#BibliaKultúra

Israel, üdv újra az Albright-ban.

Jó itt lenni.

Legutóbb az egyesült monarchiát és annak három legfontosabb királyának, Saulnak, Dávidnak és Salamonnak különböző vonatkozásait tekintettük át. Láttuk, hogy a bibliai egységes királyság nem túl megalapozott. Mindezt figyelembe véve, ma hátralépünk és egy hosszú beszélgetésbe kezdünk Izrael és Júda, mint két különálló, önálló királyság kialakulásáról. Tudnál nekünk egy bevezetést adni?

A legfontosabb dolog, amit Izraellel és Júdával foglalkozva el kell mondanunk, hogy

A Biblia Júda szemszögéből mutatja be Izraelt és Júdát, miután Izrael már nincs többé. Az írás i.e. 720 utáni. Izraelt elfoglalta Asszíria, nincs többé. A júdaiak pedig, úgymond, átveszik a két héber királyság örökségét és saját ideológiájukat hirdetik. A Bibliát olvasva úgy tűnik, mintha Júda lenne a „nagy történet”, Izrael pedig egy másik héber királyság, amellyel még is csak foglalkozni kell a tények szempontjából. Amikor tényeket említek, akkor az ókori Közel-Keletről és a régészetről beszélek. Az ókori közel-keleti szövegek és a régészet azt mutatják, hogy Izrael volt a nagy történet. A két héber királyság közül Izrael volt a kiemelkedőbb és egyben az egyik legfontosabb királyság a vaskori Dél-Levantében. Területi és demográfiai szempontból Izrael nagyobb volt Júdánál, és természetesen katonai szempontból is erősebb. Gazdasága virágzóbb volt és folytathanánk a sort. Vagyis Izrael a nagy történet, Júda pedig mellékes történet. Amikor a vaskori Izraellel és Júdával, a két héber királysággal foglalkozunk, ez az első lényeges szempont, amit hangsúlyozni kell, hogy megszabaduljunk az Izraelt követő, késő monarchikus idők jeruzsálemi, júdabeli szerzőinek ideológiai konstrukciójától, teológiájától. Ha pedig már megszabadultunk, akkor természetesen megértjük, ahogy te is említetted, hogy az egyéges királyság leírása aligha történelmi beszámoló:

• inkább egyfajta ideológiai konstrukció arról, hogy mi fog történni a jövőben,
• arról, hogy a bibliai beszámolók szerzőinek szemszögéből Júda, Jeruzsálem a világegyetem központja.

Meg kell tehát megszabadulnunk ettől a konstrukciótól. Így az egységes királyságtól való elszakadás gondolatától is meg kell szabadulnunk. Más szavakkal: párhuzamosan beszélünk a két héber királyság felemelkedéséről, kialakulásáról. Egyik a másik királyság mellett az i.e. 10. század végén. Így párhuzamosan beszélünk a Dávid-utódok Júdájáról, a Dávid-dinasztiáról, és a több dinasztiából álló Izraelről, amire később még visszatérünk.

Ahogy azt már többször láttuk, főleg az első beszélgetéseink során, ez egy hosszabb időtávon (long durée), újra és újra megismétlődő jelenség: van egy királyság északon és van egy királyság délen.

Teljes mértékben. Azt hiszem, ez longue durée a legjobb formájában. Vagyis valószínűleg ez volt a helyzet a korai bronzkortól kezdődően: a felföld középső részén, mondjuk a déli Beér-Sevá völgye és az északi Jezréel-völgy között, azon a területen, amely végül Izrael és Júda lesz, már a korai bronzkorban két fontos központunk van. Aztán a középső bronzkorban is: Jeruzsálem és északon, Sikem. Természetesen a késői bronzkorban ugyanezt a mintázatot látjuk, ha megnézzük az Amarna-leveleket. Ugyanez folytatódik a vaskor kezdetén is.

Mikor szűnik meg ez a long durée (hosszú időtartamú) mintázat?

Akkor, amikor a területi királyságok kialakulnak. Így természetesen a kérdés a következő:

Mi a különbség a városállam és a területi királyság között?

