#BibliaKultúra

Szöveg mögött - Kövek alatt

Gyermekszülés és kerámiakészítés az ókori Izraelben
Kerry M. Sonia biblikus professzor előadása

boritokep_4.jpg

Kerry M. Sonia biblikus professzor szöveges és régészeti bizonyítékok felhasználásával rekonstruálja a szüléshez kapcsolódó rituálékat és azoknak az izraelita nők vallási életéhez való kapcsolatát. Azt állítja, hogy a szülés rituális és társadalmi dimenziói alapvetően alakították az izraeliták családjára és Izrael istenére vonatkozó bibliai gondolatokat. Az előadás során nemcsak bibliai szöveg jelentései kerülnek napvilágra, de belepillanthatunk egy tárgyorientált megközelítés módszerébe is.

Bevezető gondolatok

Mit takar családi vallásosság fogalma? Miért fontos? Milyen módszereket használhatunk elemzése során? Ezeknek a kérdések keretet adnak ahhoz, hogy valamelyest érthetőbben beszéljünk arról, hogy a gyermekszülés hogyan is illeszkedik a családi vallásosság és az ókori otthon kontextusába.

A kontextus különösen fontos előadásom második felében. Voltaképpen az alkotja a gyermekszülés körüli rituálék lényegére és bibliai képvilágára összpontosító előadásom lényegét. Amint a címből is kitűnik, az agyag- és kerámiaművesség nyomán haladok előadásomban. Miután pedig ebből a szempontból megvizsgáltuk a bizonyítékokat, meglátjuk, hogy valójában mennyire mindent átjár az agyaghoz kapcsolódó képvilág, és hogy a bibliai írók hogyan használják fel ezeket a képeket, hogy megfogalmazzák nemcsak azt, amit megértettek a szülésről, hanem az embert alkotó és kialakító legkülönfélébb folyamatokat is.

A családi vallásosság tárgyalását Ezekiel könyvének egyik részletével kezdem (16,4–7). Ezekiel próféta a 16. fejezetben az ókori Izraelt újszülöttként ábrázolja. A szakaszban Jahve így beszél Izraelhez:

„Születésedkor, azon a napon, amikor világra jöttél, nem vágták el köldökzsinórodat, nem mostak meg vízzel és nem tisztítottak meg, sóval sem dörzsöltek be, s nem takartak pólyába. Senki sem hajolt föléd gyengéden, hogy irántad való szánalomból ezek közül valamit is megtegyen veled. Már születésed napján utáltak és kitettek a nyílt mezőre. Elmentem melletted és láttam, hogy véredben vergődsz. Ezt mondtam neked, amikor véredben voltál: „Maradj életben és növekedj, mint a mezők virága!” S fejlődésnek indultál, felnőttél és eljutottál az érettség koráig. Kebled kifejlődött és szőröd kinőtt. De teljesen ruhátlan voltál.”

A bibliai írók sokféle kép segítségével ábrázolják Izrael és Jahve, a nemzet istene közötti összetett kapcsolatot. Ezekiel szakaszában a próféta egy elhagyott, kitett csecsemő képét alkalmazza, hogy kifejezze Izrael tehetetlen és reményvesztett állapotát. Izrael egy nyomorult lelenc, aki a méhlepényben és saját magzatburkában fetreng; egy csecsemő, akit aztán Jahve megment, amikor sajátjává fogadja és gondját viseli.

A szöveg nem a szülésről szól. A bibliai író nem ír elő semmit az újszülött megfelelő gondozásához. Igazából nincs is ilyen szöveg a héber Biblia teljes gyűjteményében. A bibliai írót Izrael és Jahve kapcsolata foglalkoztatja. A szöveg csak hasznosítja a születés rítusairól szerzett ismereteket és feltehetően azt, amit a közösség tudott ezekről a rituálékról, hogy közvetísen Izraelnek Isten nélküli teljes tehetetlenségét.

Az olyan szövegek, mint Ezekiel könyvének 16. fejezete, kihívást intéznek az ókori Izrael családi vallásosságával foglalkozó kutatók felé és lehetőséget kínálnak nekik. Egyrészt a bibliai szerzők nagyrészt nem foglalkoztak a családi rituálékkal, így a szüléssel sem. Nem nyújtanak részletes útmutatást arról, hogy hogyan kell szülni, hogyan zalik egy házasságkötés vagy egy temetés, pedig a bibliai szövegekből kiderül, hogy szerzőik nagyra becsülték a házasságot, a gyermekeket és a megfelelő temetkezést.

Amit kutatóként tudunk ezekről a fontos életeseményekről és azoknak társadalmi és rituális dimenzióiról, az olyan szövegekből származik, mint Ezekielnek Izrael kitett csecsemőként való ábrázolása. A bibliai szerzők viszonylag szűk kultikus érdeklődését felismerve, a családi vallásosság kutatóinak adoptálni kell bizonyos olvasási stratégiákat. Például fel kell tennünk azt a kérdést:

A bibliai szerző mit tart természetesnek erről a rituális eseményről?

