Jeruzsálem a bibliai időkben

Beszélgetés Israel Finkelsteinnel – 15. rész

By: BibliaKultúra 2021. sze 26.

Milyen volt Jeruzsálem a késő bronzkortól kezdve? Hogyan fejlődött ókori metropolisszá? Miképpen értékelhetjük a jelenleg is folyó régészeti ásatásokat? Israel Finkelstein és Matthew J. Adams régészek ezekre a kérdésekre próbálnak választ adni a „The Shmunis Foundation Family Conversation in the Archaeology and History of Ancient Israel” új epizódjában.

Israel, köszöntelek újra itt. Nagy nap ez a mai.

Örülök, hogy itt lehetek.

Ma Jeruzsálem városáról fogunk beszélgetni a késő bronzkortól a vaskorig. Természetesen a kronológia bizonyos pontjain, konkrétan az egyeséges monarchia időszakában ez egy rendkívül vitatott téma. Néhány részlet kapcsán korábbi beszélgetéseink során már beszéltünk az egységes monarchiáról, főleg Dávidról és Salamonról. A templomépítés is ide kapcsolódik, és mégis, a régészet nemcsak Dávid és Salamon történetéhez, de a korabeli Jeruzsálem leírásaihoz sem illeszkedik. Ezért ma szeretném, ha közelebbről szemügyre vennénk Jeruzsálemet és régészeti szempontból megvizsgálnánk. Menjünk vissza a késő bronzkorig, és haladjunk előre az izraelita királyságok időszakán keresztül. Kérlek, vezess be minket a témába!

Úgy gondolom, hogy mielőtt igazán belemerülnénk Jeruzsálem történetébe és régészetébe, kezdve a késő bronzkortól egészen a vaskor későbbi szakaszáig, háttérként több kérdésről is beszélnünk kell. Először is a topográfiáról. A topográfiában ugyanis neveket fogunk ismételgetni. Amikor a bibliai kori Jeruzsálemről beszélünk, a következő három konkrét területre utalunk:

a Templom-hegy;
aztán a Templom-hegytől délre húzódó hegygerinc, amely az Al-Aksza mecsettől délre folytatódik, és a mai kutatók „Dávid városa” névvel illetik;
aztán van az a rész, amely nyugatra fekszik, ahol most Jeruzsálem örmény és zsidó negyedei vannak, és ezt általában a Nyugati hegynek vagy Jeruzsálem délnyugati hegyének nevezik. A vaskort illetően ez a történethez tartozik.

És aztán természetesen Dávid városa gerincének keleti lejtőjén, a Templom-hegytől délre van egy másik pont, amit rendkívül fontos megemlíteni. Itt a forrásra utalok, mert Jeruzsálemben nincs élet vízforrás, a Gihon-forrás nélkül.

A második háttértéma, amelyről szerintem beszélnünk kell, azok a címek, amelyeket a tudósok adtak az ókori, a régi Jeruzsálemben lévő helyeknek. Itt olyan címekre gondolok, mint például „Dávid városa”, vagy „Milló”. Ezek a nevek földrajzi nevek, természetesen bibliai szövegből származnak. Azonban nem szabad elfelejtenünk, és rendkívül óvatosnak kell lennünk a használatukkal, mert nem igazán tudjuk, hogy mit jelentenek. Nem igazán tudjuk, hogy mit jelent, amikor a Biblia „Dávid városáról” beszél. Nincs olyan hely, amit igazán pontosan meg tudnánk határozni a Templomhegytől délre húzódó hegygerincen. Talán a Templom-hegyen van. Nincs mód arra, hogy tisztázzuk ezt a kérdést.

A harmadik és egyben a legfontosabb kérdés, amelyet meg kell vitatnunk, mielőtt belemerülnénk Jeruzsálem régészetébe és történelmébe, az eredeti halom helye. Mert tudjuk, hogy az ókori Közel-Keleten, amikor a bronz- és vaskorról van szó, vannak halmok, amelyek „mesélnek”, mint a megiddói halom, vagy a hácóri halom, vagy az askeloni halom a déli parti síkságon. Azt is tudjuk, hogy a lakóhalmok jelensége a hegyvidéken is létezik: Sikemben, Bételben, Hebronban. A kérdés tehát az:

Hol van Jeruzsálem eredeti településdombja?

Dávid városának művészi rekonstrukciós rajza a királyság korából: középen az erőd és a „Milló”, jobbra az Ófel (a palota területe) és a templom területe; az előtérben pedig a Gihon-forrás feletti őrtornyok láthatók. (A kép Dávid városának régészeti parkjában készült)

A legtöbb tudós szerint a bronz- és vaskori tell egyszerűen ott van, ahol ma Dávid városa van.

Természetesen. Ez Jeruzsálem régészetének hagyományos szemléletmódja. Úgy gondolom, hogy komoly nehézségek vannak, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a Dávid városa gerincét Jeruzsálem eredeti településdombjaként azonosítsuk.

Először is, nem úgy néz ki, mint egy domb. Ismerjük a településhalom sziluettjét az ókori Közel-Keleten, Levantéban, az alföldeken és a hegyvidékeken. Dávid városa gerincén nem egy halom sziluettje látható.
Másodszor, nem minden időszakban volt lakott a Dávid városa hegyhát. A maradványokat is ideszámítva. Például: a déli rész, ahol a késői vaskori maradványok alatt alapkőzet van, akkor hol van egyáltalán a bronzkori réteg? Hogyan lehet megoldani ezt a problémát?
Harmadszor, a felföldeken általában a településhalmok egy domb tetején helyezkednek el, mert ez juttatja őket előnyhöz a védelem, a védekezés, a biztonság szempontjából.

Egy másik probléma, hogy a Dávid városának hegyhátát három oldalról teljesen uralják a magasabban fekvő területek. Természetesen nem egy olyan időszakról beszélünk, amikor aknavetők és ágyúk vannak, amelyekkel messziről lehet lőni, de továbbra sem jó ötlet, hogy minden oldalról ilyen módon uralják. Akad néhány nehézség, de van egy olyan, amely fontosabb a többinél. Ez pedig az, hogy Jeruzsálem történelmében vannak olyan jól dokumentált időszakok, amelyek nem mutatnak bizonyítékot Dávid városában, a Dávid városa gerincén. Hadd mondjak egy példát: a késői bronzkor. Jó dokumentációval rendelkezünk az Amarna-korszakból. Az Amarna-korszakban az i.e. 14. században Jeruzsálem jelentős városállam volt, amely a felföld déli részét uralta, és egyben az egyik legfontosabb az ország általános hátterében. Dávid városának gerincén azonban szinte nincsenek maradványok a késő bronzkorból. Csak itt-ott: egy darab cserépedény, ennyi az egész.

Hol van tehát Abdi-Heba városa?

Ő volt Jeruzsálem uralkodója az Amarna-korszakban. Szinte minden szempontból, amit nézünk, Dávid városa véleményem szerint nem jó jelölt Jeruzsálem ősi településhalmára.

Ha sehol sem találunk késő bronzkori maradványokat Jeruzsálemben, akkor mit tehetünk?

Vissza kell térnünk egy 20 évvel ezelőtti elképzeléshez, amelyet egy német kutató, kollégánk, Ernst Axel Knauf vetett fel. Ő azt javasolta, hogy Jeruzsálem eredeti településhalmát a Templom-hegyen kell keresni. Valójában nem ő volt az első, aki ezt felvetette. És most sem mi vagyunk az elsők, akik ezt felvetik. A Templom-hegy ideális helyszín. Hiszen egy hegy tetején található; nagyon jól védett; nem uralják minden oldalról földek; és van benne elég hely egy viszonylag nagy halom számára. Vegyük a Templom-hegy heródesi telepét. Keletről nyugatra körülbelül 450 méter hosszú és 250 méter széles. Elég hely van ahhoz, hogy úgymond „beültessünk” egy, mondjuk, körülbelül öt hektáros halmot. A legnagyobb halmok a felföldeken, mint például a sekemi halom, körülbelül 3–5 hektár. Egy ekkora méretű halmot lehet „átültetni” a Templom-hegy közepére. Ez egy lehetőség és sok kérdést megold. Természetesen az a probléma, hogy nem tudjuk ellenőrizni ezt a felvetést, mert a Templom-hegyen nem lehet régészeti ásatásokat végezni, nagyon egyértelmű, vallási és politikai érzékenységek miatt. Mégis tudjuk a Templom-hegy körül végzett projektekből, hogy a Templom-hegy a bronz- és vaskorban lakott volt. Egyszerűen a kerámiatöredékekre utalok, amelyeket a Templom-hegy tetejéről, még az ókorban is, a lejtőkre dobáltak, és a ma végzett ásatások során megtaláljuk azokat. A másik ok, amiért a Templom-hegyen nem találunk semmit, túl a politikai és vallási érzékenységeken, maga az a tény, hogy Nagy Heródes király ott épített fel egy hatalmas épületegyüttest a Második Szentély számára.

Heródes templomának modellje az Israel Museumban. A középen található – további fallal elválasztott – épületegyüttes körül a templom külső udvara, vagyis az ún. pogányok udvara állt. Ennél beljebb csak a zsidók mehettek.

Ez ez volt az egyik legnagyobb építészeti projekt, amit valaha is végrehajtottak Izrael földjén. Ehhez a projekthez a domb tetejét el kellett szintbe kellett hozni, kiegyenlíteni, feltölteni. Egyszóval nagyon kételkedem a maradványokban, hogy túlélték volna ezt a nagy műveletet az első században.

Van néhány probléma ezzel az elmélettel: a víztől való távolság, és az a tény, hogy a mai napig lehet menni és látni az alapkőzetet, közvetlenül a tetején.

Abszolút. Úgy gondolom, hogy egyik sem olyan nagy probléma, ha Jeruzsálemet összehasonlítjuk más felföldi településhalmokkal. Az első dolog a víz. Valóban, a Gihon-forrás közvetlenül a Dávid városa gerincének alján van, azonban körülbelül 250–300 méterre van a Templom-hegytől. Tehát van ott távolság. Mégis, ez a helyzet a hegyvidék sok halmánál. Abban a pillanatban, amikor úgy döntöttek, hogy felépítik a településüket egy domb tetején, már messzeire kerültek a víztől, a víz ugyanis általában a lejtőn van. Vegyük például Samáriát, Izrael északi királyságának fővárosát, ott a víz még távolabb van, mint Jeruzsálem esetében. Vagy vegyük például Kiriath Yearimot, ahol nemrégiben mindketten ásatásokat végeztünk: a víz ott is körülbelül 250–300 méterre található a domb tetején fekvő településhalomtól. A másik kérdés, az, hogy a Sziklamecset alatt, a tetején ott van alapkőzet, szintén nem meglepő, ha összehasonlítjuk a többi felföldi halommal. A legtöbb ilyen dombon nagy erózió volt az ókorban, és a tetején, a csúcson az alapkőzet láthatóvá vált. Erre több példát is tudok mondani. Az egyik ilyen a Tell el-Nasbeh, a bibliai Micpa, Jeruzsálemtől kicsit északra. Ott az ember láthatja, hogy az alapkőzet valóban, szabadon van a halom tetején; még a Kiriath Yearim dombon is az alapkőzet körülbelül fél méterre van a domb mai lapos tetejétől. Tehát ez a helyzet, és ezen nem szabad meglepődnünk. Nem hiszem, hogy ezek valódi nehézségeket jelentenek annak a javaslatnak, hogy az eredeti halmot a Templom-hegyen helyezzük el.

De azért csak van, amit elmondhatunk a vaskor előtti Jeruzsálemről, ugye?

Hogyne, van. A vaskor előtti korral kell kezdenünk, mert ahhoz, hogy megértsük a vaskort, vissza kell tekintenünk a bronzkori helyzetre. A korábbi kutatásokból tudjuk, hogy Jeruzsálem a bronzkorban lakott település volt: a korai bronzkorban; a középső bronzkorból jelentős emlékek vannak a forrás közelében; és természetesen a késői bronzkorból is, amit az Amarna-táblákból tudunk. A bizonyítékok tehát ott vannak. Feltételezem, hogy azt mondhatjuk, hogy a településhalom a Templom-hegyen volt. Van némi nehézség ezzel a felvetéssel a középső bronzkorral kapcsolatban, mert a forrás közelében nemrég, az utóbbi években felfedezett monumentális építészeti alkotások a középső bronzkorból származnak. De a válasznak a következőnek kell lennie: valószínűleg a város központja, a központi halom a Templom-hegyen volt, a forrást pedig valamiféle erőddel, erődítményekkel védték, és ez az, amit azonosítunk, amit ma látunk a forrás közelében a középső bronzkorból. A késő bronzkorra vonatkozóan, ahogy már említettem, nagyon kevés van a Dávid városa gerincén. Csupán itt-ott egy cserépdarab. Feltételezem, hogy egyáltalán, vagy szinte nincs bizonyítékunk építészetre, házakra, bármilyen építési tevékenységre. Tehát a halomnak a Templom-hegyen kellett lennie. Ez volt az Amarna-korabeli Jeruzsálem. Az a Jeruzsálem, amely a felföld egész déli részét uralta. Egyébként ez a helyzet a bronzkorban áll elő, a vaskorban pedig folytatódik. Itt van a tipikus klasszikus longue durée, hosszú időtartam. Kánaán középső felföldjének két területi egységre való felosztása szerint az egyiket Sikem uralta az északi részen, Samária régiójában, a másikat pedig Jeruzsálem uralta, a déli részen. Ez a helyzet tulajdonképpen a vaskorban is folytatódik, mert Izrael és Júda pontosan ugyanannak a helyzetnek, a felföld kettéosztásának a folytatása: észak és dél. Jeruzsálem pedig, bár a hegyvidék déli peremén helyezkedik el, olyan földrajzi helyzetben, amely éghajlati és geológiai, sziklaképződményi stb. szempontból kissé problematikus, mégis fontos hely a késő bronzkorban. Mert itt van az a nagy előnyünk, hogy el tudjuk olvasni, meg tudjuk nézni az Amarna-táblákat, és látjuk, hogy Jeruzsálem uralkodója az i.e. 14. században domináns figura Kánaán színterén, és összecsap az alföldi városállamokkal, ő az egyik fontos alak a „nemzeti színtéren”, a dél-levantei, kánaáni általános színtéren a bronzkorban. Ez a helyzet valószínűleg az Amarna-korszak után is folytatódik. Sajnos az i.e. 13. századra vonatkozóan nincsenek szöveges információink, de nem volt okunk mást gondolni, és ez a helyzet tulajdonképpen a vaskor kezdetén is fennáll. Nem látok okot, még régészeti okot sem arra, hogy Jeruzsálemben, a vaskorban, a vaskor elején is másképp legyen:

a Dávid városa hegygerincéről származó bizonyítékok rendkívül korlátozottak.

Vannak bibliai hagyományok a Dávid előtti Jeruzsálemről, ugye?

Először is a „Jebusz” név Jeruzsálem városára. Jebusz, amelyet Dávid király meghódított. Nem igazán ismerjük ennek a (helység)névnek a jelentését. Nem igazán ismerjük a hátterét. Mi volt Jebusz? Kik voltak a jebuziták, akiket a Biblia is említ, mint Jeruzsálem őslakosság Dávid király hódítása előtt. Dávid király honfoglalását azért sem nagyon könnyű megfejteni, mert a történet, ahogy ma olvassuk, valószínűleg, legalábbis szerintem, egy etiológiai történet, amely azt jelenti, hogy a vaskor későbbi szakaszaiban, amikor a szövegek keletkeztek, az emberek tudtak a sok, sziklába vájt alagútról a Gihon-forrás környékén, ezért kezdtek el mesélni egy történetet Jeruzsálem Dávid király általi meghódításáról. Ez tipikus etiológiai történet. Történelmi szempontból, nem igazán régészeti szempontból, ismét Saul király idejére kell utalnunk. Arra az időszakra, amelyet állítólag Dávid hatalomra jutásának szövege, Sámuel első könyve ír le. Saul király kérdéséről már beszéltünk, és azt sugalltam, hogy történelmi helyzettel van dolgunk. Feltehetőleg egy történelmi alakkal az i.e. 10. századból. Tudjuk, hogy Saul király Jeruzsálemtől északra fekvő területen uralkodott. Azt, hogy Jeruzsálem is az ő birodalmához tartozott-e, vagy sem, azt nem igazán tudjuk. Van támpont abban a tényben, hogy Saul király Júda felföldjének déli részén, Jeruzsálemtől délre és Jeruzsálemtől délnyugatra tevékenykedik. Tehát feltételezhetjük, hogy Jeruzsálem is az ő területi egységéhez tartozott az i.e. 10. században, de ezt nem igazán tudjuk.

Térjünk rá a lényegre, az i.e. 10. századi Jeruzsálem, az egységes monarchia régészetére!

Jeruzsálemben kétségbeesetten próbálták azonosítani az i.e. 10. századi műemlékeket. Azoknak a kutatóknak, akik elfogadják a nagy, egyesült monarchia leírását [történelmi tényként, és ezzel együtt ennek a csodálatos városnak, a Dávid és Salamon korabeli elbűvölő Jeruzsálemnek a leírását, valamit ki kell találniuk a terepen. Úgy értem, valamilyen monumentális építészeti alkotást, valamit, amely megfelelne ennek a bibliai leírásnak. És is volt két olyan műemlék, amelyet nemrégiben említettek az i.e. 10. századi Jeruzsálemmel kapcsolatban. Az első az ún. lépcsőzetes kőépítmény (Stepped Stone Structure), amely egyfajta tartószerkezet, amelyet a Dávid város gerincének keleti lejtőjén, a Gihon-forrás fölött építettek. Egyes kutatók felvetették, hogy az i.e. 10. századra kell datálni.

Véleményem szerint a lejtő különböző időszakokban történő megtámasztásáról van szó. Ez ugyanis nagyon érzékeny része a városnak, amikor a város már a Templom-hegyről kezd terjeszkedni. Mert akkor a Dávid városa gerince odaát nagyon keskeny, és a keleti lejtő összeomlása még jobban beszűkítené. Ezért Jeruzsálem népe, amikor a város terjeszkedni kezdett, elkezdte a lejtőt ilyen jellegű támasztékkal, kőtámaszokkal megtámpogatni,

és ez a lépcsős kőépítmény.

Amennyire meg tudom ítélni, a múltban a szerkezet rétegei közül előkerült kerámiák alapján az építményt az i.e. 9. századra akár a 8. század elejére kell datálni.

A második épület, amelyet a Kr. e. 10. századdal kapcsolatban említettek, úgyszólván drámaibb a közönség szempontjából. Ugyanis néhány évvel ezelőtt kollégánk, Eilat Mazar a Gihon-forrás felett, a Dávid városa gerincének tetején, a Templom-hegytől mintegy 100 méterre délre végzett ásatásokat. És ott felfedezett egy szerinte monumentális épületet, amelyet Dávid király palotájával azonosított az i.e. 10. századból.

Eilat Mazar szerint az i. e. 10. századi nagy kőépítmény („Dávid palotája”) kék színnel szerepel, amely összekapcsolódik a sárga színű, azt megtámogató lépcsős kőépítménnyel.

Az épület és az ott található maradványok nagyon fontosak. Ez valóban egy rendkívül fontos ásatás volt Jeruzsálem terjeszkedésének megértéséhez, sőt, azt mondanám, hogy az első terjeszkedés dél felé, a forrás irányába, a Templom-hegyről kifelé. Azonban, amennyire megint csak meg tudom ítélni, nem hiszem, hogy ott egyetlen épülettel van dolgunk. Ott több fal, falmaradvány van. Nem mind ugyanabból az időszakból származik. És úgy gondolom, hogy a legkorábbi építményt is az i.e. 9. századra kell helyezni. Talán a lejtőn lévő bástyával együtt, talán összekötötték a kettőt, talán valamiféle erődítményről van szó, amely a Dávid városa gerincének tetejéről a forrást védte.

De nem a 10. századból származó emlékekkel van dolgunk.

Véleményem szerint nem lehet megúszni, hogy kijelentsük: a Dávid és Salamon korabeli város a Templom-hegyen állt. Tehát még mindig Jeruzsálemnek a forrás irányában való terjeszkedése előtti fázisban vagyunk, és ez valahogy tényleg vicces, mert az én javaslatom, hogy a város ősi helyét a Templom-hegyen helyezzük el, azonosítsuk, valójában megmenti a feledéstől Dávid és Salamon Jeruzsálemét.

Ha ezeknek a korábbi időszakoknak a Jeruzsáleme valóban a Templom-hegy alatt van, akkor egy bizonyos ponton a város kiterjed más irányokban, a Templom-hegyen kívülre is?

Valóban, mert a késő monarchikus időkben valóban kiterjedt a város. A kérdés tehát az: mikor van az a pillanat, amikor a város terjeszkedni kezd? Úgy gondolom, hogy az i.e. 9. században jön el az idő, és itt forduljunk a régészethez, mert véleményem szerint szilárd bizonyítékok vannak erre a folyamatra. A bizonyítékok három helyről származnak.

A Templom-hegytől délre fekvő területről. Ez azt jelenti, hogy a terjeszkedés déli irányban történt, a Gihon-forrás irányában, hogy a forrást is bevonják, úgymond a városba. A bizonyíték a forrás feletti ásatásból származik, abból, amit az előbb említettem. Egy másik helyen ugyancsak Eilat Mazar régésznőnek van egy másik ásatása. Egy nagyon fontos ásatás, közvetlenül az Al-Aksza mecsettől délre, talán 20 méterre a Templom-hegy déli falától, ahol egy rendkívül impozáns épületet vagy épületeket fedezett fel, amelyek szerintem az i.e. 9. századból származnak.
Aztán van egy másik hely, egy kicsit délebbre, körülbelül 100, 150 méterre délre és

Ha ezeket térképre helyezzük, Jeruzsálem terjeszkedésének kezdetét mutatja, a Templom-hegytől dél felé, ami azt jelenti, hogy a város fő része természetesen még mindig a Templom-hegyen volt. Itt meg kell említenünk egy másik kérdést is. Ma, amikor a Templom-hegyre nézünk, hatással van ránk, amit látunk: egy nyitott sétány, egyetlen épülettel a közepén, ez a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset délen. Még az is hatással van ránk, amit a Heródes-korszakról tudunk: az ő idejében ugyanis itt volt egy komplexum a szentéllyel a közepén, és minden nyitott volt körülötte. Szabad tér.

A bronz- és vaskorban azonban nem ez a helyzet. Amit az ókori Közel-Kelet bronzkori városairól, városállamairól tudunk, és amit a vaskorban a területi királyságok központjairól tudunk, ott minden dombon volt, ugyanazon a dombon. Nem voltak ilyen nyílt terek.

A templomot és a palotát, vagy mondjuk úgy, hogy a palotát, amely valószínűleg a nagyobb épület volt, és a dinasztia templomát egyetlen épületegyüttesként kell elképzelnünk, de a település, a város környezetén belül.

Ez volt a helyzet az i.e. 9. században is, de elkezdtek terjeszkedni a forrás irányába.

Milyen körülményei vannak ennek a terjeszkedésnek?

Ó, hát a kérdés az: A kilencedik században pontosan mikor is? Mert itt belemegyünk a kronológia részleteibe. Feltételezem, bár ez egy olyan feltételezés, amit tényleg nehéz ellenőrizni, feltételezem, hogy a 9. század második felében jött el az idő, azzal összefüggésben, hogy Jeruzsálem fontos szerepet kezdett játszani a térség politikájában, először talán Izrael északi királyságának hegemóniája alatt, az Omridák idején, a 9. század első felében, de még inkább Damaszkusz uralma alatt, talán a 9. század második felében.

De Jeruzsálem még mindig nem érte el teljes potenciálját, mint a késő monarchikus időkben? Hogyan jutunk el tehát ettől az első terjeszkedéstől az óriási Jeruzsálemig?

Az első bővítés fontos, jelentőségteljes, mert a Templom-hegyi halomról való elmozdulásról van szó. Azt mondtuk korábban, talán öt hektár, a 9. században körülbelül kilenc hektár, vagy hasonló nagyságú terület. Ez jelentős. A kérdés természetesen az: Meddig tartott ez a helyzet? A válaszom pedig az lenne, hogy ez folytatódik, mondjuk, a 8. század közepéig, talán még egy kicsit később is.

A nagy ugrás Jeruzsálem történetében ott van az i.e. 8 században, mert akkor hirtelen, a késő monarchikus időkben Jeruzsálem igazán nagy lesz. A 9. századi kilenc hektárról egy körülbelül 60 hektáros erődített várossá bővül.

A népesség drámaian megnövekszik, legalább a hatszorosára. Ekkor Jeruzsálem már fontos hely, kiemelkedő város, talán az egyik legnagyobb egész Dél-Levantéban. Két kérdést kell feltennünk. Mi történt pontosan? És pontosan mikor történt? Vagyis: fordítva, mikor történt először. Először is azt kell mondanom, hogy nem csak egy nagy Jeruzsálemről van szó az i.e. 8. században, hanem egy drámai terjeszkedéssel is van dolgunk Júdában, a települések számát illetően, demográfiai szempontból. Júda nagyot ugrik előre az i.e. 8. században. Drámai mértékben, minden téren. A felföld déli részén, Jeruzsálemtől délre, a nyugati Sefélán. Ez folytatódik a 8. századtól a 7. századig, egészen Jeruzsálemnek a babilóniaiak általi lerombolásáig (i.e. 586). Az első kérdés tehát:

Pontosan mikor?

