A Názáreti Nővérek kolostorának régészeti feltárása lenyűgöző betekintést nyújt Názáret történetébe. A korai római kortól a keresztes hadjáratokig tartó időszakot felölelő leletek között szerepel egy lakóépület, egy barlangtemplom, egy bizánci templom, sőt talán Jézus gyermekkori otthona is. Az ásatások jelentősége felbecsülhetetlen, és rávilágít Názáret vallási és kulturális életének gazdagságára.
Bevezetés
Az év elején írtam egy cikket erre a weboldalra, amelyben összefoglaltam néhány főbb értelmezést a Roman-Period and Byzantine Nazareth and Its Hinterland című könyvemből. Ebben a könyvben bemutatom a Názáreti Régészeti Projekt által végzett felmérést a Szefforisz és Názáret közötti völgyben, amely összekapcsolja a korábbi régészeti munkák adatait Názáret környékéről. Mindazonáltal, a központi Názáret egyik kevésbé ismert helyszínén talált régészeti bizonyítékok mennyisége és minősége részletesebb vizsgálatot igényel: ez a helyszín a Názáreti Nővérek kolostora.
Régészeti tanulmányok a Názáreti Nővérek rendháza körül (1881–2010)
Az első régészeti leleteket 1881-ben fedezték fel a kolostor területén, amikor rutin karbantartási munkálatokat végeztek. Ez, valamint a későbbi véletlenszerű felfedezések vezettek oda, hogy 1884-től kezdődően megkezdődött az egyik első női vezetésű régészeti ásatási projekt, bár annak jelentőségét a régészet történetében mindeddig nem ismerték el. A korai ásatások kezdeményezője és irányítója Mère Giraud, a kolostor vezetője volt; az ásatási csapatot a kolostor apácái alkották.
Az apácák évtizedekig tartó ásatásai során jelentős mesterséges barlangot (barlang-templomot, lásd alább), jól megőrzött, sziklába vájt és kőből épült falakat, sziklasírokat, építészeti töredékeket, valamint különféle hordozható tárgyakat találtak, beleértve üvegedényeket, érméket, fémműveket, kerámiát és kőből készült eszközöket.
Az 1890-es évektől 1913-ig az apácák több mentő- vagy „megelőző” ásatást is végeztek az építési munkák előtt. Bár ezek a világ egyik legkorábbi példái a megelőző régészetre, mégsem kaptak figyelmet a régészet történetében.
Az apácák ásatásainak mellőzésének két fő oka lehetett. Először is, szinte semmit nem publikáltak a felfedezéseikről. Másodszor, előfordulhatott, hogy előítéletek övezték azt a tényt, hogy nők, különösen apácák, indíthattak és vezettek régészeti feltárásokat.
Az apácákat mindenképpen jelentős, ám igazságtalan kritika érte a Názáretben dolgozó férfi régészek részéről az 1930-as évekig. Ez 1937-ben csúcsosodott ki Bellarmino Bagatti egy lekicsinylő cikkében, aki később a Gyümölcsoltó Boldogasszony templomának híres feltárójaként vált ismertté. Bagatti azt állította, hogy az apácák alig találtak valami régészeti szempontból jelentős dolgot, és félreértelmezték a leleteiket.
Ironikus módon Bagatti írásának megjelenése előtti évben Henri Senès – egy jezsuita pap – több mint negyed évszázados saját régészeti munkát kezdett a helyszínen. Senès részletesen dokumentálta az addig megtaláltakat, és saját ásatásokat is végzett. Jelentős archívumot hozott létre, amely méréseket és írott feljegyzéseket tartalmazott, de két rövid tájékoztató füzeten kívül, amelyeket a látogatóknak készített, semmi mást nem tett közzé. Amikor Senès 1964-ben elhunyt, már 80 évnyi, nagyrészt publikálatlan régészeti kutatás állt rendelkezésre, amely szinte az egész területet felölelte, ami ma a kolostor falain belül található.
