#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

Milyen volt az élet a bibliai időkben?
Oded Borowski régész professzor írása

szuret.jpg

A Biblia vallási és politikai kérdésekre összpontosít, illetve túlhangsúlyozza a városi életet a vidéki élet rovására. Ezzel szemben a régészet segíthet nekünk, hogy jobban megértsük az izraeliták többségének az életét, akik nem a városban éltek. Segít az olyan hétköznapi kérdések megválaszolásában is, mint például: mit tettek az ókori izraeliták a megélhetésért és mivel táplálkoztak.

A bibliai szöveg tanulmányozásával bizonyos mértékig megtudhatunk egyet s mást arról, hogy milyen volt az élet a bibliai időkben, ám önmagában a szövegből megbízható adatok kinyerésére való képességünket sok nehézség akadályozza.

  1. Először is: a Biblia nem mindig ad egyértelmű válasz. Vagy azért, mert már nem értünk bizonyos kifejezéseket,[1] és az egyes szövegváltozatok mást mondanak, vagy azért, mert az egyes szerzők által írt különböző bibliai szakaszok ellentmondásos információkat szolgáltatnak.
  2. Másodszor, és tágabb értelemben: a héber Bibliát elsősorban a fontos események és annak kapcsán egyes szereplők (például a királyok és a próféták) érdeklik. Még ha a történelmi pontosság kérdését félre is tesszük, ez torz képet eredményezhet, mivel elkerülhetetlenül az elitre vagy annak érdeklődésére összpontosít.

Más szavakkal: a bibliai szövegek írnokai főleg a felsőbb osztállyal törődtek, míg az átlagos férfi és nők jórészt elkerülte figyelmüket. Így a szövegekből arról kapunk képet, hogy milyen lehetett az élet az olyan városokban, mint Jeruzsálem, Samaria vagy Lákis, és nem pedig arról, hogy mi történt azokban a kisvárosokban és falvakban, ahol a lakosság legnagyobb része élt.

Ezt a helyzetet régészeti munkával és a mindennapi élethez kapcsolódó leletek elemzésével orvosolhatjuk.

Manapság az ilyen jellegű munkára úgy hivatkoznak, mint „háztartási régészet”. Ezt a megközelítést alkalmazva megismerhetjük az ország többségi lakosságának társadalmi és gazdasági körülményeit ezekben az időkben. A régészet segítségével megtudhatjuk, hogy mi is történt az életükben. Vessünk egy pillantást az élelmiszer előállítására, beleértve a pásztorkodás/gazdálkodás kettőségének példáját![2]

Nomád pásztorok a Teremtés könyvében

A Biblia első lapjain találunk egy történetet, amely élet kontrasztot állít fel két életmód, a gazdálkodás és a pásztorkodás között (Ter 4,2).

Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves.

A történetben a gazdálkodó Káin meggyilkolja testvérét, a pásztorkodó Ábelt, ami arra utal, hogy a szerző a pásztorkodást részesítette előnyben a gazdálkodás helyett. Ez illeszkedik ahhoz a tényhez, hogy a Teremtés könyve a pátriárkák történeteivel folytatódik, és az ősatyákat sátorban élő pásztorokként ábrázolja, akik legeltetik nyájaikat.

Ennek fényében a kutatók és a laikusok sokáig azt feltételezték, hogy az izraeliták pásztorokként kezdtek, és ezt a beduin életmódhoz hasonlónak képzelték el, ahogy azt a Földközi-tenger térségében látták a 19. században és a 20. század elején. Az első kutatók tehát bronzkorról, korai izraeli, pátriárka-időszakról beszéltek, amelyet a nomádság jellemzett. Ez azonban sok tekintetben túlmegy a bizonyítékokon.

Először is, nem tudjuk, hogy a pátriárkákról szóló történetek történelmi személyeken alapulnak-e, és ha igen, akkor ők mikor éltek. Másodszor: még ha valódi emberekre vagy valódi életmódra is támaszkodnak a szövegek, ezeknek az embereknek „pátriárkaként” való jellemzése, vagyis az izraeliták korábbi időszakban élt biológiai őseihez kapcsolódó periodizáció valószínűleg mesterséges.