Nehéz megmondani. Történelmi szempontból azt hiszem, hogy két okból is felvethetjük az i.e. 8. század második felét. Két okból kifolyólag itt tehát kombináljuk a „Mikor?” és a „Miért?” kérdéseket. Nem látom korábbi okát Jeruzsálem hatszoros bővülésének demográfiai magyarázatára. Nem látom Jeruzsálem nagy vonzerejét gazdasági szempontból az i.e. 8. sz. második feléig. A 8. sz. második felében van két fontos tényező:

Izrael északi királyságának asszíriai elfoglalása i.e. 732 és 720 között.
Az izraelieknek a területről történő elhurcolása Mezopotámiába.

Úgy gondolom, hogy itt menekültekről van szó, akik Izraelből jönnek, és Jeruzsálembe költöznek, és Júda vidékére költöznek. Ezek az izraeliták valószínűleg az izraeli társadalom felsőbb rétegeiből származnak, mert ők voltak azok, akiket a deportálás veszélye fenyegetett. Különben miért hagyná el valaki a faluját, a földjét, és költözne Jeruzsálembe? Az embereknek ezt a Jeruzsálembe való költözését látjuk az anyagi kultúrában, ami azt jelenti, hogy nem csak úgy kitalálok valamit. Látjuk az izraelita anyagi kultúra hatását, amely Izraelre jellemző a 9. században és a 8. sz. elején, Júdában pedig csak az i.e. 8. sz. végén és 7. sz. elején jelenik meg. És ez valószínűleg azoktól az izraelitáktól származik, akik Júdába költöztek. És tényleg Júda, a 8. század végi Jeruzsálem és a 8. század végi és későbbi Júda már nem júdai terület, mint olyan, hanem izraeliek és júdabeliek keveredése, akik a déli királyság lakosságát alkották, miután az asszírok elfoglalták az északi területet. Észak asszír elfoglalása nem csak Izraelre van hatással. Abban az értelemben Júdára is hatással van, hogy Júda most már az asszír világgazdaság vérkeringésébe is bekerül, abban az értelemben, hogy Júda segít az asszíroknak a jövedelmező, déli arab kereskedelmi útvonal ellenőrzésében, „pénzt keres" ebből az Asszíria alatti déli kereskedelemből. Júda egy rendkívül érdekes folyamaton megy keresztül, véleményem szerint, a mezőgazdasági specializáció terén. Ipari specializáció. A mezőgazdasági termelésről, az olívaolaj és a bor iparáról beszélek az i.e. 8. század végén. Mindez Júdát fontos hellyé teszi, és Jeruzsálemet a királyság központjává. Jeruzsálem pedig nagyon nagy város lesz, kb. 10-12 ezer lakossal. Ez is egy nagyon fontos háttér ahhoz, hogy megértsük Júda akkori hatalmát, és a bibliai szövegek megalkotásának lehetőségét. Erről már szó esett egy korábbi beszélgetésünk során, hogy Jeruzsálemben konkrétan, és Júdában általában, már akkor nagyon látványosan bővült az írnoki tevékenység és a szövegalkotás lehetősége.

Van tehát egy új Júdánk. Mit jelent ez a bibliai hagyományok fejlődésére nézve?

Sokat jelent. Két okból. Először is, véleményem szerint az izraeliek Júdába történő vándorlásával magukkal hozzák az északi hagyományok szövegeit, amelyek szerintem a 8. sz. első felében keletkeztek – ez a lehetőség már szóba került egyik korábbi beszélgetésünkben. Ezeket az északi szövegeket behozzák Júdába, majd beépítik a júdai kódexbe. Egyébként miért vennék bele az északi szövegeket? Sok van ezekből: például a korai Jákob-ciklus, amely földrajzilag jellemzően az északi területen játszódik; vagy a Bírák könyvének hőstörténetei, illetve néhány királyi hagyomány. A királyi hagyományok némelyike még a dávidi dinasztiával szemben is ellenséges. Fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy miért?

Miért nem volt egy cenzor, Júdában, aki kivette volna ezeket a hagyományokat? Miért kellett a bibliai déli/judabeli/jeruzsálemi szerzőknek ezeket a negatív hagyományokat a szövegben hagyniuk?

A válasz: nem volt más választásuk az akkori Júda demográfiai összetétele miatt. Júda fele, a judabeli lakosság nagy része talán izraeli volt, és az ő hagyományaikat tiszteletben kellett tartani. De nem csak erről van szó. Néhány olyan hagyományt, amiket ezek az izraeliek hoztak magukkal, majd a judabeli/jeruzsálemi szerzők átvettek, és a későbbi században, a 7. században, például Jozija király idején, Júda ideológiájának és teológiájának szolgálatába állították.

Hadd mondjak egy példát. Úgy gondolom, hogy a nagy, egyesült királyság eszméje a 8. sz. második felében, a királyságnak ezzel a nagyon drámai átalakulásával kezdett úgymond „forrni” Júdában. A királyság valójában most már izraeliek és júdabeliek egyesült monarchiájává válik, belülről. És később is, amikor az asszírok kivonulnak és a júdai írnokok biztonságban érzik magukat, hogy megpróbálják ezt az elképzelést tényleges területi terjeszkedéssé tenni a volt Izrael, az északi királyság területein. Ez is egybecseng az i.e. 8. században Júdában kialakult helyzettel. A helyzet kapcsán peidg a demográfiai összetételre gondolok.

Leírtad, hogy Jeruzsálem a hetedik században izraeliekkel és júdaiakkal együtt hogyan fejlődött metropolisszá, és mivel ez a bibliai szöveg keletkezésének egyik nagy lépésének kulcsmomentuma, foglaljuk össze az egész érvelést.

Hogyan jutunk el a késő monarchikus időkbe? Jeruzsálem a dél-felföldi területi egység központja. Így volt ez a bronzkorban, és így maradt a vaskorban is, Izrael és Júda közötti megosztottságban. Ez Jeruzsálem szerepe. A jeruzsálemi településhalom valószínűleg a Templom-hegyen helyezkedett el. Jeruzsálem dombjának elhelyezkedését nem lehet megérteni a Dávid városa gerincén, úgymond a Templom-hegytől délre. És bár a településhalom kicsi lehetett, mégis jelentős. Jeruzsálem jelentősége nagy, ahogyan azt az Amarna-korszakban láthatjuk. Ez az amarnai időszaki helyzet, a Templom-hegyen lévő halom helyzete, egészen az i.e. 9. századig tart. Valójában 9. századig Jeruzsálemben még mindig beszélhetünk, úgymond, „amarnai helyzetről”, amely hasonló ahhoz, amit az Amarna-levelek ábrázolnak. Ez a helyzet természetesen az i.e. 10. századra, Dávid és Salamon idejére is igaz. A város első terjeszkedése, az első változás az i.e. 9. században, talán a század második felében következik be, amikor a város dél felé, a forrás irányába terjeszkedik. Jó okunk van feltételezni, hogy a Templom-hegyen lévő domb már akkor is megerősített volt. Hogy miért? Mert a Júda vidéki városok ebben a fázisban erődítettek, így nincs logika abban, hogy a főváros nem volt az. Jeruzsálem tehát 5 hektárról mintegy 9 hektárra nő, meglehetősen jelentős lesz, de még nem az a nagyváros, amit a késő monarchikus időkben ismerünk. Az utolsó fázis, a nagy ugrás az i.e. 8. sz. második felében következik be, amikor Jeruzsálem hirtelen, viszonylag rövid idő alatt kitágul, fellendül, és rendkívüli nagy várossá válik, az ország legnagyobb városává. Mintegy 60 hektárnyi területre terjed ki, ami azt jelenti, hogy hatszor nagyobbra nő, mint az azt megelőző szakaszben. Mint említettem, rövid idő alatt, és véleményem szerint ez az északi királyságból, Izraelből érkező menekültek vándorlásának vagy megérkezésének eredménye, miután Asszíria elfoglalta Izraelt. Ez azt is eredményezi, hogy Júda bekerült az asszír világgazdaságba. Ez a nagy jeruzsálemi helyzet egészen a babiloni pusztulásig tart, a hatodik század elején (i.e. 586). Ez a nagy jeruzsálemi helyzet az izraeliek és júdaiak demográfiai összetétele alkotja a hátteret a történelmi, bibliai szövegek összetételének, kidolgozásának megértéséhez Jeruzsálemben az i.e. 8. sz. végén kezdődően, illetve a7. században még erősebben és még intezívebben, egészen Jozija király idejéig és később.

Ezzel persze még nem ért véget Jeruzsálem története. A következő beszélgetéseken számos más témával is foglalkozunk, és természetesen visszatérünk Jeruzsálemhez a perzsa és hellenisztikus korszakban.

Így van.

Köszönöm. Viszlát legközelebb.

Fordította: #BibliaKultúra