A szöveg alapján feltételezhetjük, hogy a csecsemő köldökzsinórját elvágták. A gyermeket lemosták, sóval dörzsölték be és pólyába tekerték. Ez a különleges szöveg talán még ennél is fontosabbat közöl velünk az izraeliták családi vallásosságáról – általánosabban. Bár a bibliai szerzők viszonylag kevés érdeklődést mutatnak önmagában a családi vallásosság iránt, a családi vallásosság rituáléi mégis elválaszthatatlanul kapcsolódnak Izrael Istenét érintő bibliai gondolatokhoz.

A kivonulás története további részleteket is elárul a szülés körüli rituális folyamatokról (Kiv 1,15–21).

„Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak – az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve –, és ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülőtéglákat (’obnayim): ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben! De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. Ekkor Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és kérdőre vonta őket: Miért teszitek ezt, miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket? A bábák pedig ezt felelték a fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem életerősek. Mire a bába odaér hozzájuk, már meg is szültek. Isten ezért jót tett a bábákkal. A nép pedig sokasodott, és igen megerősödött. És mivel a bábák félték az Istent, ő házat épített nekik.”

szulotegla_scielo_isciii_es.jpg

Itt a női rituálé két megnevezett szakemberét látjuk, akik részt vesznek a szülésben, és látszólag nagy befolyással bírnak a csecsemő korai gondozásában. Találunk utalást a szülés során használatos rituális tárgyakra, a szülőtéglákra (’obnayim), amelyekre a bábáknak oda kell figyelniük és meghatározni az újszülött nemét. Jámborságukért és a fiúcsecsemők életének megkíméléséért Isten a bábákat gyermekekkel ajándékozta meg őket, ezáltal „házat” építhetnek maguknak.

haz.PNG

Láthatjuk, hogy a héber bayit, „ház” szó többjelentésű főnév: nemcsak a fizikai lakóhelyre utal, hanem vonatkozik a többgenerációs családra is. Az elbeszélésnek ezek a jellegzetességei fontosak témánk szempontjából. De a történet valódi rituális drámája a szülőtéglákban rejlik, ahol az újszülöttet először megpillantják és társadalmi szempontból elismerik.

A kivonulás történetén kívül a Biblában a „szülőtéglák” egyetlen másik helyen kerülnek elő, Jeremiás könyvének a 18. fejezetében, a kerámiakészítés kontextusában. Egy picit rápillantunk erre a szövegre. A két szöveg egymás közötti viszonyát vizsgálva úgy tűnik, hogy a héber Bibliában a kerámiakészítés fogalmilag összefügg a szülés folyamatával.

Az ókori Közel-Kelet bizonysága

A tágabb értelemben vett ókori Közel-Keletről származó összehasonlító bizonyítékok is igazolják a szoros kapcsolatot a kerámiakészítés és az ember létrehozása között. Az agyag képe és az ember megalkotása különösen is szembetűnő az Atrahaszísz-eposzban, amelyet mezopotámiai özönvíz-történetnek is neveznek. Ebben a Mami nevű istennő, az istenek bábája agyag és egy megölt isten véréből alkotja meg az embereket. A varázsigék recitálása után Mami vesz 14 csipet agyagot, hét férfi és hét nő agyagfigurát formáz és egy szülőtéglát állít közéjük.

Az istennő nyilván sikeres volt bábaságában, hiszen az emberek olyan mértékben elszaporodtak, hogy az istenek panaszkodtak arra, hogy zajosak. A világ emberekkel való túlnépesedése áll az özönvíz hátterében, amit az istenek az egész emberiség elpusztítására bíztak. Szeretném hangsúlyozni hallgatóimnak, hogy ebben a szövegben a világ végét gyakorlatilag zajongásra való panasz okozza.

Az agyaghoz kapcsolódó képvilág megjelenik az egyiptomi szövegekben is: Hnum, a teremtő Isten kapcsán, aki egy magzatot formál az anyaméhben. Ezekben a szövegekben Hnum gyúr és formál minden gyereket a fazekaskeréken, ahogyan az alábbi kép bal oldalán is látjuk. Hnumot általában az egyiptomi ikonográfiában kosfejű istenségként ábrázolják: láthatjuk, ahogy a fazekaskorongja mellett ül és gyúrja, formálja ezt az emberalakot.

hnum_wikimedia.jpg

A dendarai templomkörzet egyik születésházán (mammiszi) látható dombormű. Az északi fal jelenete Hnum istent ábrázolja, amint fazekaskorongján megformálja a gyermek Ihit, és megjelenik Hekat, a szülés istennője is, béka képében.

A kerámiagyártás és a szülés közötti, kultúrákon átívelő asszociációja segít megvilágítani az emberi formálódás bibliai elképzelését, például azt, hogy a Teremtés könyve szerint Isten a föld porából formálja meg Ádámot. Az agyag sok szempontból erős közeg az magzat kialakulásáról szóló ókori beszédekben, akárcsak a gyermekszülés társadalmi és rituális dimenziói. Az agyag és az ember is formálható és hihetetlenül tartós, előbbi főleg azután, hogy egy kemencében kiégették. Mindkettő földi, magából a földből származik, és az elit hatalmi rendszerei formálhatják és kerülhetnek rájuk feliratok.