A bronzkorból a vaskorba való átmenet egyik legfontosabb értékelendő tényezője – természetesen a késő bronzkorban, az egyiptomi hegemónia alatt – ugyanis a városállamok mintájából való átmenet és a vaskori területi királyságok mintájába. A bronzkorban sok dél-levantei városállam van: Megiddó, Hacór, Akkó, délebbre Lákis és Gát, Gézer és még sokan mások. A vaskorban ez a helyzet megváltozik: Júda, Izrael, aztán természetesen Damaszkusz északon és a transzjordániai területek – Ammon, Moáb és Edom területi királyságai. A kérdés alapvetően ez:

Hogyan lesz egy városállamból területi királyság?

Úgy gondolom, hogy legalábbis a Jordán folyótól nyugatra fekvő Dél-Levante esetében egy területi királyság akkor jön létre, amikor egy felföldi városállam az alföldre terjeszkedik, és elfoglal több kisebb, alföldi városállamot. Így előáll egy olyan helyzet, hogy egy hegyvidéi központ olyan terület felett uralkodik, amely felöleli a Dél-Levante alföldjeinek egy részét.

Műholdfelvétel a Levante déli részéről

Hasonlítsuk össze az Amarna-korszakban megkísérelt területi terjeszkedést az északi királyság terjeszkedésével! Hasonlítanak egymásra, ellentétben állnak egymással?

Az Amarna-táblák birtokában, amelyekről korábban már többször is beszéltünk, rendkívül szerencsések vagyunk, mert megnyitják előttünk a lehetőségeknek azt az ablakát, hogy alaposan, egy bizonyos perspektívából megértsük, hogy mi történt a bronzkorban.

Mit látunk az Amarna-táblákon a központi felföldek északi területére vonatkozóan, arra a területre vonatkozóan, ahol Izrael majd felbukkan?

Látjuk az uralkodót az északi Sikemben, a neve Labayo, és utána a két fiát. Ők pontosan azt teszik, amiről beszélünk: megpróbálják kihasználni az akkori kánaáni helyzetet, és terjeszkednek az alföldre, igyekszenek más városállamokat is elfoglalni, vagy azokra befolyást gyakorolni, és valójában már az i.e. 14. században egy területi királyság létrehozásán fáradoznak. Az Amarna-korabeli Sikemnek ez a terve azonban, hogy úgy mondjam, füstbe ment. Az Egyiptomi Birodalom ugyanis reagált a veszélyre, és meghiúsította Sikem kísérletét, hogy északra, a völgyek felé terjeszkedjen. A völgyek felé való terjeszkedéssel a felföldiek veszélyeztették az egyiptomi érdekeket, főleg az északra vezető főútvonal mentén. Amikor azonban egy ilyen helyzetet példázó amarnai időszakból áttérünk az i.e. 10. század későbbi időszakába – vagyis mintegy 350–400 évvel az amarnai időszak után vagyunk –, akkor ugyanezt a helyzetet látjuk kialakulni a középső felföld északi részén. Ezúttal azonban nincs Egyiptom. Ez azt jelenti, hogy egyfajta szakadékban vagyunk a nagy erők levantei uralma között: korábban, a bronzkorban Egyiptom, később pedig az i.e. 8. sz. közepétől kezdve, vagy éppen kicsit korábban, Asszíria között. Az i.e. 10. században ott vagyunk kettejük között, és lehetőség nyílik arra, hogy egy városállam terjeszkedjen a felföldön és területi királyságot hozzon létre. Pontosan ez történik. Ha pedig megnézzük a részleteket, azt hiszem, hogy tényleg szinte egy az egyben láthatjuk az Amarna-korabeli Sikem próbálkozásait, de most már a 10. században, és ezúttal sikerrel. Látjuk a felföldiek alföldre történő terjeszkedését. Amikor alföldet mondok, akkor a Sikemtől északra fekvő Jezréel-völgyre gondolok, és a tengerparti síkság bizonyos részeire. Ott senki nincs, aki tiltakozna.

Mit látunk régészetileg, és mit a bibliai szöveg szempontjából?

Régészetileg ezt elsősorban a Jezréel-völgyben látjuk. A következő a helyzet: a késő bronzkori összeomlás után – az i.e. 12. század legvégén, 1100 körül –, egy idő után látjuk, hogy a kánaáni „élet”, egy i. e. 2. évezredbeli anyagi kultúra újjáéled, és a városállamok is is ugyanezt a mintázatot követik. Mire gondolok? Ugyanazok a városállamok, amelyek a bronzkorban fontosak voltak – beleértve Megiddót is –, a bronzkori összeomlásban hanyatlásnak indulnak, majd ismét életre kelnek: újra ugyanazok a helyek, amelyek a hatalmi központot jelentik a körülöttük lévő területtel, néhány faluval, és így tovább. Tehát ismét városállamok. Ez valamikor az i.e. 10. században ér véget, egy nagy pusztítási hullámban az egész Jezréel-völgyben. Ha pedig folyamattal van dolgunk, akkor két kérdésre kell válaszolnunk:

„Mi történik a folyamat után, amely megvilágítja a folyamatot, és mi volt előtte?”.

Illetve:

„Kik veszik át a hatalmat ezekben a városállamokban az alföldön, a Jezréel-völgyben?”

Az első kérdésre nagyon könnyű válaszolni. Amikor ezek a városállamok a 10. században teljesen megsemmisülnek, ez az i.e. második évezred bronzkori helyzetének „hattyúdala”, helyette pedig új anyagi kultúra jön, amely a két héber királyság időszakában is folytatódik. Az északi, izraeli királyság esetében az i.e. 9. és 8. században. Vagyis azokat az embereket, akik e második pusztulás után, a 10. század végén Megiddónál telepedtek le, már teljes mértékben nevezhetjük „izraelitáknak”. Így természetesen a második kérdésre is nagyon egyértelmű a válasz: a Jezréel-völgyet elfoglaló nép a felföldről érkezett. Vagyis pontosan arról a folyamatról beszélünk, hogy a felföldiek elfoglalták a Jezréel-völgyet és a városállamokat, és létrehozták saját területi királyságukat. A bibliai szövegek szempontjából vannak arra utaló nyomok, hogy ez megtörtént délnyugaton is, a tengerparti síkságon is, mondjuk, Gézer területén, valahol az Ayalon-völgyben, Tel Aviv és Jeruzsálem között – mai szemmel nézve. A Királyok könyvében ugyanis van két krónikás vers (1Kir 15,27–28), amely egy északi király ostromáról szól egy délnyugati, Filiszteával szemben fekvő kisváros felett. A város neve Gibbeton.

„Isszachár házából Bása, Achijának a fia összeesküvést szőtt ellene. Le is győzte Bása Gibbetonnál, amely a filiszteusoké volt, míg Nadab és egész Izrael Gibbetont tartotta megszállva. Bása így megölte Azának, Júda királyának 3. esztendejében, s helyette ő lett a király.”

Mivel krónikás versekről van szó, jó okunk van azt állítani, hogy ezek tényleg valamiféle történelmi emléket őriznek. Ha így áll a helyzet, akkor ez a jó nyom azt mutatja, hogy kezdetben az északi királyság is megpróbált Filisztea irányába terjeszkedni.

Néhány epizóddal korábban felvetetted vagy feltételezted, hogy a Saul áll ennek a terjeszkedésnek a hátterében.

Valóban. Úgy gondolom, hogy már Saul idejében is létezett egy területi királyság, vagy az i.e. 10. században, az északi királyság felemelkedése előtt is tettek kísérleteket egy területi királyság létrehozására, valahol, egy Jeruzsálemtől északra fekvő központból. A Saul-ház egyik terjeszkedési tervéről beszéltünk, a tengerparti síkság irányába, Filisztea irányában. Talán emlékszel rá, hogy Khirbet Qeiyafa helyét lehetséges példaként, bizonyítékként említettem erre az észak-izraelita, Filisztea irányába való terjeszkedésre.

Láttuk azt is, hogy ennek a Saulhoz kötődő területi egységnek az egyiptomiak gyorsan véget vetettek.

Így van. Ez az a pillanat, amikor emlékeznünk kell arra, hogy amikor Júdáról és Izraelről beszélünk, már a kezdetek kezdetén két különböző földrajzi és demográfiai helyzettel van dolgunk. Már határozottan a bronzkorban is, de még inkább a vaskor elején: Júda egyetlen nagy, távoli, elszigetelt tömb, amelyet Jeruzsálemből irányítottak. Ezért nem is olyan meglepő, hogy csupán egyetlen, látszólag nagyon hosszú időn át uralkodó dinasztiával van dolgunk. Északon más a helyzet, mert ott összetettebb földrajzi háttérrel van dolgunk: völgyekkel és hegygerincekkel, valamint az alföldre való eljutás lehetőségeivel, a hegyvidékre behatoló főutakkal. Először is több területi királyság létrehozására tett kísérlettel állunk szemben. Ha emlékszel, még Saul tárgyalása előtt beszélgettünk az i.e. 11. században létrejött Siló-Sikem területi egységről. Aztán előállt a Saul-ház területi egysége, valószínűleg az i.e. 10. században – a század elején –, onnan pedig felemelkedett az északi királyság. A kérdés tehát valójában ez:

Mi történt, hogy az egyik lehanyatlott, a másik pedig „életre kelt”?

Ezen a ponton a válaszom az – és itt utalok egyik korábbi beszélgetésünkre, fogalmazzunk röviden –, az én spekulációm/elméletem az, hogy itt, az i.e. 10. század második felében valójában Egyiptom valamiféle kánaáni szerepvállalásáról van szó. Volt ugyanis egy újjáéledés Egyiptomban, egy kísérlet a nagy, egyiptomi birodalom levantei újjáalapítására a 22. egyiptomi dinasztia felemelkedésével, különösen is a dinasztia első uralkodójával, I. Sesonk fáraóval, a bibliai Sisákkal/Sesákkal. Felvetettük annak lehetőségét is, ha emlékszel, hogy Sesonk állt ennek az északi, Saul-ház entitásnak a hanyatlása mögött a 10. század első felében, illetve a területi királyság felemelkedése mögött. Itt meg kell említenünk, és azt javaslom, hogy rögtön térjünk is rá vissza, hogy a bibliai anyagban még nyomok is vannak arra vonatkozóan, hogy az északi királyság első uralkodója, I. Jeroboám kapcsolatban áll Egyiptommal, konkrétan I. Sesonk fáraóval, a 22. dinasztia alapítójával.

Az egyiptomi befolyás ebben az időben meglehetősen átmeneti volt, végül pedig stabil királyság emelkedett ki északon. A legstabilabb, amelyre megalapozott bizonyítékaink vannak, természetesen Omri királysága az i.e. 9. század közepén. Van egy kis szakadék, mintegy 50 év és néhány király, akiket a bibliai szöveg említ az Omri-dinasztia tagjai előtt, akikről még majd beszélgetünk. Mondanál valamit róluk?

Amikor az északi királyságról beszélünk, feloszthatjuk a beszélgetést az omridák előtti időszakra, az Omri-dinasztiára, és az omridák utáni történetre az i.e. 8. századdal és így tovább, erre majd később rátérünk. Az első 50 év azonban azért érdekes, mert ezek a legrejtélyesebbek és a legnehezebben azonosíthatóak a terepen régészeti szempontból. Mi volt az Omri-dinasztia előtt? Az omridák i.e. 880 körül kerültek hatalomra, ha pedig a bibliai kronológiát követjük, akkor az északi királyság felemelkedését i.e. 930 körülre tesszük. Azt hiszem, hogy mivel pontos adatokkal dolgozunk még az első uralkodók esetében is, nagyon erős indokunk kellene, hogy legyen arra, miért ne fogadjuk el dolgok bibliai menetét. Ez abból is következik, hogy én a Királyok Könyve szerzőjének információforrására tekintek, és talán majd ide is eljutunk, amikor az i.e. 8. századról beszélünk. Mindenesetre mintegy 50 évről beszélünk és körülbelül hat uralkodóról. Ez azonban nagyon instabil helyzet: felkelésekkel, lázadásokkal, dinasztia kerül hatalomra, dinasztia bukik meg, újabb dinasztia jön. Ez jellemző az északi királyság helyzetére, főleg az elején. A kezdetek hat uralkodója közül kettő különösen is fontos, és úgy gondolom, hogy róluk beszélnünk kell. Az első I. Jeroboám, a második pedig Bása (más fordításban: Baása, Báesa). I. Jeroboám, mert ő az alapító. Úgy gondolom, hogy van valami nagyon egyedi a bibliai szerzők Jeroboámhoz való hozzáállásában, mondhatnám úgy is, hogy negatív hozzáállásában.

Van egy másik dolog is, amely egyedülálló: Miért van két Jeroboám? Van I. Jeroboám, és van egy másik Jeroboám is, II. Jeroboám.

II. Jeroboám i.e. 788-ban kezdte meg Izraelben királyi uralkodását. Páratlanul virágzó időszakban uralkodott, kihasználva a Levante feletti erős asszíriai ellenőrzés megszűnését. Jeroboám nevét egy jáspisból készült pecsét őrzi, amelyet paleográfiailag a VIII. század közepére datálnak. A pecsét egy teli torokból üvöltő, felemelt farkú oroszlánt ábrázol. Számos más, a késő vaskorból származó pecséten szerepel az 'bd hmlk, „a király szolgája” cím, ami arra utal, hogy az 'ebed Izrael és Júda királyainak magas rangú tisztviselője volt. A bibliai bizonyítékok tovább erősítik ezt a hipotézist (például a 2Kir 22,12-ben felsorolt királyi tisztviselők egyike „a király szolgája ['ebed hammelek] Aszájá”). Ezt a jáspisból készült pecsétet az 1904-es megiddói ásatások során találták; véletlenül fedezték fel az ásatási lerakóban, nem egy rétegzett szintben. Bár maga a pecsét az Isztambuli Múzeumba való szállítás közben elveszett, a szállítást megelőzően bronzba öntött lenyomatot készítettek róla.

Egy kis időre reflektorfénybe kell állítanunk ezt az alakot, Jeroboámot, az alapítót, majd Bását. Már csak azért is, mert a Biblia azt mondja, hogy viszonylag hosszú ideig uralkodott. Aztán azért is, mert talán most már régészetileg is azonosítani tudjuk őt.

Beszéljünk először I. Jeroboámról, hiszen mégiscsak ő az alapító. Azt akarod mondani, hogy ő egy történelmi személyiség?

Igen, azt. I. Jeroboám azért érdekes, mert ő az alapító, és azért is, mert két ugyanilyen nevű uralkodó van: I. és II. Jeroboám. Azt hiszem, egy kicsit beszélnünk kell róla. Ám van itt egy vagy két előfeltétele annak, hogy róla beszéljünk.

• Először is: meg kell szabadulnunk a bibliai szerző I. Jeroboámmal szembeni negatív hozzáállásától. Történelemmel foglalkozunk, nem teológiával. A negatív hozzáállás abból a jeruzsálemi gondolatból fakad, hogy miután Izrael már nem létezik, az északi királyság törvénytelen volt, a királyok sem voltak legitimek, és I. Jeroboám, az alapító, valójában a leggonoszabb az összes északi király közül, és a deuteronomista történetírás szerint az északi királyság végső bűne, amely végül a királyság összeomlásához vezet: Jeroboám vétke. Vagyis a két, Jeruzsálemen kívüli kultuszhely, Dán és Bétel felállítása. Ezt magunk mögött kell hagynunk, félre kell tennünk egy percre.

Jeroboám felállítja az aranyborjúkat, a Történelmi BIblia francia fordításából, 1372.

• Szintén félre kell tennünk, mivel nem fogadjuk el – én nem fogadom el – az egységes királyság történelmiként való leírását, félre kell tennünk Jeroboám Salamonhoz való társítását is, és a Salamont követő első jeruzsálemi királlyal, Robámmal való társítását is.

A reflektorfénynek tehát Jeroboámra kell irányulnia. Mit tudunk róla? Nem túl sokat.

Nos, mit tudunk pontosan? És ez csak a bibliai szövegből származik?

Igen, Jeroboámról a bibliai szövegből tudunk, de nem csak a héber maszorétaből. A Királyok első könyvének 11–12. fejezetének héber szövegében I. Jeroboám hatalomra jutásáról olvasunk. Van valami nagyon különös a görög szövegváltozatban, a Septuagintában is, ahol Jeroboám történetének görög változata sokkal hosszabb, részletesebb, mint a maszoréta szöveg. Bibliakutatói körökben ezt „alternatív történetnek” nevezik. Ebből sokkal többet tudunk meg, mint a maszoréta héber szövegből. Ez nagyon érdekes. Persze, mindig felmerül a kérdés, hogy

• a Jeroboámról szóló Septuaginta-változat egy ma nem ismert, párhuzamos történelmi dokumentumból származik-e,
• vagy az egész csak egy ősi midrás, amely a Királyok első könyve fejezeteinek bibliai szövegértelmezése.

Nem igazán tudjuk. Jeroboámról annyit tudunk, hogy egy kis faluból származik, a későbbi északi királyság területének déli részéről. Zord vidékről, ma azt mondanám, hogy Rámalláhtól, a Palesztin Hatóság székhelyétől északnyugatra, a hegyvidékről. Az, ahogyan az „alternatív történet” leírja őt, talán arra utal, hogy egy másik apiru-szerű figurával van dolgunk: a törvényenkívüliek vezetőjével, aki azon a peremvidéken tevékenykedett, amelyből az északi királyság lesz. Számunkra nem egészen egyértelmű körülmények között, úgy tűnik, Egyiptomba kell menekülnie. Erre utal az „alternatív” szöveg, a Septuaginta, de a maszoréta szöveg is. I. Sesonkhoz menekül Egyiptomba. Később aztán visszatér és megkoronázzák, az én értelmezésem szerint Sikemben. Roboám megkoronázása már a szöveg értelmezése vagy későbbi korok júdai szerzőjének szerkesztése.

Jeroboám oltárának maradványai Tel Dánban

A szöveg azt is mondja, hogy ő állítja fel a két „utálatosságot”, két kultuszközpontot Dánban és Bételben. Kizárt, hogy ez történeti jellegű adat, mert Dán a régészet szerint csak az i.e. 8. században lett „izraelita”. Itt körülbelül 150 évvel korábbról van szó. Az i.e. 10. század végén, a régészeti anyag értékelése szerint Bétel sem volt olyan fontos hely.

Ez tehát a Királyok könyve szerzőjének nyilvánvalóan későbbi helyzetekbe, I. Jeroboám korába való visszavetítése.

Van egy másik nyom is: a maszoréta szövegváltozat története elmondja, hogy Penuelt Transzjordániában és Sikemben építette. Ez lehetséges. Nem lehet tudni, de mindent egybevetve olyasvalakit látunk, aki kapcsolatban áll Egyiptommal, akit Egyiptom ültethetett a trónra, az új érdekek következtében, mint az I. Sesonk idején fennálló egyiptomi rendszer egyfajta vazallusát.

Az egyiptomiak egy ideig még hatalmon maradtak Dél-Levantéban. Nem sokáig, mert Sesonk után az a projekt, hogy „Egyiptomot újra naggyá tegyék”, kudarcot vallott Kánaánban. Mintegy 20, 30 évig, de nem tovább lehettek hatalmon. Ekkor az északi királyság, mondhatom így, „felszabadul” Sesonk alól. Emlékszel, hogy Megiddónál van a Sesonk-töredék, alighanem abban a rétegben, amely valóban az északi királyság első királyaihoz köthető.

Ez egy olyan nyom, amely a régészetből származik. Azt is mondhatjuk, hogy I. Jeroboám egy olyan terület felett uralkodik, amely a középső felföld északi részére, a gileádi Transzjordániára és természetesen a Jezréel-völgyre korlátozódik, Megiddót is beleértve. Még nem az északon, távolabb fekvő Hácórig, Galileáig. Még nem a még távolabb, északon fekvő Dánig.

Két királyt említettél, akiket szeretnél kiemelni. Mesélj nekünk valamit Básáról.

Bását nem kevésbé nehéz megfejteni, mint I. Jeroboámot, azonban a bibliai szerző Básával szemben nem olyan ellenséges, mint I. Jeroboámmal szemben. Amit Básáról tudunk, az főként a Királyok első könyvéből származik, a déliek szemszögéből, Ásza [júdai] király idejéből. Ásza Jeruzsálemben uralkodik az i.e. 10. sz. végén, a 9. sz. elején, vagyis i.e. 900 körül, vagy valamivel korábban. Az ő idejében Bása az északi ellenfél, aki a szöveg szerint betör Júda területére és egyfajta erődöt épít, közvetlenül Jeruzsálemtől északra, elzárva az északra vezető utat. Ekkor Ásza bajba kerül. Az északi Arám királyságát hívja segítségül, és Ben Hadad arámi király hadjáratot indít Bása ellen. Van egy lista azokról a helyekről, amelyeket útközben elfoglal a hadjárata során. Aztán persze Ásza fizet neki a templom kincseiből, hogy rávegye, jöjjön és megmentse őt. Ennek eredményeként Bása visszavonul, és Ásza elveszi a Jeruzsálemtől északra fekvő Ráma erődjének tömbjeit, lebontja, és két erődöt épít, kicsit északabbra, Izrael és Júda határán, vagyis Geba és Micpa határán. Nos, ez a történet a Királyok első könyvében rendkívül problematikus. Két okból is.

• Először is, mert megemlíti Ben Hadadot. Ben Hadad miatt a hagyományos bibliai, a konzervatív bibliatudományban az első Ben Hadadról, egy másodikról és egy harmadikról is olvashatunk. Történelmileg azonban az ókori közel-keleti szövegekből egy Bar Hadadról vagy Ben Hadadról tudunk, ő Hazael fia, aki az i.e. 9. sz. legvégén uralkodott. Kétséges tehát, hogy nem volt-e egy másik Ben Hadad a 9. század elején, mondjuk, i.e. 885 körül a hagyományos kronológia szerint.
• Másodszor: nem kevésbé fontos a helynevek listája, amelyeket Ben Hadad Bása elleni hadjáratában említenek. A lista rendkívül különös módon hasonlít ahhoz a listához, amelyet egy későbbi bibliai versben találunk Tukulti-apil-ésarra (Tiglath-Pilézer), Asszíria királyának az északi királyság elleni hadjáratáról, az i.e. 8. sz. ’30-as éveiben. Ez jellegzetesen történelmi természetesen esemény. Vagyis lehet vitatkozni, kételkedni abban, hogy talán Ben Hadadnak az északi királyság elleni hadjáratáról szóló leírása valójában egy későbbi forrás másolata, amely III. Tukulti-apil-ésarra hadjáratát írja le. Mit tudunk? Nagyon kevés adatunk maradt Básáról. Egy kicsit a területének délnyugati részén folytatott üzleteiről. Lehetséges, hogy valóban megpróbált nyomást gyakorolni Júdára. Bár erre nincs igazán szilárd bizonyítékunk. Azonban itt jön a „nagy de”: Básáról ugyanis nemrégiben viszonylag sokat tudunk a régészetből.

Rendben. Mit mond nekünk a régészet erről az első ötven évről, ha már az összes szöveges forrást elvetted?

Básáról beszéltem. Nem fogsz meglepődni, kedves Matt: Megiddóból jövök. Mindketten onnan jövünk. Amit látunk, az nem csak Megiddóból való, de Megiddó rendkívül fontos lelőhely, mert ott nekünk és a munkatársainknak sikerült egy valóban jó kronológiát felállítanunk arra a fázisra, amit a vaskor IIA időszakának nevezünk. Ez egy szakasz a vaskor kezdetén, a két héber királyság kezdetének idején, mondjuk, az i.e. 10. század ’30-as évei és i.e. 800 körüli évek között. Ebben az időszakban Megiddónál négy fázist sikerült megkülönböztetnünk. Ez kivételes. Megiddó az egyetlen olyan lelőhely, amely pontosan lehetővé teszi a rétegtani megkülönböztetést az i.e. 10. század végére és a 9. századra vonatkozóan. Van egy kezdeti fázis, aztán van az Omri-dinasztia fázisa, ahol már felvirágzást és a monumentális építkezési tevékenységet látunk a megiddói palotákkal – erre később visszatérünk. A kettő között sikerült azonosítanunk egy fázist, amelyet most középső vaskor IIA fázisnak nevezünk. A tanítványommal, Assaf Kleimannal együtt, akit te is nagyon jól ismersz, ezt középső vaskor IIA névvel írtuk le, és van szénizotópos kormeghatározásunk. Igen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyes megiddói fázisok nagyon jól nyomon követhetők radiokarbonos módszerrel. Ez itt i.e. 900 körülre datálható. Vagyis ez Bésa király kora. Ezért írtum Assaffal egy tanulmányt „The Archaeology of the Days of Baasha?” címmel. Érdekesség, hogy már most azonosítani tudjuk az első lépéseket a jelentős építészet irányában. Nem mondanám, hogy monumentális, de mégis jelentős építészeti tevékenységet látunk. Továbbá, már akkoriban is erősek voltak tengerparti kapcsolatok, beleértve a ciprusi kerámia importját. Vagyis már a kezdetektől fogva van fejlődés abba az irányba, amit az Omri-dinasztia idején fogunk látni.

Ragadjuk meg az alkalmat, hogy összefoglaljuk ezt az első 50 évet! Legközelebb pedig az Omri-dinasztia következő 50 évéről fogunk beszélni.

Úgy gondolom, hogy a legfontosabb pont, amelyet hangsúlyoznunk kell, amikor az északi királyság első ötven évéről, a kezdetekről beszélünk, az a területi szempont. Mik voltak az északi királyság határai létezésének e korai szakaszában? A középső felföld északi részéről, a transzjordániai Gileádról, a Jezréel-völgyről és környékéről beszélünk. Alapvetően ez a terület. Még nincs nagy terjeszkedés sem délkeletre, Moáb felé, sem északkeletre, Damaszkusz irányába. Északra, Fönícia irányában sincsennek terjeszkedések. Ez azért fontos, mert van mire figyelni, a bibliai szöveg szempontjából. Az északi királyság számos fontos szövege, amely most a bibliai szövegekben, a jeruzsálemi, a júdai deuteronomista történetírásban megtalálható, északról származik és ugyanarra a területre összpontosít. Mire gondolok? A korai Jákob-elbeszélői ciklusra gondolok, az északi alapító mítoszra, Saul királyi hagyományára; I. Jeroboám lehetséges királyi hagyományára gondolok, mert ahhoz negatívan viszonyulunk, de feltételezhetjük, hogy az északi királyságban ő volt a legjelentősebb király. Ő volt az, aki megalapította szeretett királyságukat az i.e. 10. század végén és továbbra is ugyanazon a területen van. Sőt, az egész hagyomány – erről még beszélni fogunk – az északi szabadítók és a kisebb bírák hagyománya a Bírák könyvében, az a terület, ahol a történetek játszódnak, szintén ugyanaz a terület. Azt hiszem, tehát, hogy sugallhatjuk azt, hogy itt az északi királyság központi területéről van szó. Nemcsak a mi szemszögünkből, akik kutatókként látjuk a történelmi beszámolókat, valamint értelmezzük a bibliai szöveget és a régészeti eredményeket, hanem az ő szemszögükből is: ahogyan ők tekintettek történelmükre és központi területükre.

עמרי מלך ישראל ('mry mlk yšr'l) - Omri Izrael királya, ahogy a moábita feliratban szerepel.

Remek. Később szánunk egy kis időt arra is, hogy részletesen megvizsgáljuk az egyes központi mítoszokat. Mára befejeztük, legközelebb az Omri-dinasztiáról szeretnék beszélgetni, arról az időszakról, amikor Izrael ezen északi királysága kiköltözik erről a központi területről, amelyről már beszélgettünk.

Rendben.

Köszönöm, hogy eljöttél. 

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

További elmélyülésre:

Bár Izrael és Júda királyságának fennállása idején Izrael és Júda királyságának legnagyobb részében Izrael volt a domináns, mind a héber Bibliában, mind pedig a modern tudományosság figyelmének középpontjában Júda árnyékában maradt. Ez a könyv az északi királyság első átfogó történetét és Észak-Izrael régészetének leírását mutatja be a késő bronzkortól (kb. i. e. 1350) a királyság i. e. 720-ban bekövetkezett bukásáig és azon túl. A könyv elsősorban az északi királyság történetét meséli el annak kialakulási fázisaiban. Az elbeszélés a régészetre épül, és felhasználja a legfrissebb terepkutatásokat, kiegészítve az ókori közel-keleti és bibliai szövegekből ismert ismeretekkel. Finkelstein harmincéves terepmunkája az északi királysághoz kapcsolódó lelőhelyeken megnyitotta az utat az ókori Izrael történetének és régészetének újszerű megértéséhez.

A képek forrása:

Bible Archaeology Report; Center for Online Judaic Studies; Holy Land Photos; Kaliforniai Egyetem (The Department of Near Eastern Languages and Cultures); Wikipedia.

A korábbi beszélgetések:

1. rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
2. rész: Kánaán a késői bronzkorban
3. rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
4. rész: Az ókori Izrael felemelkedése a felföldeken
5. rész: Az első Izrael
6. rész: Kánaán meghódítása
7. rész: Az első filiszteusok
8. rész: Filiszteusok a Bibliában
9. rész: Egy egységes királyság?
10. rész: Saul király
11. rész: Dávid király nyomában
12. rész: Dávid történetének későbbi rétegei
13. rész: Salamon, a globlalizáció királya
14. rész: Írásbeliség az ókori Izraelben 
15. rész: Jeruzsálem a bibliai időkben