#BibliaKultúra

Illusztráció a Nürnbergi Krónikából Jeruzsálem babiloni uralom alatti pusztulásáról.

Israel, köszöntelek újra Kiriath Yearimban.

Örülök, hogy újra itt lehetek.

Ma olyan témáról beszélgetünk, amely sok szempontból végigkísérte beszélgetéssorozatunk jó részét, és valamiképpen átszövi az összes korábbi beszélgetésünket. A deuteronomista történetírásról van szó. Ez a kifejezés rendkívül lényeges része a Bibliának, ahogy azt ma ismerjük. Kezdjük tehát azzal, hogy elmondjuk, mi is pontosan a deuteronomista történetírás, aztán elkezdjük kibontani.

A deuteronomista történetírás egy elmélet, a bibliatudósok elképzelése, akik már régen észrevették a Biblia több könyvének gondolati, eszmei és nyelvi hasonlóságát – kezdve Józsue, de voltaképpen a Deuteronomium könyvével.

A Deuteronomium (Második Törvénykönyv) jogi szöveg, Józsue, a Bírák, Sámuel két könyve és a Királyok két könyve pedig áttér a „történelemre”, vagyis Kánaán meghódításától Jeruzsálem babiloni támadása alatti elestéig. Ez az a rész, amelyet a bibliatudósok deuteronomista történelemnek neveznek a Deuteronomium könyvével való kapcsolat miatt: a történetírás ugyanis ebből a könyvből meríti az eszmeiséget, a teológiát és a nyelvezetet. Természetesen a deuteronomista történetírás könyveit megelőzi a Biblia egy másik „története” a Pentateuchusban: a pátriárka-történetek és a kivonulás története. A kérdés az:

Miként kezeljük a két szövegegység közötti kapcsolatot?

Nem bocsátkozom részletekbe ezzel kapcsolatban, most csupán annyit mondanék, hogy a Pentateuchusban is több helyen biztosan nyomon követhető a „deuteronomista kéz”, és azt mondhatjuk, hogy volt egy pillanat, talán a késő monarchikus időkben – egyesek szerint később –, amikor ezeket a könyveket úgy kezelték, mint amelyek elmesélik az ókori Izrael történetét a kezdetektől egészen Jeruzsálem lerombolásáig. Mindenesetre ma, amikor a deuteronomista történetírásról beszélünk, akkor a Józsue könyvétől a Királyokig könyvéig tartó nagy szövegegységről beszélünk.

„Történelemnek” neveznéd a deuteronomista történetírást?

Nos, ez az egyik legfontosabb kérdés.

Ahogyan ma a történelemhez viszonyulunk, úgy ez nem történelem.

Nem arról szól, hogy pontosan elmondja, mi történt.

• A lényeg, hogy eszmeiséget, teológiát közvetítsen; hogy elmondja Izrael istenének és Izrael népének kapcsolatát, valamint Izrael történetét, vagy, hogy úgy mondjam, Izrael hitét.
• A cél az, hogy elbeszélje, milyen fontos szerepet játszott a dávidi dinasztia Izrael népének életében.
• Az alapgondolat, hogy elbeszélje Jeruzsálem központi szerepét és a jeruzsálemi templom fontosságát.

Ebből a szempontból ez nem igazán törtetírás, ahogyan ma történelmet írunk. Még úgy sem, ahogy Hérodotosz műveli. De abban az értelemben igenis történetírás, hogy az emberek, a szerzők elképzeléseit adja vissza – véleményem szerint először a késő monarchikus időkben. Az ő elképzeléseiket arról, hogy mi történt valójában a múltban; hogyan vezetett a múlt a jelenhez, vagyis az ő korukba, és talán a jövőről alkotott elképzeléseiket is visszaadja. Ebből a szempontból a deuteronomista történetírás szerzői két platformot használnak elképzeléseik közvetítésére:

1. Az egyik platform természetesen a törvény, a Deuteronomium könyvében.
2. A másik platform pedig a történelemfelfogás

A deuteronomista történetírásról beszéltél, amely a modern kutatók bibliai kompozícióra vonatkozó elmélete. E tudósok közül sokan azt is állítják, hogy a deuteronomista történetírásnak több változata is létezik. Ezeket mintegy összeillesztik. Te mennyi változatot látsz?

