#BibliaKultúra

„Van egy elmélet, amely szerint ha valaha is bárki felfedezi, hogy pontosan mire való az Univerzum, és miért van itt, akkor az azonnal szertefoszlik, és helyébe valami még bizarrabb és megmagyarázhatatlanabb dolog lép. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már megtörtént.” (Douglas Adams)

Bevezetés

Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvében/filmjében egy csoport hiperintelligens pán-dimenzionális lény szeretni megtudni a végső választ az „Élet, a Világmindenség, meg minden” végső kérdésére, amihez egy szuperszámítógépet építenek, amelyet Bölcs Elmének neveznek. A számítógép hét és fél millió évnyi számítás után közli velük a választ, amit ünnepélyesen és lélegzetvisszafojtva hallgatnak. A Bölcs Elme közli velük, hogy az élet, az univerzum és minden végső kérdésére adott végső válasz a 42-es.

A válasz persze nem tetszik nekik, csalódottan tiltakoznak és magyarázatot követelnek. A szuperintelligens biztosítja őket, hogy a válasz alaposan ellenőrizés után is 42. A Bölcs Elme szerint az igazi probléma az volt, hogy soha nem tudták, mi a végső kérdés.

Az élet értelme mint filozófiai kérdés

Az egyszerre populáris és filozófiai jellegű, élet értelmére irányuló kérdésre a választ nem valószínű, hogy egy szótárban vagy egy biblikus teológiai munkában fogjuk megtalálni. Sokakat foglalkoztatott, hogy mi teszi értelmessé az életet. Arisztotelész az ember rendeltetéséről, Aquinói Szent Tamás Isten boldogító színelátásán, Immaneul Kant pedig a legfőbb jóról tűnödőtt. Az elmúlt 50-60 évben az analitikus filozófia is hozzájárult az élet értelmével kapcsolatos kérdésekhez és részletekbe menő vita bontakozott ki a témáról.

Az élet értelmét firtató filozófiai vitákban vagy pontosítják a kérdést ( „Miről beszélünk?”) vagy egyenesen felteszik („Mi az élet értelme?”). Jaco W. Gericke rámutat, hogy a szakirodalom aszerint csoportosítható, hogy melyik kérdésre keresi a választ.

Az első kérdés egy tisztázó, szisztematikus vizsgálódást igényel, hogy mire is gondolnak az emberek, amikor felteszik a kérdést. Röviden: mit jelent az „élet értelme” kifejezés? Mi a helyes hivatkozás, mire utal az „értelem” szó? Vajon az élet eredetére, forrására, okára, céljára, természetére, jelentőségére, értékére, tartalmára vagy minőségére? Az erre adott nagyban befolyásolja, hogy a kérdésre adott választ hogyan azonosítjuk. A hétköznapi nyelvben az élet értelmére vonatkozó kérdés általában számos népszerű, bár nem bizonyított feltételezés körül forog. Hogy

• az életnek van valami értelme;
• az életnek csak egyetlen értelme lehet;
• az élet értelme nem változik;
• az élet értelme megismerhető;
• az élet értelmét kívülről kell megadni;
• élet értelmének van értelme;
• az élet értelme jó hír és ok a boldogságra;
• az élet értelmének köze van az emberekhez;
• és hogy az embernek kötelessége utána járni, mi az élet értelme.

A filozófiai vitákban egyik feltételezés sem tekinthető magától értetődőnek.

1. A válaszok között vannak a természetfeletti elméletek, amelyek közös feltételezése, hogy az élet értelmét egy szellemi birodalommal való bizonyos kapcsolat alkotja. Persze nincs egyetértés abban, hogy a spirituális birodalom a nyugati és a keleti filozófiai hagyományokban hogyan áll elő, és a nézőpontokat istenközpontú vagy a lélekközpontú kategóriákba sorolják.
2. A második kategória a naturalista elméleteket öleli fel, amelyek szerint az értelmet kizárólag empirikus és racionális vizsgálódással megismert világban lehet megszerezni. Itt különbséget kell tennünk a szubjektivista és az objektivista elgondolások között.
3. Végül vannak nihilista nézőpontok is, amelyek tagadják, hogy az élet olyan dolog, amelynek valódi értelme van.

Feltételezések, módszer, célkitűzések

Az élet értelmének kérdése valószínűleg sok bibliatudóst foglalkoztatott pályafutása során.

De miként vizsgálhatók filozófiai szempontból az élet értelmére irányuló ókori izraeli feltevések?

A vizsgálódás során nehézség, hogy valójában nem tudjuk név szerint, hogy a bibliai szerzők mit gondoltak a kérdésről.

A keresztény vallásfilozófia kontextusában – ahogyan azt a katekizmusok és a hitvallások tanítják – az élet értelmét jellemzően Isten megdicsőítésének tartják, ám ha konkrétumok után érdeklődünk, hogy az Ószövetség nem filozófiai jellegű szövegei mit tartottak a végső kérdésről, akkor tanácstalanok vagyunk a válaszban.

Mivel az Ószövetség a filozófia előtti szövegek ősi gyűjteménye, e tanulmány alapkérdése anakronisztikusnak tűnhet, mivel a szerzők nem kifejezetten foglalkoznak a kérdéssel, bár a szövegek számtalan magától értetődő feltételezést tartalmaznak arról, hogy mit gondoltak az élet értelméről. Bár az ókori Izraelben az élet értelmének kérdése nem a modern egzisztencialista értelemben fogalmazódhatott meg, mégis biztosra mehetünk. Így Jaco W. Gericke tanulmánya feltevéseit a következőképpen fogalmazza meg:

• Az ókori izraeliek feltételezték, hogy az életnek van értelme.
• Sokféle jelentéssel ruházták fel a különböző szerzőket/karaktereket.
• Az élet értelme nem feltétlenül volt olyan, mint ma.

A tanulmányban alkalmazott filozófiai módszertan a Don Cupitt vallásfilozófus által gyakorolt hétköznapi nyelvi vallásfilozófia leíró változatának adaptációján alapul.

Cupitt a The New Religion of Life in Everyday Speech című kis könyvében megkísérelte felismerni a népi vallásfilozófia jelenlétét a hétköznapi nyelven belül. Úgy vélte, hogy összeszedhető az összes olyan kifejezés, amelyet az emberek ténylegesen használnak, és amelyek vallási vagy filozófiai szempontból fontosak és érdekesek. Cupitt számára a „vallás” filozófiai tartalma beépül abba a hétköznapi nyelvbe, amelyet a vallásos és nem filozófus emberek ténylegesen használnak. Ez ellentmond annak a közhiedelemnek, hogy a hétköznapi nyelvi filozófia alkalmatlan a vallásfilozófia művelésére. Cupitt szerint ezért azt ideje megvizsgálni, hogy a különböző történelmi korszakok hétköznapi emberei hogyan tekintettek általában az életre, és főleg – ahhoz képest – a saját életükre. Így a kérdés az, hogy

néhány ószövetségi szöveg miként illeszkedik az élet hétköznapi nyelvi filozófiájának mikrotörténeteibe?

Jaco W. Gericke tanulmányának kontextusa nem annyira a posztmodernizmus, mint inkább a szupermodernizmus. A bibliai hermeneutikában kevésbé ismert kifejezés Marc Augé antropológus Non-Places. Introduction to an Anthropology of Supermodernity című könyvéből származik. Míg a legtöbb bibliatudós modernistának tűnik, aki premodern szövegeken dolgozik egy posztmodern világban, Gericke úgy egy „szupermodern állapotban” helyezi el tanulmányát. A szupermodernitást az idő, a tér és az egó túltengése jellemzi.

A hipermodernitástól eltérően a szupermodernitás egy lépéssel túlmutat a posztmodernizmus ontológiai ürességén, és a hihető igazságok szemléletére támaszkodik. Míg a modernizmus a nagy igazságok megalkotására összpontosított (vagy amit Lyotard „mesternarratíváknak” vagy „metanarratíváknak” nevezett), a posztmodernitás ezek megsemmisítésére (dekonstrukciójára) törekszik. Ezzel szemben a szupermodernitás nem foglalkozik az igazságérték megteremtésével vagy azonosításával. Ehelyett a hasznos információkat az új média túlburjánzó forrásaiból választja ki. A posztmodernitás és a dekonstrukció lehetetlen konstrukcióvá tette az igazságok létrehozását. A szupermodernitás a szignifikáció fecsegése és túltengése közepette cselekszik, hogy megmeneküljön a posztmodernitás nihilista tautológiájától. Az internetes keresés és az egymással összekapcsolt blogok építése kiváló metaforái a szupermodern szubjektum cselekvésének.

