, szintén Eszter bátorságát vagy Isten csodáját hangsúlyozták, amikor a király reakcióját haragról szelídségre változtatta, nem pedig a Purim – a keresztény egyház által át nem vett zsidó ünnep – bevezetését.

Eszter Ahasvérus előtt, Konrad Witz olaj, vászon, 1445-1450, Bázel, Művészeti Múzeum.

8) Azt hallottam, hogy Eszter története Mózes és a kivonulás történetét utánozza. Ez igaz?

Ezt egy német kutató, Gillis Gerleman állította. Ha pedig igaza van, akkor még egy okunk van az elbeszélés történetiségének megkérdőjelezésére. Gerleman állítása szerint:[40]

„Eszter narratívájának minden lényeges eleme megtalálható a Kiv 1–12 fejezeteiben: az idegen királyi udvar [Egyiptom], a halálos fenyegetés [a fáraó rendelete, hogy minden héber újszülött fiúgyermeket meg kell ölni], a szabadulás [a csapások és az átkelés a Vörös-tengeren], a bosszú [a tíz csapás], a győzelem [az egyiptomiak vízbefúlása] és egy ünnep bevezetése [húsvét].”

Gerleman szerint Eszter könyvének nemcsak a cselekménye és a központi témája követi az Exodus-narratívát, hanem a részletek is. Így Eszter (akárcsak Mózes) egy örökbe fogadott gyermek volt, aki rejtegette zsidó identitását. Eszter (akárcsak Mózes) először nem akart beavatkozni az eseményekbe a népért, aztán többször felkereste a királyt. Mózeshez hasonlóan Eszter is felelős volt népe számos ellenségének haláláért. Ahogyan Mózesnek gondjai akadtak az amalekitákkal (Kiv 17,8-26), úgy Eszternek is: Hámán ugyanis agagita volt (Eszt 3,1), az amalekita Agag egyik leszármazottja (1Sám 15,8). Gerleman szerint ez csupán néhány részlet Eszter könyvéből, amiket a kivonulás elbeszélése ihletett.

Gerleman tézise eddig kevés tudományos támogatást kapott.[41]

A kutatói konszenzus szerint az Eszter-elbeszélésnek lehet történelmi magja (vagyis elképzelhető, hogy élt egy Eszter/Hadassza nevű nő, aki adott helyzetekben segítségére sietett népének; illetve van egy Mardokeust szerepeltető, udvari cselszövést bemutató független történet), a cselekményt és annak részleteit inkább irodalmi megfontolások mozgatják, semmint a kivonulás elbeszélése, ahogy azt Gerleman felvetette.

Ha Eszter könyvének van igazságmagja, akkor az olyan, mint egy homokszem az osztrigahéjon, amely rárakódott a fényes anyagra.

Eszter és Mardokeus sírja Bar'amban

Forrás:

Carey A. Moore: Eight Questions Most Frequently Asked About the Book of Esther, Biblical Archaelogical Review 3 (1987/1) 16–31.

Jegyzetek:

[1] Carey A Moore: The Greek Text of Esther, Johns Hopkins University, 1965, (disszertáció; Microfilm-Xerox reprint, no. 65–6880); Uő: Esther: Introduction, Translation, and Notes, Anchor Bible 7B, Garden City, Doubleday, 1971; Uő: Daniel, Esther, and Jeremiah: The Additions, Anchor Bible 44, Garden City, Doubleday, 1977; Uő: Studies in Book of Esther, New York, KTAV, 1982; Uő: Esther Revisited: An Examination of Esther Studies over the Past Decade, in A Kort – S. Morschauser (eds.): Biblical and Related Studies Presented to Samuel Iwry, Winona Lake, Eisenbrauns, 1985, 163–172.

[2] Például: „nemesek” (1,3); „lakomaterem” (1,5; 7,7–8). A. Leo Oppenheim: On Royal Gardens in Mesopotamia, Journal of Near Eastern Studies 24 (1965), 328–333. „törvény” (1,8), „dekrétum” (1,20), „tartományok” (3,12), „másolat” (3,14), „királyi tanácsadók” (8,10).

[3] Moore, Esther: Introduction, pp. xxxv–xli.

[4] Például: Eszt 1,6, 5,1; 7,7–8.