Martin Noth (1902—1968)

A deuteronomista történetírás gondolata Martin Noth német kutatótól származik, egy nagy bibliatudóstól, aki a 20. század közepén tevékenykedett. De valójában anélkül, hogy ezt deuteronomista történetírásnak nevezték volna, az elképzelés már a 19. század elején felbukkan, néhány korábbi bibliatudósnál, például Wilhelm Martin Leberecht de Wette-nél, és bizonyos értelemben természetesen Julius Wellhausennél. Itt most több kérdés is felmerül.

1. Először is: hány „kiadása” van a deuteronomista történetírásnak? A kérdés a történetírás összeállítására és redakcióira vonatkozik.
2. A második kérdés pedig: Mikor állították össze először?

A második kérdés kapcsán többféle válasz van. Martin Noth azon az állásponton volt, hogy a deuteronomista történetírás a fogság alatti idők műve: Júda pusztulása után született meg, az a szükségszerűség hívta életre, hogy megmagyarázzák, mi is történt pontosan. Noth mindezt egyetlen történetnek tekintette, amely Júda sorsát meséli el a babilóniaiak i. e. 586-ban bekövetkezett pusztulása után. Ez tehát az egyik változat a deuteronomista történetírással kapcsolatban.

Aztán van egy másik elképzelés, amely szerint a történetírás kezdetét a késő monarchikus időkben, Júda királyának, Jozija király korában kell keresnünk az i.e. 7. sz. végén. Ez a felvetés a 19. század elején élt tudósoktól származik, de aztán Frank Moore Cross amerikai biblikus volt az, aki az 1970-es évektől kezdve ezt rendkívüli módon népszerűsítette.

Frank Moore Cross Jr. (1921–2012)

Cross szerint, és őt megelőzően is, a deuteronomista történetírás úgymond első változata Jeruzsálemben, Jozija király idején készült. Arról pedig később beszélhetünk, hogy miért éppen Jozija uralkodása alatt. Mindenesetre az első változat a késő monarchikus időkben született meg.

De aztán maga a történet elmondja azt is, hogy mi történt Jeruzsálem pusztulása után. Így tehát a város lerombolását követően egy másik szerzőre is kell, aki beavatkozott a szövegbe, hogy elmagyarázza Jeruzsálem pusztulását, és a pusztulás előtti történetbe is beépítette gondolatait. Vagyis két deuteronomista történetíróról beszélünk. Az egyik, az első, a késő monarchikus időkben működött, a második pedig Jeruzsálem pusztulása után. Aztán persze vannak későbbi kiegészítések is. Úgy gondolom, hogy ma sok, noha nem mindenki, de sok tudós egyre inkább arról van meggyőződve, hogy volt egy korai változat a késő monarchikus időkben. Természetesen nem ezt látjuk ma a Bibliában. Ma a végterméket látjuk sok irodalmi réteggel. Ám sok kutató ma azt mondja, hogy volt egy korábbi írás, egy első kompozíció Jozija idejében, amit aztán többször kiegészítettek és átdolgoztak, többek között Jeruzsálem pusztulása után is.

A legtöbb kutató, ahogy mondod, a deuteronomista történetírás két különböző változatáról beszél: egy korábbi, Jozija idejéből származó változatról, és egy későbbi, Jeruzsálem pusztulása utáni változatról, amely egy újabb változat. Az első változatot miért Jozija királlyal hozzák kapcsolatba?

Különböző okból, de mindegyik belső bibliai megfontolásokból és a kor általános hátteréből ered. Azt hiszem, a bibliai történettel kellene kezdenem, Jozija idejéről, amikor a Templomot felújítják, és találnak egy könyvet. Rábukkannak egy könyvre, odamennek Jozijához, elmondják neki, hogy mi van a könyvben, és Jozija nagyon aggódni kezd, és azt mondja:

Mi bizony nem úgy viselkedünk, ahogyan ez a könyv, a Tóra, a Törvény könyve előírja.

