Israel Finkelstein az ókori Izrael régészetének és történetének vezető alakja, aki mögött több mint 40 évnyi terepmunka és kutatás áll. Egy 24 részes beszélgetős sorozatban társául szegődhetünk és tanulhatunk a Bibliáról és Izrael történetéről, amelyek értelmezésre és rekonstrukcióra szorulnak. Az ismeretbővítésen túl bepillanthatunk abba is, hogy egy életen át tartó munka mit árul el az ókori Izrael történetéről. Israel Finkelstein beszélgetőtársa Matthew J. Adams, a jeruzsálemi W.F. Albright Institute of Archaeological Research igazgatója. A beszélgetéssorozat korábbi részeit megtalálja blogunkon.
Szuper! Köszöntelek, Israel. Örülök, hogy újra itt vagyunk.
Nagyszerű.
Az előző részben a késő bronzkori civilizáció összeomlásáról beszélgettünk. Mi történt az összeomlás után?
A késői bronzkor összeomlása utat nyitott a nagy változásokhoz általában véve Levante történetében és különösen Izrael földjén. Ennek eredményeként születnek meg a területi királyságok, beleértve Izrael és Júda királyságát, a két héber királyságot. Az a fő folyamat tehát, amelyet meg kell vizsgálnunk, hogy megértsük a területi királyságok kialakulását, az a letelepedési hullám folyamata, amely a felföldeken, a Jordán folyótól keletre és nyugatra megy végbe. Ezekből az emberekből lesz Izrael és Júda, Ammon, Moáb és Arám az elkövetkező évszázadokban.
Kik ezek az emberek? Nem a semmiből jönnek.
Nem, nem a semmiből jönnek. Nagyon tisztán látjuk őket. Főleg azoknak a rendkívül intenzív felszínkutatásoknak az eredményeként látjuk őket, amelyeket az 1980-as években a felföldeken, különösen a Jordán folyótól nyugatra végeztek. Később, beszélgetésünk során természetesen rá kell kérdeznünk származásukra. De először elég, ha most csak annyit mondunk, hogy ezek azok a népek, amelyeket proto-Izraelként, proto-Ammonként, ha úgy tetszik, proto-Moábként vagy korai izraelitákként írhatók le. Miért mondom ezt? Mivel ugyanazon a területen élnek, ahol a két héber királyság körülbelül két évszázaddal később felemelkedik Kánaán, az egyiptomi uralom és a kánaáni városállamok összeomlását követően.
A településrendszerben pedig folytonosság van.
Én magam is végeztem egy nagy felmérést a felföldeken az 1980-as években, 30 vagy annál több évvel is ezelőtt, és azt látták azok is, akik régészként dolgoztak az i.e. 8–7. századi Júda területén, hogy a legtöbb olyan hely, ahol találtunk agyagedényeket, mondjuk a vaskor második időszakából, az i.e. 9. és 8. századból, az izraeli királyság időszakából, korábban is lakott volt, és a gyökerek az i.e. 12. vagy 11. századra nyúlnak vissza. Tehát folytonosság van, ezért jogos ezeket az embereket proto-izraelieknek vagy korai izraelitáknak nevezni.
A Merenptah-sztélé (ismert Izrael-sztélé vagy Merenptah győzelmi sztéléje néven is) a kairói Egyiptomi Múzeumban
Tehát azonosíthatjuk ezeket a proto-izraelieket a híres Merenptah-sztélé Izraelnek nevezett népével?
Oh, igen, ez egy nagy kérdés. A Merenptah-sztélé rendkívül fontos. Ejtsünk erről néhány szót. Itt egy olyan sztélével van dolgunk, amelyet Egyiptom királya, Merneptah állított. Ő az i.e. 13. század végén uralkodott. Leírta azt a hadjáratot, amelyet Kánaán földjére vezetett. Megemlített több várost, például Gézert, Janoámot és más városokat. Itt szerepel az a híres sor, mondat, ahol arról értesülünk, amikor Izraelről beszél, hogy
Izrael már nincs többé.
