Folytatásos sorozatunkban megismerkedünk néhány ószövetségi női alakkal, és általuk megpróbálunk közelebb férkőzni önmagunkhoz is. Debora és Eszter története után most ismerkedjünk meg Évával, aki a Biblia egyik leghírhedtebb alakja. Éva alakjához az anya archetípusa köthető.
A szöveg világa és a szöveg mögötti világ
Éva történetével a Teremtés könyvének első lapjain találkozunk, amit bizonyára sokan ismernek, de ide kattintva könnyedén felelveníthetjük a történetet.
Fontos az elején tisztáznunk, hogy az emberi életet bemutató meseszerű elbeszélésben a megjelenő férfi és női karakterek nem valós időben léteztek, csupán mitikusan képviselik az egész emberiséget.
Az Éden-kerti történet vitathatatlan főszereplője: Éva, akinek az elbeszélő több szót oszt, mint társának. Így van ez a cselekvés szintjén is: amikor szakít a fáról, hogy egyen a tiltott gyümölcsből, akkor öt igének lesz az alanya, míg a férfi csak egynek („evett belőle”). Ez nagyon fontos, mert az elbeszélés zsidó- és keresztény hatástörténetében Éva lesz a hibás: démonizálják, alig tudja elkerülni, hogy alakját össze ne kössék a bűnnel. A rabbik és az egyházi írók pedig ennek a történetnek a magyarázatába sűrítették mindazt, amit gondolnak a teremtésről, a világról, a férfi és a női nemről, a szexről és a bűnről.
A történetet is bűnbeesési történetként emlegetik, holott a bűn szó elő sem fordul a történetben. Az Istennek történő engedetlenség ugyan nyilvánvaló, de csak Káin és Ábel történetében fordul elő először a bűn szó. Carol Meyers arra is rámutatott, hogy „bukás”, bűnbeesés megjelölés későbbi keresztény magyarázat, amely Platón Phaidroszára épít, ahol a mennyei lények földre bukása fejezi ki az isteni kegyből való kiesés gondolatát.
Az asszonyhoz így szólt az Úristen: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél.”
A bibliai történet valójában etiológia, okmagyarázat, amely segített szembenézni az ókori izraelitáknak a mindennapi létezés kemény realitásával. Egyben azt a tapasztalatukat is rögzítette, hogy az ókori Közel-Kelet termékeny és öntözött területeivel szemben nekik csak – „a kertből való kiüzetésük” következtében – pusztaságuk van. Egyszóval „magyarázatot” találtak helyzetükre.
Érdekes, hogy amikor Éva először előkerül a Tóbiás könyvében (Kr. e. 250–175 körül járunk), akkor nem kapcsolódik hozzá a bűn, a szerző csupán segítő szerepét domborítja ki: „Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlük származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van. Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat.” (8,6).
A 2. század elején íródott Sirák fia könyve viszont nem kíméli: „Asszonytól indul el útjára a vétek, az ő bűne miatt halunk meg mindnyájan.” (25,24). A későbbi apokrif iratban, Ádám és Éva életében tovább megy az a gondolat, hogy Éva hozta el a világba a bűnt és a szenvedést. Néhány korai zsidó irodalmi mű ugyan kedvesebb hozzá, de többnyire a negatív szemlélet a domináns.
Ezen sajnos az Újszövetség sem fordított, mert a páli hagyomány egyik írásában ezt olvassuk: „nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe” (1Tim 2,13–14).
Ilyen megalapozás után már el sem csodálkozunk Szent Ágoston nőellenes mondatain, aki óva int a nőktől, mert Éva óta bennük van a kísértő (Levelek 245,10). Az ő nőkről alkotott nézete megér egy külön bejegyzést – és ami késik, nem múlik, visszatérünk még a témára.
