Kánaán meghódítása

Beszélgetés Israel Finkelsteinnel – 6. rész

By: BibliaKultúra 2021. már 12.

A Józsue könyvében olvasható honfoglalás-történet i.e. VII. századi nyomokról árulkodik: egy bizonyos kor és bizonyos nép vágyainak és álmainak klasszikus irodalmi kifejeződése. Józsue kiemelkedő alakjának az a szerepe, hogy felidézze Jozija, Izrael népe leendő megmentőjének metaforikus képét. Beszélgetés Israel Finkelstein régésszel. A huszonnégy részes beszélgetős sorozat mostani epizódjában is Matthew J. Adams, a jeruzsálemi W.F. Albright Institute of Archaeological Research igazgatója faggatja az ókori Izrael régészetének és történetének vezető alakját. A beszélgetéssorozat korábbi részeit megtalálja blogunkon.

Israel! Köszöntelek a stúdiónkban, a jeruzsálemi Albright Intézet alagsorában. Ma több olyan témát feszegetünk, amelyeket legutóbbi beszélgetéseink során már érintettünk, de más szempontból. Kezdjük Kánaán meghódításának bibliai elbeszélésével! Mesélj egy kicsit ennek az eseménynek a bibliai oldaláról, és nézzük meg, hogy ez hova vezet bennünket!

Rendben. Nem beszélhetünk az ókori Izrael felemelkedéséről a bibliai elbeszélés említése nélkül, ugye? A Bibliának rendkívül egyértelmű elképzelése van Kánaánról, annak meghódításáról. Mit olvasunk? A Biblia elbeszéli, hogy itt van Kánaán, van egy leírás Kánaán földjéről, az ország határainak említésével, amikor is azt mondja:

Kánaán földjének határain belül ezt a részt elfoglalták, ez a rész pedig további hódításra vár.

A Biblia mond mást is: még azon a területen is, amelyet látszólag meghódítottak, továbbra is ott vannak a kánaáni városok, ha úgy tetszik, a kánaáni élet maradványai. A Biblia ezt teológiai szempontból problémásnak tartja, a bibliai szerzők szerint ugyanis ezek a köztük élő kánaániták végül bűnbe viszik az izraelitákat. Kánaán bibliai fogalmának földrajzi és teológiai szempontjából ez a történet kerete.

A bibliai elbeszélés szerint, amelyben olvasunk a kivonulásról és az izraeliták megérkezéséről, állítólag mikor következik be ez a honfoglalás?

A bibliai szemléletben ez rendkívül egyértelmű. Ott az egyiptomi tartózkodás időszaka, aztán a kivonulás, majd a pusztai vándorlás, megérkezés az országba, honfoglalás, majd egy idő után a királyság, a nagy egyesült monarchia megalapítása Dávid és Salamon uralkodása alatt. Valahol az i.e. 13. században vagyunk, és ez valóban jól működik, látszólag összhangban azzal, amit a külső forrásokból, a Biblián kívüli forrásokból tudunk. Különösen a Merenptah-sztélé, amely már megemlít egy Izrael nevű embercsoportot itt, Kánaán földjén, az i.e. 13. század végén. Vagyis, úgy tűnik, hogy a 13. század második felére összpontosíthatunk.

Helyes, szóval úgy hangzik, hogy a kérdést már régen megoldották, tudod, W.F. Albright számára például, akinek a nevét viseli ez az intézmény, minden összeillett: a honfoglalás, a késő bronzkor végi pusztítások, az izraeliták megérkezése, mindez tökéletesen illeszkedik egymáshoz.

Tökéletesen.

Nagyszerűen.

Egyrészt azért, mert rendelkezésünkre áll Kánaán Józsue általi meghódításának leírása, amely szerint az országban a kánaáni városállamok régi rendszerét felváltják az izraeliták. Ezzel párhuzamosan pedig vannak régészeti bizonyítékok a bronzkor végéről, az i.e. 13. század végén történt nagy pusztításokról, amelyek látszólag jól kapcsolódnak a Ramszesz városáról szóló információkhoz a kivonulás történetében (Kiv 1,11), valamint a Merenptah-sztélé bizonyítékai. Az információk különböző pontokból származnak, és mind illenek egymáshoz.

Akkor miért folytatjuk ezt a beszélgetést?

Nem illenek egymáshoz. Két okból, vagy inkább számos okból sem illenek egymáshoz. Egyes okok a Bibliából, mások pedig a régészetből származnak. Hadd kezdjem nagyon gyorsan a bibliai szövegekből fakadó problémák felsorolásával.