Az „Izrael”-re használatos determinatív a sztélén népre vonatkozik. Vagyis nem hegyről, folyóról vagy területről beszél, hanem emberekről. Van egy embercsoport az i.e. 13. század végén Kánaánban, és Izraelnek hívják őket.
A 27. sorban olvassuk: „Izrael puszta, magva nincs többé.”
A kérdés természetesen az, hogy pontosan hol vannak és mekkora a népességük. A helyes válasz: nem tudjuk. Foglalkozhatunk hosszasan a kérdéssel, de nem tudjuk. Feltételezem, hogy a központi felföldeken, a Jordántól nyugatra lévő csoportokkal van dolgunk. Valószínűleg nem túl nagy csoportok. Ez fontos kérdés, amelyet felül kell vizsgálni, amikor a legkorábbi, Izrael nevű területi egységről beszélünk. Hiszen az Izrael név itt jelenik meg először, és csak több évszázadnyi szünet után tűnik fel másodszor is az Izrael név. Az i.e. 9. század közepéről beszélek, III. Szalmanasszár (Sulmánu-asarídu) feliratában találkozunk Izrael nevével. A felirat leírja a karkari csatát Akháb, Izrael királya idején. Izrael említése a Merenptah-sztélén mégis rendkívül fontos az ókori Izrael felemelkedésének megértése szempontjából.
Korábbi beszélgetéseiben kiemelted azokat a változásokat, amelyek a felföldeken zajlottak ebben az átmeneti időszakban. Mutasd be, kérlek, mi történik ott ezen a ponton.
Azt gondolom, hogy beszélnünk kell
- a kronológiáról,
- a népességről
- és a földrajzról.
A kronológia szempontjából mindenképpen összefüggés van a válság és a letelepedés kezdete, a felföldeken történő letelepedési hullám között. Amikor letelepedési hullámról beszélek, Matt, akkor nagy változásról beszélünk a késői bronzkorban. Összeszámolhatom, felsorolhatom, adhatok egy listát, amely talán tartalmaz vagy 25-35 helyszínt a hegyvidéken, a Jordántól nyugatra, míg a vaskor első időszakához valamivel később, úgy 50-70, vagy 100 évvel később úgy 250 helyszínt lehetne felsorolni.
Majdnem tízszer több lett a telephelyek száma és ezáltal a lakosság száma is megnőtt. Vagyis valami nagy dolog történik.
Lehet, hogy most kezdődik, bár nehéz bizonyítani, hiszen nincs elegendő szénizotópos kormeghatározásunk ezekről a hegyvidéki helyekről, de valószínűleg az i.e. 13. század végén kezdődik. Ez természetesen egybeeshet a Merenptah-sztélén olvasható Izrael névvel is. Aztán az i.e. 12. században felgyorsult a letelepedés, még a nagy összeomlás, a bronzkor végi nagy válság időszakában. Azt hiszem, hogy a legnagyobb fellendülés a felföldeken a vaskor első időszakában történt, így a vaskor első időszakával foglalkozunk. A fő szakasz, amelyet meg kell vizsgálnunk, az i.e. 11. században van, és a vaskor első időszak tovább folytatódik egészen az i.e. 10. század közepéig. Nyilvánvaló, hogy a felföldeken a legnagyobb jólét az i.e. 11. században és a 10. sz. elején van. Ezt látjuk a kronológia felől.
Amikor a népességről beszélünk, akkor a Jordán folyóval együtt, attól nyugatra, 250 helyszínnel van dolgunk. Többségük kicsi, nem erődített, hogy úgy mondjam, kezdetleges. Nem sok százezer emberről beszélek. Azt feltételezem, hogy a számítások elvégzése után a hegyvidék teljes régiójában, a Jordán folyótól nyugatra talán 30.000-40.000 embert számolhatunk össze, de a Jordán folyótól keletre is van olyan népesség, amelyet figyelembe kell venni, amikor erről az időszakról beszélünk.