A szupermodernizmusban nem arról van szó, hogy a világnak nincs értelme, inkább az a zavaró, hogy egyszerűen túl sok értelem közül választhatunk. Ugyanez a helyzet, amikor magának az Ószövetség jelentéseivel foglalkozunk: tekintve az izraelita vallástörténet axiológiai pluralizmusát, egyszerűen túl sok van belőle.

Ószövetségi perspektívák: a Tóra és a Korábbi próféták gyűjteménye

A Ter 1,26–27 szerzője feltételezi, hogy az ember a föld helyettes uralkodójaként van itt.

Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik.

Az ókori egyiptomi teo-mitológiához hasonlóan az emberi uralkodók az istenség másolatai, akik egy adott teremtett térben képviselik az istenséget. A szentírási vers szerint az emberi élet értelme nem is olyan hízelgő. Az embereket ugyanis azért helyezték a földre, hogy az istenség munkáját elvégezzék, hogy az istenség pihenhessen. Az implicit világkép egy olyan kozmikus társadalomról szól, amelyben az isteni világ a felsőbb osztálybeli népességet képviseli, amely megengedheti magának, hogy alvállalkozók uralkodtasson a földön. Az emberi élet az isteni tulajdon gondozását jelenti.

Így a teológiai vita az emberi istenképiségéről, az ember belső értékéről teljesen téves lehet. A Ter 1,26 emberi életet dicsérő olvasata valójában nem több, mint az emberi jogok liberális politikájának anakronisztikus kivetítése az ősi szövegre. Az emberek egy olyan istenség helyettesítői, aki annyira arisztokratikus, hogy a föld uralmának felelősségét az emberi képviselőkre hárítja. Így a diskurzus lényege az istenség dicsérete és felmagasztalása, nem pedig emberi teremtményeinek tisztelete. Összehasonlító filozófiai szempontból ez a beszámoló természetfeletti és inkább isten-, mint lélekközpontú. Szubjektivista is, amennyiben azt feltételezi, hogy az emberi élet értelme az, amit az istenség számára jelenthet.

A második teremtési beszámolóban is hasonló kozmikus apartheid működik. A Ter 2,5-ben található mellékes megjegyzés egészen idegen választ ad a kérdésünkre.

Amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a földet megművelje.

Ez a vers azt feltételezi, hogy az emberek azért vannak itt, hogy megműveljék a földet. Az ok, amiért az istenségnek szüksége van az emberekre, hogy megvédjék és megműveljék a kertjét, ugyanaz a teo-politikai ok, mint ami a Ter 1-ben található – az isten(ek)nek méltóságán aluli, hogy ilyen munkával foglalkozzon. JHVH csak akkor ellenőrzi a munkásait, amikor hűvös van és kényelmesebb felkersni őket. A Ter 2 tehát, akárcsak a Ter 1, azt feltételezi, hogy a modern keresztény elképzelésekkel ellentétben az emberek egy Mester rabszolgáiként léteznek. Legalábbis a Ter 2,5 szerint ezen túlmenően nincs hasznuk, mivel az egész kozmosz egy hierarchia, amelyben az isteni világ a legmagasabb természetes fajta.

Az élet értelme az Éden-kertben a kertészkedés és a biztonsági munka mellett az, hogy megáll (Kafka): a halhatatlanságot soha nem nyerték el. Az emberek gyarló és halandó lények, akikből hiányzott a bölcsesség és az örök élet. Ezért kellett szaporodniuk, riasztó ütemben újrahasznosulniuk. Néhány életnek mégcsak értelme sem volt (pl. a Ter 4-ben Ábel = hbl, vö. Qohelet). A Ter 1–11 genealógiái is azt feltételezik, hogy a legtöbb emberre csak azért emlékeznek majd, mert láncszemet alkottak a láncban, hogy „legyenek és nemzzenek”. A schopenhaueri értelemben vett élni akarás, a nehézségek ellenére az életért való vak törekvés itt egyértelműen működik.

Az emberi élet értelmére vonatkozó kérdést először kifejezetten Izsák felesége, Rebeka hangján keresztül halljuk. Az elbeszélésekben kétszer is felteszi a kérdést, hogy mi értelme van az életnek az azzal járó szenvedés fényében.

