#BibliaKultúra

Tel Dán, izraelita városkapu

Israel, köszöntelek az újabb beszélgetésünkön!

Hello, Matt.

Ma az i.e. 8. század döntő fontosságú első feléről beszélünk. Az elmúlt évtizedben végzett számos tudományos munkádban azt állítottad, hogy ez az időszak valóban kulcsfontosságú a bibliai szövegek fejlődésének megértéséhez. Az ókori Izrael történelmének nagy része is erre az időszakra „összpontosul”. Később még foglalkozunk néhány olyan hagyománnyal, amelyekre utalni fogsz. Ma azonban az i.e. 8. század első felének hátterére szeretnék összpontosítani.

Először is magyarázatot kell adnunk arra, vagy legalábbis utalnunk kell arra, hogy miért olyan fontos az i.e. 8. század első fele. Úgy gondolom, azért fontos, mert ez Izrael, az északi királyság virágzásának csúcsidőszaka. Talán a két héber királyság virágzásának is a csúcsa, amikor Izrael és Júda egymás mellett élt. Úgy vélem, lehetetlen megérteni a bibliai szövegek kompozícióját, vagy másként fogalmazva, a bibliai történetírást anélkül, hogy ne ismernénk el valamiféle írnoki tevékenységet az északi királyságban az i.e. 8. század első felében, és az északi Királyság bukása (i.e. 720) után az északi eredetű bibliai szövegek beillesztését a judai/jeruzsálemi kompozíciókba. Az izraeli szövegek júdai szövegekbe való beillesztéséről és a bibliai történetírók ideológiájának néhány központi fogalmának bevezetéséről beszélek. Ilyen gondolat például a két héber királyság együttesen uralkodó nagy, egyesült monarchia eszméje. De ide tartozik, úgy gondolom, a kivonulás, továbbá a pátriárkák, az ország elfoglalásának gondolata is. Véleményem szerint mindez bizonyos értelemben az északi királyságból származik, a virágkorából az i.e. 8. század első felében. Itt most egy lépést hátra kell lépnünk, és emlékeznünk kell arra, hogy az északi királyságban a Nimsida-dinasztiáról beszélünk. A Nimsidák kor Jéhu királlyal kezdődött, aki az Omridák elleni puccs után került hatalomra. Az Omridák bukása után, a damaszkuszi nyomás következtében, Hazaél idejében, az i.e. 9. sz. ’40-es éveiben. A dinasztia első szakaszában, ami azt jelenti, hogy annak első 40 évében, amelyet megjelölt a damaszkuszi elnyomás alatt. A dinasztia körülbelül egy évszázadon át uralkodott. Jéhu tehát fontos alak, de az ő idejében, amennyire én látom, mind történelmileg, mind pedig régészetileg nincs nagy felvirágzás északon. Az északi királyság Asszíria Damaszkuszra gyakorolt nyomásával éled újjá III. Adad-nirári asszír király idején, aki az egyik legnagyobb király az i.e. 9. század legvégén. Ez az a pillanat, amikor Izraelnek sikerül visszaállítania uralmát azokon a területeken, amelyeket korábban Hazaél elfoglalt az Omridák bukása után. Izrael tehát újra erős. Úgy gondolom, hogy alapvetően a Nimsida-dinasztia két uralkodóját kell megnéznünk.

• Az egyik Joás. Ő első erős uralkodó, aki részt vesz a Damaszkusszal való összecsapásban, amely bizonyos értelemben az északi királyság újbóli felemelkedését hozta.
• És persze később, II. Jeroboám király. Ő 41 évig uralkodott az északi királyságban, az i.e. 8. század első felében.

Együtt mintegy i.e. 800 és 750 között uralkodtak. Ez az az időszak, amely valóban minden szempontból a nagy felvirágzás ideje, beleértve, azt hiszem, az írnoki tevékenység és a történetírás iránti érdeklődés kezdetét is, abban az értelemben, hogy úgymond „megmagyarázzák” a héber (izraeli és júdai) királyok sorrendjét az északiak Júda feletti uralmának gondolata szempontjából.

Rendben, Joás és II. Jeroboám. Végezzük el a szokásos eljárást ezekkel a fickókkal. Beszéljünk az ókori közel-keleti szövegekről. Ezek bármelyikükre vonatkoznak?

Az elsőre. Joást egy Asszíriából származó felirat, a Tell Rimah felirat említi, mint izraeli uralkodót, aki adót fizet Asszíriának. 