Éva alakjának vizsgálata az irodalomban is érdekes lehet. Elég csupán John Milton Elveszett Paradicsom c. epikus költeményére, vagy Madách Imre Az ember tragédiájára gondolnunk. Zárásképpen álljon itt Mark Twain tollából az, amit Ádám naplójában olvashatunk, mert a valláserkölcsi célzatú, jelképes tanító elbeszélés hősei alapvetően nem bűnben, hanem szeretetkapcsolatban éltek:
Az elmúlt évek hosszú sora után be kell vallanom, hogy eleinte alaposan félreismertem Évát. Jobb vele élni a Parkon kívül, mint a Parkban őnélküle tengődni.
A szöveggel szemközti világ, Éva és én
Jean Shinoda Bolen amerikai írónő szerint minden nő életének három alapvető fázisa van: a fiatal, az érett és a bölcs nő fázisa. A fiatal szakaszban a nő még kötetlen és tapasztalatokat gyűjt. Később, az érett nő fázisában éli meg leginkább az anyai tulajdonságait akkor is, ha biológiai értelemben nem anyuka. Végzi a kötelezettségeit, képes egy gyermekről vagy egy másik emberről gondoskodni, teljesít a szakmájában, kiteljesedik a hivatásában, a tehetségében vagy egy jó ügyért harcol, egyszóval olyan célokat ér el, amelyek fontosak számára. Tapasztalatokkal gazdagodva végül átvált a bölcs fázisba, amikor a második szakasz feladatai többé már nem érdeklik és elkezd befelé figyelni.
Korábban az anyaság volt egy nő egyetlen feladata, természetesen ez sokaknak kielégítő, de akadtak olyanok, akiknek hiányérzetük maradt. Így ma a nők anyai tulajdonságaikat (teremtő, gondoskodó énjük) sokkal szélesebb skálán élhetik meg. Például, amikor nyitottak valami újra, amikor egy ötlet előtör belőlük vagy amikor megélik nőiességüket, amikor felelősséget vállalnak vagy gondoskodnak, másokat támogatnak. Örömmel tölti el őket, ha főztjükkel jól lakatnak valakit, de az is, ha szellemi vagy spirituális táplálékként adhatnak valamit. Amikor egy virágot vagy egy állatot gondoznak akkor is anyai tulajdonságaikat élik meg.
Az anyaság persze egy olyan kötelék, ami egy nő életét alapjaiban megváltoztatja, senki sem fog hozzá annyira közel állni, mint a tulajdon gyermeke. Mindent át kell élnie, amit a gyermeke átél, és szembesül közben önmagával, saját érzelmi fejlettségével, hogy miként tudja kezelni a könnyeket, a makacsságot, az örömöt, a haragot, a dacosságot, a féltékenységet. Egyszerre kell felismernie a saját határait és közben rugalmasnak maradnia, ez óriási kihívás. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem csak a munkájában sikeres nő az, aki elért valamit az életben, egy nőt, aki egy gyermeket megtanít a világban élni, legalább annyi elismerés illet. Másfelől az anyai szeretet tud sebeket is ejteni.
Évától azt tanulhatja meg a modern nő, hogy miként élje meg az anyai oldalát, ami nem csak a biológiai anyaságról szól, hanem arról az alapvető viselkedésről, amivel az életre tekint. Minden nőben ott van az anya, amikor gondoskodik, amikor a gyenge mellé áll vagy amikor ösztönzi, igazgatja a környezetét. Az anyai énre igent mondani, annyit tesz, tudatosítani önön méltóságát, megtanulni az érzékeny egyensúlyt az elengedés és a fegyelmezés között, megtanulni adni és kapni is.
Forrás és további tájékozódásul
Carol Meyers: Rediscovering Eve. Ancient Israelite Women in Context, Oxford University Press, Oxford, 2012, 81–103.
Linda Jarosch – Anselm Grün: Königin und wilde Frau. Lebe, was du bist!, Vier-Türme-Verlag, Münsterschwarzach, 2004, 40–57.
