Az állatok korrigálják a teológiát

Laura Eduati írása

By: BibliaKultúra 2023. okt 04.

Az állatok világnapja egy nemzetközi akciónap az állatok jogaiért és jólétéért, amelyet minden évben október 4-én, az állatok védőszentjének, Assisi Ferencnek az ünnepén tartanak.

Farkukat csóváló bárányok, háztáji disznók, a gyerekek simogatását kereső csirkék, sőt polipok is szeretettel nyújtják csápjaikat a dél-afrikai búvár Craig Foster keze felé, aki rendkívüli felvételeivel 2021-ben Oscar-díjat nyert az Octopus teacher [Tanítóm, a polip. Ember és állat különleges barátsága] című dokumentumfilmmel.

Tanulságos cím: az állatok, még a legvalószínűtlenebbek is, mint például egy fejlábú, arra tanítják az embereket, hogy létezik egy érzelmi és részvételen alapuló közösség, amely nemcsak filozófiai és jogi elmélkedésre késztet, hanem még azt is megalapozta, hogy 2009-ben Németországban, konkrétan Münsterben létrehozták az Institut für Theologische Zoologie-t. Az intézetben keresztény teológusok és a keleti vallásokhoz tartozó hinduk és buddhisták – utóbbiak egy olyan vallási kultúra képviselői, ahol az ember és az állat közötti határvonal kevésbé egyértelmű és kevésbé haszonelvű – állnak egymással szemben. Az Institut für Theologische Zoologie-ban a teológiai gondolkodás elevenedik meg, ugyanakkor szemináriumokat szerveznek az ember-állat találkozásokról, az állatterápiáról és a közvetlen tapasztalatszerzésről, hogy közös alapot találjanak a kölcsönös elismerésre.

Az alapítók szerint a fő cél „a teológiai paradigmaváltás” és a modern teológia „tévedésének” kijavítása az állatok sorsával kapcsolatban, amelyeket évszázadok óta lelketlen és ezért alsóbbrendű, fényre és figyelemre méltatlan eszközöknek tartanak. Ez a tévedés – írják a münsteri tudósok – nemcsak az állatokra nézve káros, hanem a Teremtés és Isten hamis felfogásához vezet, és ez – figyelmeztetett Aquinói Tamás – „eltávolítja az embert a Teremtőtől”.

Az állatteológia számára tehát a nem-emberi teremtmények olyan isteni lehelettel rendelkeznek, amely méltóvá teszi őket arra, hogy az üdvösségtörténet részesei legyenek, és ez nem abszolút újdonság a keresztény gondolkodásban, hanem a Biblia olvasásából meríti látásmódját. A Prédikátor könyvének sok más verse mellett nagyon egyértelmű:

„Mert az emberek és az állatok sorsa egyforma; ahogy ezek meghalnak, úgy halnak meg azok is; egy az élet lehelete mindnyájan. Nincs az embernek felsőbbrendűsége az állatokkal szemben, mert minden hiábavalóság.”

Ez Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájában megfogalmazott látomása: „A többi teremtmény végső célja nem mi vagyunk”, mert „minden egyes természetnek megvan a maga jósága és tökéletessége. A teremtés tényéből következik ugyanis, hogy minden dolognak megvan a maga állaga, igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei, és megvan a saját rendje.”

Könnyű elképzelni, hogy ez az erkölcsi látásmód is annak az időnek a gyümölcse, amelyben élünk, és annak a környezeti katasztrófának az eredménye, amelyet remélhetőleg el tudunk hárítani, de amely igazán új, még az átlagember szemében is, azok a tudományos felfedezések, amelyek az állatok rendkívüli érzelmi és kognitív képességeiről szólnak. 2012-ben Cambridge-ben a bolygó vezető idegtudósai által aláírt tanulmány megállapította, hogy minden gerinces állat és a fejlábúak rendelkeznek öntudattal, 2013-ban pedig egy kutatás megerősítette azt, amit a kutyatulajdonosok már régóta tudtak, nevezetesen, hogy a kutyák az emberi érzelmekhez hasonló érzelmeket éreznek, és ez a megfontolás olyan állatokra is kiterjed, amelyeket általában az intenzív tenyésztés kegyetlenségének vetünk alá. Ez új érzékenységre és ezáltal új kapcsolatra kényszerít bennünket velük – mondta Martin M. atya. Lintner szervita pap, a teológiai etika tanára Brixen-ben (Bressanone), az Erkölcsteológiai és Szociáletikai Nemzetközi Szövetség korábbi elnöke:

„Egy olyan kapcsolat, amelynek nemcsak a faj, hanem minden egyes állat iránti tiszteletet is figyelembe kell vennie.”

Az állat-teológusok és a filozófusok tehát az állat csodálatában találkoznak, amelynek semmi haszna az ember számára, legyen az tehén a legelőn vagy a macska, amely szeretettel vár minket a nap végén, de amely önmagában is csoda, töredéke annak a Teremtésnek, amely sokáig úgy tűnt, hogy csak az embert és annak érdekeit helyezte a világ középpontjába.

„Ez azért történt, mert a keresztény teológiában olyan filozófusok, mint Platón és Arisztotelész hatottak, akik számára az állatok egyértelműen alacsonyabb rendűek voltak, mert a-logoi lényeknek tekintették őket, azaz nem voltak felruházva értelemmel és értelemmel, és ezért még halhatatlan lélekkel sem"

– reflektál Lintner atya. Maga Krisztus feltámadása azonban, ha kozmológiai dimenzióban vizsgáljuk, magában foglalja az állatok megváltását is:

„János azt írta, hogy az Ige testté lett, és a test kifejezés magában foglalja az emberi lény törékenységének és sebezhetőségének fogalmát, aki a föld porából formált teremtmény. A hús kifejezés tehát a teremtmény sebezhetőségét fejezi ki, amelybe az állatok is beletartoznak.”

– teszi hozzá a dél-tiroli teológus, kifejtve, hogyan lehet túllépni a középkori skolasztikus teológia egyik nagy kérdésén, amely szerint az üdvösségnek ki kellett zárnia az állatokat, mert nem voltak felruházva értelmi lélekkel.

Ez a kulturális tudat, nevezetesen a nem emberi lények kizárása az üdvösség tervéből, gyakran vezette a férfiak és nők, még a nem hívők kezét is, hogy rosszul bánjanak az állatokkal és a bolygóval. Ez a kettősség azonban leküzdendőben van. Ferenc pápa egyik katekézisében megjegyezte:

„Egy nap majd Krisztus örökkévalóságában látjuk viszont állatainkat.”

Paolo De Benedetti, egy nemrég elhunyt állat-teológus még tovább ment: egy haldokló kutya szemében, írta, találkozhatunk Jézussal.

„Ha hisszük, hogy Isten minden élőlényt szeretetből teremtett, és hogy az özönvíz után szövetséget kötött az állatokkal is, akkor kézenfekvő azt hinni, hogy Isten nem nyugszik bele egyszerűen egy állat szenvedésébe és halálába. Vannak megközelítések arra, hogy a szegények számára biztosított opciót az állatokra is kiterjesszük.”

Lintner ismét felidézi a Laudato si’-t, ahol Ferenc pápa azt mondja:

„Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket, amely »sóhajtozik és vajúdik« (Róm 8,22).”

„Ebben az értelemben Krisztussal találkozunk minden szenvedő teremtményben és egy haldokló kutyát látva – magyarázza továbbá Lintner, aki meg van győződve arról, hogy az Egyháznak még mélyebben el kell gondolkodnia az állatok felhasználásának és különösen megölésének fogalmán, amely ma a katekizmus számára lehetséges, ha van valami indoklás, mint például az élelmiszergyártás vagy a gyógyszerkísérletek, amely – mindig nyitva tartva a Bibliát – kevéssé tűnik összhangban lévőnek Ozeás próféta szavaival: „Abban az időben szövetséget kötök nekik a föld vadjaival, az ég madaraival és a föld hüllőivel; íjat, kardot és háborút eltüntetek a földről, és nyugalmat adok nekik” (Oz 2,20).

Fordította: #BibliaKultúra