[5] A részletekhez lásd Moore, Archaeology and the Book of Esther, Biblical Archaeologist (BA) 38 (1975). Az akhaimenida művészetről és építészetről általánosságban és Xerxész koráról különösen a következő helyen találhatók kiváló fényképeket lásd Roman Ghirshman, The Arts of Ancient Iran from Its Origins to the Time of Alexander, ford. Stuart Gilbert and James Emmons, in The Arts Mankind Series, ed., André Malraux and Georges Salles (New York: Golden Press, 1964).

[6] William F. Albright, The Lachish Cosmetic Burner and Esther 2:12, in A Light Unto My Path: Old Testament Studies in Honor of Jacob M. Myers, ed. Howard N. Bream, Ralph D. Heim, and Moore (Philadelphia: Temple Univ. Press, 1974), 25–32.

[7] Részletesebb összefoglalót nyújt Albright cikke: BAR 02:01

[8] Az ókori közel-keleti sorsvető kockák különböző típusairól készült fényképekért lásd William W. Hallo, The First Purim, BA 46 (1983), 19–29.

[9] Hérodotosz: A görög-perzsa háború 7.114; 9.112.

[10] Egyéb valószínűtlenségekhez és ellentmondásokhoz lásd Moore, Esther: Introduction, pp. xlv–vi.

[11] Kiváló retorikai elemzés: Sandra B. Berg, The Book of Esther: Motifs, Themes and Structures, Society of Biblical Literature Dissertation Series (Missoula, MT: Scholars Press, 1979).

[12] H. Zimmern: Zur Frage nach dem Ursprunge des Purimfestes, Zeitschrift für die alttestamentliche Wissenschaft (ZAW) 11 (1891) 157–169; P. Jensen: Elamitische Eigennamen: Ein Beitrag zur Erklärung der elamitischen Inschriften, Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes (WZKM) 6 (1892) 47–70.

[13] Egyes tudósok még a görög és palesztinai mítoszokban is találtak töredékeket ezekből a mítoszokból. Bár régi, Lewis B. Paton beszámolója a Purim lehetséges zsidó és görög prototípusairól még mindig megfelelően lefedi a terepet (Esther, ICC [Edinburgh: T & T Clark, 1908], 77–84).

[14] Julius Lewy: The Feast of the 14th Day of Adar, Hebrew Union College Annual 14 (1939) 127–151.

[15] Lewy szerint Bougaios (Βουγαῗον), a héber h'ggy (הָאֲגָגִי) görög fordításaként az Eszt 3,1-ben (= „az agagita”), „bagaiánust” (azaz „Mithra imádója”) jelent, és hogy a hoámával, a Mithra imádat szent italával hozható kapcsolatba.

[16] Lásd még A. W. Streane: The Book of Esther, The Cambridge Bible for Schools and Colleges (Cambridge Press, 1907), 12.

[17] Godfrey R Driver: Aramaic Documents of the Fifth Century B.C. (Oxford: Clarendon Press, 1954), 20, 2. lábjegyzet.

[18] Például: Mar-du-uk-ka, Mar-duk-ka, Mar-du-kan-na-sir, lásd George G. Cameron: The Persepolis Treasury Tablets (Chicago: Univ. of Chicago Press, 1948), 84.

[19] Arthur Ungnad, ZAW 58 (1940–41) 244; 59 (1942–43) 219.

[20] Alan Millard: The Persian Names in Esther and the Reliability of the Hebrew Text, Journal of Biblical Literature and Exegesis (JBL) 96 (1977) 481–88. A pecsét fényképéhez lásd Millard, In Praise of Ancient Scribes, BA 45 (1982) 152.

[21] Lásd például Theodor H. Gaster: Purim and Hanukkah in Custom and Tradition (New York: Schumann, 1959) 14; K. V. H. Ringgren: Esther and Purim, Svensk Exegetisk Arsbok 20 (1956) 5–24; Moore, Esther: Introduction, xlvi–xlix.

[22] Szó szerint „alkalmas, megfelelő”, ami a megengedett vagy kóser ételekre utal, mint amilyeneket a Lev 11 tárgyal.

[23] David J. A. Clines: The Esther Scroll: The Story of the Story, Journal for the Study of the Old Testament Supplement Series, 30 (Sheffield, UK: Univ. of Sheffield, 1984), 154.