A legtöbb ember azt gondolja, hogy egy olyan könyv megtalálásáról szóló történet, amely a Deuteronomiumhoz kapcsolódik. Én azt gondolom, hogy nem egészen a Deuteronomium megtalálása, hanem a Deuteronomium megírása Jozija király korának „törvényplatformja”. De ez még nem minden. A késő monarchikus időkbe kell helyezni, hogy magyarázatot adjon Júda jólététére és reményeire. Egyértelműen egy jeruzsálemi kompozíció. Vannak benne olyan részek, amelyekben hasonlóságokat lehet felfedezni Jozija és a Biblia korábbi személyiségei között. Ifj. P. Kyle McCarter annak idején felvetette, hogy hasonlóság van Jozija és Józsue között. Aztán határozottan Joziját egyfajta új Dávid királynak tekintik. Oda-vissza kapcsolat van tehát Jozija és a bibliai történet korábbi személyiségei között. Az sem logikus, hogy ilyesmit írjanak, ha csak nem azért, hogy megmagyarázzák a történteket a pusztulás utáni időben.

Végül van még egy pont, amit fontos megjegyezni: azok a biblikusok, Cross és mások, akik arról beszélnek, hogy az első deuteronomista történetíró Jozija király idején működött, ők valójában azt a helyet jelölték meg, ahol az első deuteronomista változat véget ért. Ez rendkívül meggyőző. Mert mindez eljut ahhoz a leíráshoz, hogy Jozija a végső jámbor, igaz király Dávid nemzetségéből, és végül ott van egy bibliai vers (2Kir 23,25), amely azt mondja Jozijáról: nem volt hozzá hasonló király sem előtte, sem utána. Cross szerint, és ezzel én is egyetértek, valószínűleg itt ért véget az első változat. Eztán a második deuteronomista történetírónak kellett elmesélnie a történetet Jozija király után:

Mi történt? Miért nem valósultak meg ezek a nagy remények Jozija királyságával kapcsolatban?

Persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Jozija egy olyan időszakban élt, amikor az asszírok kivonultak, és ott volt a lehetőség, legalábbis a király és a körülötte lévő emberek előtt, hogy beteljesedjenek azok az elképzelések, amelyek talán az Északi Királyság bukása után, Izrael bukása után alakultak ki Júdában. Az asszírok kivonulásával adott volt a pillanat, hogy elgondolkodjanak Júda területi ideológiájának beteljesítésén. Úgy gondolom, hogy mindez együttelég meggyőző érv amellett, hogy az első kompozíció Jozija király idejéből származik.

A második deuteronomista történetíró, aki ott folytatta, ahol az első abbahagyta, milyen körülmények között működött?

A második szerző azon a ponton veszi fel a fonalat, amikor Jozija nagy reményeket keltett Júdában, de az egész összeomlott azzal, hogy a 26. dinasztia egyiptomi királya, Nékó i.e. 609-ben Megiddónál megölte, kivégeztette Joziját.

Tel Megiddó légifelvétele délkeletről.

Aztán 25 évvel később, Jozija halála után Júda elbukik. Jeruzsálemet a babilóniaiak lerombolják. A második szerző tehát a Jozija korabeli virágzástól és sok reménytől Jeruzsálem pusztulásáig meséli el a történetet. A Királyok második könyvének végén van néhány vers, amely Jeruzsálem eleste után elbeszéli a történetet. A bibliakutatók között vita folyik arról, hogy ezek a második deuteronomista történetíróhoz tartoznak-e, vagy egy további kiegészítésnek tekinthetők. Mindenesetre a deuteronomista történetírónak más küldetése van. Nemcsak a történet végének elbeszélése, hanem annak magyarázata is, hogy mi fog történni. Ami azt jelenti, hogy ha befejezi a történetet, csak a Jozija korának nagy reménységeit veszi fel, akkor probléma annak magyarázata, hogy pontosan mi is történt ott, hogy Izrael Istene elhagyta Izrael népét és lehetővé tette Jeruzsálem pusztulását. Vannak tehát bibliai versek a deuteronomista történetében, amelyeket a második deuteronomista történetíró illesztett be, hogy magyarázatot adjon a történtekre.