Ezért nehéz megmondani, hogy a pátriárkák nomád életmódja az izraeli történelem egy adott időszakának ábrázolása. Ez az izraeliták között fennálló életmód tükröződik az ókori Közel-Keleten és bizonyos feltételek mellett a modern korig is megmaradt.

Sátorlakó nomádok

Az izraelita társadalom sátrakban élő szegmenseit jól dokumentálja Jeremiás könyvének 35. fejezete a Kr. e. 6. sz. végén, a 7. sz. elején. Rékáb fiait sátorlakókként írja le (Jer 35,7), és idealizálja ezt az életmódot:

De ők így feleltek: Nem iszunk bort, mert a mi ősünk, Jónádáb, Rékáb fia ezt parancsolta nekünk: Ne igyatok bort soha, se ti, se a fiaitok! Házat se építsetek, gabonát se vessetek, szőlőt se ültessetek, birtokotok se legyen, hanem sátorban lakjatok egész életetekben, hogy sokáig éljetek azon a földön, ahol jövevények vagytok!

A nomád pásztor életmódja meglehetősen nehéz lehetett, ahogy Jákob mondja Lábánhoz intézett beszédébe (Ter 31,38–40):

Már húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, nyájad kosait nem ettem meg. Amit a vad széttépett, nem vittem hozzád, magam térítettem meg, tőlem kérted számon; meg azt is, amit elloptak tőlem nappal vagy éjjel. Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, szememet kerülte az álom.

Rebeka és Ráhel történetiből azt is megtudhatjuk, hogy a fiatal lányok is őrizték a nyájat. Ez a gyakorlat a beduinok körében ma is elterjedt szokás. [3]

Nomád, legelőváltó és letelepedett életmódot folytató pásztorok

De nem minden sátorlakó pásztor volt nomád, inkább két alcsoportra lehet őket sorolni:

  1. nomád és
  2. legelőváltó (transzhumáló) pásztorok.

A nomád pásztorok nem egy meghatározott helyen élnek. Nincsen „otthonuk”, de a szezonális szaporulatot követően körbejárnak nyájaikkal. A legelőváltó pásztorok szintén vándoroltak a nyájukkal, de volt egy olyan otthonuk, ahová visszatérhettek, amikor csak tudtak. Gyakran tartottak fenn társadalmi és kereskedelmi kapcsolatokat egy adott faluban, ahol az emberek egész évben éltek.

Nem tudjuk pontosan, hogy ezek az életmódok mennyire voltak elterjedtek a bibliai időszakban, mivel egyetlen régészeti lelet sem szolgáltat nekünk számszerűsíthető adatot a pásztorokról ebben az időszakban. A sátorlakó pásztoroktól is elég nehéz régészeti leletet találni. Gyakoribbak lehettek a letelepedett életmódot folytató pásztorok, vagyis azok a falusi emberek, akiknek volt egy kisebb nyájuk, beleértve a szántó és igavonó szarvasmarhákat [4] (a vándorló pásztorok általában nem tartottak szarvasmarhát) – ők különböznek a nomád és a legelőváltó pásztoroktól is.

A falusi élet

A falusi életre vonatkozó régészeti bizonyítékok meglehetősen kiterjedtek. A letelepedés időszakától kezdve az ókori izraeliták családi egységekben kis hegyi falvakban éltek. A falvak köralakban helyezkedtek el egy olyan terv szerint, amely biztonságot nyújtott a lakosság és háziállataik számára.