A sztélén Adad-nirari katonai hadjáratairól szóló beszámolóban előkerül Joás király. A sztélén ez áll: Kaptam 2000 talentum ezüstöt, 1000 talentum rezet, 2000 talentum vasat, 3000 sokszínű szegélyű vászonruhát - Mári adóját - Damaszkusz földjéről. Megkaptam a samáriai Joás, a tíruszi és a szidóni uralkodó adományát.

II. Jeroboámra egyetlen asszíriai dokumentumban sincs utalás. Ez lehet véletlen egybeesés, az ok Asszíria átmeneti gyengesége lehet III. Tiglath-Pilézer (Tukulti-apil-ésarra) kora előtt.

Mi a helyzet a bibliai szövegekkel?

A bibliai szöveget nem olyan könnyű megfejteni, természetesen, mint általában, a deuteronomista történetíró(k)nak a jeruzsálemi történetírás azon kísérlete miatt, hogy az északi királyság jelentőségét lekicsinyeljék különösen is abban az időben, amikor az északi királyság uralta Júdát. Itt most egy ilyen időszakban vagyunk. De mégis van elég információ a bibliai szövegekben ahhoz, hogy felkeltsük kíváncsiságunkat mind Joás, mind II. Jeroboám tekintetében.

Hadd kezdjem Joással. A Királyok második könyvének 14. fejezetében van egy lényes kronisztikus utalás. Ismétlem: lényeges, hogy megértsük, mi történik abban az időben, különösen Izrael és Júda viszonyát. A szöveg azt mondja, hogy Joás Bét-Semesnél ütközetet vívott Amacjával, Júda királyával. Sikerült legyőznie a júdai uralkodót Bét-Semesnél, és ennek eredményeként fogságba ejtette. Nem csak ez sikerült neki, és itt idézem a bibliai szöveget, hanem sikerült áttörnie Jeruzsálem falát is. Mit jelent Jeruzsálem falának áttörése? Jeruzsálem erődítményeit? Szerintem azt jelenti, hogy Joás Jeruzsálemet az északi királyság hűbéresévé tette. Ez tipikus leírása annak, hogy Izrael vazallusként veszi át Júdát. Vagyis Izrael az akkori uralkodó királyság, és ez Joással, II. Jeroboám apjával kezdődik.

Joás története, amelyre hivatkozol, azt jelzi, hogy az északi királyság most a déli királyságra összpontosít, még katonailag is. Mi a helyzet a bibliai szövegben Jeroboámmal? Ő is továbbviszi ezt a dolgot?

A II. Jeroboámról szóló bibliai szövegben van elég sok olyan értesülés, amit én közvetlen és közvetett információnak neveznék. A közvetlen információ viszonylag kevés, de a közvetett információ jelentős. Jelentőségteljes. A közvetlen információ kapcsán: II. Jeroboám 41 évig uralkodott, a régészetből pedig tudjuk, hogy ő tényleg rendkívül erős uralkodó volt. Izrael területéből, a régészetből és más nyomokból is kiderül. A deuteronomista történetíró azonban hét verset szentel neki (2Kir 14,23–29).

„Amacjának, Jóás fiának, Júda királyának tizenötödik évében lett Izráel királya Jeroboám, Jóásnak a fia Samáriában, negyvenegy esztendeig. Azt tette, amit rossznak lát az Úr. Nem tért el Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkeitől, aki vétekbe vitte Izráelt. Ő állította vissza Izráel határát a Hamátba vezető úttól az Arábá-tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének igéje szerint, amelyet kijelentett szolgája, a Gat-Héferből való Jónás próféta, Amittaj fia által. Mert meglátta az Úr Izráel igen keserves nyomorúságát, hogy végét járja már apraja-nagyja egyaránt, és nincs segítője Izráelnek. Nem mondta azt az Úr, hogy eltörli Izráel nevét az ég alól, ezért megszabadította őket Jeroboám, Jóás fia által. Jeroboám egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, hőstettei, amikor harcolt, és visszaszerezte Izráelnek Damaszkuszt és Hamátot, amely valaha Júdáé volt, mindezek meg vannak írva az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. Azután Jeroboám pihenni tért őseihez, Izráel királyaihoz. Utána a fia, Zekarjá lett a király.”

Ez minden. Ez a hét vers azonban valójában nagyon érdekes, mert küzdelmet látunk. A deuteronomista történetíró megpróbál megküzdeni saját meggyőződésével. Abban az értelemben, hogy negatívan akarja bemutatni Jeroboámot, de tudja, hogy Jeroboám nagy király volt. Honnan tudja? Valószínűleg olyan izraeliektől, akik az északi királyság bukása után települtek át Júdába. Nincs mód tehát arra, hogy teljesen lekicsinyítő történetet mondjon el II. Jeroboámról. Van némi lehetőség van arra, hogy az omridákat lekicsinyeljük, mert ők már jóval hátrébb vannak a történelemben, de Jeroboám viszonylag új keletű valóság. Nincs mód arra, hogy teljesen elvessük őt. A deuteronomista történetíró tehát megtalálja a módját. Azt mondja, hogy II. Jeroboám hatalmas király volt, hogy sikerül kitolnia az északi királyság határait messze északra, egészen Leboig. Ez a város a nyugat-szíriai Hama szélén, északon, a peremen helyezkedik el. A deuteronomista történetíró szerint II. Jeroboámnak még Damaszkusz irányába is sikerült előrenyomulnia. De azt mondja, hogy ezeket a nagyszerű eredményeket Izrael Istene miatt sikerült elérnie. Eszerint Izrael Istene figyelt az északi királyság küzdelmére, majd úgy döntött, hogy segít II Jeroboámnak, erőt ad neki, hogy ezt a területi terjeszkedést a 8. század első felében véghezvigye. Ez érdekes. Szerintem sokat elárul a deuteronomista történetíró ideológiájáról.

„Örültök Lódebárnak, és azt mondjátok: A magunk erejével foglaltuk el Karnajimot!”

Aztán van egy másik közvetlen nyom, azt hiszem, Ámosz könyvében (Ám 6,13), ahol Ámosz mellékesen megemlíti két északkeleti hely meghódítását, megadja a nevüket, beszél Lidebir (más bibliafordításban: Lodebár/Lodabár) és Karnaim meghódításáról. Azt prófétálja, hogy ’ne örüljetek a területi vívmányaitok miatt, hanem figyeljetek erre és arra’, de mellékesen elmondja a nagy északkeleti vívmányok történetét.

• Lidebir egy város, amely a Gileád északkeleti részén lévő fennsíkon azonosítható, a Jarmuk folyó közelében.
• Karnaim pedig északabbra van, a Básánban, a Jarmuk folyótól északra, vagyis a Galileai-tengertől keletre.

Itt a bizonyítékunk: Ámosz az északi királyságban prófétál, II. Jeroboám idejében. Itt van II. Jeroboám és északkeleti területi terjeszkedésének emléke, ez pedig összekapcsolható azzal, amit a Királyok könyve mond az északkeleti, Damaszkusz irányába való előrenyomulásról.

Mit értesz közvetett versek alatt?

A közvetett versek sokkal érdekesebbek, mint a II. Jeroboám idejére vonatkozó közvetlen tanúságtétel. A Bibliában ugyanis a legkülönbözőbb helyeken bukkan fel a közvetett bizonyíték. Mire gondolok? Először is, erre már utaltunk, amikor az északi királyság első 50 évéről beszéltünk, I. Jeroboám történetéről, aki két kultuszhelyet létesített, amit a déli szerzők teljesen negatívan látnak, mert azok kétségbe vonták a jeruzsálemi templom tekintélyét. Dánra és Bételre gondolok. Ma már a régészetből tudjuk, hogy Dán csak II. Jeroboám idején, az i.e. 8. század első felében lesz izraeli. Azt is tudjuk a régészetből, hogy Bétel az i.e. 10. század végén már nem fontos település. Sőt, valószínűleg nem is volt lakott abban az időben, vagy csak nagyon gyéren. Bétel azonban II. Jeroboám idején válik igazán fontossá, és az i.e. 8. század első felében királyi szentélyként is leírják. Dán és Bétel története tehetá valószínűleg inkább II. Jeroboámhoz, mint I. Jeroboámhoz kapcsolódik.

Másodszor, az udvari történet. Beszéltünk róla, amikor a Dávid történetének sokrétegűségét ismertettük. Bizonyára emlékszel, beszéltünk Dávid hatalomra jutásáról és az udvari történetről vagy a trónutódlási történetről. Ez az egész történet a Dávid udvarában zajló küzdelmekről szól azzal kérdéssel, hogy ki lesz Dávid király utódja a jeruzsálemi trónon? Illetve: hogyan történt meg az, hogy Salamon, aki nem elsőként került a trónra, mégis hatalomra került? Az egész leírás, a topográfia is, az északi topográfia: Sába lázadása északon, Absalom egész története és a Gesúrral, az arámi királysággal való kapcsolat északon. Az egész leírás egy erős királyság rendkívül aktív udvaráról, nagyon is emlékeztet az északi királyság helyzetére, a topográfia miatt is. Nem én vagyok az első, aki felveti ezt a lehetőséget, hogy az udvari történet, a trónutódlási hangulatában és részleteiben sokat merít az északi királyság akkori helyzetéből az i.e. 8. század első felében, esetleg egy kicsit korábban is. De vannak más részek is, amelyek valószínűleg II. Jeroboámtól származnak. Például Salamon király kerületeinek leírása a Királyok első könyvének 4. fejezetében. Akárhogy is nézzük, az ember megnézi ezt a leírást, ott tényleg nagyon részletes topográfiai körzetleírással találkozik. Ezt csak úgy lehet megérteni, ha a II. Jeroboám királyságának hátterében áll. A legékesebb bizonyíték pedig Transzjordániából származik. Salamon kerületeinek leírása ugyanis tartalmazza az északkeleti területeket, amelyeket Ámosz szerint II. Jeroboám hódított meg, de nem tartalmazza azokat a délkeleti területeket, amelyeket az Omridák után elvesztett Moáb. Úgy gondolom, hogy tökéletesen illeszkedik II. Jeroboám korához. Természetesen mindezek a szövegek, Matt, későbbi kiegészítéseken és átdolgozásokon stb. mentek keresztül, de én most az eredeti elképzelésről beszélek.

Vannak más szövegek is a Bibliában, amelyek „gyanúsak” lehetnek. Például, csak hogy egy példát mondjak: II Jeroboám királlyal párhuzamosan Jeruzsálemben uralkodott U(z)ziás vagy Azariás, ahogy ők hívják. Van egy hely, ahol a Biblia arról beszél, hogy U(z)ziás elfoglalta Edomot, vagy terjeszkedett Edomban. Nem igazán lehet megérteni vagy látni Júda történelmi terjeszkedését Edomban, messze délre, egészen az Akabai-öböl fejéig az i.e. 8. század első felében.

Később látni fogjuk, amikor a régészetről beszélünk, hogy Izrael rendkívül kiterjedt aktívitást folytatott a déli, arab kereskedelmi útvonalai mentén, és úgy gondolom, hogy jó okunk van azt feltételezni, hogy Júda edomi terjeszkedése II. Jeroboám északi királyságának uralma alatt történt. A történet arról is szól, hogy Dávid király helyőrséget alapított Edomban, ha úgy tetszik. Vannak még példák, de alapvetően látod, hogy II. Jeroboám alakja milyen nagy befolyással bír a bibliai szövegben a közvetett tanúságtételekben is. Továbbá, csak hogy megemlítsem itt azt, amiről az egyik korábbi beszélgetésünkben szót ejtettünk, a Megiddói lókereskedelem és a kapcsolat II. Jeroboám korával az i.e. 8. század első felében, és így tovább.

Fel tudnál vázolni nekünk egy mentális térképet erről a királyságról, mert kezd zavarossá válni, mivel Joás látszólag meghódította a déli királyságot, és II. Jeroboámnak voltak északkelethez, délhez és az arab kereskedelemhez kapcsolódó tevékenységei. Júda pedig mintha csak egy „kis buborék” lenne középen. Le tudnád ezt nekünk írni?

Igen, egy kis buborék. Úgy gondolom, hogy II. Jeroboám idején Izrael elérte a legnagyobb területi kiterjedését.

Nem tudjuk a legapróbb részletekig, de azt hiszem, biztonsággal állíthatjuk, hogy Izrael uralkodott természetesen a királyság magterülete felett a középső felföldön, a völgyekben, a Jordán északi völgyében, Galileában. Terjeszkedett Transzjordánia irányába, Moábot már nem kell megemlíteni, jelentős kiterjedést látunk északkeleten, Damaszkusz irányában és északon is, talán nem egészen Libóig, Hamát térségében, de észak irányában. A déli királyság, Júda, Izrael vazallusa, talán nem közvetlenül állt ellenőrzés alatt, de vazallus volt. Aztán persze ott van az a nagyon érdekes, régészetből származó információ, amelyről még fogunk beszélni, amely Izrael déli, a sivatag irányába való terjeszkedését illeti, amely valójában Júda nyugatról és délről való bekerítését is jelenti.

Szarvakkal ellátott négyszögletű oltár Beér-Sevából

Van egy másik nyom, talán erre is utalni kell később: egy nyom Beér-Seváról, egy ottani templomról, amely valószínűleg az északi királysághoz kapcsolódik, amely az északi próféciákból származik, II. Jeroboám idejére vonatkozóan. Ténylegesen úgy gondolom, hogy ha mindezt egybe fogjuk és elkészítjük az északi királyság területének térképét, akkor azt hiszem, elmondhatjuk a Bibliában többször is megismétlődő kifejezésről, a „Dántól Beér-Seváig” kifejezésről, hogy ez a királyság a tényleges, terepi valóságot írja le II. Jeroboám korában. Ezt a királyságot azonban nem Jeruzsálemből, hanem Samáriából irányították.

Ez tehát a kezdete a nagy, egyesült monarchia koncepciójának, a két héber királyság együttesének.

Mi a helyzet nyugat felé? Korábbi beszélgetéseinkből tudjuk, hogy a filiszteusok még mindig ott vannak, aztán a föníciaiak is. Van tengerparti hozzáférés?

Először is, Dórnál lennie kell egy partmenti hozzáférési lehetőségnek. Dór az i.e. 8. században már biztosan Izraelhez tartozó kikötő volt, talán korábban, az Omridák idejében is. De igen, Dór az északi királyság egyik fő kijárata a tenger felé. Akkor persze kérdéses az északi királyság terjeszkedése Filisztea irányába és Asdódhoz kapcsolódóan. Asdód az i.e. 8. században, II. Jeroboám idejében a filiszteus városállamok közül a legerősebb volt. Mintegy elzárta az északi királyság útját dél, a Sínai-félsziget, az arab kereskedelem irányába. Fel kell teháát tennünk a kérdést. Nem vagyok biztos benne, hogy nagyon egyértelmű válaszom van, de fel kell tenni a kérdést, hogy vajon Asdódot is az északi királyság uralta-e abban az időben.

Ez jó átvezető a régészethez. Hol kezdjük?

Azt hiszem, hogy Samáriával kellene kezdenünk. A régészet sokat elárul az északi királyságról az i.e. 8. század első feléből, különösen is az utóbbi évtizedek régészete. Hadd emlékeztesselek, hogy amíg az egyesült monarchia régészetének hittünk, addig olyan helyzetben voltunk, hogy az egész Izraeli Királyságot, például Megiddóhoz hasonló helyen egyetlen rétegre korátozták. De most, hogy jobban értjük, és tudjuk, hogyan lehet megkülönböztetni az egyes fázisokat az i.e. 9. és 8. században, valóban alaposabban használhatjuk a régészetet, hogy megértsük az akkori északi királyságot. Samária tehát terjeszkedett, és valószínűleg Dél-Levante legnagyobb városává vált, legalábbis abban az időben. Nem tudjuk pontosan, hogy mekkora lehetett, nagyon nehéz megmondani, de apró, régészeti nyomokból tudjuk, hogy a hegycsúcsról a lejtőkre ereszkedett, és valóban nagy várossá vált.

Tel Dán, Jeroboám oltára

Természetesen tudjuk, hogy északon Hácór ismét erős és izraeli ellenőrzés alatt állt, és Dán először válik izraelivé. A dáni kaput, az ottani erődítményeket és valószínűleg a „bámá”-t, a dáni kultuszhelyet is, néhányat először az i.e. 9. század legvégén hozhatta létre Damaszkusz, a damaszkuszi „mini birodalom”, amely uralta a régiót. De ezek nagy része II. Jeroboám idejére, lényegében az i.e. 8. század első felére tehető. A bámá természetesen azért fontos, mert jól kapcsolódik ahhoz, amit korábban mondtam a Dánról szóló történetről, hogy inkább II. Jeroboámhoz, mint I. Jeroboámhoz kapcsolódik.

Aztán ott van Megiddó, ahol az i.e. 8. sz. első felében nagy felvirágzásra utaló bizonyítékok vannak – talán erről majd akkor beszélünk, amikor II. Jeroboám gazdaságával foglalkozunk –, és persze nem szabad megfeledkeznünk arról, ami legalábbis az én szívemhez közel áll, itt utalok a közelmúltbeli ásatásomra Kiriath Jearimban, Jeruzsálem közelében, Jeruzsálemtől tíz kilométerre nyugatra, az Alföld felé vezető úton. Ott van ez a csodálatos lelőhely, ahol a közelmúltban feltártunk információkat – te is részt vettél benne – az i.e. 8. sz. első felében zajló jelentős építési tevékenységről, egy magasan fekvő nagy épületegyüttesről, amely valószínűleg egy ottani templom építéséhez kapcsolódott. Erről még beszélni fogunk a későbbi beszélgetéseink során. Ha ez valóban, Kiriath Jearimban, az i.e. 8. sz. első feléből származó monumentális komplexum, burkolat, akkor nem lehet megúszni, hogy az északi királysággal hozzuk összefüggésbe. Ha valóban így áll a helyzet, akkor nem lehet megkerülni azt sem, hogy az északi királyságnak az i.e. 8. sz. első felében Jeruzsálemmel és Júdával szembeni – hogy is mondjam – ambícióinak és ideológiájának részeként tekintsük.

Beszéljünk a gazdaságról. Van egy nagy államunk. Nagyobb, mint valaha is volt. Hogyan működik?

Jól működik. Az északi királyság akkori hihetetlen jólétére több forrás is utal. Azt hiszem, ezek különböző nézőpontokból származnak, és szerintem valóban fel kellene sorolnunk őket, hogy megfelelő benyomást keltsünk Izrael akkori nagyságáról.

Először is beszéljünk Megiddóról és a „lóiparról”. Kérdezhetjük, hogy

Kit érdekelnek a lovak?

Mi a lovakra csak a lóversenypálya kapcsán gondolunk, ám az i.e. 8. sz. első felében nem ez volt a helyzet. A lovak nélkülözhetetlenek voltak, mert itt a harci szekerek időszakáról van szó. A harci szekerekhez pedig lovakra volt szükség. A szekerekhez nagy lovak kellettek, a nagy lovak pedig csak délen, Egyiptomban álltak rendelkezésre. Jó okunk van rá – nem fogunk itt most belemenni az összes részletbe –, de jó okunk van arra, hogy rekonstruáljuk az északi királyság gazdasági törekvését, a lovak behozatalát, importálását Egyiptomból, tenyésztésüket és kiképzésüket Megiddóban, amely alapvetően egy olyan ingatlan, amelyet az i.e. 8. század első felében a lovaknak szenteltek. Majd eladták őket a régió más királyságainak, főleg Asszíriának. Valószínűleg – erről már beszéltünk egy kicsit korábban–az az emlék, hogy Salamon nagy lókereskedő volt az i.e. 10. században, II. Jeroboám idejének valóságából származik. Ez a korszak egyik legjövedelmezőbb üzlete volt. A lovak.

Az északi királyság másik fontos bevételi forrása, azt hiszem, az olajipar volt a felföldeken. Vannak régészeti bizonyítékaink a Samária felföldjén létesített lelőhelyekre, különösen Samáriától délre, Júda irányába eső felföldi részein. Olyan helyek, amelyeket az olajiparnak szenteltek. Valójában nagyszámú olajipari létesítményt tartalmazó lelőhelyeink vannak, és ezek, feltételezem, az i.e. 8. sz. első felére datálhatók. Ezt nem könnyű megállapítani, mert itt rendkívül aprólékos meghatározásra van szükség az i.e. 9. és a 8. századi kerámia között, és eddig egyik ilyen lelőhelyet sem tárták fel megfelelően. De én különböző okokból úgy gondolom, az én elképzelésem legalább is az, hogy a 8. század első felével van dolgunk.

Aztán persze ott van Dór kikötője, a kapu a tenger, a Ciprussal és a nyugattal folytatott kereskedelem felé. Az anyagi kultúrában is vannak bizonyítékok arra, hogy az északi királyság részt vett ebben a kereskedelemben. De talán a legdrámaibb mindez délen, ami meglepő, mert a 20. század ’70-es éveiig erről semmit sem tudtunk. Egészen 45 évvel ezelőttig. Most Kuntillet ’Ajrud hihetetlenül érdekes lelőhelyére gondolok. Miről is van szó? Kuntillet ’Ajrud egy kis dombocska a Sínai-félsziget északkeleti részén, a sivatag közepén, az isten háta mögött, 50 kilométerre délre Kádes-Barneától, az is az isten háta mögött, ott, délen. Egy hely az arab kereskedelem egyik útvonalán a Földközi-tenger és észak felé, és ebben áll a jelentősége. Ezen a kis dombon van egy magában álló épület, amelyet Zeev Meshel ásott ki az 1970-es években, és valóban meglepő, hihetetlen leleteket tárt fel, többek között írásos anyagot. Az írásos anyag kerámia- és kőedényeken, vakolaton maradt fenn. Amit ott látunk, az egy i.e. 8. sz. első feléből származó lelőhely, amelyet mind az anyagi kultúra bizonyítékai, mind a szénizotópos kormeghatározás alapján datáltak. A feliratok és az anyagi kultúra jellemzői alapján nem a közeli Júdával, hanem Izraellel, az északi királysággal áll kapcsolatban. Mit is látunk itt? Az északi királyság kísérletét, nyilvánvalóan az i.e. 8. század első felében, II. Jeroboám idején, hogy rátegye a kezét a jövedelmező arab kereskedelmi útvonalak kivezető útvonalaira, a Darb-el-Ghaza, arabul „a Gázába vezető út” mentén, amely nyugaton, a Sínai-félsziget északkeleti részének síkságain halad és megkerüli a Negev-fennsíkot. Ott van Kuntillet ’Ajrud. Nos, amennyire meg tudom ítélni, ezen az útvonalon nem lehet úgy uralkodni, hogy ne tegyük a kezünket az Akabai-öböl fejére. Tell el-Kheleifeh helyén, amelyet Nelson Glueck ásatott ki az 1930-as évek végén és a ’40-es évek elején – az a Nelson Glueck, akit ezzel, az Albright Intézettel kapcsolatban meg kell említeni –, azon a helyen egy nagy asszír erődre utaló nyomok vannak az i.e. 8. század végéről, tehát a későbbi fázisból. Azonban van egy fázis, a korai fázis ebben az erődben, amelyről azt hiszem, azt lehet sugallni, hogy a 8. század első feléhez tartozik, és talán ehhez az észak-izraeli törekvéshez tartozik a sivatagi utak mentén. Van egy másik lelőhely keleten, Transzjordániában, amelyre nagyon gyanakszom, bár nem tudom bizonyítani, Kelet-Moábban, a sivatag közepén, egy olyan helyen, amely megkerüli Moábot, a sivatagi útvonal mentén észak felé, Gileádba és tovább Damaszkuszba. Khirbet Mudeibinek hívják, és vannak ott olyan leletek, amelyek felvetik annak a lehetőségét is, hogy a keleti sivatagi útvonal mentén észak felé, az arab kereskedelemnek valamiféle északi érintettsége volt.

Most már van írásunk?

Most már van írás.

Rendben.

Most már van írás! Ez tehát a jó hír. Valóban, jó kérdés, Matt. Most először, úgy gondolom, hogy míg az Omridák esetében a bizonyítékok nagyon problematikusak, alapvetően negatívak, addig a héber írás megjelenése az i.e. 9. század végén vagy a 8. század elején történt. Különböző helyeken. A fellendülés hirtelen. Az írnoki tevékenység elterjedése, és a bizonyítékok elsősorban Samáriából, a fővárosból származnak, ahol megvan ez az osztrakon-gyűjtemény, a Samária-osztraka.

Ezek az i.e. 8. sz. első felére datálhatók, különböző okokból, ne menjünk bele a részletekbe. Valószínűleg II. Jeroboám idejéből származnak. Áruszállításról szólnak a vidékről, valószínűleg királyi birtokokról, bor és olaj szállításáról a palotába vagy a központban lévő templomba, a fővárosba, Samáriába. Aztán Kuntillet ’Ajrudban is vannak írásra vonatkozó bizonyítékok. Ez még meglepőbb, mert egy isten háta mögötti helyen vagyunk, a sivatag közepén. És van kiterjedt írásos tevékenység különböző médiumokon: kerámia, ami afféle osztrakonokat jelent, jelentős mértékű kő- és gipszfeliratok.

Tell Deir ’Alla felirat

Meg kell említenünk egy másik bizonyítékot is az északi királyság területéről. Itt a Tell Deir ’Alla feliratra utalok, amely megemlíti a látnok Bálámot, akit a Számok könyve is említ, és ez egy rendkívül érdekes felirat, mert irodalmi felirat. Ez egy irodalmi alkotás. Vagyis nem csak, hogy van bizonyítékunk adminisztratív tevékenységre, írnoki tevékenységre, bürokráciára.

Ez az egyik oka felvetésemnek, miszerint II. Jeroboám idejében vannak az első jelek és bizonyítékok olyan szövegek megalkotására, amelyek később bekerültek a bibliai anyagba, a jeruzsálemi Bibliába.

Beszéltünk arról, hogy Jeroboám királyságának részeként újragondoljuk a Dánról és a Bételről szóló bibliai verseket. Fel tudnád ezeket használni arra, hogy egy kicsit többet beszélj a kultuszról ebben az időszakban?

Igen. Kultusz. Úgy gondolom, hogy a bibliai szövegben és a régészetben is vannak kultuszra utaló nyomok, és itt ismét a sivatagi Kuntillet ’Ajrudra utalok, és bizonyos értelemben Kiriath Jearimra is. Jó okunk van feltételezni, hogy az északi királyság II. Jeroboám idejében is érdekelt volt a kultusz ellenőrzésében. Nem hagyta, hogy túl sok helyi, regionális kultusz virágozzon. Volt tehát ellenőrzés a kultusz felett, de azt hiszem, abban az időben, valami újat látunk az északi királyságban. Ez csak akkor van így, ha az összes információt összekapcsoljuk, vagyis a Bibliában található hagyományokat, amelyek közül néhány nem arra az időre vonatkozik, hanem az akkori realitások hátterében megírtként értelmezhető; Ámosz és Ozáes próféciáit kontra északi kultusz II. Jeroboám idején, próféciák, amelyek a tényleges helyzetet mutatják a helyszínen; a Kuntillet ’Ajrudból és Kiriath Jearimból is származó bizonyítékokat. Hogy mire gondolok? Úgy gondolom, hogy abban az időben kétféle templomrendszer létezik:

• Először is vannak azok a templomok, amelyek jelzik II. Jeroboám „mini birodalmának” határait: Dán északon és Beér-Sevá délen. Ezek a templomok adják meg az okát annak is, hogy ez a „Dántól Beér-Seváig” bibliai szófordulat a két héber királyság határaiként beszél a két templom közötti országterületről. Aztán természetesen volt egy templom Samáriában, ez nem volt kérdéses, a Kuntillet ’Ajrudi feliratok is „a samáriai Jahvét” és „a témáni Jahvét” említik. A samáriai Jahve valószínűleg a samáriai templom istene. Ő a dinasztia istene, Samáriában, a samáriai templomban. A témáni Jahve már kérdéses és vitatott. Úgy gondolom, hogy jó okunk van arra, ahogy Nadav Na’aman barátommal és kollégámmal tartjuk, aki nemrég vetette fel, hogy a témáni Jahvét azonosítsuk az északi királyság befolyása alatt álló beér-sevái templommal. Bár a templom a Beér-Sevá völgyében van, Júda déli részén, de abban az időben, amikor az északi királyság így vagy úgy, de uralta Júdát. Ez azonban még nem minden.

Dántól Beér-Seváig

• Vannak bizonyítékaink más fontos szentélyekről is, természetesen Bételről, amelyet királyi szentélyként írnak le. Aztán talán Penuel temploma Transzjordániában, amely Jákob pátriárka hagyományát ápolja. Aztán Gilgál, amely valószínűleg az ország meghódításának hagyományával áll kapcsolatban. Kiriath Jearim, mint talán a frigyláda szentélye.

Mit látunk itt? Egyrészt látjuk a két szentélyt: látjuk Samáriát, mint központot, a két szentélyt ennek a „mini birodalomnak” a határán, és aztán számos templomot a magterületen, az északi királyság szívében, amelyek talán azoknak a hagyományoknak állítanak emléket, amelyek kedvesek voltak az északi királyság számára. Gondolok itt a kivonulás hagyományára talán Samáriában, Jákobra Bételben és Penuelben, a honfoglalásra Gilgálban, a frigyládára Kiriáth Jearimben, és még sorolhatnám.

A következő részekben időt szentelünk majd ezeknek a szövegeknek, és megpróbáljuk megérteni, hogyan kapcsolódnak az északi királysághoz és különösen II. Jeroboámhoz. Egyelőre hagyjuk itt abba, és folytassuk legközelebb.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

A képek forrása:

Biblical Archaeological Review; dreamstime.com; Pinterest; Watch Jerusalem; Wikimedia; Wikipedia. 

A korábbi beszélgetések:

1. rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
2. rész: Kánaán a késői bronzkorban
3. rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
4. rész: Az ókori Izrael felemelkedése a felföldeken
5. rész: Az első Izrael
6. rész: Kánaán meghódítása
7. rész: Az első filiszteusok
8. rész: Filiszteusok a Bibliában
9. rész: Egy egységes királyság?
10. rész: Saul király
11. rész: Dávid király nyomában
12. rész: Dávid történetének későbbi rétegei
13. rész: Salamon, a globlalizáció királya
14. rész: Írásbeliség az ókori Izraelben 
15. rész: Jeruzsálem a bibliai időkben
16. rész: Az izraeli királyság első 50 éve
17. rész: Omri dinasztiája