Hadd mondjak egy példát! A deuteronomista történetírásban Manassze királyt hibáztatják Jeruzsálem pusztulásáért. Manassze még Jozija előtt uralkodott. Ha tehát Jozija olyan jámbor volt, akkor, hogy lehet, hogy Jeruzsálem mégis elpusztult? Egy magyarázat szerint Manassze annyira gonosz volt, hogy még Jozija nagy jámborsága sem volt elég ahhoz, hogy megmentse Jeruzsálemet a pusztulástól – Izrael Istenének haragja, Manassze és Izrael népének egyéb vétkei miatt.

A második deuteronomista történetíró tehát nem csak a történet többi részét fűzi hozzá. Vissza kell térnie a korábbi változatokhoz, és az egészet össze kell illesztenie.

Így van.

Értem. Összpontosítsunk egy kicsit az első deuteronomista szerzőre. Ő honnan szerezte az anyagát?

Jó kérdés, hiszen ma már tudjuk, hogy nincs olyan történelmi mű, amely Izrael és Júda két királyságában együttesen, i.e. 800 előtt készült volna. Ezzel korábban már foglalkoztunk, és Júdában, úgy tűnik, hogy Hiszkija kora előtt semmiképpen sem, az i.e. 8. század végén. A kérdés tehát a következő:

Honnan tud a deuteronomista történetíró a korai kezdetekről?

Bonyolult kérdés. Megpróbálok nagyon tömören válaszolni rá. Azt mondanám, hogy mindenekelőtt a deuteronomista történetíró hozzáfért az északról származó anyagokhoz. Északon pedig a 8. század első felében való keletkezés lehetőségére utaló jelek vannak. A 8. század első fele, i.e. 800 közelebb van a kezdetekhez, mint mondjuk 700. Ez az egyik dolog, amit nem szabad elfelejteni, mert jó okunk van feltételezni, hogy északon, Izraelben nemcsak elbeszélői ciklusok összeállítása történt, mint például a Jákob-ciklus a Pentateuchusban, vagy a kivonulásnak egy nagyon korai leírása, vagy a királyi hagyományok, mint például a Saulhoz vagy I. Jeroboámhoz kapcsolódó hagyomány. Jó okunk van feltételezni, hogy volt valamiféle kísérlet a héber uralkodók történetének, vagy „folytonosságának” összeállítására, felsorolva őket a két királyságban, az uralkodásuk hosszával és keresztutalásokkal. Ez azért lehetett, hogy megmutassák: Izrael uralkodik Júda felett. Ezt II. Jeroboám idején tehették, róla elég sokat beszéltünk. Ez tehát egyfajta információs váz lehetett a deuteronomista történetíró számára, amely szintén északi eredetű lehetett és legkorábban a 8. század első felében készült. Ezen felül persze vannak hagyományaink magáról Júdáról, amelyek minden bizonnyal szintén szerepelnek a deuteronomista történetírásban. Hadd említsem a legkézenfekvőbb példát: Dávid király korai napjainak történetét Júda déli peremén, aki egyfajta zsoldoscsoport vezetője volt, és annak egész történetét, hogyan jutott hatalomra. Dávid hatalomra jutása Sámuel első könyvében több részből áll, és több hang is van benne, de határozottan van benne egy hang, amely Júdából, Jeruzsálemből jön.

Milyen teológiai és ideológiai eszméket tart szem előtt ez az első deuteronomista történetíró?

A legfontosabb gondolati szálak közül kettőt szeretnék kiemelni. Több is van, de kettőről szeretnék beszélni.

