#BibliaKultúra

Köszöntelek, Israel. Újra Kiriath Jearimban vagyunk és folytatjuk beszélgetésünket az északi, izraeli hagyományokról, amelyek elsősorban a Bírák könyvén keresztül jutottak el hozzánk. Legutóbb Jákob elbeszélői ciklusáról és a kivonulás történetéről beszéltünk. Ma azt szeretném, ha először a Bírák könyvéről kapnánk egy átfogó áttekintést, utána belemegyünk a szabadítók történeteinek részleteibe.

Rendben. Azzal kell kezdenünk, hogy a Bírák könyve a Bibliában a deuteronomista történetírás része.

Kánaán meghódítása után következik a „bírák időszaka”, ezt követően jönnek a monarchia felemelkedéséhez vezető események, amelyek aztán a két héber királysághoz vezetnek, egészen Jeruzsálem pusztulásáig. Ez a deuteronomista történetírás terjedelme, ennek az ez egyik része a Bírák könyve. Ténylegesen azt látjuk, hogy a könyv deuteronomista nyelvezetű: Jelenlegi formájában sok deuteronomista és későbbi (poszt-deuteronomista) elem is van benne.

A könyv nem egységes, alapvetően két nagyobb szövegegységre oszthatjuk.

Az első szövegegység a számunkra ma érdekesebb. Ez hősi történeteket mesél a szabadítókról, akik azért jönnek, hogy megszabadítsák Izrael népét a környező ellenségektől. Helyi eseményekkel van dolgunk. Ez a szövegegység alapvetően 3. fejezettől a 12. fejezetig tart. Itt találjuk azoknak a szabadítóknak, hősöknek a történeteit, akik nagyon jól ismerünk: Ehud, Bárák, Debóra, Gedeon, Jefte. Aztán van még két hely a Bírák könyvében, ahol találunk egy listát, egy táviratszerű leírást azokról, akiket a bibliatudományban „kisebb bíráknak” neveznek. Erről később fogunk még beszélni. Ez tehát az első rész.

A Bírák könyvének második nagy szövegegysége egy másik történet, úgy tűnik, hogy kronológiailag alapvetően későbbi időszakra esik. Ott találjuk például Sámson ismert történetét és más hagyományokat, amelyekről ma nem fogunk beszélni.

Annak a résznek, amelyet ma tárgyalni kívánunk, rendkívül egyértelmű szerkezete van, amelyből kiderül a szerzők célja is. Most a deuteronomista szerzőkről beszélek, akik az i.e. 7. századi Jeruzsálemben alkotnak. Minden történetben, Ehud, Bárák, Gedeon és a többiek történetében is van egyfajta ciklikusság. Eszerint: a nép vétkezik, mire Isten megharagszik és megbünteti Izrael népét, majd a helyi lakosságot valamilyen csapással sújtja, ellenségeket küld rájuk, akik elnyomják őket, de a nép Isten segítségéért kiált, aki elküld egy hősi szabadítót, aki megmenti őket. Izrael népe megszabadul a nyomorúságból és az ellenségtől, ám ismét bűnbe és büntetés éri, majd segítségért kiált, és így megy ez tovább.

Mindez a Bírák könyvének utolsó versénél ér véget, ahol ezt olvassuk (Bír 21,25):

„Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, amit jónak látott.”

Az egész ciklus arra jó, hogy megmutassa, valaminek meg kell változnia. Egyfajta „promóció” a monarchia felemelkedéséhez, Dávid király és dinasztiájának népszerűsítése. Ez tehát a könyv célja. Azt javaslom, hogy nézzük meg ezt közelebbről. Nem akarok belemenni a deuteronomista történetírás részleteibe. Ha szemügyre vesszük a történetek földrajzát és esetleg a történelmi hátteret, akkor egészen egyértelmű lesz, a deuteronomista történetírás mögött van egy ősibb réteg. Ez a régebbi réteg pedig északról, az északi királyságból származik, a deuteronomista történetírás előtti időkből, vagyis valószínűleg még az északi királyság pusztulását megelőző időkből. Ez ma a célunk.

Most pedig ismertesd meg velünk a szabadítók történeteinek konkrét hátterét!

Mielőtt belevágnánk a szabadítók történeteibe, úgy gondolom, hogy beszélnünk kell arról, ami néhány korábbi beszélgetésünk során már szóba került, hogy nem azt az időrendet követjük, mint amit a bibliai szerzők adtak az ókori Izrael történetéről, vagyis: pátriárkák, egyiptomi kivonulás, a zűrzavaros „bírák időszaka”, majd a királyság kora.

Meglehet, hogy még csak nem is egységes helyzetről beszélünk. Az egyik történet beszélhet az ókori Izrael történelmének erről a szakaszáról, egy másik történet pedig egy másik szakaszról, a történelemnek egy másik pillanatáról. Volt egy német bibliatudós az 1960-as években, aki erről írt. Wolfgang Richternek hívták, és ő vetette fel, hogy a Bírák könyve mögött van egy ősibb könyv, amely az északi királyságból származik, és ő ezt a könyvet „Szabadítók könyvének” nevezte el. Volt egy kis nyugtalanság és vita a korabeli és későbbi biblikusok között arról, hogy ki tartozik ide és ki nem? Nem fogunk belemenni ezekbe a részletekbe, de ezeknek a hősöknek a háttere Richter felvetése szerint valahol az i.e. 9. században van, erről kell majd beszélnünk. Én nem vagyok olyan biztos az összeállításban: sem az összeállításról, sem a történetek mögötti történeti valóságról.

Sámson szobra Asdodban, amely azt ábrázolja, hogy halála pillanatában ledöntötte Dagon templomának oszlopait.

A másik dolog, amit tudomásul kell venni, hogy a történetek rétegzettek. Vagyis nem lehet felütni, mondjuk, a Bírák könyvének 4. fejezetét Bárákról, vagy Debóra énekét, és az egészet egy az egyben olvasni, és azt mondani, hogy itt a történelemnek ebben és ebben az időszakában vagyunk. Voltak ugyanis kiegészítések és átdolgozások, amelyek viszonylag későiek, a perzsa korból, vagy valamivel később.

A feladat pedig, ami előttünk áll, amikor a Bírák könyve mögötti Szabadítók könyvéről beszélünk, hogy először is azonosítsuk az ősi rétegeket minden egyes történetben, aztán pedig keressük meg mögöttük meghúzódó a történelmi valóságot, aztán pedig értsük meg a földrajzot. Általánosságban az északi királyság földrajzi valóságában vagyunk. Ez az oka annak, hogy Richter és más biblikusok, és én is, mindig úgy beszélünk a Szabadítók könyvéről, vagy a Szabadítók történeteiről, mint amelyek az északi királyságot képviselik, mert az aréna mindig északon van:

• Ehud a samariai felföldek déli részén,
• Bárák és Debóra a Jezréel völgyében,
• Gedeon Sikem környékén,
• Jefte Gileádban.

Mindegyik esetben az északi királyság területén vagyunk.

De nem elég ezt mondani, bele kell mennünk a részletekbe, és jobban be kell azonosítanunk a helyszínt, a földrajzot. Aztán persze a történelmi valóságot is.

Nézzünk meg néhány történetet és bontsuk ki azokat egyenként! Kezdjük Ehuddal.

Ehud, igen (vö. Bír 3,12–29). A történet színtere a Jordán folyótól nyugatra és a Jordántól keletre.

Először is: a Jordán folyótól nyugatra. Ehud maga is egy benjáminita családból származik. A történet színtere a Jordántól nyugatra esik, gondolom, valahol az északi királyság területének déli részén, a felföldeken, vagyis nem messze Jeruzsálemtől északra. A Jordán előtt és Moáb előtt. Moáb pedig csak a Holt-tenger északi csúcsa körül fekszik, nem távolabb. Egyébként én másokkal együtt úgy gondolom, hogy Jerikó említése egy későbbi betoldás.

Bonyolultabb a helyzet, ha a Jordántól keletre próbáljuk azonosítani a helyzetet. A történet ugyan Moáb királyáról beszél. Bizonyos értelemben gúnyolódik Moáb királyán, ezen a kövér, nagydarab fickón, és azon, hogy Ehudnak hogyan sikerült őt és őrségét becsapnia és megölnie. De fontos megjegyezni, hogy az a valóság, hogy Moáb eléri a Jordán folyótól nyugatra eső területeken Jerikó közelében, valahol a Holt-tengertől északra fekvő terület határát, valójában csak Mésa terjeszkedése után következik be, vagyis az i.e. 9. század második felében. Feltételezem, hogy a hangulat itt a történetben ennél korábbi. Talán, csak azt mondom, hogy talán, Moáb is valamiféle későbbi kiegészítés lehet egy olyan szerzőtől, aki Moábot akarja kigúnyolni. Ez abból az időszakból származik, amikor Izrael és Moáb között feszült volt a viszony Mésa északi terjeszkedése után. Mi is az eredeti történet? Talán Hesbonról szólt. Hesbon egy viszonylag késői kánaáni, mondhati „városállam”, amely Moáb északi részén, vagyis a Holt-tengertől észak-keletre található. Fennmaradt egy hagyományunk Hesbonnak az Omri-dinasztia általi meghódításáról a Számok könyvében. A Hesbonról szóló énekben és Hesbon történetében, a Számok könyve 21. fejezetében. Talán itt is van összefüggés. A dolgok nem egészen egyértelműek, ha a sarokba szorítasz, Matt, azt mondanám, hogy az aréna elég egyértelmű: észak-Moáb és az északi királyság felföldjeinek déli része. Az időszak? Talán valamikor az i.e. 9. század elején a valóság pedig kérdőjeles.

Hogyan döntöd el, hogy a szerző Moábot, Moáb kigúnyolását későbbi kiegészítésként használja, és nem a mű keletkezésének idejére jellemző?

Ahhoz, hogy a történet tényleg Moábra, Moáb királyára vonatkozzon, az egyetlen mód, hogy azzal érvelünk, hogy a történet az i.e. 8. sz. első felének helyzetét tükrözi. A 8. sz. első fele már ezeknek a történetek megírásának az időszaka, mint később látni fogjuk. Tehát azt hiszem, hogy vissza kell tolnunk. Véleményem szerint az i.e. 8. század első fele túl késő a valósághoz képest. Nem a kompozícióhoz, hanem a hagyomány mögötti valósághoz képest, mert a hagyománynak időre van szüksége ahhoz, hogy írásba foglalják.

Nézzük a következő történetet, Bárák és Debóra történetét!

A Bírák könyvének 4. és 5. fejezetében szereplő Bárák és Debóra történetei különösen érdekesek, mert a tudományban általában egyetlen, de kétrészes történetnek tekintették őket. Két rész: az egyik prózai (4. fejezet), a másik költői (Debóra éneke az 5. fejezetben). Az énekkel kapcsolatban nagy vita van. Egyes tudósok szerint Debóra éneke a héber Biblia egyik legrégebbi szövege. Mások szerint jóval későbbi. Valójában a Debóra énekének datálásával kapcsolatos éppen annyi nézet van, ahány tudós. Mielőtt azonban belemennék a kronológia részleteibe, azt szeretném mondani, hogy véleményem szerint a kutatók nem fordítottak elegendő figyelmet a történetek földrajzára.

Ha egyszer odafigyelnének a földrajzra, véleményem szerint, szerény véleményem szerint, nem lenne kérdés számukra, hogy két különböző történettel van dolgunk.

Az egyik történet (Bír 4) Alsó-Galilea keleti részén, a Jezréel-völgy keleti részétől északra játszódik, középpontban a Tábor hegyével a középpontban. De a történet egy része Tábor hegyétől keletebbre, távolabb játszódik. Tehát Alsó-Galilea délkeleti részén vagyunk.

Debóra éneke kapcsán (Bír 5): Melyek azok a helyek, amelyeket Debóra éneke említ? Mindenedekelőtt Megiddó és Taanak. Vagyis nyugatabbra vagyunk, a Jezréel-völgy nyugati részén. Aztán van még két másik, nem túl ismert név, ami azonosítható. Ezeket most kihagyjuk, és nem említjük meg, de ezek is ott vannak a Jezréel-völgy nyugati vagy délnyugati sarkában.

Ez tehát két különböző földrajzi terület: az egyik Alsó-Galilea délkeleti része, a másik a délnyugati Jezréel-völgy. Tehát két különböző hagyomány. A kérdés mindig az, amikor a szabadítók történeteiről van szó:

„Pontosan ki is az ellenség?”.

A 4. fejezet történetében az ellenség a Hácór királya. De jó okunk van azt hinni, hogy Hácór királyát valószínűleg Józsué könyvéből emelték át, mert a fejezetben a cselekmény középpontja egy városállam, egy Haroset-HaGojim nevű hely.

Mit jelent ez héberül?

Ez itt a kérdés. A héberben ugyanis több megoldás is van a név jelentésére. Lehet, hogy a hores („erdő”) szóból származik. Lehet, hogy a haris („szántani”) igéből. De az is lehet, hogy a hores mezimot kifejezésből, ami azt jelenti, hogy „összeesküvők”, vagy valami hasonló. Így vagy úgy, de van itt egy polémia. A legegyszerűbb, ha ezt a várost Anaharath-tal azonosítjuk, amelyet a Biblia is említ, de a késő bronzkori levelezésben, az Amarna-táblákon is szerepel nyilvánvalóan vagy utalásszerűen. Ez az Anaharath lehetett az ottani cselekmény, vita központja; mondjuk úgy, hogy Bárák ellensége. Ha így van, akkor a Haroset-HaGojim név valóban polemikus. Talán azokra utal, akik Izrael népe ellen szövetkeztek, vagy hasonló. Ha nyugat felé fordulunk, egyértelmű, hogy a cselekmény központja Megiddó. Amit a vaskor korábbi szakaszairól tudunk, mondhatjuk, hogy Megiddó a régészet szempontjából is központi hely.

Most térjünk rá a kronológiára: mi van mögötte? Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, hogy amit a háttérben, a völgybéli zavargásoknál látunk a vaskor első időszakának későbbi szakaszaiban, aztán a vaskor második időszakának legelején, az a völgyben felvő késői kánaánita városok végső pusztulását és a völgynek a felföldi, hegyvidéki népesség általi elfoglalását jelenti. Ezek a legelső lépések Izrael északi királysággá való növekedésében. Ha pedig így van, és ha a pusztulások dátumával haladunk – régészeti szempontból nézzük a szénizotópos kormeghatározást, és így tovább –, akkor azt hiszem, hogy a legjobb lenne azt sugallni, hogy az i.e. 10. században járunk.

Ezek szerint ez az egyik legrégebbi hagyomány a bibliai szövegben?

A szabadítókról szóló összes történet ősi abban az értelemben, hogy szerintem nem sokkal vagyunk az i.e. 9. sz. kezdete után. Ezt látni fogjuk, ha folytatjuk a beszélgetést a következő néhány szabadító történetével.

Artemisia Gentileschi (1593-1653): Jáél és Sisera

Mi a helyzet Siserával és Jaellel? Van az a híres epikus festmény, amelyen a nő a sátorcöveket egyenesen a férfi koponyájába döfi.

Óh, igen. Elfelejtettem megemlíteni a legfontosabb neveket a történetben: Sisera és Jael. Sisera is itt van. Lehet, hogy legendás uralkodó volt, az is lehet, hogy nem, de a Bírák könyve 4. fejezetében szereplő események epicentruma egy Alsó-Galileai város. Úgy gondolom, hogy Sisera és Jáel epizódja az ősi történet része. Tehát igen, fontos megemlíteni. Feltétlenül.

Akkor térjünk át a következőre. Gedeon?

Gedeon (vö. Bír 6–8). Térjünk át Gedeonra és hadd legyek vele kapcsolatban rövidebb. Az aréna az Abiézer klán öröksége, amely a hegyvidéken található, Sikemtől kissé nyugatra vagy délnyugatra. De valójában Sikem a központ. Talán Sikem az ottani ellenség. Aztán van egy szakasz, amikor Gedeon üldözi az ellenségeit, átkel a Jordánon, átmegy Transzjordániába. Van egy kérdés biblikus körökben, hogy ez a régi történet része-e vagy sem, hagyjuk így. Egy biztos, egy helyen ma is, amikor a történetet olvassuk, a Tábor helymegjelölést halljuk, ami a Jezréel-völgyben van, és ezért a modern izraeli térképeken is olyan helyeknek adtak neveket a Jezréel-völgyben, amelyek a Bírák könyvének történetéhez kapcsolódnak. De szinte nem lehet kérdés, hogy Tábor egy későbbi betoldás a történetbe, és Gedeon eredeti története valahol ott játszódik Sikem környékén, a Manassze törzsének örökségében, amit mi Manassze törzsének nevezünk. Ami a datálást illeti, nehéz megmondani. Ha a régészetet nézzük, Sikem rendkívül fontos hely volt a késő bronzkorban. Egy nagy városállam központja, és úgy tűnik, hogy a vaskor első időszakában is megmaradt. Azt hiszem, a régészeti feljegyzések elégséges bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy Sikemet az i.e. 11. század végén, 1000 körül elpusztították. Ez egybeesik Siló elpusztításával, amely nagyjából ugyanakkor történt.

Sikem keleti kapuja, ahol Zebul és Gaal hajnalban figyelte Abimelek seregének előrenyomulását a város felé (Bír 9,34–40).

Hadd mondjak még egy zárójeles mondatot: van egy másik történet a Bírák könyvében, ez pedig Abimelek története. A biblikusok vitatkoznak arról, hogy ez a szabadítók történetének része-e vagy sem. Véleményem szerint van egy réteg a háttérben, ami a szabadítók történeteinek része, és szintén Sikem városállam köré irányul, vagy annak a középpontjában áll. Feltételezem, hogy itt Sikemmel kapcsolatos hagyományokkal van dolgunk, amelyek a valóságból származnak, nagyjából az i.e. 11. század legvégéről, vagy talán egy kicsit későbbről, a 10. század elejéről. Sikem pusztulása ugyanis nem lehetett később, mint mondjuk az i.e. 10. század közepén.

Természetesen a midianiták is szerepet játszanak a Gedeon-történetben. Ez mintha nem illene oda.

Így van. A midianiták közvetlenül a keleti területekhez kapcsolnak bennünket és elő is kerülnek Gedeon történetében. De amint említettem, a kérdés az, hogy a történetben szereplő Jordánon túli rész az eredeti hagyományhoz tartozik-e vagy sem. Azt hiszem, alapvetően jobb, ha Sikem területére koncentrálunk, és meghagyjuk a kérdést, hogy Transzjordánia és a midianiták részei-e az eredeti történetnek. Van egy másik történetünk is. Az utolsó, amelyről beszélni kell: Jefte.

Jefte Gileádban, Transzjordániában van. A cselekmény, a történet pedig egy Gileád nevű városról szól, amely a területnek, Gileád földjének a nevét adja. Ez a Jabbok folyótól délre található Transzjordániában. A történet is rétegzett, és ott is vannak későbbi rétegek, olyan földrajzi megjegyzésekkel, amely nem tartozik az eredeti történethez. Az érdekes dolog, amit itt meg kell jegyezni, hogy a történetben van egyfajta apiru-hangulat, sokkal jobban kiérezhető, mint a Bírák könyvének más történeteiben. Ez azt rendezetlen helyzetet jelent. Jön egy hős és megmenti a népet. A történet az izraeliták és az ammoniták határán játszódik, és Gilád város lakói elküldenek Jeftéért, hogy jöjjön és mentse meg őket. Ő pedig egy nagyon homályos, problémás háttérből származik, hős lesz és megmenti a várost. Ez az egész az apiru-történetekre emlékeztet, a dél-levantei királyságok születése előtti zűrzavaros helyzetre. A földrajz egyértelmű: Gileád. Az idő is elég egyértelmű. Vagy röviddel azelőtt történetett, hogy az északi királyság megvetette volna a talpát Gileádban, vagy a nagyon korai időkben. Végül is az Omri-dinasztia idejében nem számíthatunk arra, hogy apiru-csoportok mozognak, bolyonganak az országban és itt-ott megtámadnak egy-egy várost.

Ha összerakod a földrajzot a szabadítók történeteiből, valamint az északi királyság történelmét, ahogyan azt a szövegek és a régészet révén megértettük, mit mond mindez számodra?

A Jordántól nyugatra fekvő hegyvidéki területről van szó, mondjuk, Benjámin törzse között, Jeruzsálemtől egy kicsit északra, egészen a Jezréel-völgyig; a Jezréel-völgy; Alsó-Galilea területének egy része, amely délre a Jezréel-völgyre néz; és Gileád egy része. Ez az a terület, amelyről beszélünk. Ha pedig össze kellene foglalnom a valóságot, azt mondanám, hogy érzem a légkört, ami nem egzakt tudomány, mint ahogy 2 + 2 = 4. Véleményem szerint a légkör olyan, amely nagyon is megfelel az i.e. 10. század, 9. sz. eleji helyzetnek arrafelé. Még akár egy kicsivel az északi királyság felemelkedése előtt, akár a nagyon korai időkben, az Omri-dinasztia előtt. De ez nem ilyen egyszerű. Nem ilyen egyszerű, mert... azt javaslom neked, Matt, hogy fogj egy térképet, és helyezd el ezeket az embereket a térképen. Vagyis tedd fel a térképre Ehudot és Hesbont, Sikemet és Megiddót és Anaharátot. Nem kapsz teljes képet a területekről. Vannak a térképen üres helyek, és meg kell próbálnunk megérteni, hogy miért, mi volt a szerző megoldása? Ha egy szerzője volt a Szabadítók könyvének, ahogyan azt Richter a múlt században, a 20. század ’60-as éveiben felvetette, akkor ebben az esetben hogyan tekintett az a szerző a földrajzra úgy, hogy a terület egyes részei hiányoznak?

Kifejtenéd egy kicsit részletesebben ezeket a térképes hiányosságokat? Mi hiányzik?

Rendben. Éreznünk kell a hiányokat. Azt hiszem, hogy a Szabadítók könyvének szerzője is érezte ezt. Véleményem szerint ő az i.e. 8. sz. első felében élt, és összegyűjtötte a hagyományokat. Amikor pedig az összes hagyományt felrakta a táblájára, észrevette, hogy hiányoznak részek, és a hiányzó részek fontosak. Hadd mondjak egy-két példát! Gileád északi része, ami izraeli terület volt, hiányzik. Még ennél is fontosabb, a felföldek déli része, Efraim területe – Efraim rendkívül fontos része volt az északi királyság hegyvidékének – hiányzik a történetekből! Mit csinált tehát? Véleményem szerint összegyűjtötte az ott fellelhető távirati stílusú emlékeket. Azokat, amelyeket ma „kisebb bíráknak” nevezünk, és amelyek a Bírák könyvében két szövegegységében jelennek meg, a 10. és a 12. fejezetben. Ha pedig megfelelően azonosítjuk ezeknek a kisebb bíráknak a földrajzát, akkor pontosan beilleszthetjük őket a nagy, fontos szabadítók térképén hiányzó részekbe.

Hadd mondjak néhány példát:

• Abdónt, akit a kisebb szabadítók, a kisebb bírák egyikeként említik, szerintem Efraim törzsének területén lehet beazonosítani.
• Aztán van egy másik, akit esetleg a Jezréel-völgy keleti részébe helyezhetünk, hogy ellensúlyozzuk a nyugati részt, ez pedig Megiddó és Debóra éneke.
• És aztán van egy másik kisebb bíra, kisebb szabadító, akit Gileád északi részén helyezhetünk el.

Azt próbálom elmondani, hogy mai formájában, amikor a kisebb bírák két szövegegységét olvassuk a 10. és a 12. fejezetben, a nyelvezet deuteronomista. De mögötte ismét csak érezzük a szabadítók történeteinek hangulatát. Ezek a történetek tehát valószínűleg korábbiak, és egy későbbi fázisban állította a deuteronomista történetíró szolgálatába.

ahonnan nem hiányoznak az északi Királyság hegyvidéki részei, Benjámin és a Jezréel völgye között. A Jezréel-völgy, a Jezréel-völgyre északról néző területek, a transzjordániai Gileád két része, a Jabbók folyótól délre és északra.

Biztos vagyok benne, hogy annak a szerzőnek, aki ezeket felhelyezte a térképre, volt valamilyen célja. De mielőtt erre rátérnénk, el tudnád mondani, hogy mit árul el nekünk ez a térkép a kompozíció időpontját illetően? Biztos vagyok ugyanis benne, hogy itt egy terület körvonalazódik...

Igen, igen, igazad van, Matt. A célt azonosítani kell, hiszen mindig van egy cél. Azt gondolom, hogy ezek a szerzők rendkívül kifinomultak voltak, és mindig van egy mögöttes üzenet, különösen egy telephalom, összetett történet mögött. Van valami mögötte. Egyszóval:

Mi járt a szerző fejében, aki mindezt összerakta?

A megírás időszakára vonatkozó kérdésfelvetés azért fontos, mert egyben leleplezheti a szerzőt. A kompozíció megalkotásának ideje kapcsán biztos, hogy predeuteronomisztikus időkben járunk. Ez a deuteronomista történetírás előtti réteg. Már a deuteronomista történetírás az eredeti történetet dolgozta át. Előtte vagyunk. Az i.e. 7. sz. második fele előtt járunk északon. Alapvetően két lehetőségünk van: vagy azt mondjuk, hogy ezek a történetek az északi királyság bukása után íródtak, egy bizonyos helyen (nem tudom, hol), hogy az északi királyság hősei történteinek emléket állítsanak. De azt hiszem, hogy egy kicsit hátrébb kell tolnunk, mert az üzenet, amelyről itt beszélni fogunk, nem illik az északi királyság bukása utáni időszakra. A szerzőnek az északi királyság történelmén belül kell megmagyaráznia a dolgokat. Ettől eltekintve az i.e. 8. század első felében, az északi királyság összeomlása előtt, a példátlan jólét időszakában vagyunk. Ezt a jólétet kell azonosítani. Arról nem is beszélve, hogy már abban a helyzetben vagyunk, hogy képesek vagyunk irodalmi szövegeket összeállítani, ahogyan azt az egyik korábbi beszélgetésünkben bemutattuk. Mivel végső soron mindezeket az északi hagyományokat egy történetbe kívánjuk összerakni, hogy megértsük, mi történt, úgy gondolom, hogy a legjobb, ha megmaradunk II. Jeroboám időszakánál, az i.e. 8. század első felében.

Ez a megalkotás pillanata. Nem a történetek háttere.

Itt szétválasztjuk a hagyományokat, amelyek némileg korábbi dolgot tükröznek, és a kompozíció pillanatát, az i.e. 8. század első felét.

Miért akarja valaki Jeroboám idejében összegyűjteni ezeket az ősi történeteket az egész királyságból?

Alapvetően a legfontosabb kérdést teszed fel: mi a szerző célja? Mert a szerzői cél azt is elárulja, hogy miért gyűjti a régi emlékeket. A földrajz itt is fontos. Nem lehet véletlen. Nem lehet véletlen, hogy az északi királyság olyan részei, amelyek a királyság terjeszkedését tükrözik a történelem későbbi szakaszaiban, nem kerülnek említésre. Galileának nincs szabadítója, nincs galileai történet. Nincsenek szabadítók a Jordán völgye számára, a felső részen, Hácór és Dán környékén. Nincs történet Básánról. Nincs történet a tengerpartról. Ennek valami oka kell, hogy legyen. Azt hiszem, az én elméletem az, hogy a szerző megpróbálta körülhatárolni az északi királyság eredeti területét. Az északi királyság magterületét. Az izraeliek magterületét. Azt is megpróbálja elmondani, hogy kicsoda az izraelita. Azon van, hogy elmondja, ki az „igazi” izraelita. Miért teszi ezt? Talán azért, mert az i.e. 8. század első felében, Jeroboám idejében, a Nimsida-dinasztia idejében tevékenykedik. Nimsi volt Jehú apja. A Nimsidák az Omri dinasztia után jöttek. Az omridák a hegyvidék szívéből származnak. A nimsidák pedig nyilvánvalóan a Jezréel-völgy keleti részéből. Így akarják megmutatni, hogy ők Izrael magjának részei, hogy az „igazi” Izrael részei. Az északi királyság terjeszkedését pedig másképp vizsgálják.

Kérlek, figyelj egy nagyon érdekes tényre. Az egyik korábbi beszélgetésünkben szó volt a honfoglalási hagyományról, és felhívtam a figyelmed, Matt, hogy a Józsue könyvében szereplő hódítási hagyomány mögött, amely egyértelműen deuteronomista, van egy másik réteg, az északi hódítási hagyomány. És most, hogy megvan Izrael magterületének térképe, a Szabadítók könyve szerzőjének elképzelései szerint, fogalmazzunk így, megrajzoljuk a térképet. Adjuk hozzá a hódításokat ehhez a földhöz. Nincs átfedés! A regionális hódítástörténeteket, az északi hódítástörténeteket össze kell kapcsolni Izrael magterületének hagyományával, hogy az északi királyság terjeszkedését bemutassuk. Mert a regionális hódítási történetek miről is szólnak? Galilea és a Jordán völgyének meghódításáról, az incidensben, a híres történetben, Hácórról és így tovább, valamint Seféla és Júda hegyvidékének meghódításáról! Valójában ez egy átfogó pillanat, amikor az északi királyság hagyományait és elképzeléseit vizsgáljuk: amit ők Izrael magjának tartanak, és amit ők az egyesült monarchiának tartanak, amelyet bizonyos értelemben Izrael „magja”, központi területe irányít. Tehát minden a földrajzban van.

A szerző az i.e. 8. sz. elején Jeroboám uralkodása alatt ír, összeállítja ezeket a történeteket, és kifejezetten azon van, hogy kiemelje az egyetlen igazi „mag”-Izraelt és valamiféle etnikai különbséget tegyen a meghódított területek között? Mit gondol ezekről a meghódított területekről, hogy kizárja azokat?

Feltételezem, hogy a válasz a következő: különbséget tesz a „mag” Izrael és a meghódított területek között, ahol ő működik. Az északi szerzők Izrael és az arámi királyság (Arám) határán élő emberekkel foglalkoztak, Izrael és a föníciaiak határán élő emberekkel, Izrael és a filiszteusok határán élő emberekkel, és így tovább. Tehát számukra fontos volt az elhatárolódás, a különbségtétel: ez mind az északi királyság része. Mindez határozottan része a nagy egyesült monarchiának, amelyet Jeroboám, ha úgy tetszik, Samáriából irányított. Itt ülünk Kiriath Jearimban, amely a történet része, erről majd egy későbbi beszélgetésben fogunk szólni. De még mindig ezen a nagy, egyesült monarchián belül. Ők megteszik a felosztást a magterület, az igazi izraeliták és mindazok között, akiket átvettek, akik ugyan a nagy birodalom vagy „mini birodalom” részei, de meg kell különböztetni őket a magtól.

Samgar bíra 600 embert mészárol le. Egy középkori német kéziratból.

Éhud után Samgar, Anát fia következett, aki hatszáz filiszteus férfit vert szét egy ökörösztökével. Ő is megszabadította Izráelt.

Foglaljuk össze a szabadítók történeteinek szerepét!

Úgy gondolom, hogy a szabadítók történetei biztosan az északi királyságból származnak. Ezek a hagyományok valószínűleg az észak királyság felemelkedése előtti, vagy a királyság korai időszakának területi helyzetét vázolják. A legjobb példa talán a Jezréel-völgyének és környékének bizonytalan helyzete a Bírák könyvének 4. és 5. fejezetében. A földrajz rendkívül érdekes. A szerző megpróbálja összeállítani Izrael központi területének térképét, ami nem más, mint az északi királyság területe a felföldeken, Jeruzsálemtől északra a Jezréel-völgyig. Felöleli a Jezréel-völgyet és természetesen Transzjordániát, amely Gileád része volt, amely, úgy tűnik, a kezdetektől fogva az északi királyság részét alkotta. Talán azért próbálkozik ezzel, mert az i.e. 8. század első felében tevékenykedik. Ez a kompozíció összeállításának a pillanata, csak hogy megkülönböztessük a történet mögötti emlékezettől. Talán azért teszi ezt, hogy megmutassa, hogy

Ők a völgyből, a keleti völgyből származnak, tehát a történetnek az a célja, hogy megmutassa: ők a valódi Izrael részei. Nem érthetjük meg ezeket a hagyományokat, ha nem vesszük figyelembe az északi honfoglalási hagyományokat, amelyek Józsué könyve mögött állnak. A Bírák könyve mögött álló történetekről és a Józsué mögött álló történetekről beszélünk. Az északi hódító hagyományok látszólag kiegészítik a nagy Egyesült Monarchia térképét, amelyet az északi ideológia szerint Samáriából Izrael és Júda együttesen uralt. A területek, amelyeket úgymond „elfoglaltak”, kiegészítik a „mag-Izrael” térképét. Két összetevő van: Izrael magja és a meghódított területek.

Mindenesetre mindkét hagyomány – a szabadítók történetei és a Bírák könyve, valamint a honfoglalási hagyományok Józsue könyvében – később rendkívül erős deuteronomista szerkesztésen mentek át, és abban a formában, ahogyan ma a történetek a Bírák könyvében és Józsué könyvében elénk kerülnek, többé már nem az izraeli, hanem a júdai ideológiát szolgálják. Júdabeli szerzők örökölték meg azokat, hogy különösen a júdai területi ideológiát és a teológiát szolgálják: a Bírák könyvében a Dávid-dinasztia felemelkedését eredményező ciklust, Józsuéban pedig a föld meghódításának gondolatát, amely valójában „meghódítandó” föld az i.e. 7. században, Júda nagy királya, Jozija alatt. Amikor ezeket a történeteket olvassuk mindenképpen tudatában kell lennünk az i.e. 8. századi és az azt megelőző, eredeti, északi hagyományok és a későbbi, a 7. századi deuteronomista réteg közötti a különbségnek. Természetesen a Biblia mindkét szektorában vannak későbbi rétegek is.

Rendben. Legközelebbi alkalommal szeretnénk még egy északi hagyományt szemügyre venni. Találkozzunk tehát újra Kiriath Jearimban, és beszéljünk a szövetség ládájának elbeszéléséről! Köszönöm, Israel.

Rendben. 

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

A képek forrása:

nystime.files.wordpress.com; overviewbible.com; Wikipedia.

Korábbi beszélgetések:

1. rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
2. rész: Kánaán a késői bronzkorban
3. rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
4. rész: Az ókori Izrael felemelkedése a felföldeken
5. rész: Az első Izrael
6. rész: Kánaán meghódítása
7. rész: Az első filiszteusok
8. rész: Filiszteusok a Bibliában
9. rész: Egy egységes királyság?
10. rész: Saul király
11. rész: Dávid király nyomában
12. rész: Dávid történetének későbbi rétegei
13. rész: Salamon, a globlalizáció királya
14. rész: Írásbeliség az ókori Izraelben 
15. rész: Jeruzsálem a bibliai időkben
16. rész: Az izraeli királyság első 50 éve
17. rész: Omri dinasztiája
18. rész: Izrael II. Jeroboám idején
19. rész: A pátriárkák: Jákob elbeszélői ciklusa
20. rész: A kivonulás hagyományának sokrétűsége