A falusi élet a királyság időszaka alatt is folytatódott, de ezzel egyidőben megjelentek a kisebb és nagyobb városok is. A kis falvak (vagy tanyák) továbbra is hátrányos helyzetben voltak és köralakú elrendezésben épültek. Ezzel szemben a kisebb-nagyobb városok megerősített települések voltak, amelyekben a házak a városfalhoz épültek, annak részei voltak.[5] (Emlékszel, hogy Ráháb a városfalnál lakott? [Józs 2,15])

tmpnull.png

Házak

Mind a vidéki, mind a városi települések egy új háztípust használtak, amelyet a letelepedés időszakában vezettek be és elterjedtek a királyság időszakában. A háztípust a kutatásban „négy helyiséges ház” vagy „oszlopos udvari ház” néven ismerik, amelyek a helyreállított alaprajzra vagy az építési módszerre vonatkoznak. [6]

A négy helyiséges megjelölése a ház földszinti maradványainak kialakítására utal, amelynek hátsó részében egy nagy szoba volt, és erre három hosszú szoba merőleges volt, amelynek középső része valószínűleg udvarként szolgált. [7] Az oszopos ház megjelölés arra utal, hogy a házaknak voltak felső szintjei, az oszlopok mindegyike egy nagy vagy egy halom vágott kőből, illetve terméskőből állt, amelyeket támasztották a felső szinteket.

A régészeti maradványok informálnak a mindennapi tevékenységekről, amelyekre főleg a földszinten került sor. Például az ételkészítést, a textilgyártást, a szerszámkészítést és javítást, az alapanyagok tárolását, az állatartást, és így tovább. A tevékenységekre a ház bizonyos területein került sor, amelyek az évszaktól és az igényektől függően változhatnak. A legtöbb háznak emelete is volt, amelyet létrán közelítettek meg: valószínűleg a felső szinten aludtak a családtagok.

Falusi gazdaság

A királyság előtti időszakban az izraeliták többsége többleteinek felhasználásával cserekereskedelmet folytatott, hogy más árukhoz is hozzájusson. Valójában a többlet, a felesleg előállításának a képessége tette lehetővé az állam és a királyság kialakulását, mivel az efféle összetett kormányzási formák adóvetételt igényeltek a fennmaradáshoz.

A királyság időszakában a kereskedelemben bevezetésre kerültek a nemesfémek.[8] Ez nem vetett véget a cserekereskedelemnek, de lehetővé tette különböző áruk behozását más régiókból. Így az importáruk mindenütt megjelentek: nemcsak a városokban, hanem a falvakban is, ami azt jelzi, hogy

még a vidéki lakosság sem élt elszigeteltségben.

Állatok fogyasztása

Mint megjegyeztük, a vidéki izraeliták tartottak állatokat (letelepült pásztorkodás), amelyek nemcsak tejet és húst adtak a táplálkozáshoz, de olyan melléktermékeket is, mint a gyapjú, a szőrme, a bőr és a csont. A legnépszerűbb állatok a régió őshonos állatai voltak: a fekete kecskék és a vastag farkú awassi juhok. Ezenkívül a letelepedett pásztorok szarvasmarhákat is tartottak húsáért, tejéért, de a szántáshoz is igénybe vették segítségét. (A szamarakat szántáshoz és szállításhoz is használták, de fogyasztásra nem.)

Hús

Azért, hogy többet tudjuk meg arról, mely állatokat fogyasztották és hogyan készítették el, a zoo-archeológusok az állati csontok maradványait vizsgálják. Néhány háziállat csontját felhasználták ételekhez, például a kisebb-nagyobb szarvasmarháknak vannak vágási jeleik, amelyek megmutatják, hogy az állokat dolgozták fel, és néha jelzik, hogy a levágást szakemberek vagy újoncok végezték-e.

Az állatok életkora és az egyes testrészek segítenek annak meghatározásában, hogy az állatokat helyben nevelték-e fel vagy vásárolták, és fényt vetnek a helyszín különböző szekcióiban élő lakosság társadalmi, gazdasági helyzetére.

Röviden: a gazdagabb emberek megengedhették maguknak a finomabb falatokat még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy a húst külső forrásokból vásárolják.

A húst nem naponta fogyasztották, hanem csak különleges alkalmakkor, például ünnepeken vagy amikor vendégeket fogadtak.