1. Az első, hogy csak mellékesen említsem, természetesen nagyon is nyilvánvaló, a jeruzsálemi Templom központi szerepe, a kultusz központosításának fontossága egy Templomban, egy helyen, Jeruzsálemben.
2. A második összetevőre szeretnék egy kicsit kitérni. Ez pedig a területi szempont. A területi ideológia mindig fontos, mert közvetlenül kapcsolódik a történelemhez és a geopolitikai helyzetekhez. A területi ideológia rendkívül egyszerű. A deuteronomista történetíró természetesen elismeri, hogy két héber királyság volt, Izrael és Júda. Továbbá van egy alapeszméje, hogy a két héber királyság területének és népének a júdai király és a jeruzsálemi templom uralma alatt kell állnia.

Ez a gyökere a nagy, egyesült monarchia eszméjének, amikor egy jeruzsálemi király uralkodik Izrael és Júda teljes lakossága felett együttesen. Az ideológia rendkívül egyszerű. A deuteronomista történetíró azt mondja az északiaknak:

A ti királyságotok törvénytelen volt, királyaitok törvénytelenül uralkodtak. Legtöbbjük amúgy is rossz volt. Nem Izrael Istenének útján jártak, és meg kellett őket büntetni. Ők okozták Izrael királyságának a pusztulását. Ti azonban, emberek, ha elfogadjátok a jeruzsálemi templom fontosságát, központi szerepét és a dávidi dinasztia uralmát, akkor a nemzet részei vagytok.

Ez tehát egy rendkívül fontos összetevő. Most fel kell tennünk a kérdést: Mikor kezdődött ez pontosan? Mi volt az, ami ezt a területi ideológiát lángra lobbantotta? Tudjuk ugyanis, hogy Júda felett Izrael uralkodott. Vagyis nincs más lehetőség, mint kijelenteni:

De nem volt olyan könnyű úgymond „eladni” ezt a területi ideológiát, amíg az asszírok ott voltak. Azt gyanítom, bár bizonyítani nem tudom, hogy két fázist érzékelhetünk a szövegben: egy korai területi ideológiát, amely ezeket az eszméket kezdi hirdetni, de amely elsősorban Júda lakosságának szól, amely Hiszkija idejében, az északi bukás után már izraeliekből és júdaiakból együttesen áll. Ez egy átfogó területi ideológia az izraelitákról és Izrael népéről, északról és délről, de Júda népéhez, Jeruzsálem népéhez szól. Csak Asszíria kivonulásával, Jozija király idején nyílt meg hirtelen a színpad, hogy úgy mondjam, és lehetett elkezdeni ezt az eszmét népszerűsíteni azok számára, akik ténylegesen azokon a területeken éltek, amelyek korábban az Északi Királyság részét képezték. Ez lehetett az egyik ok, amely Jozija keserű végét okozhatta, mert olyan ideológiát népszerűsíthetett, amely veszélyeztette Egyiptom politikáját és reményeit a Földközi-tenger térségében Asszíria kivonulása után.

Mondanál néhány példát erre a területi törekvésre?

Azt hiszem, két példa nyilvánvalóbb, mint más példák, és mindkettőről beszéltünk már, de a teljesség kedvéért hadd ismételjem meg. Először is, a föld/az ország meghódítása. A honfoglalás gondolata a teljes terület meghódítása, ami a két héber királyság területe lesz együttesen. Jozija, ahogy említettem, úgy kerül bemutatásra, ahogy erre Kyle McCarter rámutatott, mint Józsue, Józsue pedig mint Jozija. Idézzük csak fel azt a gondolatomat, hogy a legkorábbi hódítási hagyomány északról származik, és ez az északi történetek földrajzában is kifejezésre jut, például a Bírák könyvének a szabadítókról szóló történeteiben.