Már tudjuk, hogy a Biblia nem tud a késői bronzkorról. Nem emlékszik arra az időszakra, amikor Egyiptom uralkodott a kánaáni városállamok felett. A Biblia nem tud a bronzkor végén bekövetkezett éghajlati válságról, száraz időszakról sem. Ez az egyik probléma. A bibliai emlékezet homályosan visszanyúlhat az i.e. 10. századi eseményekhez, de nem a 13–12. századiakhoz. Arra nincs semmiféle bizonyítékunk.
Felmerül az emlékezet megőrzésének kérdése. Nagyon jól tudjuk, hogy Józsue könyve legkorábban az i.e. 7. század végén készült el. Azt is tudjuk, hogy nincs bizonyíték irodalmi szövegek összeállításának lehetőségére a két héber királyságban Kr.e. 800 előttről. Vagyis egy nagy szakadékban vagyunk. Ha valóban olyan eseményről beszélünk, amely az i.e. 13. században történt, akkor az emlékezet vagy a hagyomány miként terjedt el szóban oly sok évszázadon át, mígnem az i.e. 7. században írásba foglalták? Nagyon nehéz kérdés.

400 éven keresztül.

Ha éppen nem több. Van még egy másik kérdésünk, amely valamiféle nyomot kínál arra, hogy itt van egy probléma. Józsue könyvében nem olvasunk Transzjordánia meghódításáról. Nos, itt-ott van emlékezet a 13. fejezet hivatkozásaiban, de nincs hódítási történet. Miközben tudjuk, hogy a Biblia más helyein van területfoglalás Transzjordániában, és tudjuk, hogy a Transzjordánia felett Izrael északi királysága uralkodott. Szóval hogyan fogjuk fel ezt együtt? Ez van a Biblia oldaláról.

A régészet még problematikusabb kérdéseket vet fel. Az első nagyon egyszerű. Mivel az ásatások Albright és munkatársai korai szakasza után folytatódtak, kristálytisztává vált, hogy Józsue könyve honfoglalási elbeszélésében említett helyszínek közül sokan egyáltalán nem voltak lakottak, nem léteztek a késői bronzkorban. Erre sok példa van.

Et-Tell romjait Ai városával azonosították.
„Józsue földig leégette Ait, s örökre romhalmazzá tette, pusztasággá mind a mai napig.” (Józs 8,28)

Például Ai, amely némiképp problémás név, de hozok egy példát. Más helyek a Józsué könyvében említett helyek között egyáltalán nem voltak jelentősek abban az időben. Van egy másik probléma is: a datálásban, a kronológia felállításában való fejlődésben ma nagyon egyértelmű képünk van Kánaán városállamainak a bronzkor végi pusztulásáról. Ez a pusztulás körülbelül egy, ha nem másfél évszázadig is elhúzódott. Ha visszatérünk a legkorábbi helyszínre, Hacórra, valahol az ie. 13. század közepén vagyunk. Ha pedig Hacórról oda megyünk el, ahol mindketten végeztünk régészeti ásatásokat, Megiddóba, akkor a város utolsó csapása, végső pusztulása időnként közelít az i.e. 1100-hoz. Vagyis, egyértelmű, hogy a másfél évszázad alatt nem általában véve jövés-menéssel és városok lerombolásával van dolgunk.

Tel Hacór.

Józsue honfoglalása akkor nem történelmi?

Nem, a honfoglalás nem történelmi leírás.

Nem Kánaán egységes katonai hódításának leírása az i.e. 13. században. Ez azonban nem azt jelenti, hogy valaki az i.e. 7. században Jeruzsálemben ülve csak kitalálta a történeteket.

Ez nem így működik. Azt gondolom, hogy egy olyan gyűjteménnyel van dolgunk, amelyet úgy tudok leírni, mint emlékek, legendákként, elbeszélések és etiológikus történetek gyűjteménye. Most az emlékekre és az etiológikus történetekre szeretnék összepontosítani. Az emlékek nem feltétlenül az i.e. 13. századból származnak. A Bibliában számos olyan hely van, amit az emlékek felhalmozásának nevezhetnék. Némelyikük származhat egy korábbi időszakból, némelyik valamivel későbbi eredetű is lehet. Én például egyrészt úgy gondolom, hogy Józsue könyvének néhány emléke őrizhet néhány emléket az i.e. 10. századból, ám sokkal korábbit nem. De a 10. századból miért ne? Itt vannak még az etiológikus történetek. Mik ezek? Ez a dolgok magyarázatának német hagyománya, főleg a 20. század kutatás elején. A tájon vannak olyan dolgok, amelyek felhívták Izrael népének figyelmét a két héber királyság idején, és elkezdtek történeteket, legendákat mesélni róluk. Például volt az a nagy kőhalom egy letűnt bronzkori városból Bétel városának közelében, és a bételiek feltették a kérdést, hogy mit látunk itt. Itt utalnék a bibliai Ai nevű helyre. És akkor elkezdtek egy történetet mesélni róla:

Nos, magyarázzuk el, hogyan pusztult el és vált rommá a nagy város.

Ezek az etiológiai történetek. Tehát, hogy válaszoljak a kérdésedre röviden és velősen:

hagyományok és elbeszélések, legendák és etiológiai történetek, és akár még néhány emlék gyűjteményével van dolgunk.

Tehát valaki ezeket a történeteket és elbeszéléseket összerakja. De mi célból, és miért ebben a formában?

Mindenekelőtt a megírás időpontjára kell összpontosítanunk, mert a datálás feltárja a kompozíció megírásának célját. Józsue könyvével az i.e. 7. század végén járunk. Józsue könyvében sok nyom mutat arra, hogy az anyagot a 7. század végére datáljuk. Hadd mondjak egy nagyon jól ismert példát: Józsue könyvének 15. fejezete felsorolja Júda törzsének városait. Ma már, egy évszázad óta tudjuk, hogy

itt Júda királyságának adminisztratív felosztásával van dolgunk Jozija (Josiás) király idejéből,

az i.e. 7. század végén. Tehát a kérdés megválaszolásához a 7. század végére kell összpontosítanunk.

Józsue könyvének kompozícióját tehát az i.e. 7. század végére tesszük. Mi történik ekkor, ami segít nekünk, hogy megértsük Józsue könyvének megalkotásának „miértjét” és a hódítást?

Meg kell vizsgálnunk a geopolitikát. Az északi királyság már nincs többé. Időszámításunk előtt 720-ban az Asszír Birodalom elfoglalta az északi királyságot.

Jó okkal feltételezhetjük, hogy ez Júdában a pán-izraelita gondolathoz kapcsolódó érzelmeket váltott ki: eszerint Júdának kell most Izraelt helyettesítenie, és Júda királyának, a jeruzsálemi dávidi királynak kell uralkodnia Izrael egész népe, a két ősi héber királyság felett az északi Dántól a déli Beér-Seváig. Ezt azonban lehetetlen teljesíteni, mert az Asszír Birodalom ott ül, Júda pedig annak engedelmes vazallusa. Időszámításunk előtt 630 körül azonban olyan okokból, amelyek nem kapcsolódnak az itteni, dél levantei eseményekhez, az Asszír Birodalom kivonul ebből a régióból. Jozija királynak pedig az az elképzelése támadt, hogy eljött az ideje megvalósítani a pán-izraeli ideológiát és hogy átvegye az északi területeket. Azt gondolom tehát, hogy a Józsue könyvében olvashaltó történetet ennek hátterében kell megérteni: a

hódítás valójában inkább egy végrehajtandó hódítás, mintsem egy történelmi esemény leírása.

Magában a szövegben is van egy további nyom, amely ebbe az irányba mutat. Egy biblikus kutató, az ifjabb P. Kyle McCarter 40 évvel ezelőtti gondolatára szeretnék hivatkozni. Ő rámutatott azokra a szöveges hasonlóságokra, amelyeket Józsue alakjának leírásában látunk Jozija király leírása kapcsán. Józsuét szinte egy királyi alakként írják le, ha úgy tetszik, ő Jozija előfutára, Jozija pedig egyfajta katonai vezető, mint Józsue.

Véleményem szerint tehát a Józsué könyvében szereplő leírás az i.e. 7. század végi Júdából származik, és az akkori Júda ideológiájának, az elkövetkező hódításnak és Júdának a két héber királyság együttes területe feletti uralmának a hátteréből kell megértenünk.

Ez az egész nagyon szépen passzol egymáshoz: Jozija, Józsue, a logika, úgy tűnik, hogy minden megfelel, de van néhány zavaró tényező. Először is, Józsue karaktere efraimita. Északról származik.

Mi van vele?

Mi van vele?