Tej

A hús mellett a nőstény állatok tejet is adtak. A Biblia mintegy húsz alkalommal hivatkozik úgy Kánaánra, mint a „tejjel és mézzel folyó” országra. Jaél tejet szolgált fel Siserának, amikor a sátorba lépett és megszomjazott (Bír 4,19; 5,25). Ezenkívül a bibliai szöveg olyan tejtermékeket is leír, mint a sajt, a túró, a joghurt, stb. amelyeket a régészeti ásatások során nem lehet fellelni.

Bőr, szőrme és gyapjú 

Az állatok nemcsak élelmet nyújtottak. Állatok bőréből készítettek cipőket, öveket, tömlőket stb. Kecskeszőr használtak sátorszövet és zsákok szövésére, míg a juhok gyapját ruházkodásra.

Noha a ruha vagy a sátor maradványait ritkán találják meg, mivel ezek a tárgyak meglehetősen gyorsan lebomlanak,[10] a textilkészítés bizonyítékai a folyamat során használatos tárgyak, például fonóorsófejek (פלך), rokkák (כישור), szövőszéksúlyok (נוּל) és a csontspatulák (יתד), amelyeket mind a szövéshez használtak.

lw_a8020_p-03.jpeg

Szövőszéksúlyok (Seung Ho Bang, Lahav Research Project)

Az elkészült ruhadarabokat nemcsak helyi használatra szánták, hanem kereskedelmi forgalomba is hozták. A művészi ábrázolás, főleg az asszíroké, mutatja, hogy ezek a ruhák hogyan néztek ki. (Biblián kívüli dokumentumok rögzítik a tényt, hogy a Júdában készült ruhákat az asszírok nagyra becsülték.) [11]

Halak és szárnyasok

Számos belföldi helyszínen különféle vizekből (Földközi-tenger, Nílus folyó) származó halcsontok kerültek elő. A Szám 11,5 említi, hogy az izraeliták fogyasztottak halat Egyiptomban, és a régészet a halcsontokból kimutattak, hogy a bibliai időkben Izraelben is ettek halat. [12]

A Hal-kapu Jeruzsálemben (Szof 1,1–2,10; Neh 3,3; 12,39; 2Krón 33,14) jelzi, hogy a városban lehetett halat kapni. Az efféle halakat valószínűleg szárították, füstölték vagy sózták.

A tisztátalan madarak listája (Lev 11,13–19; MTörv 14,12–18) rendkívüli erővel sugallja, hogy az ősi izraeliták fogyasztottak szárnyasokat. Noha a házasított csirkét az ókori Izraelben a vaskor második időszakának végén vezették be, a vadon élő madarakat csapdák és háló segítségével vadászták le (Péld 6,5; Ám 3,5). A vadon élő madarak tojásait szintén étkezési céllal gyűjtötték össze (MTör 22,6; Iz 10,14). [13]

Mezőgazdaság 

Annak ellenére, hogy a gazdálkodó Káint negatívan ábrázolták, és Izrael pátriárkáit nomád pásztoroknak látták, a vidéki izraeliták főleg mezőgazdasággal foglalkoztak. A hegyvidéki lejtők elérhetősége érdekében széles körben használták a teraszos földművelést – bár a Biblia ezt soha nem említi – és a vakolt falú ciszternákat (a bibliai héber nyelvben בור), amelyek lehetővé tették számukra, hogy az esős időszakból származó csapadékot eltárolják a szárazabb időszakra.