Egy másik erős ideológia természetesen az egyesült monarchia gondolata. Ezek, vagyis a hódítás és az egyesült monarchia kapcsolódnak egymáshoz, ugyanannak a történetnek a részei. Részei annak a történetnek, ahogyan a szerző az ókori Izrael történelmére tekint előtte, a nagyon korai időkben. Van ez a leírás egy eszményi, nagy Egyesült Monarchiáról, amely nagy területek felett uralkodik ebből a csodálatos városból, Jeruzsálemből, palotával és templommal, Dávid idejében, és még inkább Salamon király idejében, aki Jeruzsálem nagy építő királya volt. Tudomásul kell vennünk, hogy Jozija úgy kerül bemutatásra, mint aki beteljesíti, „újra beteljesíti” ezt az Egyesült Monarchiát. Az eszmeiség nagyon egyszerű. Volt ez a nagyszerű egyesült monarchia, Izrael népe vétkezett, főleg Salamon uralkodásának későbbi napjaiban. Emiatt Izrael Istene úgy döntött, hogy kettészakítja az egyesült monarchiát, és arra kényszerítette Izraelt, hogy kilépjen, és saját királyságot alapítson északon. Most azonban eljön az az idő, amikor Jozija képes lesz egy csodálatos városból, Jeruzsálemből kiindulva újjáalapítani a nagyszerű, egyesült monarchiát, és valóban elhozza a végső jólétet Izrael Istenének uralma és törvénye alatt. Véleményem szerint ez a gondolat is északról jön. Nem a teljes értelemben, amit az imént leírtam, hanem a benne lévő központi gondolat értelmében.

Csak megismétlem, amiről már beszéltünk: úgy gondolom, hogy volt egy pillanat a két héber királyság történetében, amikor Izrael uralkodott Júda felett, és tulajdonképpen egyfajta nagyszerű, egyesült monarchiát hozott létre, de ezt az i.e. 8. sz. első felében Samáriából kormányozták. Ezt nagyon jól tudta a szerző, a deuteronomista történetírás szerzője. Ismerte a helyzetet a deuteronomista történetírás Jozija-korabeli szerzője. Fogta, egyszerűen megváltoztatta és másképp fejezte ki, hogy megmutassa és népszerűsítse egy nagy, egyesült monarchia gondolatát, amelyet Jeruzsálemből egy dávidi király irányít.

Amikor ma a deuteronomista történetírás egészét nézzük, a Pentateuchust is a teljes történet részeként olvassuk. Megjelennek-e ezek a deuteronomista eszmék a Pentateuchusban?

Persze, talán nem beszéltünk eleget a júdai, a déli pátriárka-hagyományról, Ábrahámról és így bizonyos értelemben Izsákról is, de leginkább Ábrahámról. A bibliatudományban vita van Ábrahám alakjának a feltűnéséről. Jákob kapcsán van egyfajta konszenzus, hogy egy korai hagyomány, amely északról és az i.e. 8. századból származik. De mi a helyzet Ábrahámmal? Ábrahám, mint a déli felföld pátriárkája, nem annyira Jeruzsálem, mint inkább Hebron, Mamré területén. A központi szentély valószínűleg Mamréban volt, a pátriárka eredeti sírja ugyanis ott volt. Aztán később, természetesen a fogság alatti és fogság utáni időkben felmerül a hebroni Makpela gondolata.

A pátriárkák barlangja Hebronban.

De a történet magja véleményem szerint Júdából származik. Nem gondolom, hogy a két héber királyság közül csak az egyiket lehetett pátriárkahagyományokkal leírni, északon, hiszen észak és dél között versengés volt. Ha pedig már létezett Jákob-hagyomány északon, feltételezem, hogy valamiféle pátriárka-hagyománynak kellett lennie délen is. Azt mondanám tehát, hogy Ábrahám alakja és a korai elbeszélés a késő királyságbeli Júdából származik. Erről is beszéltünk már, Jákob korai pátriárkai karakterének fontosságáról. Ma azonban Jákob a harmadik a triászban. A triász Ábrahámmal kezdődik, majd Izsákkal folytatódik és Jákobhoz vezet. Azt is említettük, hogy a szerző Ábrahámot az északon fekvő szentélyekhez, Jákobot pedig délen fekvő helyekre viszi. A kérdés tehát az, hogy a pátriárkaelbeszélések együttes, triászként való elbeszélése (Ábrahám, Izsák, Jákob) mikor készült. Úgy gondolom, hogy a késő monarchikus Júda korából származik, és része annak az üzenetnek, hogy megmutassa Júda dominanciáját, központi szerepét és fontosságát az ősi héber hagyományokban.

Sokat beszélünk teológiáról és területi ideológiáról. Természetesen a deuteronomista történetíró ezt hangsúlyozta az izraeliták és Júda egész történelmében, de mégiscsak van egy történelmi pillanat, amikor ez az ember, a deuteronomista történetíró él. Hol van a metszéspont az ő korának történelme és a területi ideológia között?

Ez az a pillanat, amikor valóban összehasonlíthatjuk az ideológiát a történelemmel, és láthatjuk a két műfaj közötti különbséget. Teljesen különbözőek, és nincs mód arra, hogy a kettő között ítélkezzünk. Nézd, a legjobb módja annak, hogy ezekre a dolgokra rápillantsunk: az asszír évszázad leírása Júda történelmében. Ezt kollégám és barátom, Nadav Na’aman meg is tette, véleményem szerint rendkívül zseniális módon. Ebben az időben főleg három uralkodó volt Júdában: kezdve Áházzal, aztán Hiszkijával és Manasszéval. Áház akkor Júda királya, amikor Júda bekerül az asszír birodalomba. Hiszkija később fellázad Szennácherib ellen, és Manassze az, aki visszahozza Júdát az életbe, miután Szennácherib i.e. 701-ben szinte elpusztította a királyság bizonyos részeit. A Biblia Áházt bűnösnek, Hiszkiját jámbor királynak, Manasszét pedig a végső bűnösnek írja le.

Ez azonban teológia. Ha megnézzük a történelmet, éppen az ellenkezőjét látjuk.

Olyan, mint egy ellentétes tükör: Áház nagyon okos volt, hogy nem lázadt fel Asszíria ellen, és neki köszönhetően Júdának sikerült túlélnie. I.e. 701-ben Hiszkija szörnyű, sorsdöntő döntést hozott Szennácheribbel szemben, és ezzel szinte a királyság végleges pusztulását idézte elő. Manassze pedig, akit a végső gonosztevőként írnak le, valójában ő az, aki visszahozza Júdát az életbe, és elhozza a nagy felvirágzást, az asszír gazdaságba való beolvadást.

Beszéljünk egy kicsit a kultuszról és a kultikus reformokról, különösen ebben a késő asszír században és azt követően. Beszéljünk a Hiszkija és Jozija idején végrehajtott kultuszreformokról! Adj, kérlek némi régészeti hátteret ezeknek a bibliai teológiai kijelentéseknek!

Ez valóban a deuteronomista ideológia egyik fő pilléréhez kapcsolódik: Jeruzsálem központi szerepéhez, a kultusz Jeruzsálemben történő központosításához. A Biblia valójában két kultuszreformot ír le:

• Hiszkija
• és Jozija uralkodása idején.

Erről nagy vita van. Ezzel a két reformmal az elmúlt évtizedekben számos bibliakutató foglalkozott. Végtelen számú cikk foglalkozik a késő uralkodói idők két reformjával. Most itt a saját véleményemet képviselem ezzel kapcsolatban. Véleményem szerint Hiszkija esetében a központosításra van bizonyíték. De nem naiv módon történő központosításról van szó. Ez a helyzet Júdában Izrael bukása után állt elő, amikor sok, Izraelből származó ember csatlakozott Júda lakosságához, és meg kellett erősíteni a dávidi király uralmát a vidéki szentélyek felett így tovább. Ez tehát az oka. Ez inkább egy politikai lépés, és nem annyira egy önmagában vett kultuszreform. Azért mondom ezt, mert úgy gondolom, hogy ha nagyon alaposan megvizsgáljuk az arádi vidéki szentélyek helyzetét, amit Beér-Seváról tudunk – az ásatásokból és a terepkutatásokból – bizonyos értelemben Lákisról, a Seféla fővárosáról is, úgy gondolom, hogy ezen a három helyen a szentélyek tevékenységének megszűnésére utaló jelek vannak, i.e. 701 előtt, az i.e. 8. század végén. Vagyis ez Hiszkijához köthető, aki az i.e. 8. sz. végén került trónra. De persze megint csak nem leegyszerűsítve. Nem úgy, hogy önmagában egy kultuszreformra hivatkozunk, hanem ez egy politikai, adminisztratív, bürokratikus lépés a gazdaság és a vidéki szentélyek feletti uralom.

Kora bronzkori kánaáni rituális helyszín, amelyet a középső bronzkori városfal vág át a bámán.
Tel Beit El, Beitin, 2017.

Jozija esetében a helyzet még bonyolultabb, mert nyilvánvalóan nem rendelkezünk elegendő információval a jeruzsálemi Templom-hegyről, így ez megnehezíti a helyzetet. Bételből sincs elég információnk. Ne feledjük, hogy a kultuszreform fő célpontja Jozija király idején a rendkívül gyűlölt északi templom Bételben, amely valamiféle kultikus fenyegetést jelentett Júdára, a júdai hagyományokra nézve. Rendkívül részletesen van leírva Jozija északra, Bételbe való mozgása: az ottani tevékenység lerombolása és megsemmisítése stb. Erről azonban a helyszínen nincsenek információink. Vagyis tényleg nem tudjuk. Az egyetlen dolog, amit mondhatunk, az az, hogy: nem tudunk a királyi hozzáállásról vagy a királyi reformról Júdában. Amit mondhatunk, az az, hogy ha megnézzük a mindennapi élet részleteit, nemcsak a vidéki helyeken, mondjuk itt, Kiriath Yearimban, ami akkor már Jozija idejében Júdához tartozik, hanem még Jeruzsálemben is, ha olyan helyeket ásunk ki, amelyek 200 méterre vannak a Templom-hegytől, a jeruzsálemi templomtól, akkor azt látjuk, hogy a mindennapi családi kultusz, a királyság népi kultusza nagyon is olyan volt, mint korábban. Tehát ott biztosan nem érzékeled a kultuszreformot.

A deuteronomista eszmény, amelyet az imént bemutattál, nem ér véget Jeruzsálem pusztulásával. Már említettük, hogy valaki más, egy másik deuteronomista történetíró veszi át a stafétát, és megírja a folyamatos történetet, de azt is látjuk, hogy ezek az eszmék alakot öltenek, és tovább élnek a perzsa korszakban és azon túl. Legközelebb tehát a késői bibliai történetírói irodalomról, Ezdrásról, Nehemiásról és a Krónikák könyveiről fogunk beszélni. Viszlát legközelebb.

Legközelebb.

Fordította: #BibliaKultúra

Forrás:

A képek forrása:

3.bp.blogspot.com; Alchetron; FreeBibleimages; Wikipedia.

Korábbi beszélgetések:

1. rész: Az ókori Izrael régészete: Két szélsőség között
2. rész: Kánaán a késői bronzkorban
3. rész: A titokzatos bronzkori összeomlás
4. rész: Az ókori Izrael felemelkedése a felföldeken
5. rész: Az első Izrael
6. rész: Kánaán meghódítása
7. rész: Az első filiszteusok
8. rész: Filiszteusok a Bibliában
9. rész: Egy egységes királyság?
10. rész: Saul király
11. rész: Dávid király nyomában
12. rész: Dávid történetének későbbi rétegei
13. rész: Salamon, a globlalizáció királya
14. rész: Írásbeliség az ókori Izraelben 
15. rész: Jeruzsálem a bibliai időkben
16. rész: Az izraeli királyság első 50 éve
17. rész: Omri dinasztiája
18. rész: Izrael II. Jeroboám idején
19. rész: A pátriárkák: Jákob elbeszélői ciklusa
20. rész: A kivonulás hagyományának sokrétűsége
21. rész: Hősi történetek a Bírák könyvében
22. rész: Kiriath-Jearim és a frigyládáról szóló elbeszélés
23. rész: Júda a királyság kései időszakában