A helyszínt szinte teljesen elfeledték a régészek, mígnem 2006-ban elkezdtem a saját kutatásaimat itt. Az ezt követő négy év során a Názáreti Régészeti Projekt, az én irányításom alatt, összegyűjtötte az előző ásatások fennmaradt feljegyzéseit, nyilvántartásba vette az összes megmaradt tárgyat, és újra felmérte azokat a részeket, amelyek még láthatók voltak egy célzottan kialakított menedékben („Pince”) a jelenlegi kolostor területén. A modern betonalap egy részének helyreállítása a menedékben lehetővé tette, hogy a közvetlenül a 20. század közepén készült padlók alatti rétegeket kortárs régészeti szabványok szerint rögzítsük.
Ezek a források újabb információk gazdag tárházát tárták fel a helyszínről. Sikerült tisztázni a helyszín topográfiai környezetét és a sziklába vájt építmények sorrendjét, valamint új jellemzőket – köztük sziklába vájt falakat, egy összeomlott szárazkőfalat és padlófelületeket – fedeztünk fel. Emellett egy korábban publikálatlan természetes forrást is azonosítottunk. Anélkül, hogy új ásatásokat végeztünk volna, sikerült meghatározni és időrendbe állítani a helyszín rétegződését. A cikk következő része ezt a sorrendet ismerteti.
Názáret központja. A vastag fekete vonalak a főbb utcákat jelölik, a vádi valószínűsíthető és hozzávetőleges vonalát pedig szaggatott vonal mutatja, a jelenlegi, feltöltésre épült utcák alapján. Jelmagyarázat: A – a názáreti nővérek kolostorának pincéje; B – az Angyali Üdvözlet bazilika (délre), a ferences rendházak (középen és keletre) és a Szent József-templom (északra); C – az Angyali Üdvözlet bazilika közelében található első századi sír; D – az Izraeli Régészeti Hatóság ásatási helyszíne a Nemzetközi Mária Központnál. A C és D pontok helyei hozzávetőlegesek, pontos pozíciójuk nincs közzétéve. Rajz: a szerzőtől.
A helyszín tevékenységeinek sorrendje
Topográfiailag a területet egy mészkőből álló domb jellemezte, amelyen egy természetes forrás található (ma már csak egy alagút révén érhető el, amely a kolostor egyik épülete alatt fut), a mai központi Názáreten áthaladó vádi nyugati oldalán. A domb dél és kelet felé lejtett, csúcsa pedig a kolostor jelenlegi hátsó kertje alatt helyezkedett el.
A helyszín kialakulása valószínűleg egy többszobás épülettel (1. számú szerkezet) kezdődött, amelyet a domb keleti oldalán, egy teraszos részre vágtak be. Az épület egyes részei jól megmaradtak, mivel a terasz létrehozásakor sziklába vájták őket, míg más részeket kőfalak alkották. Az épületben az eredeti padló egy kis darabja is fennmaradt, zúzott fehér mészkőből, amely egy sziklába vájt ajtónyílás mellett helyezkedik el az egyik falban. Egy másik falon egy sziklába vájt lépcső található, amely egy szinthez vezetett, amit csak egy természetes barlang egy része jelez, amely a padlót vagy a tetőt tarthatta.
Az első századi szerkezet a sziklába vájt ajtóval (copyright: K. R. Dark).
Az épülettől északra két, talán három ciszternát vagy silót vágtak a domb tetején a sziklába, ami arra utalhat, hogy a lakóépület kiterjedt erre a területre is.
Az 1. számú szerkezethez kapcsolódó tárgyakat is sikerült azonosítani, például Kefar Hananya típusú főzőedények töredékeit (az egyik darab beágyazódott az eredeti padló megmaradt részébe) és egy orsógombot, ami arra utal, hogy a területet a korai római korban lakóépületként használták.
Amikor az épület használaton kívülre került, egyes részeit kisméretű kőbányászat során elhordták. A bányászat egy sziklába vájt sír előterén haladt át, amelyet az i.sz. 1. századra datáltak. Ennek megfelelően az eddig leírt rétegsor az 1. századra tehető, amikor a Kefar Hananya kerámiák megjelentek, és a sír kialakult.
Az 1. számú szerkezet pontos alaprajza nem tisztázott, többféle rekonstrukció is lehetséges. Azonban a legvalószínűbb, hogy egy belső udvaros házról van szó, amelynek udvarában a sziklába vájt lépcső található. A sziklába vájt elemek használata praktikus megoldás lehetett a helyszín speciális adottságai miatt.
Az első századi építmény a padló megmaradt részével a bejárat előtt. (copyright: K. R. Dark).
A dombtetőről előkerült üvegedény-töredékek szintén az 1. századra datálhatók, ami arra utal, hogy ebben az időben a domb tetején és a teraszos lejtőn is folyt élet.
A teraszos domboldal lakóhasználata azonban rövid ideig tartott. A kőbányászat nyomai arra utalnak, hogy az 1. számú szerkezet már használaton kívül volt, mielőtt később temetkezési helyet alakítottak ki.
Nem tudjuk biztosan, meddig folyt a római kori temetkezés a helyszínen, de a következő keltezhető elem egy nagy, mesterségesen kialakított barlang, amely észak-déli irányban húzódik. Az északi falból vágták vissza, közel egy másik, a helyszín északi részén található sziklába vájt sírhoz, távol az 1. számú szerkezettől. Az ehhez kapcsolódó érmék alapján úgy tűnik, hogy a barlang a 4. században alakult ki, bár nem kizárt, hogy ennél korábbi eredetű.
A barlang belső jellemzői és tárgyai egyértelműen keresztény barlang-templomra utalnak. A falakat gazdagon díszített, mára megsemmisült sokszínű mozaikok borították, és fehér márványból készült liturgikus berendezéssel szerelték fel. Az északi végén egy pad futott az apszis mentén, amely sekély vájatok sorozatával rendelkezett. Ezek össze voltak kötve, hogy a víz átfolyhasson rajtuk, és egy üveg kifolyón keresztül egy csatornába vezessen, amely a barlang északi végén lévő ciszternába folyt. Ez arra utal, hogy a vizet liturgikus célokra használták, valószínűleg a klérus számára, laikusoknak és/vagy zarándokoknak.
A barlang másik oldalán legalább két sziklába vájt ciszterna található, amely tovább erősíti a barlang és a víz kapcsolatát. Az egyik ciszternához egy sziklába vájt helyiség nyílásán keresztül lehetett hozzáférni, amely a barlanghoz délkelet felől csatlakozott. Ez a helyiség egy magas sziklába vájt boltíven keresztül vezetett a barlangba, amelynek déli részén egy újabb sziklába vájt ciszterna található.
Bár egy 4. századi barlang-templom önmagában is figyelemre méltó felfedezés, még érdekesebb, hogy összekapcsolható Egeria, egy nyugati zarándok késő 4. századi názáreti leírásával. Egeria egy barlang-templomot említ Názáretben, amelyet Szűz Mária lakhelyének tartottak, egy kúttal együtt. Mivel Názáretben ritkák a források, és ez az egyetlen ismert 4. századi barlang-templom, amely egy ilyen kútnál található, valószínűsíthető, hogy Egeria éppen ezt a helyet említette.
Később, valószínűleg az 5. században, egy nagy, háromapszisos templom épült a helyszínen kelet-nyugati tájolással, amely gazdagon díszített volt. A templom magába foglalta a barlang-templomot, az 1. számú szerkezetet és a római kori sírokat a kriptájában. Az 1. századi elemeket színes mozaikokkal díszítették, ami arra utal, hogy ezek tiszteletben álltak a bizánci komplexum részeként, és a barlang-templom továbbra is működött.
Az 5. századi templomtól északra egy kisebb építményt is találtak, amely egy téglalap alakú helyiségből és egy keleti apszisból állt. Ez valószínűleg a földszinti templommal egy időben épült, és mivel vízhasználathoz kapcsolódott, feltehetően keresztelőkápolnaként szolgált.
Később, még a bizánci korban, egy kápolnát építettek a főtemplom déli oldalához, amely így négyapszisos építménnyé vált.
Ebben egyetlen szarkofág volt, amely talán egy patrónusé vagy vallási tekintélyé, esetleg egy szenté lehetett.
Ez a templom valószínűleg a legnagyobb bizánci építmény volt Názáretben, még a bizánci Angyali Üdvözlet templománál is nagyobb. Talán ez lehetett a város székesegyháza, ami megmagyarázhatja a keresztelőkápolna jelenlétét. Emellett osztozik a De Locis Sanctis című, késő 7. századi zarándokbeszámolóban említett jellemzőkkel, amelyek alapján ez volt a központi Názáret két jelentős temploma közül a második. Ez az építmény ma a Táplálás templomaként ismert (Nutritio), és Krisztus neveltetésének helyszíneként tartották számon.
A De Locis Sanctis szerint a templom az Angyali Üdvözlet temploma közelében állt, a település központjában, és kriptájában egy kút, valamint két sír volt egy ház két oldalán. A Názáreti Nővérek helyszínén a templom, a kripta, a kút és a sírok, valamint az 1. számú szerkezet két sír közötti elhelyezkedésének nyomai alapján meggyőzően azonosíthatjuk a bizánci templomot a Táplálás templomaként.
A barlang-templom és a földszinti templom később használaton kívül került, majd egy árvíz következtében megsérült. Mindkettőt azonban helyreállították a 12. században, és visszanyerte eredeti funkcióját. A barlang-templom padlószintjét megemelték, és számos módosítást végeztek mind a barlangban, mind a földszinti építményben. Azonban valószínűleg 1187-ben tűz pusztította el a templomot és a kriptát, így a helyszín vallási használata megszűnt, és csak a 19. században, a Názáreti Nővérek kolostorának építésével éledt újra.
Következtetés
A templom kriptájában található házat a De Locis Sanctis Jézus gyermekkorának otthonaként említi.
Ennek megfelelően a Názáreti Nővérek helyszínén található bizánci templomot a Táplálkozás templomaként való azonosítása természetesen felveti a kérdést, hogy az 1. számú szerkezet valóban Jézus gyermekkorának otthona lehetett-e. Annak ellenére, hogy a nemzetközi média gyakran félreértelmezi ezzel kapcsolatos álláspontomat, az én véleményem az, hogy lehetetlen biztosan megmondani, helyes volt-e ez az azonosítás.
Lehet, hogy egy helyi hagyomány maradt fenn Názáretben vagy annak közelében, amely szerint Jézus itt nőtt fel, de az is elképzelhető, hogy a történet teljesen kitalált. A jelenlegi bizonyítékok alapján semmilyen régészeti vagy történeti tanulmány nem tud dönteni e lehetőségek között.
Mindössze annyit mondhatunk, hogy valószínűleg már a 4. századtól, de legalább az 5. századtól kezdve úgy tartották, hogy az 1. számú szerkezet Jézus gyermekkorának otthona volt. Mindazonáltal a helyszín új megvilágításba helyezi az első századi Názáretet, és ebből a szempontból fontos a Biblia és annak értelmezése szempontjából.
Fordította: #BibliaKultúra
Forrás:
The Sisters of Nazareth Site, in:
További elmélyülésre:
Ez a cikk a szerző The Sisters of Nazareth convent. A Roman-period, Byzantine and Crusader site in central Nazareth (Routledge: London, 2020) című könyvén alapul.
A szerzőről:
Ken Dark a régész-diplomát követően a Cambridge-i Egyetemen szerzett doktori fokozatot, majd tanított Oxfordban, Cambridge-ben és a Reading Egyetemen. Kutatási területe többek között a kereszténység kezdeteinek történelme és régészete.
A Special Thanks To Ken Dark!
A képek forrása:
A megjelölt képek a szerző tulajdonában vannak.
Názáret látképe Szefforiszból