Különösen Mezopotámiában, ahol az ékírást nedves agyagba nyomott nádpálcával csinálták, egy kis agyagdarab társadalmi feliratok potenciális energiájával töltődik fel. Ezenkívül az agyag a különböő társadalmi szférák épített környezetének alapanyaga, beleértve a lakóházat, a templomot és a palotát is. Nem meglepő tehát, hogy az agyag képei különböző területeken köszönnek vissza.

Végül azt állítom, hogy a bibliai szövegek az agyag és a kerámiagyártás képeik használják fel a személy, a háztartás (otthon) és a különböző társadalmi hálózatok kialakulásának konceptualizálására, megértésére. A gyermekszülés és az agyag kapcsolatának gondolatára vonatkozó megközelítésem két fontos fejleményt tükröz a tágabban vett vallástudomány területén.

  1. Először is: A valláskutatás figyelmesebb lett a vallási hagyományok belső sokszínűségére. Aztán a vallási sokszínűség iránt tanúsított figyelem nagyobb érdeklődést tanúsított a vallás helyi formái iránt, beleértve az otthoni és a családi vallásosságot is. Ezt a fejleményt ezen a területen kétségkívül befolyásolják és ösztönzik a női és gender-tanulmányok által felvetett kérdések, amelyek hallatják és felerősítik a nők hangját, különösen a patriarchális hagyományokban. A biblikus tanulmányok területe nagy hasznot húzhat ebből a megközelítésből, amely segített megvilágítani a héber Bibliában ábrázolt családi, vallásgyakorlatokat és a nők szerepét azokban. A régészeti bizonyítékok diszkusszióba történő bevonásával nemcsak a család bibliai vallásáról, hanem az ókori Izrael családi vallásosságáról is beszélhetünk. A szüléssel kapcsolatos tanulmányom egyaránt támaszkodik mindkét bizonyítékegyüttesre: a héber Bibliára és az ókori Izrael régészeti bizonyítékaira. Ennek az anyagi kultúrának a vizsgálata szükséges, hogy megértsük az óizraeli vallás dinamikáját, beleértve a gyermekszülés rituális dimenzióit is.
  2. A valláskutatás területén a második fejlemény, amely szemléletemet formálta, az, amit a vallástudományban anyagi fordulatnak neveztek. Az anyagi fordulat fokozta az érdeklődést a vallásgyakorlás és vallásos szemléletmód testet öltött természete iránt. A vallásos meggyőződést hangsúlyozó paradigmák által nagymértékben befolyásolt tudományágban ez a módszertani váltás a változatos módszerek újbóli vizsgálatához vezetett, amelyben a materialitás szó szerint alakítja a különböző vallási hagyományokat, közösségeket és egyéneket. Újabban a vallástudósok elkezdték alkalmazni az új materializmus értelmezési keretét a szubjektumok (személyek) és az objektumok (tárgyak) közötti kapcsolatokra, hangsúlyozva a közöttük húzódó porózus határokat. Ez a keret hasznos, amikor a kerámiagyártás elterjedtségén gondolkodunk az ókori közel-keleti szülésről szóló diskurzusban.

Éppen ezért azt állítom, hogy

–a bibliai szerzők a nemzéssel kapcsolatban nem egyszerűen a kerámiákra gondolnak, hanem ténylegesen azokkal együtt gondolkodnak, illetve, hogy

– a kerámiagyártás alapanyagai, technológiái és tárgyai elválaszthatatlanul részét képezik azoknak a gondolatoknak és a rituális folyamatoknak, amelyek az embert a terhességtől a születésig, az elválasztásig megformálják.

Néhány bibliai szövegben, például Ádámnak a föld porából történő teremtésében, a szubjektum és az objektum ilyen összekeveredése valójában meglehetősen egyértelmű. Előadásom további részében nyomon követem ennek a paradigmának az elterjedését a bibliai szövegekben és az ókori Izraelből származó anyagi kultúrában.

Agyag- és kerámiaművesség a Bibliában

Rendben, térjünk át az agyag- és kerámiaművesség bibliai tárgyalására. Ádám teremtése a Genezis könyvének második fejezetében nem az egyetlen olyan bibliai szöveg, amely arra utal, hogy az ember agyagból formáltatott. Jeremiás próféta a kerámiakészítés képeit használja fel, hogy Jahve és Izrael kapcsolatáról beszéljen.

Jeremiás könyvének 18. fejezetében Jahve azt mondja a prófétának, hogy menjen el egy fazekasműhelybe és figyelje meg a fazekast a korongjánál. A korong szónál ismét az a héber ’obnayim főnév kerül elő, amellyel korábban a kivonulás történetében találkoztunk. Miután látja Jeremiás a fazekast munka közben: Jahve egy fazekashoz hasonlítja magát, aki újra készítheti az elrontott edényt. Amikor az agyagedény félresikerül a fazekas kezében, akkor megint készített egy újabb edényt, amely megfelelőnek látszott számára (Jer 18,5–7).

„Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Izrael háza! Vajon nem tehetek én is úgy veletek, ahogy ez a fazekas tesz? – mondja az Úr. Igen, amilyen az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti is az én kezemben, Izrael háza!”

Ez a kép a prófétai retorika azokban az eseteiben is megjelenik, amelyek hangsúlyozzák Jahve teremtő aktusát és hatalmát az ember felett. A bibliai szerzők ezeket az agyaghoz kapcsolódó képeket nemcsak Izrael egészére alkalmazzák, hanem az egyes személyekre is. Jób például többször is úgy hivatkozik magára, mint akit Isten az agyagból formált. Valóban, Jób könyvének 4. fejezete játszik ezzel a képpel, hogy reflektáljon a halandóságára és az emberi test törékenységére (4,17–21).

„Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, angyalaiban is talál hibát. Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban áll! Szétmorzsolják őket, mint a molyt, reggeltől estére összezúzzák őket, elmúlnak örökre anélkül, hogy bárki észrevenné. Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.”

Az emberi halandóság hangsúlyozása ebben a szakaszban arra utal, hogy ezek az agyagházak nemcsak olyan építményekre utalnak, amelyekben az emberek élnek, hanem saját testükre is. Ez a metafora konkrétabb lesz az aphar („por”) főnév használtával a 19. versben, amely egy látszólagos utalás arra a porra, amelyből Ádám formáltatott, és amelybe a halállal visszatér. Annak érdekében, hogy tovább hangsúlyozza az épület képének használatát ebben a szakaszban, egy másik alkalatosság, a sátor is előkerül, amely rendkívül színesen írja le az emberi test anyagi mivoltát és elkerülhetetlen összeomlását.

Ebből a szövegből kiviláglik, hogy az agyag materiális mivolta hogyan alakítja a bibliai gondolatokat a szülésről, de a halandóságról és a halálról is. Az átfedés a kerámiagyártás és a születés képe között egy másik megértési módját kínálja számunkra a bibliai idiómák elterjedtségének – az építmény képének felhasználásával a gyermekszülés kontextusában. Sára és Ráhel is az épület képeit használják, amikor arra kérik férjüket, hogy legyenek szolgálóik fiainak apja (Ter 16,2).

„Így szólt Sára Ábrahámhoz: Íme, elzárt engem az Úr, hogy ne szüljek; menj be szolgálómhoz, talán felépülök általa. Ábrahám pedig hallgatott Sára szavára.”

Ráhel szinte azonos kéréssel fordul Jákobhoz a Teremtés könyvének harmincadik fejezetében: „menj be hozzá és szüljön az én térdeimen, hogy felépüljek én is általa” (30,3). Az épület képe megjelenik a Rút könyvének 4. fejezetében is, ahol Leáról és Ráhelről úgy beszél a szöveg, hogy „ketten építették föl Izráel házát” (4,11). Egy ház fizikai felépítésének ezek a látomásai is az agyag használatára támaszkodnak. A vaskori Júda házainak felépítése ugyanis elősorban agyagtéglából, kőből és fagerendából áll, a héber Biblia építésre vonatkozó képanyaga felételezi az agyag használatát.

negyszobas.jpg

Négy helyiséges ház rekonstrukciója. Harvard Museum of the Ancient Near East.

A bibliai idők négy helyiséges házairól szóló bejegyzésünket ide kattintva tudod elolvasni.

Ha a képre pillantunk és megnézzük, hogyan rekonstruálták ezt a házat láthatunk néhány olyan anyagot, amelyeket az előbb említettem: fagerendákat, köveket a falak alapjainak legalsó részén, de láthatjuk a kis kivágott ház falán az agyagtéglákat is, amelyekre utaltam. Aki bepillant a házba, azt is láthatja, hogy a kerámiák, a különféle edények és tálak a család mindennapos használatában álltak az ételek előkészítésénél és fogyasztásánál is. Ha az agyagtéglákra gondolunk, azok összetételére (szeméthulladék, víz, szalma), akkor azt látjuk, hogy ezek a bibliai szerzők természetesnek vették az agyag használatát annak a háznak a tényleges lakóhelyszerkezetében, amelyben az emberek élnek.

Az olyan bibliai szakaszok, mint a kivonulás története hivatkozik agyag- és vályogtéglákra, mint építőanyagokra. Így Sára és Ráhel kéréseinek összefüggésében a gyerekek azok a téglák, amelyekkel a ház vagy a család felépül. Ezért, látjuk, hogy az agyag a fizikai és metaforikus házépítés alapanyaga nemcsak az emberek létrehozásában, hanem az általuk lakott terekben is.

Az épület képe hasznos kontextust nyújt néhány izraelita személynév szempontjából is, főleg azoknál a neveknél, amiket Rainer Albertz alkotásneveknek (creation names) hív. Ennek megfelelően az ókori személynevek néha rövid mondatokból álltak: egy állítmányból és egy istennévből. Hogy csak egy rendkívül elterjedt névvel példálózzunk, elég a Nátánáél névre gondolnunk, amelyik ezt a mintát követi. A Nátánáél név szép héber név, két részre oszthatjuk: alkotja egyrészt egy „(ő) adott” jelentésű ige, majd az „Él” főnév, amely az Istenre használtos héber kifejezés. Tehát Nátánáél neve lényegében azt jelenti, hogy „Isten adta”.

