#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

A bibliai Debóra és Jáel legkorábbi ábrázolásai

71058-gettyimages-689376780-satori13_1200w_tn_1.jpg

Egy korábbi bejegyzésünkben már bemutattuk a Jodi Magness vezette feltárások eredményeit Hukkokban. A legfrissebb hír szerint pedig az 5. századi hukkoki zsinagógában megtalálták Debóra és Jáel legkorábbi ábrázolását olyan mozaikokon, amelyekről úgy vélik, hogy közel 1600 évesek.

A mozaikok a Bírák könyvében szereplő bibliai történetet ábrázolják (vö. Bír 4), amikor Debóra prófétanő azt mondta Báráknak, az izraeliták katonai vezetőjének, hogy mozgósítsa Naftali és Zebulon csapatait, hogy harcoljanak Kánaán ellen, amelynek erőit Sisera vezette. Bárák csak akkor indult harcba, ha Debóra is csatlakozik hozzá. Debóra pedig megjósolta, hogy egy nő fogja legyőzni Sisera seregét. Az ellenséges vezér menekülve Jáel sátrában keresett menedéket, aki szó szerint „szöget ütött a fejébe”, és megölte.

Jodi Magness szerint:

„Ez az első ábrázolása ennek az epizódnak, és ez az első alkalom, hogy a bibliai hősnők, Debóra és Jáel ábrázolását láthatjuk az ókori zsidó művészetben. A történetnek különleges visszhangja lehetett a hukkoki zsidó közösség számára, mivel a leírás szerint ugyanabban a földrajzi régióban – Naftali és Zebulon törzsek területén – játszódott le.”

A háromrészes mozaik az első részben Debórát ábrázolja, amint Bárákra néz; a középső részben, amelyből csak egy kis rész maradt fenn, Sisera ül; az alsó részben pedig Sisera holtan fekszik a földön, miután Jáel megölte őt. Az UNC-Chapel Hill sajnos csak olyan fényképeket adott ki, amelyeken a mozaikban ábrázolt Bárák látható; nem világos, hogy a két nő körvonalai mennyire maradtak meg.

the-israelite-commander-barak-depicted-in-the-huqoq-synagogue-mosaic-photo-by-jim-haberman-2400-pix.jpg

Bárák, az izraelita parancsnok

A színes és figurális jelenetekkel teli zsinagógai mozaikok egy gazdag vizuális kultúráról, valamint a judaizmus dinamizmusáról és sokszínűségéről tanúskodnak a késő római és bizánci korszakban.

Amíg meg nem érkeznek az első fényképek Debóra és Jáel mozaikjáról, addig is jó szívvel ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt belinkelt és letölthető tanulmányt (A női vezető szerep igénye a Liber Antiqitatum Biblicarumban), amely egy apokrif irat női karaktereit sokkal markánsabban hozza elő az előtérből, mint a bibliai szöveg. A tanulmány középpontjában Debóra alakja áll, aki a szöveg szerint nemcsak egy szent lélektől ihletett költő, vallási tanító, Isten üzenetét közvetítő és szövetségét hirdető prófétanő, aki szakrális erővel telten parancsol a természet és a természetfeletti erőinek, hanem apokaliptikus látnok, Izrael bírája és kivételes politikai vezetője is. Nem véletlen fogalmaz Athalya Brenner-Idan úgy, hogy Debórában összpontosul egy sokoldalú felső vezető (multi-talented Great Leader) sztereotípiája.

Ajánlott bejegyzés:

A hukkoki zsinagóga színes mozaikpadlója

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr1917876351
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása