Jób könyve memorizálásának meglepő öröme

Ellie Wiener, doktorandusz írása

By: BibliaKultúra 2024. jún 26.

Jób könyvét kissé vonakodva kezdtem el tanulmányozni. Egyedül én nyújtottam be PhD-pályázatot a témában, de amint szembesültem azzal, hogy három évig kell birkóznom ezzel a félelmetes szöveggel, a rettegés kezdett eluralkodni rajtam. Alkalmatlannak éreztem magam arra, hogy valami valósat és érdemlegeset mondjak erről a hosszú és nehéz könyvről.

A 42 fejezet (1070 vers) anyanyelvi fordításban is elég félelmetes. Súlyos teológiai kérdésekkel küzd, amelyek Jób ártatlan szenvedésének igazságtalan helyzetéből indulnak ki. A hangok összetett kórusa reagál Jób nyomorúságos helyzetére. Az olvasónak

Jób,
a felesége,
három barátja (Elifáz, Bildád és Cofár),
valamint a fiatal, feltörekvő Elihu,
továbbá Isten,
a rejtélyes sátán
és az elbeszélő

nézőpontját kell kibogoznia. Hogyan kell az olvasónak értékelnie ezeket a nézőpontokat? Hol értenek egyet és hol nem? Kinek és milyen alapon van „igaza”?

Van-e mód arra, hogy a könyv disszonáns hangjain keresztül koherens, meggyőző üzenetet halljunk?

Fontos, hogy Jób irodalmi szerkezetének egy-egy részét az egész fényében olvassuk, de annak kitalálása, hogy az egész könyv miként illeszkedik egymáshoz, korántsem egyszerű.

Miért dorgálja például Isten Jób beszédét (38,2), majd később dicséri azt (42,7–8)?
Isten költői litániája a teremtéssel kapcsolatos kérdésekről, villámokkal és struccal kiegészítve (38,1–41,34), hogyan képez érvényes választ a hamukupacon ülő, tíz gyermeke elvesztését gyászoló, kelésekkel borított Jób számára (lásd 1–2. fejezet)?

Jób könyve anyanyelvi fordításban is rengeteg tanácstalanságot okoz, de nekem héberül kell megküzdenem vele. Sok kutató szerint a könyv a legnehezebb héber nyelvezet az Ószövetségben. A könyv költői magja (3,1–42,6) mintegy 170 olyan szót tartalmaz, amelyek sehol máshol nem fordulnak elő az Ószövetségben, más ritka szavakkal és furcsa szóhasználatokkal együtt. Az ember alapos értelmezői buzgalommal érkezhet a szöveghez, és csak akkor érzi a kudarcot, amikor az ismeretlen szavak és a trükkös mondattan miatt egy-egy sor érthetetlennek tűnik.

Ám ahogy belevágtam a kutatásba, gyorsan azon kaptam magam, hogy a kételyeim gyorsan átadják helyüket egyfajta „jóbi örömnek”. A könyvet most már létfontosságúnak tartom ahhoz, hogy egy fájdalommal és megválaszolatlan kérdésekkel teli világban lélekben elégedett hűséget ápoljunk Isten iránt.

Mi változott? A jóbi öröm akkor kezdődött, amikor elhatároztam, hogy héberül memorizálom a könyvet.

Egy délután a Tyndale Házban megbeszéltem a kutatási tervemet Kim Phillipsszel, aki nemrég írt az Ink folyóiratban a zsoltárok memorizálásának ősi technikáiról. Amikor elmondtam neki, hogy tanulmányaim során Jób könyvének héber szövegében szeretnék elmerülni, Kim lazán felvetette, hogy akár az egész könyvet is memorizálhatnám. Megdöbbentett, hogy milyen nyilvánvalóan ésszerűnek hangoztatta, hogy egy ősi nyelven írt, rendkívül kifinomult irodalom 42 fejezetét az agyamba szuszakoljam. De milyen csábító – valójában ellenállhatatlan – kihívás. Még aznap elhatároztam magam, hogy Jób egész könyvét memorizálom héberül.

Kevesebb mint 6 hónappal később befejeztem.

Több motiváció is arra késztetett, hogy vállaljam ezt a kognitív kihívást. Óvakodtam – és továbbra is óvakodom – attól, hogy olyan elméleti kereteket és módszertanokat erőltessek a könyvre, amelyek feltételezhetően ésszerűek, de nem biztos, hogy hasznosak. Egy komoly PhD-hallgató könnyen elveszik a könyvről szóló bőséges tudományos viták visszhangkamrájában – a közmondásos elefántcsonttorony ősi veszélyei. Szeretnék részt venni a tudományos vitákban, miközben a könyvet, mint élő szöveget hallgatom, és a vele való találkozásomból fakadó saját gondolataimon és kérdéseimen töprengek. A könyv memorizálása egy módja volt annak, hogy bennem éljen a bibliai szöveg, miközben nagyon is tudatában vagyok annak, hogy megértésem ideiglenes. Lényegében azt reméltem, hogy ha sok-sok órán át küzdök azért, hogy ezt a szöveget elmémbe véssem, az segíteni fog abban, hogy őszintébben és alázatosabban végezzem a doktori munkámat.

A memorizálást egyúttal kiváló lehetőségnek is tekintettem arra, hogy Isten tanítványaként pozícionáljam magam.

Véleményem szerint az akadémiai biblikus tanulmányok nem választhatók el a személyes lelki formálódástól.

Elhatároztam, hogy ezt a technikai héber feladatot imaként kezelem, és nem fogok átalakulás nélkül kikerülni a könyvvel való foglalkozásból. A vállalkozást „a Szentírás megtestesült tanításával kapcsolatos kísérletnek” nevezem. Számomra és mások számára nem volt intuitív értelme, hogy Jób könyvét memorizáljam. Miért veszem a fáradságot, hogy Elifáz 113 versét fejből tudjam úgy, hogy Isten a könyv végén megharagszik rá a beszéde miatt (42,7–8)? Bizonyára a könyv nagy része – ahol a szereplők az isteni igazságosság természetéről vitatkoznak, és Jób szemtelenül ellenségének ábrázolja Istent – kevésbé tűnik nyilvánvalóan „épületesnek” a memorizálásra, mint mondjuk a 23. zsoltár. De a Szentírásról kapott tanítás szembeszáll ezekkel az ellenvetésekkel: ha Isten Jóbot adta nekünk a Szentírásban, akkor az, hogy fogalmam sincs arról, mit és miért tesz a könyv, valószínűleg többet mond a tudatlanságomról, mint a szöveg hiányosságáról. Miért ne fogadnám magamba Jób könyvét, imádkozzam buzgón, és meglátjuk, mi történik?

Kísérletemet elkezdve eszembe jutott, hogy az emberi agy milyen csodálatos képességekkel rendelkezik, ha a lelkesedés katalizálja és a fegyelem korlátozza.

Következő volt a rutinom: a korai kelés nem sokkal Jób könyvének ismert fejezetei kezdtek el forogni a fejemben. Ahogy gyűltek a megtanulandó fejezetek, kidolgoztam a fejezetek váltakozó ismétlésének bonyolult rendszerét: minden nap gyakoroltam a fejezeteket, amíg magabiztosnak nem éreztem magam annyira, hogy két-, majd háromnaponta átnézzem az adott szövegrészletet. Végül, mielőtt beérkeztem volna a Tyndale Házba munkakezdésre, már 7-10 fejezetet átfutottam fejben. Kezdtem egyfajta „mobil Jób” lenni, aki képes volt magával vinni a könyvet az edzőterembe, a zuhanyzóba vagy Cambridge utcáira.

Ezután az első 60-90 percet a könyvtárban töltött időmből arra fordítottam, hogy átfussam a legutóbb tanult anyagot, és új verseket adjak ahhoz. Az agyam héber befogadóképessége idővel szépen növekedett, lehetővé téve, hogy növeljem az elsajátítás ütemét. Kezdetben naponta 5-6 új verset adtam hozzá, és a végére már napi 8-10 új verset tanultam meg. Rengeteget járkáltam és mormoltam magamban a könyvtár egyik folyosóján. Örömmel jelentem, hogy a hónapokig tartó reggeli lábadozásom során nem ütköztem össze elnéző kollégáimmal. Miután befejeztem az egész könyvet, minden nap, heti 6 napon átfutottam fejben 14 fejezetet úgy, hogy hetente kétszer fejeztem be. Most, hogy a szöveg már jól rögzült, naponta csak 7 fejezetet nézek át, mielőtt a könyvtárba megyek (a korán kelés előnye!).

Megérte a fáradságot?

Kétségtelenül, nagyon sok okból. Bár a motivációm inkább áhítatos, mint tudományos volt, a kutatásban mindenképpen hasznát vettem. Miután elsajátítottam, hatékonyabban tudom értékelni mások érveit a könyvvel kapcsolatban, és ügyesebben tudok bizonyítékokat gyűjteni a saját érveim alátámasztására. Jobban tudom regisztrálni a lexikai és tematikus kapcsolatokat a könyv különböző részei és hangjai között – amit a kutatók „intratextualitásnak” neveznek. Ahogy a szemem rászegeződött a könyv minden egyes szavára, és az elmém emlékezeti segédeszközök után kapkodott, elkezdtem értékelni ennek a hírhedten görcsös héber szövegnek a kiválóságát. Bár tisztában vagyok vele, hogy Jób zsenialitásának és művészi kivitelezésének csupán töredékét ragadom meg, mégis rácsodálkoztam a szójátékokra, a hangjátékokra és a szellemes ismétlésekre, amelyek átszövik és összefűzik a szöveget.

Az egész könyv memorizálása időigényes, hiszen minden egyes lejegyzett szó több percbe kerül. Elkerülhetetlenül felmerül bennem a kérdés, különösen az emberi szereplők közötti párbeszédekre gondolok (3-37. fejezet), hogy miért szerepelnek a könyvben, mikor nagy részük unalmas és terméketlenül hat? De mi van, ha a könyv szándékosan hosszú?

Mit tesz a könyv az olvasóval, miközben halad előre a 42 fejezetből álló utazáson?

Meggyőződésemmé vált, hogy a könyv szerkezetének és stílusának egyik irodalmi hatása az, hogy az olvasó kétségbeesését erősíti Isten válasza iránt. Az olvasó végighallgatja a kimerítő emberi próbálkozásokat, hogy az igaz szenvedőnek magyarázatokkal és receptekkel válaszoljanak szorult helyzetére. Az olvasó arra vágyik, hogy a zsákutcából az isteni hang kitörjön – az egyetlen hang, amely képes megoldást nyújtani Jóbnak, embernek és könyvnek egyaránt.

Isten beszél Jóbhoz (38. fejezet). Athosz-hegy; Megisti Lavra kolostor, B. 100-as kódex, 12. század.

Az is örömteli volt felfedezni, hogy a szöveg milyen váratlan módon nevel bennem bizonyos testtartásokat és engedelmességet, miközben telíti a képzeletemet. Jób visszhangzik imaéletemben és beszélgetéseimben. Azon kapom magam, hogy naponta számot vetek teremtményi korlátaimmal és az ezzel járó felhívással, hogy bízzak Istenben, aki tudja, amit nem értek, és uralkodik azon, amit nem tudok irányítani. Úgy találtam, hogy egyre inkább arra késztet, hogy imádkozva álljak ki fájdalmat szenvedő felebarátaimért.

Az előre nem látható arra emlékeztet, hogy örüljek a láthatatlannak. A Szentírással való foglalkozás abban a reményben, hogy meghallom Isten hangját, mindig a hit cselekedete. Miközben áttekintem, hogy az Úr milyen nagylelkűen tanított engem Jóbon keresztül, biztos vagyok benne, hogy továbbra is cselekedni fog a szívemben és az életemben a Szentíráson keresztül. Az ő munkája gyakran titokzatosan csendes és lassú, de valódi, mély és tartós.

Igen, birkózom Jóbbal. Azért imádkozom, hogy napról napra, évről évre vesztesnek találjam magam – teljes mértékben alárendelve és örömmel engedelmeskedve annak az Istennek, aki folyamatosan válaszol népének Jób könyvének lapjain.

Ellie javaslatai a Biblia memorizálásához:

Állítson fel egy mentális struktúrát a szöveghez, annak irodalmi szerkezete és témái szerint. Az elme sokkal könnyebben tárolja a rendezett információkat, mint a rendezetleneket. Azzal, hogy a könyvet fejezetekre és különböző alfejezetekre osztottam, az volt a célom, hogy a bibliai könyvnek egy „kereshető” változata legyen a fejemben. Minden fejezet elején és a fejezeten belül is sok más ponton is hozzáférek a szöveghez, így kevésbé támaszkodom a sorrendiségre a felidézés során.
Hozzon létre egy rendszert a korábban megtanult anyag megőrzésére. Gondoljon a memorizálásra meditációként, és fáradhatatlanul ismételje a szöveget. Az új anyag esetében hasznosnak találtam, ha reggel tanulom meg a verseket, amikor az elmém még friss, és nem délután vagy este. Amikor arra kényszerítettem az agyamat, hogy ezt akár 10-15 percig tegye a nap folyamán, másnap sokkal élesebben tudtam visszaemlékezni.
Törekedjen arra, hogy minél jobban bevonja a testét: nézze a szöveget, mondja el hangosan, lépkedjen, vagy akár – ha úgy tetszik – táncoljon hozzá.

Fordította: #BibliaKultúra