Ez számos izraeli személynévnek a jellegzetes sémája. De mi köze ennek a gyermekszülés materialitásához? A héber Bibliában, valamint az ókori Izrael epigráfiai bizonyítékai között található alkotásnevek a gyártáshoz és termeléshez kapcsolódnak, mint a szövés-varrás, építés, megmunkálás, alkotás. Azok a nevek, amelyek ezeket az igéket foglalják magukba, néha pontosítják is, hogy melyik istenség az (Él vagy Jahve), aki éppen az alkotást végzi.

Az egyik példa, amit Albertz idéz: Szebakjahú (סבכיהו), ami annyit jelent, mint „Jahve szőtte”. Ahogy Albertz fordítása sugallja, a névviselő, az a személy, akit Szebakjahúnak hívtak, a személynevet tartalmazó mondat hallgatólagos tárgya. Szebakjahút tehát maga Jahve szőtte.

A Szebakjahú név kapcsán három dolog hasznosítható az előadáshoz.

  1. Szépen ábrázolja az alkotásnevek sémáját (egy alkotó folyamatot kifejező ige + egy istennév). A Jahú ebben az esetben a Jahve istennév rövidített alakja.
  2. Azt sugallja, hogy a személynevek utalhatnak a gyeremek Istentől való teremtésére az anyaméhben.
  3. A névben használatos ige (szábá) az otthon végzett termelés módjára utal, amelyet kizárólag a nőknek tulajdonítottak az ókori Izraelben. Amikor Jób leírja, hogy Isten formálta meg őt, akkor a kerámiagyártás és a szövés képeit használja (Jób 10,9.11):

„Agyagból formáltál – csak emlékezzél! – s most újra porrá változtatnál vissza? Bőrbe meg húsba nem te öltöztettél, s csontokkal, inakkal nem te szőttél át?”

Az alkotásnevekben használt egyéb igék a házépítés és az agyag megformálásának képanyagára támaszkodnak. A Benajahú név például, „Jahve felépít”, utalhat a gyermek istenség általi formálására és így egy metaforikus értelemben vett ház felépítésére. A jácár igét tartalmazó nevek („formálni”, „készíteni”) még konkrétabban utalnak az ember kialakulására, mint az agyag megformálására. Ez a szóhasználat nemcsak Ádám teremtésénél kerül elő, hanem a prófétai irodalomban is, a terhesség és gyermekszülés összefüggésében. Izajás próféta egészen egyértelművé teszi ezt az összefüggést, amikor a következőket mondja (64,7):

„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian”

A héber Bibliában két személynév, Jécer és Jicri, becéző vagy rövidített formái lehetnek az olyan neveknek, ahol elhagyták az istennevet. Ezek is az alkotásnevek példái, amelyek a jácár igét használják („formál”, „alakít”). Ezek a nevek tehát, mint a Szebakjahú, Benajahú, Jécer és Jicri, a személy méhen belüli, Istentől való megformálásának vallásos képét tükrözik, és olyan háztartáshoz köthető képek kapcsolódnak hozzá, mint a szövés vagy egy edény agyagból való megformálása. Ezekkel a nevekkel az ókori Izrael régészeti feljegyzéseiben találkozunk: cserépedényekre írták, feliratokról törölték le. A neveket megtaláljuk a Biblia szövegében is.

Valójában még Ádám neve is játszik a földre használatos héber adama szóval, amelyből Isten megformálta a legelső embert. Az agyag és az ember megalkotásának kapcsolatára vonatkozó megfigyelések az ókori Izraelben segíthetnek bennünket abban, hogy megértsük a szülés rituáléihoz kapcsolódó egyes kerámiatárgyak formáját és használatát. Bár Izraelben nem találtak szülőtéglákat, két figura segíthet megérteni az agyag elterjedtségét a szülés körüli rituálékban. Az előadás további részeiben tehát

A régészet hozzájárulása

besz_wikimedia.jpg

Bész a denderai templomban

besz_expedition_magazine.jpg

Az „A” jelzésû a kuntillet-adzsrudi tárolóedényen talált ábrázolás részlete.

A fenti rajz egy másik Bész-ábrázolás Kuntillet-Adzsrud egyik tárolóedényéről. Van rajta egy felirat is, amely kifejezetten a samáriai Jahvéra és az ő Aserájára hivatkozik.

Két rajz, fejdíszekkel. Először úgy értelmezték a rajzokat, hogy ez Jahve első ikonográfiai ábrázolása Aserával, egy kánaáni istennővel együtt, aki egyes kutatók szerint Jahve, Izrael Istenének felesége vagy hitvestársa volt.

Az elmélet, a rajzok értelmezése azonban jórészt kegyvesztett lett. A kutatók általában egyetértenek abban, hogy ezek az edényrajzok valójában Bész-ábrázolások, az egyik egyiptomi istenről és nő párjáról, Básztetről.