Mezőgazdasági naptár

A mezőgazdasági évet egy Kr. e. 10. századból származó dokumentum tartalmazza, amelyet R.A.S. Macalister fedezett fel 1908-ban Tel Gézernél és a gézeri parasztnaptár néven ismerik (a szerző saját fordítása alapján):

A betakarítás két hónapja (olajbogyók).
A vetés két hónapja (gabonafélék).
A kései vetés két hónapja (hüvelyesek és zöldségek).
A lenszárak levágásának hónapja (szénának).
Az árpaaratás hónapja.
A betakarítás (búza) és a mérés hónapja (gabona). [14]
A szőlő szüretelésének két hónapja.
A nyári gyümölcs betakarításának hónapja.
Abij[a] (= valószínűleg az írnok neve)

gezer_tablet_original.jpg

Ha a tavasszal kezdődő évre gondolunk, ahogy a Tóra is, akkor látjuk, hogy az izraelita mezőgazdasági ciklus az árpa betakarításával kezdődik (a tavaszi napéjegyenlőségtől április végéig), majd a búza aratásával folytatódik (április végétől május végéig). A szőlőt júniusban és júliusban szüretelték, más nyári gyümölcsöket július végén és augusztus végén szedtek le, és a betakarítási időszakot két hónapos olívabogyó szürettel zárták (augusztus végétől október végéig).

Ezekről az időszakokról főleg az izraelita ünnepek emlékeznek meg. Mégpedig:

  • Macót (kovásztalan kenyér) ünnepe az árpa és a búza aratása között van, [15]
  • Qacír („betakarítás”) / Sávuót („hetek”) / Bikkurim („zsengék”) a búza aratásának végén,
  • és Szukkót („sátrak”) / Aszif („szüret”) ünnepét a gyümölcs és az olajbogyó betakarítása között ülik.

Sőt, bár a Tóra tavaszi naptárában Szukkót az év közepén helyezkedik el, néhány vers mégis azt sugallja, hogy egykor az elején volt, ahogyan a zsidó őszi naptárban is szerepel. [16]

Mezőgazdasági termények

Az izraeliták fő élelmiszerforrása a mezőgazdaság volt.

5dc45e49ff57a87dae1a4877_what_20was_20life_20like_20in_20biblical_20times.jpeg

Egy korabeli ruhába öltözött férfi tésztát gyúr sodrófa segítségével. Nazareth Village, Israel.

Kenyér, bor és olaj

A búzából vagy árpából készült kenyeret tekintették az elengedhetetlen élelmiszernek. Olyannyira, hogy a héber לחם főnév általános értelemben jelent „ételt”. [17]

A bor (יַיִן  (vagy תִּירוֹשׁ) volt a leggyakoribb ital. [18] Valójában a bort annyira azonosították a déli Levantéval, hogy az ókori görög (οἴνου) és latin (vino), de még a borra vonatkozó angol szavak is a nyugat sémi yēn/yayin származékai. A Biblia ismételten utal a sekárra, valószínűleg a „sörre”, amelyből arra következtethetünk, hogy az is előállították és fogyasztották. [19]

A harmadik fontos termék az olívaolaj, amelyet különféle ételek elkészítéséhez használtak, valamint az olajlámpásokkal való világításra, gyógyászati és kultikus, illetve sok más célra. [20]

A bibliai törvénygyűjteményekből származó bizonyítékok megerősítik e három termény központi szerepét, amelyekre vonatkozóan az izraeliták parancsba kapták, hogy hozzák el zsengéik felajánlását és adjanak belőle tizedet (Szám 18,12; MTörv 14,22–23):

Az olaj, a must és a gabona elsejét és javát, amit felajánlanak az Úrnak, (szintén) neked adom.

Add meg a tizedet vetésed minden terméséből, ami a mezőn évről évre terem! Az Úrnak, a te Istenednek színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék a neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével. Így tanuld meg félni Istenedet, az Urat mindenkor!

Ezeknek a terményeknek a központisága arra késztetett néhány zsidót a Második Szentély időszakában, hogy háromszor ülje meg a „Zsengék ünnepét” (חג הביכורים) ötvennapos időtávban az egyes terményekhez kapcsolódóan (búza, bor, aztán olaj). [21]

Gyümölcs és lekvár

A kenyér, a bor és az olívaolaj mellett a gyümölcsökre és a mézre is utal, mint a föld természetes terményére (MTörv 8,8–9a):

…búza, árpa és szőlő földjére, ahol füge, gránátalma és olajfa terem, olaj és méz földjére, ahol minden szűkölködés nélkül eszed kenyeredet.

Az izraeli gazdák szárították ezeket a gyümölcsöket, így hosszabb ideig tárolhatták és lekvárszerű termékeket készítettek belőlük. Valószínűleg erre ural a szöveg használta méz, bár Sámson (Bír 14,8) és Jonatán (1Sám 14,26.29.43) történeteiben előkerül a vadméz is, és a régészeti vaskor második szakaszában (IIA), Tel Rehovnál egy agyagméhkasos méhészetet fedeztek fel. [22]

A régészeti kép

A fent leírt termények többségét ásatások során találták, akár maradványként, akár karbonizált, azaz elszenesedett állapotban. Ide tartoznak még a gabonafélék (például búza, árpa, hüvelyesek), a bogyók és a magvak. [23] Időnként találtak egész gyümölcsöt is, amelyek megkönnyítették a beazonosítást, például fügéket és gránátalmákat. Az olajbogyó és a szőlő termelése, feldolgozása és fogyasztása egyértelmű a bogyószemek és a magok leleteiből. [24]

Ételkészítés

A régészet sok mindent elmond nekünk az ételkészítés módjairól is. A fellelt kenyérsütők, kemencék, különféle főzőedények, őrlők, bor és olajprések, cséplőpadlók stb. segítenek minket annak meghatározásában, hogyan készítették el ételeiket és illusztrálják a szövegeket is.

Amikor arról a nőről olvasunk, aki Abímelek fejére egy kézimalomból való követ dobott (Bír 9,53), akkor tudjuk, mi ez a tárgy, mert a régészet számos ilyen objektumot a felszínre hozott. Sok malmot találtak konyhai területeken, amelyek szépen szemléltetik, hogy például Sámson miként őrölt (Bír 16,21). Ebben az időszakban vezették be a gerendaprést, amellyel sokkal hatékonyabbá tették az olívaolaj előállítását.

Általános környezet: túl a gazdaságokon és az állatállományon

A régészet hozzájárul az általános környezet megértéséhez, amelyben az ókori izraeliek éltek. Az egyes régészeti szintekből származó pollen tanúja az ókori növényvilágnak. Néhányat közülük az ősi gazdák termesztettek, míg mások vadon nőttek.

Ugyanez vonatkozik a vadállatok csontjaira is. Egyes állatokat, mint például a gazellákat, elfogyasztották. Jákob és Ézsau története megemlíti a vadászatot, mint kiegészítő táplálékforrást, és a vadállatok csontjainak megtalálása háztáji környezetben azt mutatja, hogy valóban ez volt a helyzet. Más állatok, például rágcsálók, rókák, sündisznók stb. egyszerűen elhullottak a közelben. Találunk haszonállatok maradványait is, mint például a szamarak, és még a házikedvencek. Igen, az ókori izraelieknek voltak macskáik és kutyáik.

Néhány meglepően hasznos adat az ókori környezettel kapcsolatban a különféle rétegekből kinyert éticsigáktól származnak, mivel ezek segíthetnek nekünk rekonstruálni az egyes időszakokban uralkodó éghajlatot. Bizonyos feltételek kedvezőbbek az egyes csigafajtáknak.

Röviden: a régészet életre kelti a szöveg említette tárgyi valóságokat. Fizikai tanúságtétel a verbális leíráshoz, és kitölti azokat a hézagokat, amelyeket a szöveg nyitva hagyott. Segít bennünket, hogy meglássuk, milyen volt az élet az izraeli/júdai népesség többségének, akik nem a nagyvárosokban éltek és a bibliai társadalom alapját képezték.

A szerzőről

Oded Borowski a bibliai régészet és a héber nyelv emeritus professzora az Emory Egyetemen. Ő vezette a Lahav Research Project ásatását (4. fázis) és a feltárásokat Tel Halifnál. Fontosabb publikáció között a következőket említhetjük meg: Agriculture in Iron Age Israel (1987), Every Living Thing: Daily Use of Animals in Ancient Israel (1998), Daily Life in Biblical Times (2003), illetve Lahav III: The Iron Age II Cemetery at Tell Halif, Site 72 (2013).

oded_borowski.jpg 

A Special Thanks To Oded Borowski!