De fiai tusakodtak a méhében. Akkor ezt mondta Rebeka: Ha így van, minek is élek? Elment azért, hogy megkérdezze az Urat.

A szöveg feltételezi, hogy az életnek oka kell, hogy legyen, és hogy az istenségnek van válasza a kérdésre. Mégis, a sok fizikai kellemetlenség miatt Rebeka mintha úgy érezte, hogy az élete elvesztette minden értelmét. A Ter 27,46-ban Rebeka ismét az élet értelmén töpreng.

Izsáknak pedig ezt mondta Rebeka: Megutáltam az életemet a hettita leányok miatt. Ha Jákób is a hettita leányok közül vesz feleséget, olyat, mint ezek, ennek az országnak a leányai közül, mit ér akkor az életem?

Ezek a Rebeka által feltett kérdések az élet értelmének kvázi-naturalista és szubjektív értelmezését feltételezik. A Pentateuchus többi elbeszélésében és törvénykönyvében a hosszú és boldog élet ígérete és a halál fenyegetése mind azt feltételezi, hogy az élet értelme:

1. a túlélés, és
2. az istenséggel és egymással harmóniában való élet.

A perspektíva itt is természetfeletti, istenközpontú és szubjektivista.

A prófétai gyűjtemény többi része azt feltételezi, hogy az élet értelme erősen kapcsolódik az életterek birtoklásához és megműveléséhez, vagyis a földkérdésekhez. Az istenségnek van egy földje, amely felett uralkodik, és Izrael népe az, amely hozzá tartozik, és amelynek életét ő irányítja. A próféták eszkatológiai vízióinak utópikus eszményei ehhez kapcsolódnak: nem az örök életet képzelik el, amely értelmet adna ennek az életnek. Még Izajás könyvében az új égről és az új földről szóló látomás is az emberek megöregedését és haldoklását ábrázolja, bár legalább százéves korukig eljutnak, és visszatérnek a porba (vö. Iz 65,20).

Az Írások gyűjteménye

A késői keletkezésű Dániel könyve kivételt képez a fentiek alól, a próféta barátainak szereplői is megvetést tanúsítanak minden olyan életformával szemben, amely nem teszi lehetővé istenük imádatát (lásd Dán 3).

A Példabeszédek sztereotip bölcsességi irodalmában viszont úgy tűnik, hogy az élet értelme a bölcsesség megszerzésére való törekvés, hogy jobban és ezáltal tovább élhessünk (pl. Péld 3–4). A szkeptikusabb bölcsességi hagyományokban, Jób és Qohelet esetében visszatér a pesszimizmus, sőt a nihilizmus, mivel mindketten az igazságtalanság és a hiábavalóság rémképével küzdenek.

Jób gyakran felteszi a kérdést, hogy miért kell élni. Azt feltételezik, hogy az élet értelme a boldogság, és hogy ezt el lehet veszíteni, ha valaki mélypontra kerül.

Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat?

Jób karaktere ebben a szövegben azt feltételezi, hogy a szenvedés elveszi az élet értelmét, és hogy az igazságosság és a boldogság teszi az életet teljes értékűvé. A felvilágosodás első lépései azonban annak felfedezése, hogy az istenség túl van a jó és a rosszon (Nietzsche), és hogy az élet értelme nem merül ki az emberi létben (lásd Jób 38-41). Végső soron azonban, akárcsak Nietzschénél, nem annyira a halál önmagában jelentett problémát, mint inkább az, hogy valaki rosszkor hal meg, azaz mielőtt teljes életet élt volna, vagy egy olyan pont után, amikor már nem érez elégedettséget. Jóbhoz hasonlóan a bibliai szereplők is sokszor kívánták a halált, mert annak ellenére, hogy élvezték az istenség kegyét, már nem érezték úgy, hogy érdemes élni (pl. Rebeka, Mózes, Saul, Illés, Jónás stb.).

Később Qohelet feltevései az élet értelméről a nihilizmus határát súrolják. Ebben Schopenhauert előlegezi meg, aki az életet „a semmi boldog nyugalmának haszontalanul zavaró epizódjának” gondolta. Közelről olvasva azonban kiderül, hogy Qohelet nihilizmusa nietzschei „aktív nihilizmus” – Qohelet személye megtalálja a bátorságot, hogy igent mondjon az életre mint ajándékra, és axiológiája hedonista tendenciákat mutat (vö. Préd 8,15).

Ezért az örömöt dicsérem, mert nincs jobb dolog az ember számára a nap alatt, mint ha eszik, iszik és örül, és ez kíséri munkáját egész életén át, amelyet Isten adott neki a nap alatt.

Mindazonáltal a „hedonizmus” és a „nihilizmus” olyan kategóriák, amelyekbe Qohelet nem igazán illik bele. Itt fontos megjegyezni, hogy bár Qohelet számos teológiai témában ellentmondásban van más ószövetségi szövegekkel, értékelméletét (vagy annak hiányát) tekintve a pesszimisták hosszú sorában áll. Bár egyetlen bibliai szerző sem olyan nihilista, hogy az életet „az anyag betegségének” tekintse, sokan közülük valóban elismerik, hogy – ahogy egy népszerű szlogen mondja – „az élet egy ribanc, aztán meghalunk”.

Erre az érzésre találunk példát a Zsolt 90,10-ben:

Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.

A zsoltárok nagy részében azonban az élet megőrzésének vágya a legfontosabb. A feltételezés az, hogy mindenki élni akar, például Zsolt 34,13:

Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és szeretne jó napokat látni?

Egyes szövegek azt feltételezik, hogy az istenség jelentősége az életadásra és fenntartására való képessége körül forog, addig mások, JHVH-t az életnél nagyobbnak tartják (Zsolt 63,4).

Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.

Az Írások más részei (Eszter, Rút, Siralmak), amelyek kevéssé foglalkoznak teológiailag az istenséggel, bizonyos értelemben mégis mindannyian egységesek abban, hogy az értelmes életért folytatott küzdelemről tanúskodnak. Számos ószövetségi szövegben az élet értelme az, hogy szenvedélyesen küzdünk azért, amit értéknek tartunk.

A nem-emberi élet értelme

Jaco W. Gericke szerint sokkal többről van itt szó, mint csak az emberi létezés. Foglalkozik olyan szövegekkel, amelyek JHWH saját életének céljáról szólnak. Mik tették az isteni létet értelmessé? Mivel ezt túlmutat emberi létállapotunk kereteink, a #BibliaKultúra szemlézője éppen csak érinti a tanulmány vonatkozó részének ismertetését.

Hasonlóképpen ki lehet terjeszteni az élet értelmére vonatkozó bölcselkedő érdeklődés körét más, nem-emberi szereplőkre is (angyalok, démonok, elhunytak szellemei, állatok, növények, a tenger stb.). Gericke a halottak életét veszi példának: Mi volt a feltételezések szerint ennek a sivár, halál utáni létnek az értelme? A Bibliában sehol sincs arról szó, hogy JHVH teremtette volna az alvilágot, a Seolt. A korai szövegek úgy ábrázolják, hogy az nem az ő hatáskörébe tartozik, míg a későbbi szövegek szerint teljes mértékben ő irányítja azt.

Konklúzió

A világ életének az Ószövetség szövegében megjelenő jelentései olyanok, mint az élet értelme azon kívül: összetettek, sokfélék, néha nyersek és mindig érdekesek. A legtöbb axiológiai feltételezés természetfeletti, istenközpontú és szubjektivista.

Gericke szerint az élet értelmére irányuló kérdés a jövő poszt-realista ószövetségi értékelméletében válhat kiemelkedő jelentőségűvé, és akár az ószövetségi teológiák új „központjának” potenciális jelöltjeként is tekinthetünk rá, hiszen az Ószövetség minden könyvének alapját végső soron ez az aggodalom képezi (még ha nem is mai formájában).

Az a kérdés, hogy maga a szöveg mit feltételez maga erről a legegzisztenciálisabb kérdésről, talán éppen az, amit továbbra is kerülni fognak, nehogy a válaszok olyan hasznosak legyenek, mint amilyen a 42.

Érdekesség:

A Google-ben rákeresve a következő kifejezésre: „answer to life the universe and everything” a keresőmotor az alábbi választ adja: 42.

További elmélyülésre:

Jaco W. Gericke: Ancient Israelite Perspectives on the Meaning of Life, Old Testament Essays 24 (2011/2) 363–376.

A képek forrása:

Amazon; Pinterest; Quartz; Wikipedia.