A jelen tanulmány szempontjából a Bész-ábrázolások elterjedtése az ókori Izraelben azért jelentős, mert Bész egyiptomi istenség arról ismert, hogy segíti a szülést és megvédi az újszülöttet. Védelmi szerepét tükrözi az egyiptomi ikonográfia, amelyen gyakran egy kígyót fojtogat vagy dobveréssel elriasztja a szellemeket. Bészt gyakran ábrázolják amuletteken, guggoló helyzetben, csípőre tett kézzel.

Az is lehetséges, hogy Bész guggoló testtartása egy guggoló, vajúdó nő képét idézi fel, így még megfelelőbb oltalmazó alakká válik a szülés kapcsán. Más kutatók azzal érvelnek, hogy Bész törpéhez hasonló fizikai megjelenése is különösen alkalmassá teszi, hogy segítsen a szülésnél. Azt állítják, hogy egy törpe termetű csecsemő túlélése kevésbé valószínű volt az ókori világban. Tehát minden életben maradt gyermeket meg kellett, hogy áldjon egy isten.

Bész megjelenése tehát hasonlító jellegű isteni áldást hozhatott egy csecsemőre. A korsókon és figurákként megjelenő Bész képeire különféle kontextusban bukkantak: házaknál, szentélyeknél, sőt, még temetkezéseknél is. A Bész-figurák helyei az ókori Izraelben tükrözhetik a csecsemő és az újdönsült anya isteni védelmének széleskörű igényét.

Bész női párjának, Básztetnek a képe, aki szintén szerepel a kuntillet adzsrudi rajzon, feltűnik az egyetlen szülőtéglán is, amely az ókori Egyiptomból fennmaradt. Van egy képünk is róla.

szulotegla_az_okori_egyiptombol_pann_museum.jpg

Ez a tégla a középbirodalmi Abüdosz városának egyik előkelő házából, egy magas rangú helyi tisztviselő házából került elő. Az egyik rekonstrukciót a tégla oldalán láthatjuk. Látjuk az újdonsült édesanyát is, amint karjában tartja újszülött gyermekén. Két oldalán Hathor egyiptomi istennő testettlen fejei láthatók. Hathor szintén a védelemhez kapcsolódik. A tégla másik oldalán van egy képünk Básztetről, Bész istenségnek női párjáról.

basztet_images_sqarespace-cdn_com.jpg

A napisten szimbolikus formában, egy macska öltözetében jelenik meg. A napisten őrzőinek képei díszítik a tégla oldalát, hogy mágikus védelmet nyújtsanak az anyának és gyermekének.

Így Básztet megjelenése ezen a szülőtéglán ismét csak jelzi a sikeres szüléseknél betöltött szerepét. Nevezetesen, az ókori Izrael epigráfiai bizonyítékai igazolják egy egyiptomi jövevényszó megjelenését is (Samaria Ostracon 1:5), amelyben a Bész istennév a teremtés terminológiájával egészül ki, hasonlóan az imént tárgyalt teremtésnevekhez: Qadbész, vagyis „Bész teremtette”. Ahogyan Jahve a bibliai teremtés képanyagában, Bész egyiptomi isten neve is ebben a személynévben (Qadbész) a gyermek létrehozásához társul.

jpf_thetorah_com.jpeg

A Mik ezek a női agyagszobrocskák a bibliai időszakból? címmel olvasható külön bejegyzésünk a júdai oszlopos figurákról.

A kerámiák másik típusa, a júdai oszlopos figurák sokkal nagyobb figyelmet kaptak a bibliai kutatásban. A fenti képen látjuk néhány példáját. A régészek több száz ilyen figurát találtak a vaskori Júdában. Az agyagfigurák kicsik, körülbelül 13–16 cm magasak és egy oszlopalapon állnak (innen jön elnevezésük is), derékra tett két karjuk segítségével alátámasztják mellüket és formás fejük van. A képről jól látszik, hogy a figurák fejei kétféle módon készültek: az egyik kezdetlegesebb, ugyanabból az agyagdarabból lett gyúrva, mint a törzs (a képen balról); a másik pedig egy törzshöz tapasztott, jobban kidolgozott fej (a képen jobbról).

Erin Darby a kőzettani elemzés alapján azt állítja, hogy a figurák különböző gyártók állítótták elő Júdában, nem volt egy központosított műhely. Tehát néhányukat akár otthon is elkészíthették. Az ókori Júdában Kr. e. 8–6. században tűnnek fel. Számos kutató állítja, hogy egyértelmű kapcsolat van a figurák, valamint az élelmiszerkészítés, a konyhai terület és a háztartás területén végzett női tevékenységek között.

Tudomásunk szerint egyetlen fennmaradt biblai vagy epigráfiai szöveg sem utal ezekre a figurákra annak ellenére, hogy a régészeti feljegyzésekben sokszor találkozunk velük. Éppen ezért a kutatók többféle értelmezést kínálnak a júdai oszlopos figurákról és arról, hogy miként is használták őket az ókori Izraelben. A figurákat egyes kutatók tápláló istennőként értelmezik. Mások azt állítják, nem istennők, hanem a termékenységért vagy a sikeres szoptatásért mondott imák egyfajta anyagi maradványai. Néhány tanulmány szerint pedig csupán gyerekjátékok voltak.

interpreting_jpf_amazon_com.PNG

A figurákról készített legutóbbi tanulmányában Darby azzal érvel, hogy a júdai oszlopos figurák valószínűleg kisebb istennőket ábrázolnak, és a védekezéssel, gyógyítással kapcsolatos otthoni rituálékban használták őket. Magam részéről kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy a figurák szükségszerűen istennőket ábrázolnának, de a Darby által felmért bizonyítékok alapján egyetértek azzal, hogy valószínűleg a csecsemők védelmével kapcsolatos otthoni rituálék során alkalmazhatták a figurákat, ideértve a sikeres szoptatást és a betegségek elkerülését. Lehetséges, ahogy Carol L. Meyers állítja, hogy ezeknek a júdai oszlopos figuráknak a kihelyezése reprezentálta a fogantatás, a születés és a laktáció sorának utolsó szakaszát, és így vitathatatlanul pars pro toto képviseli a teljes folyamatot.

Más szavakkal: az utolsó szakasz megtestesítésével a figurák a gyermek létrehozásának teljes folyamatát jelzik. Valójában a szoptatásra vonatkozó bibliai utalások azt sugallják, hogy a szoptatás a szüléssel alkot egy fogalompárt. Cynthia Chapman például megjegyzi, hogy több költői szövegben az anyaméh és a mell gyakran egymás mellett jelenik meg, ami a gyermek létrehozásának képlépcsős folyamatának megértését sugallja, amely születésből és szoptatásból áll.

A 22. zsoltár például a bába képeivel mutatja be Jahvét (Zsolt 22,10):

„Igen is, te vagy az, aki anyaméhből kihúztál engem, oltalmazóm anyámnak emlőin.”

A Teremtés könyvének 49. fejezetében hasonlóképpen Jákob Józsefnek adott áldása magában foglalja a mell és az anyaméh áldásait is (Ter 49,25).

„Atyáid Istene […] megáld téged felülről […] kebel és az anyaméh áldásának bőségével.”

Az anyaméh képvilágához hasonlóan a szoptatás is egy másik, olyan bibliai közvetítő közeg, képvilág, amely jelzi a hovatartozás hálózatait, beleértve az etnikumot és az elit státuszt. Ez az ún. tejrokonság több bibliai elbeszélésben is megjelenik, és egy másik eszköze annak, hogy az anyák és a szoptatós dajkák bizonyos tulajdonságokat átadjanak a csecsemőknek. A szoptatás nyelvezete – különösen Izajás könyvében – prófétai módon írja le Jahve Izrael iránti törődésének. Ilyen szempontból úgy tűnik, hogy a júdai oszlopos figurák a laktációra és a szoptatásra helyezik a hangsúlyt, és tükrözik a szerencsés szülés és a csecsemő társadalmi formálásának ilyen bibliai elképzeléseit. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a júdai oszlopos figurák kizárólag agyagból készülnek, akkor úgy tűnik, hogy itt is látjuk a kerámiagyártás szerepét a gyermek oltalmazásában és létrehozásában.

Az ókori és bibliai világ szoptatós dajkáinak életéről szóló bejegyzésünket ide kattintva, elolvashatod.

korsostemetkezes_wikipedia.jpg

Végül az óizraeli vallásban a kerámiagyártás és a szülés közötti összefüggés felismerése más megvilágításba helyezi a csecsemők agyagkorsókban való eltemetését is. Az újszülöttek és a kisdedek általános temetkezés formája egy nagy kerámiaedény volt, amelybe elhelyezték az elhunyt pici holttestét. A tárolóedény tetejét sokszor levágták, hogy bele tudják helyezni az elhunyt gyermeket.

Az ókori Közel-Kelet gyermekeinek életéről és temetkezéséről szóló bejegyzésünket ide kattintva, elolvashatod.

Viszonylag kevés tárgyat helyeznek el a temetkezés során. A korsós temetkezéseket olykor az otthon környezetében végezték, ráadásul abban a házaknak a padlója alatt, ahol az emberek továbbra is laktak. Az izraeli temetkezési gyakorlattal foglalkozó korábbi kutatók mellesleg megjegyezték, hogy a sírhely kialakítása általában a terhesség képzetét idézi. Ugyanakkor senki nem vette figyelembe ennek a megfigyelésnek a relevanciáját a szülési rituálék szempontjából, vagy azt a szoros kapcsolatot, amely a kerámiák és a szülés között fennáll, amint az ebből az előadásból is kiderült.

Az ókori Izraelben a születéshez és a halálhoz kapcsolódó rítusok ilyen kereszteződése talán nem is olyan meglepő. A csecsemők és az anyák halálozási aránya az ókori világban ugyanis rendkívül magas volt. Rituális értelemben mind a szülés, mind pedig a halál átmeneti pillanat az ókori család életciklusában, amiket megjelöltek olyan folyamatok, amelyek megvalósítják ezeket az átmeneteket. A kerámia haszálata ebbe a rituális kontextusban pedig megmutatja a materilalitás folyamatos szerepét az ember létrehozásában és kapcsolatát az otthonhoz még halálában is.