[24] Például 1Sám 7,6; 2Sám 12,16.22; 1Kir 21,27; Ezd 8,21.23; Neh 1,4; 9,1; Jer 14,12; Jón 3,3–8; Joel 1,14; 2,12; Dán 9,3.

[25] Clines: The Esther Scroll, 46. Lásd a 23. végjegyzetet.

[26] Robert Gordis: Studies in the Esther Narrative, JBL 95 (1976) 43–58, főleg 49–53.

[27] A peripetia a körülmények vagy a helyzet hirtelen, váratlan fordulata egy irodalmi műben. Eszter könyvében a peripetia szerepét lásd Michael V. Fox: The Structure of the Book of Esther, in I. Seligmann Festschrift, ed. Alexander Rofe; lásd még Berg: The Book of Esther, 103–113.

[28] Solomon Zeitlin: The Books of Esther and Judith: A Parallel, in Morton S. Enslin: The Book of Judith, Jewish Apocryphal Literature, VII (Leiden: E. J. Brill, 1972), 1–37.

[29] Zeitlin: The Books of Esther and Judith, 24.

[30] Lásd még Harry M. Orlinsky: Canonization of the Bible and the Exclusion of the Apocrypha, in Uő: Essays in Biblical Culture and Bible Translation (New York: KTAV, 1974), 257–286; továbbá Orlinsky velem folytatott magánlevelezésben tett megjegyzései a könyvemben: Studies in the Book of Esther, lxxvi, 11. lábjegyzet.

[31] Megilla 7a.

[32] Szanhedrin 100a.

[33] Shalom Ben-Chorin: Kritik des Estherbuches: Eine theologische Streitschrift (Jerusalem: Salingre, 1938) 5.

[34] Samuel Sandmel: The Enjoyment of Scripture (New York: Oxford University Press, 1972) 44.

[35] Szárdeszi Melitó (167 körül), Atanáz (295–373), Nazionzoszi Gergely (329–390), Mopszvesztai Theodorétosz (350?–428), Junilius (542 körül), Leontius (484–543) és Nicephorus (758?–829).

[36] Mindkét szöveg részletesebb feldolgozását lásd: H. J. Cook: The A-Text of the Greek Versions of the Book of Esther, ZAW 81 (1969) 369–372; Moore: Daniel, Esther, and Jeremiah, 162–165.

[37] „Uram, segíts rajtam, mert egyedül vagyok, és nincs segítőm rajtad kívül, mert az életemet kockáztatom. ... Tégy meggyőzővé az oroszlán előtt.... Segíts nekem, aki egyedül vagyok, és nincs senkim rajtad kívül, Uram... ments meg minket a gonoszok kezéből! Uram, védj meg engem a félelmeimtől!” (C 14–15, 24, 25 és 30b).

[38] Nagyon valószínű, hogy az A, C, D és F kiegészítéseket eredetileg héberül írták, és később, a görögre fordítás előtt adták hozzá a szöveghez; lásd Moore: On the Origins of the LXX Additions to the Book of Esther, JBL 92 (1973) 382–393; lásd még Raymond A. Martin: Syntax Criticism of the LXX Additions to the Book of Esther, JBL 94 (1975) 65–72.

[39] Lásd William H. Brownlee: Le Livre grec d’Esther et la royaute divine: Corrections orthodoxes au livre d’Esther, Revue Biblique 73 (1966) 161–185.

[40] Gillis Gerleman: Esther, in Biblischer Kommentar zum Alten Testament, 20/1–2 (Neukirchen-Vluyn, 1970–73), I, 11.

[41] Egyetlen olyan kutató van, aki támogatja Gerleman tézisét, bár némi fenntartásokkal: M. E. Andrew: Esther, Exodus and Peoples, Australian Biblical Review 23 (1975) 25–28. Gerleman tézisének további kritikájához lásd Moore: Esther Revisited Again: A Further Examination of Certain Esther Studies in the Past Ten Years, Hebrew Annual Review 7 (1983), 173–76.

Fordította: #BibliaKultúra

A képek forrása:

baslibrary.org; Getty Images; Jewish Women's Archive; media.istockphoto.com; pearlofgreatprice.weebly.com; richardmcbee.com; Wikipedia; womeninthebible.net.