Földrajzi szempontból már a vaskor első időszakában egyértelmű a kettősség észak és dél között. Délen rendkívül korlátozott a helyszínek és az emberek száma. Úgy feltételezem, hogy Júdában – itt Jeruzsálemben és tőlünk délre, egészen Betlehemig, Hebronig, Júda déli pereméig – azt mondanám, hogy talán nem több, mint 2000 ember élt a vaskor első időszakában.
Ez nagyon fontos a bibliai tanúságtétel megértéséhez is.
Amíg Jeruzsálemtől északra, azon a területen, amely majd Izraelé lesz, úgy 25.000-30.000 vagy még több embert számolhatunk. Ugyanez vonatkozik a Jordánon túli helyzetre, a Jabbók folyó területén, Ammantól északra. Több ember, több település és nagyobb népesség. Délre, Moáb és Edom területén a lakosság száma rendkívül korlátozott egészen sokáig, a vaskor második időszakáig.
Szóval, honnan származnak ezek az emberek?
A ’70-es évektől kezdve, valójában a 20. század ’60-as éveinek végén jelentős felszínkutatásokat végeztek a felföldeken, főként a Jordántól nyugatra, de Jordániában, a Jordán Királyságban, Transzjordániában is. Ezek a kutatások egy dolgot nagyon világosan megmutattak: a régióknak a bronzkori és vaskori történetében több hullámvölgy volt. Fellendülés és hanyatlás váltották egymást: letelepedési hullám és hanyatlás. Az első fellendülés a korai bronzban volt, a középső bronzkorban hanyatlás, újabb fellendülés a középső bronzkor nagy részében, és hanyatlás a késői bronzkorban. És újra elölről: ez volt a vaskor első időszakának fellendülése. És valóban, ha felkeresel néhány helyszínt, hogy megvizsgáld a fazekasságot a felszínkutatásnál, ugyanazt a képet látod. Fellendülés, hanyatlás, fellendülés, hanyatlás – ugyanazon a helyen. Ugyanazt a fajta agyagedényt veszed kézbe a korai bronzkorban, a középső bronzkorban és a vaskor első időszakában. A vaskor első időszakában a felföldeken végzett helyszínek feltárásakor sem lehetett látni bizonyítékokat a kívülről érkező csoportokra.
Tehát az elkerülhetetlen volt az a következtetés, hogy az ország lakosságán belüli, Kánaán lakosságán belüli folyamatokról beszélünk.
A hullámvölgyek, a fellendülés és a hanyatlás, a jólét és a hanyatlás néha ugyanazon a helyen, olykor nagyon drámaian. A középső bronzkorban például a Jordántól nyugatra, összesen 250 telephely volt, amely a késői bronzban lecsökkent 30-35-re, majd ismét megszaporodott és akár 250 telephely volt a vaskor első időszakában, és sokkal több, kétszer annyi a vaskor második időszakában. Fent és lent, ezek a hullámvölgyek.
Látszik a longue durée mintázata, de mit jelent?
A longue durée itt kétféleképpen magyarázható. Elméleti szempontból beszélhetsz róluk, leírhatod a kívülről érkező embereket, akik újra és újra ugyanazokra a helyekre telepednek le. Nem túl meggyőző, igaz? Nyilvánvalóan változásokkal foglalkozunk és elsősorban a települési mintázatokban és a szükségletre termelésben bekövetkezett változásokkal. A Kánaánra jellemző helyzet, amely tipikus volt Izrael földjén és Palesztinában is, ha tetszik, egészen az oszmán korszakig az elmozdulások voltak. Elmozdulások a folyamatos letelepedés mentén azok között az időszakokban, amikor az emberek inkább letelepedtek és az olyan időszakok között, amikor az emberek inkább pásztorkodó életmódra tértek át a változó gazdasági, geopolitikai és adminisztratív helyzeteknek megfelelően. Ezt például nagyon egyértelműen láthatjuk 19. században és a 20. század elején. Norman N. Lewis-nak van egy könyve: Nomads and Settlers in Syria and Jordan, 1800–1980.