Összegzés

Az új materializmus megközelítése új módszert kínál számunkra, hogy a szüléshez kapcsolódó bibliai és régészeti bizonyítékokat megvizsgáljuk az ókori Izraelben. Az ókori Közel-Keleten a kerámiagyártás és az emberi egyedek létrehozása közötti szoros asszociáció a szubjektum (személy) és az objektum (tárgy) porozitása felé mutat, vagyis arra az alapvető szerepre, amelyet olyan hétköznapi anyagok játszanak, mint például az agyag a társadalmi és rituális szereplők felépítésében. Ez a kapcsolat különösen is egyértelmű a szülést övező ősi diskurzusban, ahol a bibliai szövegek gyakran kimondottan kifejezik az ember agyagból való létrehozását.

Mihelyst felismerjük az agyag és a test összekapcsolódását az emberi egyed létrehozásában, az agyag elterjedtsége az izraeliták otthonaiban a szüléssel és a csecsemőgondozással kapcsolatos tudományos refelxió szükséges aspektusává válik. Az izraeli ház, úgy a valóságban, mint a szimbólum szintjén, agyagból áll, egyrészt a házépítés vályogtéglájából, másrészt az utódokból, akik együttesen alkotják a többgenerációs családot. A kerámiagyártás szintén alapvető fontosságú a rituális szereplők és vallásos személyek létrehozásában. A szüléssel és a csecsemőgondozással összefüggő agyagfigurák elterjedtsége az ókori Júdában tükrözi a rituálisan erőt adó (felhatalmazó) tárgyak szerepét a szerencsés terhességben, szülésben és szoptatásban.

A júdai oszlopos figurákról szóló korábbi tanulmányok vitatkoztak azon, hogy vajon ezek a figurák jellegzetesen melyik istennőt képviselhetik. A tárgyaknak ez a kezelése azonban túlhangsúlyozza pusztán jelentésfogadó szerepüket és nagymértékben figyelmen kívül hagyja anyagiságuk rituális rezonanciáit a szülés körüli folyamatokban. Figyelemre méltó, hogy a fennmaradt júdai oszlopos figurák kizárólag agyagból készültek. És ahogy a mondás tartja:

a médium az üzenet, vagy legalábbis annak lényeges része.

Az agyagfigurák materizálják az ember anyaméhben való létrejöttét és a társadalmi, rituális folyamaton keresztül az ember folyamatos formálódását, beleértve a szoptatást is. A héber Biblia agyaghoz kapcsolódó képei kapcsolódnak a hatalmi dinamikához is. Az olyan prófétai szövegekben, mint Jeremiás könyvének a 18. fejezete, amelyre korábban rápillantottunk és amely Istent fazekasként ábrázolja, az agyaghoz kapcsolódó képanyag egy retorikai stratégia részét képezi, amely azt hangsúlyozza, hogy az embereket Isten hozta létre, ennélfogva az ő alattvalóik.

Ezek a bibliai szövegek az agyag kapcsán a hatalmi hierarchiákról beszélnek, és ezeket a hierarchiákat a késztermék és az elkészítő viszonylagos aktív cselekvési képességéről (agency) szóló diskurzus révén természetessé is teszik. A szöveg szerint az emberek csupán agyagok, amelyeket Isten kezei formálnak. A puszta agyag pedig milyen jogon kérdőjelezi meg vagy vonja kétségbe a fazekas hatalmát?

Az ilyen retorikai stratégia jól illeszkedik a valláskritika jellegzetesen prófétai programjába, amely gyakran a nevetség tárgyává tette az izraelitákat állítólagos tiltott kultikus gyakorlataik miatt, főleg a Jahvén kívüli más istenségek imádásában. Ily módon a szülés materiális jellege az óizraeli vallásban nemcsak az ókori család, de az Izrael Istenével kapcsolatos bibliai eszmék megértésében is segít.

Fordította: #BibliaKultúra

A szerzőről

kerry_m_sonia.jpg

Kerry M. Sonia a Washington és a Lee Egyetem biblikus professzora. Szakterülete a héber Biblia, az ókori judaizmus és az ókori Közel-Kelet vallásai. Munkája az izraelita család vallási gyakorlatait és meggyőződéseit vizsgálja az ókori Izraelben és a Második Szentély korának zsidóságában.

A képek forrása:

Amazon; Expedition Magazine; Events High; Harvard Museum of the Ancient Near East; images.sqarespace-cdn.com; Penn Museum; scielo.isciii.es; TheTorah.com; Wikimedia; Wikipedia.

A bejegyzés trackback címe:

https://bibliakultura.blog.hu/api/trackback/id/tr8616282872
Nincsenek hozzászólások.

#BibliaKultúra

#BibliaKultúra blogunk szakmai igényességű topikjaival értékes, ismeretbővítő tartalmakat közöl a bibliatudomány tárgyköréből. Rápillantunk arra a világra, amely látta megszületni a Bibliát - tabuk nélkül, közérthetően, a tudás megosztása és a „lifelong learning” jegyében.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása