A Biblia az emberiség történelmének egyik legösszetettebb szövege, és ma már teljesen egyértelmű, hogy a hosszú írási és újraírási folyamat során számos rétegből áll. Tudjuk, hogy jelentős része a Júda királyságban íródott, ám ha alaposan megvizsgáljuk a bibliai szöveget, azonosíthatunk néhányat, amelyek valószínűleg korábban, Izrael északi királyságában íródtak. A „The Shmunis Conversations in the Archaeology and History of Ancient Israel” című sorozat következő három epizódjában Matthew J. Adams és Israel Finkelstein azt vizsgálják meg, hogyan kerültek az északi hagyományok a bibliai szövegbe. Az első epizódban Jákob pátriárkáról és azokról a nyomokról beszélgetnek, amelyek arra utalnak, hogy az hozzá kapcsolódó hagyomány valóban északról származik.
Israel, köszöntelek! Ma egy kicsit változtattuk a helyszínen, ugyanis Kiriath Yearimban vagyunk, ezen a gyönyörű tavaszi napon, ahol két ásatási évadot végeztél. Az ásatásaid természetesen szépen megvilágították az i.e. 8. századi Izraelt és Júdát, amely illeszkedik mostani beszélgetésünkhöz. A legutóbbi alkalmakon az északi királyság történelméről és anyagi kultúrájáról beszélgettünk, köztük legutóbb II. Jeroboámról, most pedig több alkalommal szeretnénk egy kicsit beszélgetni néhány olyan szövegről, amelyek az i.e. 8. században vagy ahhoz közel keletkeztek. Megtennéd, hogy mielőtt rátérnénk a Jákob és a kivonulás történeteinek mondanivalójára, néhány északi szövegre vonatkozó általános bevezetéssel kezded?
Rendben. A Bibliában rendkívül egyértelmű északi anyagok vannak. Egyszerűen vannak olyan hagyományok, amelyeknek, ha szemügyre vesszük a kontextusát, főleg a földrajzi kontextusát, egyértelműen északi eredetűek.
Azt hiszem, a legjobb példa erre a Bírák könyve elején található hősi történetek ciklusa.
Minden színhely az északi részeken, az északi királyság területén található. A történeteknek onnan kell származniuk. De ez még nem minden. Ott van a Jákob-ciklus a Teremtés könyvében, amely vagy Transzjordániában játszódik, a Gileád, a Jabbok folyó környékén, vagy Bétel–Sekem környékén. Ez megint csak azt jelenti, hogy az északi királyság területén. A mai nap Jákobról fogunk beszélni.
Aztán vannak más hagyományok is, amelyek északról származnak, csak egy példa a Királyok könyvéből: Illés és Elizeus elbeszélői ciklusa, amely egyértelműen északi szöveg. Most – és persze vannak még mások is – ezekről fogunk beszélni. Sőt, kettőről már beszéltünk is korábbi alkalmainkon.
- Az egyik északi hagyomány Saul király pozitív megítélésére vonatkozó hagyomány: Saul, mint valamiféle első északi uralkodó, még az északi királyság felemelkedése előtt.
- Már körülírtuk egyik korábbi beszélgetésünkben annak lehetőségét, hogy a honfoglalás hagyománya, amely – ahogy ma olvassuk, egyértelműen júdai hagyomány – egy északról származó hagyományon alapul.
Nos, a kérdések, amelyeket a következő néhány beszélgetés során meg kell vitatnunk, valójában több kérdés:
Mi az egyes elbeszélések történeti háttere?
– már ha tényleg tudunk ilyen hátteret azonosítani. A következő kérdés az kell legyen:
Mikor keletkezett?
Ugyanis mindig van különbség a hagyomány között, amit szóban is átadhattak, és a pillanat között, amikor egy ilyen hagyományt megkomponálnak, írásba foglalnak. Van még két további kérdés, amit fontos megvitatni.
Hogyan kerültek, hogyan jutottak Júdába ezek a hagyományok?
Mert már beépültek a judabeli/jeruzsálemi szövegekbe. És tulajdonképpen:
Mi az oka annak, hogy beépültek Júda nagy hagyományába, amit a bibliai szövegben ábrázolnak?
Mindegyik északi történetet részletesen megvizsgáljuk. Tudnál egy kicsit beszélni ezek keletkezési idejéről az eddig tárgyalt szöveges és régészeti források alapján?
Oké. A színpadképet, a történetek mögötti valóságot tehát később fogjuk megvitatni, amikor tárgyaljuk azokat. Szóval, ami a kompozíció pillanatát illeti, természetesen több lehetőség is van. Mondhatnánk, hogy ezeket az északról származó hagyományokat az északi királyság bukása után vetették írásba, hogy megőrizzék az emléket és a kultúrát, a történelmet, ha úgy tetszik, az északi királyság történetét. De mindenekelőtt azt gondolom, hogy
ezeknek a szövegeknek a megalkotását jobb az északi királyság nagy virágzásának hátterében érteni, valószínűleg az i.e. 8. század első felében, a virágkorban.
Ezt a felvirágzást látjuk a régészetben, és azt gondolom, hogy a területi terjeszkedés szempontjából is látjuk, és talán látjuk azokat a nyomokat is az ideológiai konstrukciókhoz, amelyeknek köze van a területhez az északi királyságban a 8. század első felében. Szerintem logikusabb, ha az i.e. 8. században az alapító hagyományok, az északi királyság hőstörténeteinek gyűjtésre, összeállítására gondolunk. Azért is logikusabb, ha ezt az északi királyság bukása előtti produktumnak tekintjük, mert akkor könnyebb megérteni, hogyan kerültek ezek a hagyományok délre, Júdába. Egyébként az egész nagyon rövid idő alatt történik, és egy kicsit nyitnunk kell, hogy legyen idő arra, hogy ezek a hagyományok megjelenjenek Júdában.
Továbbá, úgy gondolom, hogy már a 8. század első felében, nem előbb, de mindenképpen a 8. század első felében látunk az északi királyságban képességet arra, hogy bibliai szövegeket állítsanak össze. Ha emlékszel, az egyik korábbi beszélgetésünkben szó volt az írásról, és különbséget tettünk Izrael és Júda között. És megállapítottuk, hogy Izraelben, Izrael területén, vagy fogalmazzunk így: az i.e. 8. század első felének izraeli kultúrájában igenis vannak bizonyítékaink akár irodalmi szövegek komponálására is. Vagyis a képesség már megvan. Végül van még egy nyom, amely inkább a 8. századba vezet, mint az ókori izraeli történelem későbbi szakaszaiba, ez pedig a következő: a Királyok könyvében van egy nagyon érdekes információ. A Királyok könyve felsorolja az északi és a déli uralkodókat. A szerző megadja az egyes királyok uralkodásának hosszát és a közöttük lévő kereszthivatkozásokat, valamint utal történelmi eseményekre is. Ezek némelyikét Biblián kívüli szövegek is alátámasztják.
Az arádi erődöt I. Sesonk (Sisák) fáraó foglalta el.
A legjobb példa erre talán a Királyok könyvében szereplő utalás Sisákra, Egyiptom királyára, amikor a szerző leírja Roboám idejét Salamon halála után. Feltehetjük a kérdést:
Ha mindezeket egy júdai szerző csak az i.e. 7. század végén, Joziás király idején vetette papírra, akkor ez a szerző 300–350 évnyi távolságra egyes eseményektől, honnan tudta ezt folyamatos írnoki tevékenység, szövegek összeállítása nélkül a két héber királyságban?
Úgy gondolom, hogy az egyetlen módja annak, hogy ezt megértsük – és nem én vagyok az egyetlen, aki ezt állítja, talán később fogunk erről beszélni, és más tudósokra hivatkozunk –, ha azt állítjuk, hogy volt egy korai kompozíció, Júda királyainak és Izrael királyainak listája, vagy inkább fordítva: Izrael királyainak és Júda királyainak volt egy listája kereszthivatkozásokkal, hogy valamiféle északi ideológiát támogassanak. És ezt az i.e. 8. század első felében vetették írásba. Akkor már csak mintegy egy évszázaddal vagyunk a korai eseményektől, aminek van értelme. A feltételezésnek megfelelően, hogy volt egy korai kompozíció, a listák alapvetően az i.e. 8. század első felében keletkeztek, később kiegészítésekkel bővültek addig, amíg a Királyok könyve el nem nyerte jelenlegi formáját. Mindez együtt, azt hiszem, a 8. század első felére utal.
Ami ezeket az északi hagyományokat illeti, amelyeket a te és mások felvetése szerint az i.e. 8. század elején-közepén foglaltak írásba, úgy képzeled különböző helyeken, hogy az egyes helyeken már létezett egyfajta izraelita Biblia, vagy kisebb szövegekegységek, amelyek sok különböző célt szolgáltak?
Igen. Ez egy nagy kérdés. Nem biztos, hogy tudok rá válaszolni, vagy nem biztos, hogy bárki tudna rá válaszolni. Nem tudjuk, egyszerűen nem tudjuk. Nagyon nehéz megmondani. Azt hiszem, hogy egy okból kifolyólag a válasz egyelőre tagadó. Felmerül a kérdés, hogy az írásbafoglalás előtt és azelőtt, mielőtt Júdába kerültek volna, hogyan maradtak fenn ezek a hagyományok. Az én válaszom az, hogy északon a helyi templomokban maradtak fenn, amelyek adott hagyományokhoz kapcsolódtak. Hadd mondjak egy nyilvánvaló példát: Jákob hagyományait a transzjordániai Penuel templomában és a ciszjordániai Bétel templomában őrizték. Vagy feltételezem, hogy a hagyományt, ha lett volna északon honfoglalási hagyomány, akkor azt Gilgál templomában kellett, hogy őrizzék. Ha ezeket a hagyományokat különböző helyeken, egymástól elkülönítve őrizték, akkor nehezen lehetne azt állítani, hogy létezett egy olyan kompozíció, hogy izraelita Biblia.
Jákob álma. Marc Chagall festménye.
Ahogy mondod, sok történet, amelyről most beszélni fogunk, úgy tűnik, hogy konkrét helyekre vonatkozó alapítási történetek, mint például Bétel és Jákob. Ezt szem előtt tartva, hogyan fogunk elindulni? Milyen időrendben szeretnénk ezekről beszélni? Van valami elképzelésed?
Igen, Matt, ez mindig trükkös, mindig csábító a bibliai időrendet követni, bár tudjuk, hogy azt történelmi szempontból nem túl könnyű megfejteni. De igen, a bibliai időrenddel megyünk tovább, mert azt hiszem, annak van értelme azok számára, akik minket néznek. Azt azonban elöljáróban el kell mondanunk, hogy a bibliai történetek természetesen abban a rendben vannak elhelyezve egymás után, ahogyan a szerzők akarták, hogy olvassuk azokat és rájuk hagyatkozzunk. A történeteknek a későbbi szerzők elgondolása szempontjából van értelme. Ugyanakkor különböző korok különböző valóságait ábrázolják. Vagyis nem feltétlenül a régebbi történet a régebbi valóság, és így tovább. De akkor is, rendben, úgy gondolom, hogy ebbe az irányba kell mennünk. Tehát ma azt javaslom, hogy Jákob elbeszélői ciklusával kezdjük, aztán rátérünk a kivonulásra. Ezt követően valószínűleg a Bírák könyvének hősi történeteihez fordulunk, és ha lesz időnk, akkor beszéljünk erről a helyről is, ami azt jelenti, hogy a Sámuel könyvében a frigyládához kapcsolódó elbeszélésről fogunk beszélni, később pedig a Királyok könyvének kompozíciójáról.
Az összes olyan történetet, amelyet itt felsorltál, a kutatók és a hétköznapi emberek egyaránt a „pátriárkák korához” sorolják. Be tudnál bennünket vezetni egy kicsit a pátriárkák témakörébe és a velük kapcsolatos háttérkutatásokba?
A pátriárka-történetek mindannyiunk számára csodálatosak. Azt is meg kell kérdeznünk, hogy miért olyan vonzóak.
Úgy gondolom, különösen azért vonzóak, mert rendkívül emberiek.
Egy nemzet történetét mesélik el, de egyben egy család történetét is. Mindannyiunknak van családja, és ezért vonzódunk annyira ezekhez a történetekhez. A Biblia nagyon világosan fogalmaz. Már korábban beszéltünk róla, hogy a Biblia egy szekvenciális történetet mond el, amely Ábrahámmal kezdődik, aztán Izsákkal folytatódik, majd Jákobbal, aki Egyiptomba megy, és így tovább, és így tovább. Aztán folytatódik egészen a királyok időszakáig, a két héber királyság monarchiájáig. Már felhívtam rá a figyelmet, hogy mi nem vagyunk ehhez a sorrendhez kötve. Azért sem, mert ez a rend későbbi gondolatokat és későbbi igényeket tükröz.
Azt azonban el kell mondanunk, hogy a kutatás kezdetén jó néhány tudós elfogadta ezt a sorrendet. Ha pedig elfogadjuk ezt a sorrendet, akkor mindenképpen vissza kell húzódnunk a pátriárkákkal valamikor az i.e. második évezredbe, ha nem előbbre. Miért is? Mert rendkívül csábító volt azt mondani, ha a sorrendet követjük, hogy a királyság az i.e. 10. században születik meg, hiszen Dávid valahol az i.e. 10. sz. elejére helyezhető. Időt kell adnunk a bírák időszakának, visszahúzódunk és akkor a honfoglalás valahol az i.e. 13. századra helyezhető, a kivonulás például a Ramszesz városára való utalás miatt. Ha valóban ez a helyzet, akkor feltétlenül hátrébb kell lépni az évszázadokban, akár a késői vagy a középső bronzkorba, ha éppen nem távolabb. A tudósok pedig éppen ezt tették. A pátriárkák valóságát keresték a második évezredben, sőt, bizonyos értelemben még azelőtt is. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de el kell mondani, hogy szerintem ez a törekvés alapvetően halott.
Azt kell mondanom, hogy nincs egyetlen olyan időszak sem a bronzkorban, a vaskor elején is, amelyet ne határoztak volna meg pátriárkák koraként, vagy abban ne mutattak volna rá a pátriárkák történeteinek valóságára.
Volt egy pillanat az 1970-es években, néhány szíriai lelet miatt, Eblában, amikor a tudósok azt kezdték mondani, hogy talán a pátriárkák az i.e. harmadik évezred végén éltek. Persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Willam F. Albright és Nelson Glueck a pátriárkákat a harmadik évezred végén keresi, abban az időszakban, amit ma úgy hívunk, közbülső bronzkor (nagyjából i.e. 2500–1950). Aztán persze vannak más tudósok, maga Albright is később és Roland de Vaux, akik a középső bronzkorszakot keresik, és ez így megy tovább. Benjamin Mazar izraeli tudós azt mondja: a pátriárkák valósága a vaskor elején van. Mindez már halott. Valójában az történt, hogy egy teljes ciklust tettünk vissza azokhoz az elképzelésekhez, amelyeket már a 19. században javasolt például Julius Wellhausen, mondván, hogy nekünk, amikor a pátriárkák történeteit, a korai történeteket olvassuk, valójában olyan valóságokat kell néznünk, amelyek a két héber királyság idejéből származnak. Ebből a szempontból mindez a 20. századi törekvés... Én magam is emlékszem, Matt, amikor régészetet kezdtem tanulni sok évvel ezelőtt, azt mondanám, hogy 50 évvel ezelőtt vagy valami ilyesmi, még emlékszem, hogy ez egy olyan téma volt, ami „terítéken” volt, amiről az emberek egyre csal vitatkoztak, konferenciákon küzdöttek, de később szép lassan elhalt.
Miért nem vált be egyik erőfeszítés sem? Mi volt a módszertani hiba?
Mi általában, ahogy itt is, három információs sorról beszélünk:
- az ókori Közel-Keletről,
- a régészetről
- és a Bibliáról.
Az ókori Közel-Kelet szempontjából a kutatók megpróbálták azonosítani a Teremtés könyvében leírt neveket és szokásokat olyan dolgokkal, amelyek az ókori Közel-Keletről származó szövegkorpuszokban szerepelnek, például a második évezred első felének elejéről származó mari szövegekben, vagy kicsit később a nuzi szövegekben. Ez azonban nem vezet sehova, mert ezek a hagyományok és nevek hosszú ideig léteztek és megtalálhatók az évszázadok során az ókori Közel-Kelet bronzkorában. Vagyis ez nem igazán alkalmas arra, hogy eljussunk és azonosítsuk a „pátriárkák korát” a bronzkorban.
A régészet szempontjából a legfontosabb előrelépés az a felismerés, hogy az ókori Izraelben nincs írnoki tevékenység és szövegalkotás i.e. 800 előttről, ahogyan azt már tárgyaltuk. Ha pedig így van, akkor
a szerzők honnan tudhattak olyan eseményekről és valóságokról, amelyek sok évszázaddal korábban történtek?
Ha egy hagyományt szóban adnak át, az menet közben változik. Mindenképpen elveszíti úgymond „történelmi értékét”. A bibliai szövegekből, a Bibliában fellelhető információk alapján a tudósok, akik nem voltak vakok, ezt beazonosították. A tudományosság legkorábbi kezdet óta azonosították azt a tényt, hogy
- a filiszteusok a pátriárkákkal kapcsolatban kerülnek említésre a Teremtés könyvében, de az i.e. 12. század vége előtt nincsenek filiszteusok Kánaánban.
- Aztán ott vannak az arámiak. Nem voltak arámiak a térségben a vaskor kezdete előtt.
- Ott vannak háziasított tevék a történetekben. A tevéket néha háziasították, a mi térségünkben az első évezred elején.
Vagyis: mit lehet ezzel kezdeni?
A tudósok szerint ezek mind anakronizmusok, vagyis időbeli ellentmondások. Eszerint van egy régi történet, az anakronizmusokat pedig később illesztették azokba. De valójában, ha jobban belegondolunk, az anakronizmusok azok a pillérek, amelyekre a pátriárkatörténetek datálását alapozhatjuk. Itt megint azt kell mondanunk, hogy vissza kell térnünk azokhoz az elképzelésekhez, amelyek már a 19. században megfogalmazódtak a közép-európai tudományosságban, miszerint
a pátriárkatörténetek valóságát a két héber királyság időszakában kell keresni.
Ábrahám – Izsák – Jákob
Hogyan foglalkozzunk tehát a pátriárkákkal?
Hogyan foglalkozzunk velük? El kell ismernünk, amit már korábban is mondtunk, hogy a Biblia rétegzett. A Teremtés könyve is rétegzett. Nem egy pillanat állt össze a kompozíció azzal, hogy volt egy szerző, aki leült és összerakta a pátriárkák hagyományait Ábrahámtól kezdve Jákobig. Mint aki csak nekiül két napra, megírja, és ennyi. A végén azt mondja: „Végeztem”. Olyan szövegekkel van dolgunk, amelyeknek valószínűleg több évszázados története van, kiegészítésekkel és átszerkesztésekkel. Nekünk pedig meg kell próbálnunk megfejteni a folytonosságot a kezdetektől egészen addig, ahogy a szöveg ma kinéz. Azt hiszem, ezt úgy tehetjük meg, ha mindenekelőtt megértjük, hogy eredetileg helyi szövegekkel van dolgunk. Persze nem én vagyok az első, aki ezt mondja. Az egyik legnagyobb bibliatudós, Martin Noth, már a múlt század közepén felvetette, sőt, kicsit korábban is azt sugallta, hogy itt helyi hagyományokkal van dolgunk.
Ha ugyanis tényleg megnézzük a Jákob-történet részleteit, akkor az, mint már említettük, északon, az Északi Királyság területén „játszódik”: Gileádban és Bételben, Penuelben, és talán Sikemben!
Aztán amikor Ábrahámhoz fordultunk, azt látjuk, hogy a történet a déli terület, a Déli Királyság hátterében játszódik, sőt, nem mellesleg Jeruzsálemben. Most nem megyünk bele a részletekbe, de az Ábrahám-hagyomány magja Hebron és Mamré körül van, a hegyvidéken, Jeruzsálemtől délre.
Izsák története pedig inkább a Beér-Sevá völgyében, a déli Seféla vidékén. Tehát helyi hagyományok. Megvan a saját földrajzuk. Eredetileg így kell őket érteni. A mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk azonosítani a korai hagyományt, és mindenekelőtt megérteni ezt a szakaszt. Ha pedig egyszer megértettük az első fázist, akkor gondolom, hogy könnyebb lesz a kiegészítéseket vagy a szöveges redakciókat is megtalálni vagy azonosítani.
Most nem kötekedni akarok, de a földrajz azért nem ennyire egyértelmű, mert még Ábrahám is – akinek a hagyományai szerinted Hebron körül összpontosulnak – más helyekre is elutazik: elmegy Bételbe és Sikembe is. Ugyanez a helyzet Jákobnál is, aki délre megy.
Igen. Ténylegesen rátetted a kezed a problémára és bizonyos értelemben a megoldásra is. Miért mondom ezt? Mert valóban úgy gondolom, de egyébkén nem csak én, mert most a történetet olyan tanulmányok alapján mondom el, amelyeket jó barátommal, szintén munkatársammal itt, Kiriath Jearimban, Thomas Römerrel, a College de France nagy bibliatudósával írtam.
Néhány évvel ezelőtt publikáltunk cikkeket az Ábrahámhoz és a Jákobhoz fűződő hagyományokról. Az, amit ma mondok, ezen alapul. Thomas Römerrel együtt először a korai réteget azonosítottuk. Aztán természetesen a kiegészítéseket. A kiegészítések azért érdekesek, mert már abból az időszakból származnak, amikor egy szerző, aki a helyi hagyományokat veszi, és összeszövi, összevarrja őket egy olyan történetté, amely Ábrahámmal kezdődik, és Izsákon át Jákobig tart. Aztán ad nekik egy „össz-izraelita”, ha úgy tetszik, hangulatot. Ábrahám valóban északi helyeket látogat meg, Jákob pedig déli helyeket. Ez tehát már a későbbi szerzők ideológiájának része. Mivel nem áll túl messze ettől az össz-izraelita ideológiától, azt hiszem, úgy kell érteni, hogy az északi királyság bukása utáni időszakot tükrözi, talán a nagyon késői monarchikus időkben Júdában íródott, egyes tudósok szerint pedig még később. Tehát azáltal, hogy rámutattál erre, már azonosítottunk két réteget a pátriárkatörténetekben.
Rendben. Mindezt szem előtt tartva, vessük bele magunkat Jákob elbeszélői ciklusába!
Rendben. Jákob. Még egy dolgot kell megemlítenem Jákobbal kapcsolatban. Egy perccel ezelőtt beszéltünk arról, hogy egy későbbi szerző a három független hagyományt, ezt a triádot (Ábrahám, Izsák, Jákob) összeillesztette egy történetbe, a pátriárkák történetébe szőtte. Természetesen júdabeli szerzőről van szó, ezért Ábrahám az uralkodó, ő a legfontosabb. Ő a nemzet atyja. A család atyja és a nemzet atyja. Erősen gyanítom, hogy ha az utolsó szakasz szerzője izraeli lett volna, akkor azt mondta volna, hogy természetesen Jákob volt az első és a legfontosabb pátriárka, a nemzet atyja. Úgy gondolom, hogy ezt fejben kell tartanunk.
Igen, kezdjük Jákobbal. Jákob az Északi Királyság két alapító hagyományának egyikét tükrözi. Kettő van: az egyik Jákob pátriárkához fűződik, a másik pedig a kivonuláshoz. Erről majd a következő beszélgetésünkben fogunk beszélni. Ez az északi ország két nagy hagyománya, az északi ország alapító mítosza. Különböző értesülésekből tudjuk, hogy a Jákob-hagyomány északi és viszonyla korai. Itt elfordulunk azoktól a dolgoktól, amelyekről már korábban beszéltünk, „kompozíció pillanatától” és a „valóság pillanata” felé fordulunk.
Mi a valóság a történet mögött?
Úgy gondolom, hogy abból kell kiindulnunk, hogy Jákobot jól ismeri Ozeás. Ozeás egy próféta az i.e. 8. századból, természetesen az Északi Királyság összeomlása előtt. Ozeás pedig Jákobról ír. Zárójelben mondom, hogy Ozeás nem nagyon szereti Jákobot. Tehát a két északi alapító mítosz nagy versenyében, gondolom, Ozás, fogalmazzunk így, nem Jákob oldalán áll. De megemlíti Jákobot, és utal jó néhány epizódra és ez nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy amikor a Jákob-ciklusról beszélünk, először is arra kell figyelnünk, hogy az egész történet egyfajta alapítótörténetet nyújt két templom számára.
A képen Tell Dhahab (nyugat) látható a bal oldalon. A lenyűgöző Tell felett egy fehér pont látható. Jobbra alul a Jabbok folyó látható. Ilyen terepen kelt át Jákob a Jabbokon, miután egy angyallal birkózott.
Két Él-templom számára: az egyik Penuel temploma a transzjordániai Gileádban, és Bétel temploma, Jeruzsálemtől északra, szintén az Északi Királyság területén. Bétel egyébként a Bibliában úgy szerepel, mint az északon fekvő királyi templom. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy figyeljünk arra a történetre a Teremtés könyvének 31. fejezetében, amelyben Jákob egyfajta határvonalat létesít közte és az arámiak között. Itt van az a pillanat is, amikor azt kell mondanunk, hogy a Jákob-hagyományban van Jákob és Lábán, aki arámi, valahol északkeleten, de egyszer csak megjelenik a történetben Hárán. Ellentmondás van, mert Hárán egy mezopotámiai hely, messze északon.
Én azokkal a bibliakutatókkal tartanék, akik azt javasolják –Thomas Römer és én ezt vetettük fel –, hogy Hárán egy későbbi fázis bevezetése. Jákob eredeti története valójában Gileádban játszódik. Ott nincs Hárán. Az egy másik történet. Az eredeti, hiteles, történetben arról a vonalról van szó, amely egy határt jelöl ki Jákob és az arámiak között. Izraeliek és arámiak a Gileádban. Ez pontosan az a hely volt, ahol egy ilyen határnak úgymond ki kellett rajzolódnia. Mikor? Ez vagy az Északi Királyság és Damaszkusz felemelkedésének előestéjén történhetett, vagy a kezdeti időkben, amikor még voltak ellentmondások, vagy nem volt teljesen egyértelmű a dolog. Itt vagyunk tehát egy olyan valóságban, amit a háttérbe lehet helyezni, gondolom, az i.e. 10. század végén vagy a Kr. e. 9. században.
Valójában a történetet még egy kicsit későbbre is tolhatnánk, mert ez több, mint az Arám és Izrael közötti határ története. Ez a béketeremtés története. Szóval, az arámi-izraeli háborúk után van értelme?
Vagy előtte! Vagy korábban! Azt gondolom, az arámi-izraeli háborúk után nehéz lesz. Ez egy másik pont, amit le kell szögeznünk, amikor a történetet színpadra állítjuk. Először is azt kell mondanunk, hogy nagyjából i.e. 750 után nem volt izraeli ellenőrzés Transzjordánia felett. Még az északi királyság is elvesztette ezeket a területeket Damaszkusz javára. Aztán persze Asszíria javár. Júda pedig soha nem ellenőrizte a Jordán folyótól keletre eső területeket. Vagyis az egész aggodalom az arámiakkal való határral és így tovább, bizonyára korábban volt. Tehát, válaszolva a kérdésedre, én még egy kicsit hátrébb is lépnék, és nagyon jó, hogy feltetted ezt a kérdés volt, mert akkor tényleg egy kicsit leszűkíthetjük a lehetőségeket, az Arám-Damaszkusz és Izrael közötti nagy összecsapások előtti időszakra. Ezek az összecsapások az i.e. 9. század ’40-es éveiben kezdődtek, gondolom. Az elején ott van Izrael veresége Hazaél damaszkuszi király kezétől i.e. 841-ben, a ramót-gileádi csatában. Később Izrael fölénybe kerül. Aztán megint Damaszkusz, Recin, Damaszkusz királyának idején. Talán valóban, az i.e. 9. század első felében, sőt még egy kicsit korábban is. Hadd mondjak egy példát: itt van ez az együttműködés, szövetség az arámiak és Izrael között az asszír terjeszkedés megállítására tett kísérletben az i.e. 9. század közepén. Talán ezt a valóságot kellene odahelyezni.
Van még egy kérdés, amit itt meg kell vitatnunk, amikor megpróbálunk azonosítani „egy” valóságot, és ennek köze van Bételhez. Beszéltünk a gileádi, és a penueli templom alapító mítoszáról. Penuelről nincs elég régészeti információnk. Az az érzésem, voltam ott, van ott egy templom. Valójában az az érzésem, hogy Penuel nem sokkal több, mint egy épület, egy templom, hogy különbözzön Mahanaimtól, a közeli várostól, amely a Jabbok folyó vidékének jelentős városa. De nagyon kétlem, ahogy én értem, hogy valóban az i.e. 10. század végéről, I. Jeroboám idejéből származik. Valószínűleg később épült, az i.e. 9. vagy talán még inkább a 8. században. De most hadd térjek rá Bételre! Jákob nem csak Transzjordániában van. Jákob is „vándorol” a ciszjordániai területre, Bétel és Sikem közé. Van egy hagyomány, mindenekelőtt a temetkezési helyről Sikemben, Makpela előtt. Bétel tehát fontos, mert Bételt viszonylag jól feltárták és elég sokat tudunk róla. Ez nem egy modern jelentés. Belemehetnénk történelmi vitába az évtizedek közötti apró különbségekről itt és évtizedek között, de elég sokat tudunk.
Bétel (Beitin). A kép forrása: Holy Land photographed by Daniel B. Shepp. 1894.
Amit látunk, amikor megnézzük Bétel régészetét, egy kritikus régészeti megértésben, amit ma például a kerámiáról tudunk. Nagyon egyértelmű, hogy Bétel fontos volt a vaskor első időszakában, vagyis úgy az i.e. 11. században. Az i.e. 10. században, a 10. század későbbi szakaszában és a 9. század elején nagyon gyéren, sőt, talán egyáltalán nem is volt lakott, és ismét nagyon gyéren lehetett lakott a 9. század végén. Bétel az i.e. 8. században válik fontossá. A történet háttere tehát a 8. század. Arról nem is beszélve – ezt nagy tudósok észrevették, én csak idézem –, hogy Jákob bételi álma valamiféle mezopotámiai hagyományok hatásáról árulkodik, egy ziguratról és így tovább. Az egész hagyomány, ami Jákob bételi álma mögött van. Ez is rendkívül könnyen érthető egy i.e. 8. századi háttérben. Hogy az egészet felfűzzük, a valóság valahol az i.e. 10. század végétől a 9. sz. elejéig húzdik, átterjedve a 8. század elejére. A Jákobhoz kapcsolódó kompozíció az i.e. 8. század első felében születik meg.
Hogyan tovább?
Most fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a helyzet az Ábrahám-hagyománnyal? Mert ahhoz, hogy megértsük Jákobot, külön is meg kell fejtenünk Ábrahámot, majd nagyon röviden Izsákhoz kell kapcsolódnunk, mert róla nagyon kevés információnk van a Teremtés könyvében. Végül meg kell próbálnunk ezeket összerakni. Mivel azonban Ábrahám egy déli hős, egy déli pátriárka, azt javaslom, hogy vele később foglalkozzunk, amikor a júdai szövegek összeállításához érünk.
Hadd találjam ki! Legközelebb a kivonulás lesz a témánk.
Természetesen.
Rendben. Találkozzunk legközelebb, és beszéljünk a kivonulásról.
Fordította: #BibliaKultúra
Forrás:
A képek forrása:
Biblical Archaeology Review; Youtube; Wikipedia.
A korábbi beszélgetések:
- rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
- rész: Kánaán a késői bronzkorban
- rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
- rész: Az ókori Izrael felemelkedése a felföldeken
- rész: Az első Izrael
- rész: Kánaán meghódítása
- rész: Az első filiszteusok
- rész: Filiszteusok a Bibliában
- rész: Egy egységes királyság?
- rész: Saul király
- rész: Dávid király nyomában
- rész: Dávid történetének későbbi rétegei
- rész: Salamon, a globlalizáció királya
- rész: Írásbeliség az ókori Izraelben
- rész: Jeruzsálem a bibliai időkben
- rész: Az izraeli királyság első 50 éve
- rész: Omri dinasztiája
- rész: Izrael II. Jeroboám idején
Israel Finkelstein a Tel-Aviv-i Egyetem régészprofesszora, az Izraeli Tudományos és Bölcsészettudományi Akadémia tagja. Finkelstein számos terepi projektet vezetett, többek között a bibliai Silóban és a híres Megiddói lelőhelyen végzett ásatásokat. Számos könyv és több mint 380 cikk szerzője. Finkelstein 2005-ben elnyerte a Dan David-díjat Múlt-dimenzió, régészet címmel. 2009-ben a francia oktatásügyi miniszter Chevalier de l'Ordre des Arts et des Lettres címet adományozott neki, 2010-ben pedig díszdoktori címet kapott a Lausanne-i Egyetemtől.