Lewis bizonyítékokat közöl dokumentumokból, utazóktól, olyan emberektől, akik a pusztai régió mentén keresték fel Transzjordániát egy bizonyos időben, és ők jólétről, számos faluról és emberről számolnak be. Az utazó, a kutató itt-ott kortyolgatja a teáját. És 20 évvel később senki nincs ott. A falvak elhagyatottak. Miért? Mert megváltozott a helyzet. Talán egy kis éghajlatváltozás, esetleg a fennálló rezsim alkalmatlankodása, esetleg mert nem akarták, hogy besorozzák őket a hadseregbe, ezért elmenekültek.
Az emberek tudták, hogyan kell nagyon gyorsan váltani a pászkorkodó életmód és a letelepült életmód között. Ez elengedhetetlen a vaskor első időszaka helyzetének megértéséhez is.
Amikor hullámvölgyeket látunk, akkor a letelepedési tevékenység időszakaival van dolgunk. Az életmód soha nem teljesen letelepedett, mindjárt beszélünk még erről, de inkább letelepült, majd pásztorkodóbb jellegű termelési módra változik.
Miért telepedtek le ezek az emberek a vaskor első időszakának sajátos letelepedési hullámában?
Ez a 64.000 dolláros kérdés. Azt gondolom, hogy erre a kérdésre néhány évvel ezelőttig nagyon nehéz volt választ adni. Itt visszautalok a késői bronzkor végén bekövetkezett válságról és klímaváltozásról folytatott beszélgetésünkre. Mert amíg a pollenkutatásokkal nem sikerült észrevennünk, beazonosítani ezt a klímaválságot a bronzkor végén, nehéz volt magyarázatot adni arra, hogy miért.
Miért? Miért is volt ilyen nagy változás a termelés módjában? És a letelepedési mintázatban? És így tovább.
Azt gondolom, hogy most már értjük. Mivel ez a jellegzetes kánaáni helyezet és a későbbi századokban a levantai helyzet is ez: a letelepültek és a nomádok közötti különbségtétel. Ma már tudjuk, hogy a nomád életmód vagy a nomád pásztorkodás életmódja egy letelült életmód eredménye, oldalhajtása, amely a letelepedett lakosságnak attól a képességétől függ, hogy tudnak-e elegendő mennyiségű gabonát termelni. Ha a letelepedett emberek elegendő gabonatöbbletet termelnek, az lehetővé teszi mások számára, hogy nomád pásztorkodással foglalkozzanak, és természetesen ők is jobban boldogulnak, mert a pásztorkodó jellegű termelési módra összpontosíthatnak. Azok pedig, akik letelepült életet élnek, összpontosíthatnak a gabonatermelésre és a letelepült élet más termékeire. Amikor az éghajlati válság elkezdődött, lassan, fokozatosan a letelepült közösségek már nem tudtak elegendő gabonafelesleget termelni ahhoz, hogy lehetővé tegyék a nomád pásztorkodás életmódját. Ennek az volt az eredménye, hogy a pásztorkodással foglalkozó emberek, akik rendelkeztek arról tudással, hogyan térjenek vissza a letelepült életmódra, ezt valóban meglépték és visszatértek a letelepült életmódra, hogy a saját gabonájukat termeljék. Ez magyarázza a bronzkor végén bekövetkezett változást, a késői bronzkorról való átmenetet a vaskor első időszakára. Valószínűleg ez a legfontosabb mögöttes mozgatórugója a felföldeken való letelepedési hullámnak.
A feföldek benépesedési hullámáról beszéltél, amely a Jordántól nyugatra és keletre egyaránt bekövetkezett. Tudunk-e különbséget tenni köztük ebben az időpontban? És ha igen, hogyan?
Nagyon nehéz. Valójában lehetetlen. Az 1980-as években Silóban végzett régészeti feltárásaim miatt olyan embernek tartom magam, aki jól ismeri a vaskor első időszakának anyagi kultúráját a Jordántól nyugatra. Tegyél próbára itt, az Albright Intézetnél! Csinálj egy táblázatot Siló anyagi kultúrájának elemeiről és egy Amman melletti lelőhelyről! 50% esélyem lenne átmenjek a teszten, mert képtelen vagyok különbséget tenni köztük, meg kell tippelnem. Ez pedig nemcsak a vaskor első időszakában van így, hanem később is. Mert eltart egy ideig.
Csak a területi királyságok kialakulása idéjén dolgozzák ki a különböző csoportok anyagi kultúrájuk sajátos vonásait az agyagművességben és más tárgyak esetén. A vaskor első időszakában nem.
Tehát az agyagművesség ugyanaz, az építészet, a kőoszlopos házak és így tovább, ugyanaz. Az alapvető helyszínek elrendezése megegyezik, nincs igazán jómód. Vagyis lehetetlen valódi különbségtételt tenni. Akkor mit lehet tenni? Húsz, harminc évvel ezelőtt hirtelen az a gondolatunk támadt, hogy van megoldás. Számos szerző, kutató felvetette annak lehetőségét, hogy meg kell vizsgálnunk ezeknek az embereknek az étkezését, a kulináris gyakorlatait. Mindannyian tudjuk, hogy az étkezési gyakorlatok mindig az emberek identitását tükrözik. Ma is megyünk egy olasz étterembe, egy francia étterembe, mexikói konyhára stb. Az ókorban is így lehetett. A kutatók pedig észrevették, hogy a felföldeken feltárt településeken nincs bizonyíték sertéstartásra, és ezért, feltételezhetően, nincs bizonyíték sertéshús fogyasztására sem. Míg az alacsonyabban fekvő területeken és különösen Filiszteában ezek az emberek valóban sertéshús-fogyasztók voltak. Ők tartottak sertéseket és a sertéscsontok százalékos aránya a közösségeiknél rendkívül nagyon jelentős. Tehát az elképzelés az volt, hogy
itt egy „mi” és „ők” helyzettel van dolgunk.
Az izraeliták vagy proto-izraeliták a felföldeken a filiszteusokat egyfajta ellenségnek látták a két csoport határán zajló összecsapások miatt, ezért azt mondták: „Nos, mi szimbolizálja pontosan a filiszteusokat? Sertéshúst fogyasztanak, disznókat nevelnek, így mi ezt elutasítjuk és nem fogunk sertéseket tartani”.
A vaskori Filisztea és Júda térképe disznócsontok gyakoriságával a különféle filiszteus és nem filiszteus helyeken.
Az elképzelés az volt, hogy a Biblia sertéshús fogyasztásának tilalma a vaskor első időszakának való helyzetéből származik.
Később ez az elképzelés is megdőlt.
Az egyre több régészeti ásatással ugyanis mindannyian megértettük, hogy például a késői bronzkorban vagy akár a vaskor első időszakában is vannak olyan helyszínek az alacsonyabban fekvő területeken is, ahol nagyon kevés bizonyíték van a sertéshús fogyasztására, például Megiddóban, ahol mindketten végeztünk ásatásokat. Míg Filiszteában, ha elhagyjuk a fontosabb városközpontokat, például Askelónt és Asdodot és elmegyünk Tel Miqnébe (Ekron), a vidéki területekre, akkor olyan helyeket találunk, ahol nincs bizonyíték sertéshús fogyasztására. Tehát a sertéshús fogyasztása vagy nem fogyasztása, a disznótartás vagy nemtartás sokkal bonyolultabb kérdés, mint azt korábban, mondjuk a ’80-as vagy a ’90-es években gondoltuk, és tudod, nem lehet lakmuszpapírral különbséget tenni az izraeliták és a nem izraeliták között.
Nagyon érdekes képet festettél le az ókori Izrael felemelkedéséről, ahogyan azt a régió régészetéből összeraktad. Ám a Biblia egészen más történetet beszél el, sokkal részletesebben és történetekben gazdagon.
Így van. A Biblia folyamatában meséli el az ókori Izrael történetét, amely ellentétes a települési rendszerek hullámvölgyeinek ciklikus folyamataival. A pátriárkákkal kezdi, majd az egyiptomi kivonulással, aztán a honfoglalással és a letelepedéssel, a királyságokkal, stb. Mi nagyon mást írtunk le.
Véleményem szerint a Bibliának nincs emléke a bronzkori helyzetről.
Ezt nagyon könnyű bizonyítani. Beszéltünk már róla, hogy nincs emléke a bronzkor végén bekövetkezett válságról, sem az egyiptomi rendszer összeomlásáról, és nem tud Egyiptom kánaáni emlékezetéről sem. Azt gondolom, hogy a Bibliának nincs igazán emléke a vaskor első időszakáról sem. Tudunk például a tengeri népek tengerpart mentén történi letelepedési fázisáról, amelyről a későbbi beszélgetéseink egyikében fogunk beszélni. A Bibliának erről semmiféle emléke nincs.
A Biblia határozottan beszél az ókori Izrael korai történetéről, innen-onnal felvéve hagyományokat és emlékeket, de azokat a későbbi szerzők ideológiájának alátámasztására hozza. Vagyis meg kell értenünk a későbbi szerzőket, hogy kihámozzuk, mi az, amit a Biblia megpróbál nekünk elmondani.
Józsue honfoglalása például alapvetően egy későbbi hódítás, amelyet azért meséltek el, hogy megtámogassák a szerzők jeruzsálemi céljait Jozija (Jósiás) király idejében, az i.e. 7. század végén. Remélem, hogy később még beszélünk erről. A „bírák időszakát” pedig északi, izraeli hagyományokból veszik, hogy szemmel láthatóan leírják a honfoglalás és a monarchia közötti időszakot, de jó okkal feltételezhetjük, hogy a leírás az északi királyság kezdeti szakaszában kialakult helyzetet mutatja be. A Biblia valójában nem az i.e. 13. és 11. század közötti időszak kánaáni helyzetét ábrázolja.
Rendben, ez tehát az ókori Izrael felmelkedése. Foglaljuk össze ezt a sok anyagot!
Igen. Próbáljuk meg összefoglalni. Az ókori Izrael felemelkedésének megértéséhez meg kell vizsgálnunk a települési mintázatokat és a termelési módokat. Igazából át kell térnünk egy kicsit az antropológia oldalára. Látjuk a ciklikus folyamatokat, a hullámvölgyeket a felföldeken a korai bronzkortól indulva, ami azt jelenti, hogy i.e. negyedik évezred végén kezdődik, és egészen Izrael és Júda területi királyságainak felemelkedéséig tart. Ezt a pásztorkodóbb és letelepültebb termelési módok közötti váltások hátterében, a régióban és azon túl bekövetkezett vált(oz)ások, gazdasági, politikai és geopolitikai átalakulások szerint kell megfejtenünk. Az ókori izraelitákat kánaánitákként kell felfognunk. Ők Kánaán helyi állományából származnak. Látjuk ezt a települési mintázatokban és az anyagi kultúrában is. Kezdetben azokhoz a csoportokhoz tartoztak, amelyekből később Moáb, Ammon és Damaszkusz kialakult. A területi királyságok felemelkedésével különböztették meg magukat, ekkor válik nyilvánvalóvá anyagi kultúrájuk, amely megkülönbözteti őket a többiektől a későbbi évszázadokban is.
Rendben. Legközelebb tehát egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a területi királyságok térnyerését ebben a régióban. Különösen Izrael felemelkedésés ezekből a felföldeken található közösségekből.
Így van.
Szuper. Találkozunk legközelebb.
Rendben. Örömmel.
Fordította: #BibliaKultúra
A képek forrása:
Amazon; CBS News; ResearchGate; Wikipedia.
A korábbi beszélgetések:
- rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
- rész: Kánaán a késői bronzkorban
- rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