Köszönetünket fejezzük ki a szerzőnek, Oded Borowskinak, illetve a TheTorah.com szerkesztőjének, David D. Steinberg rabbinak, akik nagylelkűen hozzájárultak az írás blogunkon való megjelenéséhez.

Forrás:

Prof.Oded Borowski: What Was Life like in Biblical Times?

Lábjegyzetek

[1] A kutatók a nyelvészeti összehasonlítások segítségével igyekeznek ezt pótolni, de például az akkád vagy az ugariti nyelveken való rokonértelmű szavak fellelése nem mindig jelenti azt, hogy az izraeli társadalomban való jelentésére is rábukkantak.

[2] Ez az írás az ókori Izrael mindennapi életével kapcsolatos nagyobb munkáimra épült. A témák részletes tárgyalását lásd Oded Borowski: Daily Life in Biblical Times, Archaeology and Biblical Studies 5 (Atlanta: SBL, 2003); idem: Every Living Thing: Daily Use of Animals in Ancient Israel (Walnut Creek: AltaMira Press, 1998).

[3] Lásd Avi Perevolotsky – Ayelet Perevolotsky: חקלאות הבוסתנים ועדר הצאן: מקורות קיום מסורתיים של שבט הג'בליה [A Jebaliyah beduinok létfenntartási mintázatai a Sínai félsziget déli részén húzódó magas hegyvidéken] (Tel Aviv: Society for the Protection of Nature in Israel [SPNI], 1979), 55–95.

[4] A legelőváltó pásztorok olykor szarvasmarhát is tartottak, ha rendelkeztek olyan kiindulóponttal, ahol van termőföld, ahol dolgozhatnak. Mivel Ábrahámot szarvasmarha tartónak írja le a szöveg (Ter 12,16; 18,7), lehet, hogy legelőváltó pásztornak látták. Alternatív megoldásként a leírás a pásztorkodó életmód téves kivetítése lehet, amit a szerző jobban ismerhetett, mint a kevésbé ismert nomád életformát.

[5] A korszakban erődített kisebb-nagyobb városairól lásd Avraham Faust: The Jubilee Real Estate Law, TheTorah (2014).

[6] Az építkezési stílus alapvető áttekintéséhez lásd: Assaf Avraham: Ancient Building Techniques: A Brief Overview, in Zev I. Farber – Jacob L. Wright (eds.): Archaeology and History of Eighth Century Judah, Ancient Near Eastern Monographs 23, Atlanta, SBL, 2018, 299–306; Shlomo Bunimovitz – Avraham Faust: The Four Room House: Embodying Iron Age Israelite Society, Near Eastern Archaeology 66.1–2 (2003) 22–31.

[7] A kutatók vitatkoznak azon, hogy a központi szoba nyitott volt-e vagy fedett.

[8] Az időszak helyszínein talált ezüst (például Miqne/ Ekron) azt mutatja, hogy Izrael szomszédai használták az ezüstöt a cserekereskedelemben. Izraeli helyszínek szempontjából nem tudok ilyen bizonyítékokról, de ha használtak ezüstöt, akkor nemzetközi/távolsági kereskedelemre lett volna szükség, nem pedig a falvak közötti helyi kereskedelemre. A szerkesztő megjegyzése: Az ezüst cserekereskedelmi használatáról lásd bővebben Tzilla Eshel írását: How Silver Was Used for Payment, TheTorah (2018).

[9] Itt a szövegre és az olyan kifejezések helyes értelmezésére kell támaszkodnunk, mint a חמאה (Ter 18,8; Bír 5,25; 2Sám 17,29; Iz 7,15.22; Péld 30,33; Jób 20,27) és a גבנה (Jób 10,10). Ha többet szeretnénk tudni, követhetjük a Közel-Kelet iparosodás előtti társadalmainak etnoarcheológiai és antropológiai tanulmányait. Ezeknek a társadalmaknak is vannak olyan gyakorlataik, amelyeket hasonló körülmények között élő, korábbi kultúrákból örököltek.

[10] A timnai leletek kivételes esetnek számítanak, az Arava régió rendkívüli szárazsága tette lehetővé. Lásd a megvitatást Erez Ben-Yosef – Aaron Greener: Edom’s Copper Mines in Timna: Their Significance in the 10th Century, TheTorah (2018).

[11] Amikor III. Tukulti-apil-ésarra (Tiglatpilézer) visszatért damaszkuszi, tíruszi, samariai, illetve gázai hadjáratáról, feljegyzik, hogy „színes szegélyű vászonruhákat” hozott magával. A Júda elleni hadjáratából „színes szegélyű vászonruhákat, a helyiek, sötétbíbor színű gyapjúból készített öltözékét”. Hasonló zsákmányt vett át a samariai Menáhem királytól. Lásd: ANET 282–284, 193, 194.

[12] A szerkesztő megjegyzése: A szóban forgó időszak halfogyasztásáról bővebben lásd Omri Lernau: What Kinds of Fish Were Eaten in Ancient Jerusalem? TheTorah (2019).

[13] A vadon élő állatok vadászása kiegészítette az otthon elérhető lehetőségeket. Jól illusztrálja ezt Ézsau története (Ter 27,32–34) és a régészeti feltárások eredményei.

[14] A „mérés”-nek fordított szó visszaadása vitatott. Mások szerint „ünnep” a megfelelő. Lásd Philip J. King – Lawrence E. Stager: Life in Biblical Israel, Louisville – London, Westminster John Knox Press, 2001, 88–89.

[15] A szerkesztő megjegyzése: A téma megvitatását lásd Yael Avrahami: Why Do We Eat Matzah in the Spring? TheTorah (2017).

[16] A szerkesztő megjegyzése: A téma megvitatását lásd Harvey N. Bock: Is the Autumn Ingathering Festival at the Beginning, Middle, or End of the Year? TheTorah (2018); Zev Farber: The Origins of Sukkot, TheTorah (2017).

[17] Ellentétben a rokon arab laḥm (لحم) szóval, amely „húst” jelent.

[18] Néhány kutató szerint a תירוש jelentése újbor vagy friss szőlőlé (must), ám más végtermékekkel (דגן, יצהר) való együttes előfordulása azt mutatja, hogy a יין (bor) szinonímája.

[19] A szerkesztő megjegyzése: Arról az érvelésről, hogy ebben az időszakban nem fogyasztottak sört Izraelben, lásd Elaine Goodfriend: Shekhar: Is It Wine or Beer? TheTorah.com (2017).

[20] Számos forrás volt az olaj előállítására, de az olajbogyó volt a legbőségesebb és a leggyakoribb.

[21] A szerkesztő megjegyzése: A téma megvitatását lásd Marvin Sweeney, How the Temple Scroll Rewrote the Festival of Bikkurim, TheTorah (2018).

[22] Lásd Amihai Mazar – Nava Panitz-Cohen: It Is the Land of Honey: Beekeeping in Iron Age IIA Tel Rehov – Culture, Cult and Economy, Near Eastern Archaeology 70 (2007/4) 202–219.

[23] A fáknak is saját ünnepük volt a Második Szentély időszakában. A téma megvitatását lásd Alex Jassen: The Wood-Offering Celebration as Written in the Torah, TheTorah (2018).

[24] Az izraeliták valószínűleg zöldségeket is fogyasztottak – lásd az utalást a hagymára és a póréhagymára a Szám 11,5 versében, bár a vers látszólag Egyiptomot mutatja be –, de ezek a termények ritkán hagytak nyomot a régészeti nyilvántartásban.

A képek forrása:

Icresources.org, Reader Digest: Great People of the Bible and How They Lived, TheTorah.com, Wikipedia.

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr4416118706
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék