Bár a Biblia a szereplők széles és változatos kavalkádját mutatja be, Dávid személyisége kiemelkedik ebben a sokszínűségben. Senki másról nincs ilyen gazdag és izgalmas kép, hiszen alakjában összeolvadnak a tragédia és a megváltás, az isteni és az emberi, a bűn és a megbocsátás, valamint a királyi hatalom és az árulás elemei. Dávid olyan sokoldalú személyiség, akárcsak egy shakespeare-i hős, Isten ugyan szereti, de gyermekei nem. A bibliai elbeszélés mellett a többszöri újraértelmezések is gazdagítják Dávid karakterét, és Luciano Zapella professzor hét cikkből álló sorozatában példákat mutat be az irodalmi feldolgozásra
A deuteronomista történetírás szemlélete szerint, amelyet a Tórához való hűség és hűtlenség közötti dialektika jellemez, a monarchiáról szóló bibliai beszámoló a katasztrófa felé tartó lassú és feltartóztathatatlan versenyfutásként jelenik meg. A jövőbeli politikai és erkölcsi újjáépítés reményének jeleként csak a törvény marad, amelynek a próféták az őrzői.
1. Dávid impotenciája
Ezért van az, hogy az egyiptomi és mezopotámiai krónikákkal ellentétben a monarchiáról szóló elbeszéléseket az a rendkívüli szabadság jellemzi, amellyel a különböző királyok – köztük Dávid és Salamon király – helytelen viselkedését és gyengeségeiket kiemelik. Melyik más királyi krónikában lenne elképzelhető egy olyan jellegű kép, mint amilyennel az 1Kir 1,1–4 verseiben találunk?
„Dávid király éltes öreg lett; hiába burkolták takaróba, nem tudott fölmelegedni. Szolgái ezért így szóltak hozzá: Kell keresni urunknak és királyunknak egy fiatal leányt, aki szolgálatába áll a királynak, és gondját viseli. Ha kebleden pihen, urunk és királyunk fölmelegszik. Izrael egész földjén keresték hát a szép lányt. Így bukkantak rá a sunemi Abiságra, s el is vitték a királyhoz. A lány igen-igen szép volt, gondját viselte a királynak és szolgálta, a király azonban nem hált vele.”
Az, akit maga Isten választott ki, a Góliát és Saul felett diadalmaskodó, a király, aki meghódította Jeruzsálemet azzal, hogy oda helyezte a frigyládát, a költő-énekes kiválóság, a telhetetlen szerelmes, a bűnbánó bűnös: abból csak egy roskatag és védtelen vénember maradt. Hajdani szerelmi életerejéből csak az erotika mára elhalványult pótléka maradt, a fiatalság illúziója, amely szánalmas fátyolként próbál meleget hozni a közelgő halál hidegségére, hiába.
Való igaz, hogy Dávid szexuális impotenciája egyértelmű metaforája politikai tehetetlenségének.
De ezek a megfontolások csak részben enyhítik az olvasó értetlenségét a gyengeségében leplezetlenül feltárt (bár betakart) király előtt, akinek az ideje most jött el, és akinek a Salamonra bízott gyönyörű politikai-szellemi végrendelete (1Kir 2,2–8) végső pecsétként megmarad.
Bár a szöveg hangsúlyozza, hogy Dávid és Abiság között nem volt szexuális kapcsolat, mégis Dávid ágyasai közé tartozott, olyannyira, hogy tanúja volt annak a jelenetnek (1Kir 1,5), amelyben Betsabé, Salamon anyja arra ösztönzi Dávidot, hogy csírájában fojtsa el Adónija trónkövetelési kísérletét. Ezt követően, Dávid halála után Adónija, mivel látja Salamon gyengülését, egy végső kísérletet tesz arra, hogy megszerezze királyságát, és megkéri Abiság kezét Betsabétól, amiért Salamon kifejezett kérése szerint halállal fizet (1Kir 2,13–25). Bár hallgat, Abiság tehát fontos narratív funkciót tölt be a trónutódlás elbeszélésében (1Kir 1–2):
ő az az eszköz, amely jelzi először Dávid képtelenségét arra, hogy továbbra is uralkodjon, majd Adónija képtelenségét arra, hogy átvegye ezt a hatalmat.
2. „bűvös tested friss deleje”
A bibliai szerző tehát nem kételkedik abban, hogy az öreg Dávid király egy gyönyörű lányt használjon egyfajta emberi melegítőként. Ennél sokkal kevesebb is elég lenne a jóérzésűek megbotránkoztatására! És valóban, tudjuk, hogy bizonyos bibliai oldalakat szemérmesen cenzúráztak.
Nem volt ez másként 1857 júniusában sem, amikor néhány nappal a megjelenése után Charles Baudelaire (1821–1867) Fleurs du mal (Romlás virágai) című gyűjteménye ellen vallás és közerkölcs elleni vádiratot nyújtottak be. Érdekesség, hogy az augusztusban lezajlott tárgyaláson a vádiratot Ernes Pinard ismertette, ugyanaz a bíró, aki alig néhány hónappal korábban a 19. századi francia irodalom másik remekműve, a Madame Bovary elleni vádat képviselte.
Ha Baudelaire és a Biblia kapcsolatára gondolunk, azonnal eszünkbe jut a három vers (Péter tagadása, Ábel és Káin, A sátán litániája), amelyeket később a „Lázadás” című rész alá soroltak. A per során a cenzorok figyelme ezekre a szövegekre irányult, akik ostoba módon a katolicizmus alapjai elleni erőszakos támadásként olvasták azokat. A valóságban Baudelaire bibliai hivatkozásai
„lehetővé teszik számunkra, hogy felfogjuk képi világának összetettségét. Megvilágítják az intertextualitással játszó, konkrét idézés nélkül hivatkozó, a kanonikus szöveg és saját diskurzusa között távolságot teremtő, sajátos értékrendet kifejező szöveg játékos dimenzióját; hangsúlyozzák a metatextuális dimenziót, sőt az írásformákban (amelyek a zsoltárt, az imát és a litániát utánozzák) megmutatják a költészetnek tulajdonított rituális és szakrális erőt, amelyből a világ megváltásának egy formája származhat”.[2]
Ilyen a Reversibilité (Visszaháramlás) című vers is, amelyet Baudelaire 1853-ban írt Apollonie Sabatier (1822–1889) számára, aki egy ismert párizsi szalon animátora volt, amelynek tagjai között volt Theophile Gautier és Gustave Flaubert is. A költő beleszeretett, de idealizált és spirituális szerelemmel, az angyali tökéletesség megtestesülését látta benne,[3] szemben az „ördögi” Jeanne Duvallal. Íme a szöveg:[4]
Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás,
az önvád, szégyen, az unalom, rémület
s a lidérces vad éj, amikor szivedet
mint papírt gyűri és markolássza a romlás?
Vidámság angyala, tudod, mi a szorongás?
Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
S a görcsös ököl, a keserű könny daca,
amikor pokoli sorakozót ver a
Bosszú, s erényeink őt rohannak követni?
Óh, jóság angyala, tudod, a gyűlölet mi?
Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak,
melyek, a menhelyek fakó kapuinál,
mint kivert had, amely csak a gyér napra vár,
mozgó ajakkal és vánszorogva megállnak?
Egészség angyala, tudod-e, mik a Lázak?
Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok,
s a vénség réme, az undok kín: hogy csupa
leplezett borzadály a szem hódolata,
melyből sokáig és mohón ittuk a lángot?
Óh, szépség angyala, tudod-e, mik a ráncok?
Boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal,
Dávid a vég előtt tavaszod erejét
kérte volna, büvös tested friss delejét!
Én csak imáidat kérem haló szavammal,
boldogság angyala, óh, vidám, fényes angyal!
Szabó Lőrinc fordítása
Apollonie Sabatier portréja.
Nagyon kiegyensúlyozott felépítés jellemzi, mind metrikusan (öt strófa, egyenként öt versszak), mind szintaktikailag (négy megválaszolatlan kérdés, amelyet a litániás imára jellemző ismétlődő ritmus követ („… angyala”). A szöveg egésze a nő-„angyal” tulajdonságai („vidámság”, „jóság”, „egészség”, „szépség”) és a költő fájdalmas gyötrelmei („szorongás”, „gyűlölet”, „lázak”, „ráncok”) közötti ellentétre játszik, aránytalan, 1:4 arányban, ami megismétli a Spleen (melankólia) és az Ideál közötti alapvető ellentétet, amely egyben a címe (Spleen et Idéal) is a Romlás virágai című ciklusnak, amelyben a vers megjelenik.
Csak az utolsó strófában válik egyértelművé a hivatkozás a hipotetikus 1Kir 1,1–4 versekre: a tárgyilagosan szikár bibliai oldal a szublimált spiritualitás dimenziójává változik. Dáviddal ellentétben („csak imáidat kérem haló szavammal”), az akkor még csak harminckét éves, de az egzisztenciálisan már öreg Baudelaire-nek nincs szüksége arra, hogy felmelegítsék. Apollónia-Abiságból más jellegű kisugárzásokat keres: nem egyszerűen a meleg testét, hanem egy olyan testet, amely elvarázsol (aux émanations de ton corps enchanté), vagyis amely dalba (tehát költészetbe) foglalja a testi vágyról való lemondást és annak szublimálását. Az első négy strófa angyala, akit a költő a „te” (connaissez-vous) formális megszólítással szólít meg, a negyedik strófában egy nő (Apollonie) vonásait veszi fel, aki tele van boldogsággal, vidámsággal és fénnyel.
Ettől az irodalmi szalont és több szeretőt is megelevenítő nagyvilági nőtől a költő nem az egészség illúzióját kéri, hanem csak az „imáit”. Azzal, hogy egy külső hatalom közbenjárását kéri, az „angyal” azzal a tulajdonsággal teheti jót a költőnek, amelynek ő maga, legyen hímnemű vagy nőnemű (az angyalok nemének ősi problémája!) a megtestesítője: így háríthatja el spleenjét (innen a címben szereplő Visszaháramlás).
Fordította: #BibliaKultúra
Forrás:
Luciano Zappella: La vecchiaia del re. Davide, Abisag e Baudelaire, Bibbia ieri e oggi 6 (2017) 34–36.
A képek forrása:
Wikipedia, ZiaNet.
Jegyzetek
[1] Lásd William Olmsted, The Censorship Effect. Baudelaire, Flaubert and the Formation of French Modernism, Oxford University Press, Oxford, 2016.
[2] Myriam Watthee Delmotte: L’intertextualité biblique chez Baudelaire et Verlaine, novembre 2003, in Enseignement et Religion (https://www.yumpu.com/fr/document/view/16534771/lintertextualite-biblique-chez-baudelaire-et-verlaine-myriam-)
[3] „Így, istennőm, Te szent, Te tiszta és remek, Sok kába orgiám füstölgő éji üszkén/ Emléked egyre szebb”. (A lélek hajnala, Tóth Árpád fordítása)
[4] I fiori del male, szerk. Antonio Prete, Feltrinelli, Milano, 201612, 104–106. A címet Joseph de Maistre filozófus átvette, aki a szentek közösségét a „visszafordítható” kegyelmek kincsestáraként határozta meg.
További elmélyülésre ajánljuk – Prof. Luciano Zappella sorozata Dávidról
3. rész: A király öregkora – Dávid, Abiság és Baudelaire
2. rész: A király démona – Dávid és Saul Vittorio Alfieri újraértelmezésében
1. rész: Királyság és szakadék – Dávid a történelem, a történetek és az új olvasatok között
Dávid alakjához kapcsolódó további bejegyzéseink:
Dávid történetének későbbi rétegei
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