Igen. A honfoglalás vezető alakja nem júdabeli. A hódítás vezetőjét, Józsuét a Biblia úgy mutatja be, mint aki Efraim törzséhez tartozik, Efraim pedig az északi királyság hátországa. Van egy másik nehézség, mégpedig az, hogy az északi királyság teljes magja, itt Efraim és Manassze törzseinek területére utalok, a Jeruzsálemtől északra eső központi felföldekre egészen Sekemig, Samariáig és északon a Jezréel-völgyig, nincs leírva Józsue hódításának történetében. Ez itt nehézség, és most meg kell próbálnunk megérteni, mi folyik itt. Eljött a pillanat, hogy más honfoglalási hagyományokat vigyenek a Bibliába, mert abban vannak olyan honfoglalási hagyományok, amelyek nem szerepelnek Józsue könyvében. Ezek a Számok könyvéből származnak, azt gondolom, hogy eredetiek és főleg a 21. fejezetből valók. Az egyik a Beer-Seva-völgyről szól, a déli aradi királlyal folytatott csatáról. Másik kettő a transzjordániai csaták és hódítások története. Egyszóval, azt gondolom, itt fontos a térkép. Vegyük elő a csaták és hódítások hagyományait, a legfontosabb hagyományokat, és rajzoljuk fel azokat egy térképre. Mit kapunk?

Valójában az ország meghódításának leírását kapjuk, nem az egész országét, hanem az északi királyság magjától kiindulva a királyság legkülső határáig az i.e. 9. és 8. században.

Ez tehát a magyarázata annak, hogy az északi királyság hogyan érte el határait Transzjordániában és Ciszjordániában. Ha pedig ezt összevetjük Józsue könyvének hagyományaival (Józsue ugye efraimita volt), akkor alapvetően egy északi, északi honfoglalási hagyománnyal rendelkezünk.

Jozija és írnokai tehát nem kitalálták az egészet. A történet nagy része már előttünk áll, és északról való.

A válaszom: igen, és úgy gondolom, hogy nemcsak a hódításra vonatkozóan. Azt gondolom, hogy a héber Biblia néhány olyan fontos fogalma, amelyek Júda gondolatvilágában olyan erősek, azok az i.e. 7. században, az északi királyság bukása után, északról származnak. Az egyesült monarchia gondolatát is beleszámítva feltételezem, hogy a jövőben erről és a honfoglalásról fogunk még beszélni. Jozija írnokai tehát már rendelkeznek a honfoglalás hagyományaival, amelyek északról származnak, és ezt a hagyományt Júda, Jozija ideológiájának szolgálatába állítják, az i.e. 7. század végén. De tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy a hódítás nem írja le az egész országot. Tudatában vannak annak a ténynek, hogy egy része hiányzik a hátországból, amely korábban Izrael északi királysa volt. Mit csinálnak ekkor? Megváltoztatják a műfajt. Először is, megvan a csaták és a nagy területi egységek meghódításának műfaja, és megfordítják ezeket, beszúrják a városok meghódításáról szóló történeteket, és ezek a városok abban az országrészben vannak, amelyre úgy hivatkozunk, mint Efraim és Manassze törzsének területe az északi királyságban. És még egyet tesznek: a Józsue könyvének 12. fejezetében szereplő összesítő listába további városokat illesztenek be, amelyek ott találhatók abban az országrészben, amelyről nincs leírás az északi hagyományban.

Foglaljuk tehát össze a mai beszélgetésünket Kánaán meghódításáról!

A honfoglalásnak több hagyománya van: van egy hagyomány Józsue könyvében, illetve további hagyományok a Számok könyvében. Józsue efraimita. Jó okkal feltételezhetjük, hogy a honfoglalás legkorábbi hagyomány északról származik, és az északi királyság legszélső határainak magyarázatával foglalkozik az i.e. 9. és 8. században. A terjeszkedés a magtól, Izrael hátországától indul ki, a felföldektől északra, északkeletre és délkeletre. Ezt a hagyományt az északi királyság bukása után valószínűleg az izraeliek hozták Júdába, és talán az i.e. 7. század végén Jozija király írnokai átvették, hogy elmagyarázzák és felhasználják Kánaán Júda alatti újrahódítására vonatkozó elképzelésükhöz, amelyet egy dávidi király hajt végre az i.e. 7. század végén.

Rendben. Köszönöm a beszélgetést. Várom a következőt.

Én is.

Fordította: #BibliaKultúra